A cselekvés, mint újdonság

A közelmúltba visszanézve megállapíthatjuk, hogy önszervező helyi cselekvés már az ún. szocialista időben is létezett, de az csak a legrátermettebb emberek önkifejezési módja volt és nem hatotta át a rendszer egészét.

Még ma is szokatlan az embereknek, hogy elképzeléseik megvalósítására vagy érdekeik védelmére szabadon összefoghatnak és együtt dolgozhatnak, s hogy erre a különféle pályázatoktól, alapoktól pénzügyi támogatást is kaphatnak. E munka nehezen megy, de a társadalmi feltételrendszer változása és az egyre inkább felismert hiányok pozitívan hatnak a cselekvőkészségre.
A továbbiakban a helyi cselekvés két “főszereplője”, a lakosok és a képviselők cselekvési motivációit és a közösségi működéssel kapcsolatos problémáit vizsgáljuk meg.

A. A helyi cselekvés jellemzői a lakosság részéről

Az állampolgárok cselekvési motivációi
a, A megnyílt új mozgástér, a lehetőség a megmérettetésre cselekvésre motiválja a polgárokat. Egyfelől az újonnan épülő demokratikus intézmények teszik lehetővé a település működtetésére és fejlesztésére vonatkozó alternatív elképzelések megfogalmazását és versenyét, s ílymódon természetesen megsokasodott a politikai irányításért versengők száma; másfelől pedig az újonnan kodifikált demokratikus jogok – ld. pl. az új egyesületi törvényt – adnak lehetőséget a helyi cselekvésre.
b, A hiányokkal és az új szükségletekkel való szembesülés ismét csak mozgósító tényező. Helyi polgárként mindannyian szembesülünk szűkebb társadalmunk működési zavaraival, a szolgáltatások hiányosságaival, a változásokat legjobban megsínylő rétegek nehéz helyzetével. Mindezek, valamint a szabaddá vált mozgásterek önkéntes és önszervező cselekvésre ösztönözhetnek.
c, A helyzetünk megváltoztatásának kényszere. A társadalmi és gazdasági változások arra kényszerítik az embereket, hogy változtassák meg saját helyzetüket is. Az emberek keresik új helyeiket és szerepeiket, úgy is mondhatnánk, hogy “mindenki” gondolkodik.
d, Az elveszettség érzése, a tanácstalanság. Mit tegyek? A régi kulturális készlet már nem elegendő az új helyzetek megválaszolásához. A szülők pl. jobbára nem tudnak gyermekeik számára érvényes útravalót, hasznos tanácsokat adni, s ez pl. a fiatalok tanácstalanságának egyik fő forrása is. Azt tapasztaljuk, hogy a helyi polgárok nagy része szívesen veszi az ilyen értelmű támogatást, s e segítséggel cselekedni is kezd.
e, Az információhiány. Az emberek többsége nem ismeri az új lehetőségeket. Nem tudják, hogy hol kaphatnak tanácsokat a mindennapi problémáik megoldására, mint amilyen pl. az új munka létesítése, az új képzési lehetőségek, a hitelfelvétel kedvező feltételekkel, stb. Keveset tudnak egymásról az emberek egy helyi közösségen belül is, így nem ismerik a számukra esetleg követhető mintákat sem. Segítséggel a felismert szükségletek megoldásához szükséges információkat az emberek meg is szerzik.

Az állampolgárok cselekvési
nehézségei:

