,A fiatalság olyan, mint a tej: ha állni
hagyják, megsavanyodik.”

A franciákkal való közös ügyeinket jól ismerhetik a Parola olvasói, hisz a települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatok ,nemzetközi kapcsolatairól” többször is szó volt már e hasábokon. A dán kapcsolatról eddig kevesebb szó esett.
E kapcsolatoknak eddigi, kézzelfogható eredménye: tizenöt magyar – gyermek- és ifjúsági közösségek munkáját segítő – szakember egyhetes tanulmányút során bepillanthatott a dán nevelési rendszerbe. Remélhető eredménye pedig: hogy az utazás résztvevői által képviselt tíz gyermek- és ifjúsági közösség megkapja azt a PHARE-segítséget, melyet a magyarok, dánok és franciák által közösen készített, és Dániában végleges formába öntött projektek megvalósítása igényel.

Projekt tervezés – külföldi partnerekkel

Kezdjük az elejéről. Működik Dániában egy PLS Consult nevű képző és tanácsadó cég. Ez 1981 óta számtalan szakmai tanfolyamot, továbbképzést, és személyiségfejlesztő tréninget szervezett és bonyolított le hazájában, majd évtizedünk elejétől Közép- és Kelet-Európára is kiterjesztette tevékenységét. Magyarországon 1990-től kezdve több minisztérium, főhivatal és tudományos intézet vette igénybe szolgáltatásait.
1990-es kezdettel a dán tárcaközi ifjúsági bizottság megbízásából öt dán városban irányította azt a kísérletet, mely arra irányult, hogy bevonja a gyerekeket a városi élettel kapcsolatos tervezési munkákba. Ez volt az a pont, melyen a PLS Consult (egyik) profilja találkozott a Közösségfejlesztők Egyesületének törekvéseivel. 1993-ban körvonalazódtak az együttműködés keretei és formái. 1994 januárjában Balatonalmádiban találkoztak a PLS Consult munkatársai a gyerekek és fiatalok demokráciára nevelésében forgolódó magyar szakemberek egy csoportjával, valamint az e témában tevékenykedő francia partner-szervezetek képviselőivel.A találkozó eredményeképpen elkezdődött tíz magyar szervezetfejlesztési projekt kidolgozása, melyek a dán tanácsadó cég irányításával a további munka során alkalmassá kellett hogy váljanak PHARE-pályázatkénti benyújtásra.
A szervezők kívánsága szerint a támogatandó ,kísérleti projekteknek” összetételükben is tükrözniük kellett a magyarországi demokratikus (iskolán kívüli) nevelési törekvések minél szélesebb körét. Ennek megfelelően a kiválasztott közösségek valóban változatos képet mutatnak. Van közöttük néhány települési gyermek- és ifjúsági önkormányzat (Fehérgyarmat, Levél, Terény, Türje); ifjúsági kulturális nevelési szervezet (4H); érdekvédelmi szervezet (Országos Diák Unió); gyermekház (Sajószentpéter); hendikep-egyesület (Szülők Fóruma Egyesület, Gyermekönkormányzat – Százhalombatta); zöldsport egyesület (Széchenyi-hegyi Egyesület); olvasótábori szervezőközösség (Olvasótábor Földeákon); Műemlékvédelmi Diákkör (Salgótarján-Szupatak); ifjúsági rádiós közösség (Radír Rádió – Tatabánya).
A tavaszi dániai tanulmányúton részt vevők csoportja nagyjából (személyes akadályoztatásoktól eltekintve) egybeesett az érintett közösségek képviselőinek körével. Az egy hétbe sűrűsödő élményekkel kapcsolatban két dologról érdemes bővebben szólni. A Dániában látott nevelési intézményekről; valamint a helyszínen végzett projekt-írói munkáról. Tanfolyamot lehetne tartani arról, hogyan kell nemzetközi szervezethez benyújtandó pályázatot megfogalmazni. Minthogy azonban e ,tanfolyam” anyagát nehéz volna néhány oldalba sűríteni – abban a reményben, hogy egyszer erre is sort keríthetünk megfelelő formában -, ezúttal inkább az első témára szorítkozunk.

