„Ami létezik a világon, az körbe vesz téged meg engem, néha forog, néha áll”
(Knyihár Borbála Róza 4 éves és 10 hónapos unokám bölcsessége)

 

Földi létünk során a legmeghatározóbb tapasztalások, tudások az általunk kiépített kapcsolatokból és megélt közösségi élményekből erednek. Azt, hogy életünk során milyen közösségekhez csatlakozunk, sok minden befolyásolja. Múlhat egy véletlen találkozáson, egy váratlan élethelyzeten, de lehet egy nagyon tudatos keresgélés eredménye.

Fiatal szülőként férjemmel saját lakóközösségünk formálásába tudatosan, nagy örömmel és szeretettel sok-sok energiát fektettünk. Kezdetektől törekedtünk a jó szomszédi viszony kialakítására, baráti kapcsolataink ápolására, a helyi közösségi élet szervezésével kapcsolatos tevékenységekbe való bekapcsolódásra. 

Mára gyermekeink és kortárs barátaik felnőttek, ők is szülővé váltak, és hasonlóan régi önmagunkhoz, keresik útjukat, aggódnak gyermekeik, a mi kis unokáink jövőjéért. Megnyugtató érzés látni, hogy értékként viszik tovább a nyitottságot, a természet szeretetét, a támogató és összetartó közösség szemléletének fontosságát. Komoly elképzeléseik, törekvéseik vannak arra vonatkozóan, hogy jobban hatással legyenek saját életükre, sorsukra, és hogy valóban támogató, alkotó és megtartó közösséget építsenek maguknak.

1997 óta tartó közösségszervezői munkásságomban voltak különböző korszakaim. Kezdődött egy nagyon ösztönös érdekérvényesítéssel, amikor veszélyben éreztem nyugodt életemet, gyermekeim iskoláját, a helyi közösségi házat. Ezt egy nagyon tudatos korszak követte, egyetemi tanulmánnyal, szakmai továbbképzésekkel, jó gyakorlatok, módszerek megismerésével. Hihetetlen elszántsággal szippantottam magamba az információkat, elméleteket, érteni és hatással akartam lenni a társadalmi folyamatokra. 

58 évesen már hivatásom a közösségi szociális munka, az „ösztönös” cselekvés tudatos „szakmaisággá” nőtte ki magát. Nyitott szemmel/füllel és nem utolsósorban szívvel figyelem a mai fiatalokat, miként szervezik közösségeiket, és ha megkérnek nagy örömmel kapcsolódok hozzájuk, és izgatottan figyelek…

A két helyszín, ahonnan ilyen kapcsolódások kapcsán „életmorzsákat” villantanék fel, a baranyai Vokány és Kistótfalu, mely településeken az utóbbi években egyre több gyermekes család kiköltözése keltette fel a figyelmemet. 

Beszélgető partnereim: Bálint Zsoltné (Iza), a vokányi művelődési ház vezetője 2014 óta és Mucsi Georgina (Gina) szociális munkás, egyetemi adjunktus és a Hétágfa Egyesület aktív tagja.

Iza mosolyogva és nagy szeretettel mesél a településen zajló közösségi életről. Régóta ismerjük egymást, így én már személyesen is megtapasztalhattam, hogy a vokányi közösségi házban a helyi igényeket figyelembe véve és a helyi tudásokat feltárva igen színes programok, önszerveződő csoportok várják a helyi lakosokat. A főleg idősebb korosztállyal működő csoportok között megtalálhatjuk a kézimunkaklubot, a 9 éve működő gyógytornacsoportot, valamint szerveződött jógaklub és baba-mama klub. 

A pár éve működő, minden korosztályban népszerű Tésztagyár hidat igyekszik építeni a generációk között azzal, hogy kiaknázzák az idősekben rejlő tudást. További cél, hogy a Tésztagyárban szorgoskodókat egy aktív és önállóan tevékenykedő közösséggé formálják. 