a, A demokratikus együttműködés gyakorlatának hiánya: kifejezni önmagunkat, meghallgatni egymást, konfliktusokat megoldani konszenzusra jutni, stb.;
b, A felelősségvállalás nehézsége. “Ez nem az én dolgom, hanem az önkormányzaté, az iskoláé, a művelődési házé, a családsegítő központé stb. – halljuk gyakran. Amikor mégis elkezdenek együtt dolgozni, tapasztalataink szerint erőteljesen felvetődik a felelősség megosztásának igénye (ami persze nem baj, sőt nagyon jó motivációja is lehet a közös munkának, csak éppen azt is mutatja, hogy a felelősségvállalás ma még szokatlan).
c, A civil társadalom szerepével kapcsolatos bizonytalanság. Hosszú évek függőségi viszonyai után az emberekben még mindig van egy bizonyos félelem a helyi vezetéssel szemben. Ha pl. a polgármester vagy a képviselők nem vesznek részt egy helyi közösségi munkában, a helybeliek sokszor úgy érzik: “mi valamiféle ellenzéki tevékenységet végzünk és ebből később még baj lehet”.
Vagy enyhébb esetben: “Mit fognak ehhez szólni?”
d, A civil cselekvés értelmetlennek érzékelése. Ez az érzés nagyrészben társadalmi tapasztalataink következménye – nincsenek e téren sikereink, nem eléggé hiszünk önmagunkban, nem bízunk abban, hogy nekünk bármi is sikerülhet. Összefügg ez az érzés persze az elidegenedéssel is, vagyis hogy úgy érezzük: nem tudjuk befolyásolni a bonyolult és egyre kevéssé átlátható társadalmat.
e, A helyi cselekvéshez szükséges képességek és tudások hiánya. Nem általánosan felismert szükséglet ma még az, hogy az állampolgáriságot is tanulni kell. Ez a képzés annyira hiányzott eddig az emberek életéből, hogy sokszor még ajánlatot tenni is nehéz ilyesvalamire.
f, A kitartás hiánya. Nem vagyunk még eléggé gyakorlottak abban, hogyan kell leküzdenünk a helyi cselekvés elé álló esedékes akadályt. Meglehetősen gyakori, hogy ha ezt az akadályt nem tudjuk egyszerű módon és lehetőleg azonnal megoldani, feladjuk a küzdelmet.
g, Az idő hiánya. Szinte mindenki rákényszerül fizetéskiegészítésre, vagy egyáltalán a megélhetése biztosítására, s ez gyakran a szinte teljes életidőben végzett munkához vehet, bár az is igaz, hogy néha időhiányra hivatkoznak az emberek akkor is, amikor csak nem tudják másként megfogalmazni ellenérzéseiket, félelmeiket az ismeretlen közösségi munkával szemben.
h, Bizalmatlanság a közösségfejlesztővel szemben: “Kik ezek, honnan jöttek, mit akarnak? Mi nekik ebben a biznisz, mi a hátsó szándékuk?”
Ezek tehát mai tudásunk szerint azok a legnagyobb nehézségek, melyekkel a cselekedni akaró állampolgároknak szembe kell nézniük. És most nézzük az érem másik oldalát, a helyi cselekvést “hivatalból” végzőket, a képviselőket.

A lokalitás, mint újdonság

Nem csak a helyi cselekvés lehetősége új a magyar állampolgár számára, hanem a helybeliség maga is többféle módon újdonság.
A politikai lazulás 80-as éveinek egyik nagy vitatémája a helyi társadalom kérdésköre volt, mert felismertük, hogy szükség lenne helyi társadalmakra, a saját érdekeik és akaratuk szerint önszervezően működő polgárok saját közösségeinek hálózatára. 1989 előtt a településeknek saját pénzügyi forrásai nem voltak és így a helyi választott testületek is csak formálisak lehettek – különben is, 1985-ig egypártrendszer volt.
A lokalitás, a szomszédsági viszony felértékelődik a decentralizációs folyamatokkal, a kialakított új, demokratikus jogi keretekkel. Az 1990-es önkormányzati törvény bevezetése óta a helyi önkormányzatok valódi hatáskörrel rendelkeznek. Az adók bizonyos százalékának helyben maradása, a helyi adók kivetésének lehetősége, az önkormányzati tulajdon, az üzleti vállalkozások lehetősége, a más településekkel való szövetkezés lehetősége, a plusz anyagi erőforrások előteremtésének lehetősége pályázatok útján – mind-mind fontos és független testületekké teszi őket, s fokozzák döntéseik felelősségét. Sikerük nagymértékben függ képességeiktől, információiktól, kapcsolataiktól.
Az is elmondható, hogy mivel a helyi szinten a legnagyobb az állampolgári részvétel lehetősége, mert ez a szint adja állampolgári mivoltunk kiteljesedésének terepét, a lokalitás szerepe e ténytől is felértékelődik.
Részben már a 70-es években, de még inkább a 80-asban is felerősödtek az identitáskereső mozgalmak (pl. táncház, helytörténeti mozgalmak, helyi lapok megjelenése). A rendszerváltás után elemi erővel kért magának teret az az igény, hogy szűkebb hazánkat megismerjük, múltját- és hagyományait felkutassuk, értékeit felfedezzük és mindezek fejlesztésével kidolgozzuk azt az egyediséget, amely csak a mi településünkre jellemző.
A kiszélesedett mozgásterek és a gazdasági válság más és más lehetőségek közé juttatták az egyes településeket is és immár az egyedi adottságok a meghatározóak, s bizony korántsem mindegy az sem, hogy kik is vezetik a helyi fejlesztést.
E bevezetés után nézzük most a képviselők cselekvési motivációt és mindazokat a belső akadályokat, amelyekkel meg kell küzdeniük!

B. A helyi cselekvés jellemzői
az önkormányzatok részéről

A választott képviselők cselekvési motivációi:
a, Egészen egyszerűen szólva be szeretnék bizonyítani, hogy jobbak, mint az előző testület volt. Ám ezt a természetes törekvést nem könnyű megvalósítani a gazdasági válság éveiben, a tetejébe még egy tökéletesen megváltozott társadalmi helyzetben, amelyben szinte semmi nem működik úgy, mint korábban. Megvan és erősödik annak a veszélye, hogy az új testületek – legjobb szándékaik és áldozatos erőfeszítéseik ellenére – nem tudnak többet nyújtani, mint elődeik, vagyis nem képesek helyi eszközökkel nem hogy ellensúlyozni, de még befolyásolni sem a nagytársadalmi folyamatokat. Könnyen előfordulhat, hogy még korábbi népszerűségüket is elvesztik és áldozatosságukért a közösség “hálátlansággal fizet”. Mi e bajok mérséklésére csakis a helyi közösségek döntésekbe való bevonását, a jó helyi nyilvánosságot, a közösségekkel való folyamatos párbeszédet ajánlhatjuk.
b, Találkozunk a hatalom megszerzésének és megőrzésének szándékával is. Éppen a demokrácia kezdetlegessége és a civil társadalom viszonylagos gyöngesége miatt nem alakulhatott ki még hazánkban a hatalom megosztásának gyakorlata. Arra sincs még társadalmi tapasztalat, hogy a demokráciában nincsenek örökös tisztségek és hogy a politika csak az egyik hatalmi ágazat a gazdasági-, az információs és a tudáshatalmak mellett. Mindannyiunk előtt a régi idők vezetői mintája lebeg, így nem csoda, hogy az újonnan megválasztott képviselők egy része is ezt az utat kívánja követni. Az állampolgárok széleskörű bevonásával és részvételével meghozott döntések megosztják a hatalmat és a felelősséget is és lehetetlenítik a hatalom birtoklását.
E két legfontosabb motivációtól hajtva meglehetősen általános, hogy a képviselőtestületek maguk szeretnének mindent elintézni. Nem érnek rá – úgymond – vesződni a civilekkel, lehetetlenség a döntéseket közösen hozni, mert az emberek nincsenek benne a folyamatban, stb. Így történhet aztán meg az, hogy amíg a képviselők keményen dolgoznak, csalódottan és kiábrándultan látják, hogy – kommunikáció hiányában – a helyi emberek elégedetlenek velük és ostorozzák őket. Ez az út egyenesen vezet az elfáradás és a sértettség állapotához.