A legfrissebb kezdeményezés az „Ökoklub”, mely klub, kiemelten a téma köré szerveződő beszélgetéseihez már több helyi és a közelben élő, főleg fiatal, gyermekes család is csatlakozott. A tudást megosztó beszélgetések a tudatos táplálkozásról, fenntarthatóságról, a vidéki élet adta előnyökről és kihívásokról, önfenntartásról és megélt tapasztalatokról szólnak. A klub ötlete onnan jött, hogy egyre több a városokból kistelepülésekre érkező család, akik elsősorban a vidéki élet előnyei végett választották a vidékre költözést. Szeretnének az önellátás felé elmozdulni, egészségesebben és természetközelibb módon tervezik gyermekeikkel az életet. További fontos szempontként jelenik meg a gazdaságosság, a hasonló gondolkodással, értékekkel rendelkező társak, közösség megtalálásával való közös boldogulás. A klubban együtt ötletelnek, csereberélnek, (magbörze, cserebere börze, egyéb barter megoldások). 

Iza Vokányban nőtt fel, erős kötődése van a településhez. Nagyon szeret adni, létrehozni, és a legnagyobb sikerként éli meg, ha valami közös erőfeszítéssel létrejön és működik. Sok kedves emlék, élmény, tapasztalat birtokosa, aki meggyőződéssel hisz a közösségben, annak aktivizáló és támogató erejében. Sokkal fontosabbnak tartja a helyi erőforrások feltárásával a helyiek megmozgatását: „Rakjuk össze, amink van, jöjjenek a rokonok és a barátok! Ebben van ez erő!” – vallja.

​A Hétágfa Egyesület inkább közösség, mint „hivatalos egyesület”. Legfontosabb célkitűzése a közösségnek az élhetőbb életért tett szemléletformálása.  2014 óta zajló pécsi programjaik mellett elkezdték felépíteni bázisukat a „világvégi” természetben, Pécstől nem messze, Kistótfaluban, a Villányi-hegység északi oldalán. Azt vallják, hogy a természet magasabb szintű megismerése el sem képzelhető a föld művelése, kertészkedés nélkül, ezért 2016-ban egy ökokertet alakítottak ki. Ez a gyönyörű környezetben megbúvó közösségi kert a Hétágfa Liget, amely egy pályázati forrás segítségével egy jurtával is kiegészült, ahol különböző programok tudnak megvalósulni, pl. fejlesztő gyermekprogramok, kerti workshopok, ehető természet műhelyek, alkotós családi napok, Mesekert.

Szintén erre vezet az új, speciális tematikájú, szintén pályázati pénzből megvalósuló Hétágfa tanösvény, mely speciális tanösvény interaktív állomásai a természettel való tudatos kapcsolódást segítik. Napjainkban a tanösvény „önjáró” és nagyon népszerű a környékbeliek körében.

Aki már járt a meseszerű helyen, megtapasztalhatta, hogy egy pozitív, nyitott, befogadó kis közösség hozott létre egy olyan rugalmas teret, ahol megfér a jóga, a fenntarthatóság, ökogazdálkodás, meditáció, spiritualitás, természetbúvárkodás. 

A tagok alábbi gondolatai tükrözik a legjobban a komoly szándékot és az egymás iránti felelősségérzetet:

„Célul tűztük ki, hogy fejlesszük-emeljük-inspiráljuk egymást; hogy világnézetileg egy irányt képviselve s a közös munkánkon keresztül szabadnak érezhessük magunkat együtt és a magánéletben.” (Iványi Emese – egyesületi tag)

„Két központi kérdés foglalkoztat: hogyan lehet kiegyensúlyozottabb, békésebb kapcsolatokat, emberi-társadalmi viszonyokat kialakítani, tenni szűkebb és tágabb (társadalmi) környezetünkért, és hogy miként lehet megmenteni a földünket a következő generációk számára (vagy legalább az esélyt megadni a számukra)”. (Berta János – egyesületi tag)