A választott képviselők
nehézségei a helyi cselekvéssel kapcsolatban

Mint helyi embereknek, természetesen nekik is ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeniük, mint a helyi polgároknak, mégis kiemelnék a problémákból kettő, melyek hangsúlyosabban jelentkeznek, lévén döntéshozókról szó.
a, Az új képviselők, járatlanok lévén e munkában, meglehetősen bizonytalanok szerepükben. Többen ugyan már kezdik felismerni, hogy az önkormányzatnak helyi hatalom helyett szolgáltató önkormányzatként kellene funkcionálnia. Mindannyian tudjuk, milyen nagy erőfeszítéseket tesznek a testületek egymás megértésére, közös álláspontok kialakítására, s ami ezzel együtt jár: szerepük tisztázására. A képviselőtestületek zömükben olyan választott helyi polgárokból állnak, akiknek még nem volt módjuk felkészülni feladataikra, s e tevékenységhez megelőző tapasztalataik sincsenek. Biztosak vagyunk abban, hogy e szerepet és e munkát tanulni is lehet és kell is, s hogy képzéssel nagyon sok kudarc elkerülhető, a hatékonyság fokozható.
Az erősödő civil szervezetek hatása egyébként a testületek munkáját is alapvetően befolyásolja: hatásuk egyfelől korlátozó lesz, másfelől az együttműködés új dimenzióit nyitja meg.
b, Bizalmatlanság a civil kezdeményezésekkel szemben. Egy nagyon elterjedt alapállás szerint a település működtetése és fejlesztése a választott testület kizárólagos feladata, ahhoz másnak nincs köze, még akkor sem, ha helyi polgár. “Éppen azért választottuk meg minket/őket 4 évre, hogy tegyük/tegyék a dolgukat” – hangzik el sokszor mindkét oldalról. Gyakran meglepik a civil kezdeményezések a testületi tagokat, ha olyan dolgokkal kezdenek el foglalkozni, amelyekkel az önkormányzat hivatalból is foglalkozik – pl. egy tó újjáélesztése, egy lakossági újság kiadása, stb. Nem értik, miért akarnak az adott problémával a civil szervezetek is foglalkozni, mikor ők már mennyit fáradtak érte és a dolog “sínen van”. Előfordul, hogy vetélytársat látnak az állampolgárokban, vagy éppen az ellenzék hangjának vélik azt. A baj nem is ebben, hanem a válaszreakcióban van – merev elzárkózás, a helyzeti előny egyoldalú kihasználása, sértődöttség stb. Valószínűleg fel kell halmozódnia megfelelő társadalmi tapasztalatnak, vagyis időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a képviselők ráérezzenek arra: más lehetőségek és módszerek, más források adódnak a civil szervezetek és mások az ő számukra. E felismerésből persze az egész közösség fog gazdagodni.

A közösségfejlesztés tartalma
és épülő intézményei

Magyarországon csakúgy, mint másutt, támogatásra, szakmai segítségre szorul a közösségiség, s erre szerveződik a mi szakmánk.
A közösségfejlesztés ma Magyarországon a civil társadalom, a demokrácia alapintézményeinek, az állampolgári közösségeknek kiépülését felgyorsító tevékenység.
A közösségfejlesztés települések komplex (társadalmi-gazdasági) fejlesztését jelenti egy bátorító, informáló, kapcsolatszervező munka segítségével létrejövő, önkéntes és önszervező közösségi hálózat által.
A közösségfejlesztési folyamat egy településen vagy kistérségben a lakosság aktivizálásával kezdődik, a problémák felismerésével és azok nyilvánossá tételével folytatódik, melynek során mind többen kapcsolódnak a folyamathoz, majd a közösségben megfogalmazódó feladatok tervezése és közösségi megoldása következik, melyhez cselekvésre orientált, cselekvési technikákat elsajátíttató és a képességeket fejlesztő képzés ad segítséget. A tevékenység helyi nyilvánosságának megszervezése, újabb és újabb lakosok közösségi folyamatba csatlakozása mellett megkezdődik a közös elhatározások megvalósítása és az ezekhez szükséges partnerek és támogatók folyamat mellé állítása.
1989 áprilisában alakítottuk meg a Közösségfejlesztők Egyesületét. Az egyesület célja a szemlélet terjesztése, mozgalommá szervezése, elsősorban nem a szakemberek, hanem a helyi civil szerveződések között. Az egyesület fórumokat, találkozókat szervez, Parola címmel évi hat alkalommal újságot jelentet meg, résztvesz a nemzetközi közösségi egyesületek munkájában.
1991-ben Debrecenben, 1992-ben Békéscsabán, 1993-ban pedig Tatabányán és Budapesten alakultak megyei közösségfejlesztői egyesületek.
Az Egyesület legfőbb funkciója a mozgalmi szerep mellett az, hogy új intézmények létrehozását segítse elő. A gyakorlati problémákat szűntelenül érzékelve új célkitűzéseket fogalmaz meg, új partnereket és új támogatókat keres. Ilyen, az Egyesület által létrehozott intézmények eddig a Civil Rádiózásért Alapítvány, a Közösségi Adattár és az első főállású közösségfejlesztői hálózat, a Közösségkapcsolat Alapítvány. Az Egyesület egyébként most dolgozik egy újabb, ezúttal képzési intézmény, a Civil Kollégium létrehozásán.