„A világ boldogabb hely lenne, ha mindenki saját feladatát végezné az általa kitűzött célok mentén, idejét és energiáját az élet szolgálatára fordítaná, és társas lényként megtanulnánk közösen cselekedni, együttműködni. Mi ezt gyakoroljuk és tesszük a Hétágfában” (Mucsi Georgina – egyesületi tag)

Gina lelkesen és szintén nagy szeretettel meséli el, hogy a Hétágfa Egyesület 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy természetbe vigye az embereket. Első nagy kérdésük az volt: de hogyan? Az hamar egyértelművé vált, hogy kevés volt a városban egy teremben erről „csak” beszélni. Ezért elindultak saját területet szerezni a cselekvéshez. Szempontjaik a következőek voltak: kellően védett hely, de annyira azért ne legyen messze a várostól, valamint kistelepülés legyen és természetesen szép.  Baranyában mindent felkerestek, felkutattak, így találtak rá Kistótfalura. Kevés pénzük volt, egy lepukkant présházra egy közeli szőlőhegyen, jó bent az erdőben, pont elég.  ☺  Közös erővel, barátokkal felújítgatták, pályázati pénzből jurtát építettek, elkezdték a közösségi kertészkedést. 

Végül egy éve Gináék vettek egy házat a faluban és életvitelszerűen is kiköltöztek, mivel megtapasztalták, hogy nem ment a „csak” hétvégi kertészkedés, abbahagyni viszont nem akarták. Munkahelyük még Pécsett van, egyfajta „átmeneti” időszakot élnek meg, a helyiek csodabogárnak tartják őket, kevesen értik ezt a „nagy romantikus kiköltözést”.  Legtöbben menekülnének a kistelepülésről a városba.

Igyekeznek tudatosan szervezni a programjaikat, mely programokban fontos szempont a fenntarthatóság, az ismeret és értékátadás. Nehéz az emberek bevonása, de bíznak benne, hogy a folyamatban lévő vályogépítési, kertészeti programok, valamint a „Túlélő” táborok és egyéb színes közösségi programok jó lehetőséget adnak mindenkinek, hogy megtapasztalják a vidéki élet kihívásait és egy inspiráló közösség erejét. Legtöbb szemlélődő, szimpatizáns egyébként a városból érkezik, családalapítás előtt álló fiatalok és kisgyermekes családok.

Mindketten legtöbbet arról meséltek, hogy a legnagyobb kihívás megszólítani, bevonni az embereket, főleg hosszabb távon. Iza szerint a kamaszok szülei a legjobban leterheltek, Gina a korlátozott munkavállalási lehetőségeket említette nehézségként. 

Legnagyobb erőforrásuknak a saját kapcsolati tőkéjület említették, és a közösségi kapcsolódásokban, a közösség erejében látják a jövőt, konkrét programokra, eseményekre gyűjtik a forrásokat, kis pályázatokra „lőnek”. 

Izának a művelődési házhoz nincs saját elkülönített forrása, az önkormányzattól kap ad hoc jelleggel a programjaihoz pénzügyi támogatást. Nem szereti a pályázatokat, szerinte nagy függőséget jelentenek és meggyőződése, hogy a sok pénzből létrehozott szolgáltatások, programok legtöbb esetben sosem lesznek önjáróak, valamint hatalmas energiát vesznek el az embertől a lebonyolítással kapcsolatos adminisztratív teendők, bonyolult elszámolások. 

Gináék hosszú távon szeretnének olyan közösségi megoldásokat találni, ami helyben munkalehetőségeket biztosít és fenntartható minden szempontból.

(Fotó: Wikipédia)

 

Szerző:

Knyihár Éva 1965-ben született Pécsett. Szociális munkás, közösségfejlesztő. Alapító kurátora a Pécsi Közösségi Alapítványnak. 2011 óta a pécsi Civil Közösségek Háza civil szakértője. Férje asztalosmester, három fiuk: Bence (35), Bálint (32), András (29) és három leányunokájuk van.