Viborg

Mint fentebb jeleztük, 1990-ben indult öt dán településen ,A gyermek mint állampolgár” nevet viselő nevelési projekt. A PLS Consult munkatársai a viborgi kezdeményezéseket mutatták meg nekünk. Viborg Esztergom-nagyságú, patinás megyei és püspöki székhely Dánia kontinentális részén, a Jylland félszigeten. Történelmi múltja szerint a dán államiság egyik ősi bölcsője, jelenét tekintve is rangos kulturális központ. A félsziget településszerkezete bizonyos tekintetben a mi Dél-Alföldünkével rokon: a viszonylag zárt városmagot Viborg esetében is tanyák, tanyaközpontok, falunak alig nevezhető portacsoportok veszik körül. Az adott városszerkezetnek megfelelően a belterületi közösségi háztól kezdve a frissen ,körzetesített” falusi iskoláig többféle nevelési intézmény életébe bepillanthattunk.
Megjegyzendő: az 1990-es projekt-indítás és a felülről jövő kezdeményezés sejteni engedi, hogy A Gyermek Jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálásával egybecsengő akcióról van itt is szó – még inkább, mint Franciaországban, ahol ez az esztendő úgyszintén nagy lökést adott a gyermekönkormányzatoknak (melyek azért ott már legalább tízéves múltra tekintettek vissza akkoriban). Az is igaz ugyanakkor, hogy Dániában (legalábbis a jyllandi régióban) más a szerepe ennek a projektnek, mint rokonainak akár Franciaországban, akár hazánkban. Itt nem az a kérdés, hogy ,a gyerekek a lépcsőházban ácsorogjanak, vagy a városházán ülésezzenek?” (francia megfogalmazás); sem pedig az, hogy ,szubkulturákba szoruljanak, avagy sajátítsák el az érdekmegjelenítés demokratikus kultúráját?” (magyar célmegjelölés). Az északi országban mintha nem annyira az antiszociális bandákba verődéstől akarnák óvni a frusztrált ifjú nemzedéket, mint inkább a passzív fogyasztói létből adódó közönytől és elmagányosodástól próbálnák megmenteni.

Fiatalok iskolája

Dániában legalább másfél évszázados hagyományai vannak a demokratikus nevelés társadalomformáló erejébe vetett hitnek. Az eredeti Grundtvig-i (népfőiskolai) pedagógiai modell korról korra kigyöngyözi magából a mindenkori kihívásoknak megfelelő változatot, intézménytípust. Itt van példának rögtön a ,fiatalok iskolája”. Ezt az iskola-fajtát – mellyel valamilyen formában ma a 14-18 éves fiataloknak mintegy 60 százaléka kapcsolatban áll – 1942-ben hozták létre abból a célból, hogy az akkoriban terjedő ,ordas eszméknek” kitett – elsősorban munkanélküli – fiatalok számára értelmes, kreatív jellegű tevékenységet kínáljon. A minden jelentősebb településen fellelhető intézmény folyamatosan és rugalmasan alkalmazkodik a társadalmi igényekhez. Ma többféle szerepet is betölt egyidejűleg. Először is alternatív oktatási formát kínál az általános iskola utolsó két évébe lépő tanulóknak, hogy esetleges gyengébb elvonatkoztató-képességüket gyakorlatiasabb, kézügyességet és vizualitást igénylő tevékenységek során ,kiválthassák”. Másodszor délutáni vagy szabadidős (kézműves, nyelvi, művészeti, önismereti, tudományos, motoros, sport- stb.) tanfolyamokat szervez a célzott korosztály érdeklődő tagjainak. Továbbá speciális képzést biztosít sérülteknek és idegen anyanyelvű fiataloknak.
Mi a viborgi Fiatalok iskolájában egy egészen különleges projektet is láthattunk. A Sajtó-műhelyben 18 éven felüli munkanélküli fiatalok szerkesztenek és állítanak elő újságot és rádióműsorokat.
Igaz ugyan, hogy kissé mások voltak ezek a munkanélküli fiatalok, mint amilyenek tömegéért a mi fejünk fáj idehaza, de azért nagyon gondolatébresztő volt a velük való beszélgetés. Jellegzetesnek tekinthető az a fiú, aki érettségiig nem tudta eldönteni, mit is kezdjen magával, hát kiment majd’ egy évre Amerikába, ám még mindig nem tudta, mit akar. Hazatérve nem igazán kötötte le a fűnyírás, amit a segélyezés ellenében közhasznú munkásként kellett teljesítenie. Azóta érzi valahogy magát, amióta a Sajtó-műhelyben dolgozik (a munkanélküli-juttatásáért). Nagyon élvezi a mérhető eredményű munkát, a kötetlen munkaidőt, az oldott munkahelyi légkört. No, nem állítja, hogy örök életére újságszerkesztő szeretne lenne, de azért úgy érzi, nagy nyereség, hogy rátalált erre a dologra.
Ne higgye egy pillanatra se az Olvasó, hogy ironikus felhangjaim ellenszenvből vagy irigységből erednek. Nagyon rokonszenves volt mindannyiunknak az ifjú északi ember. Csak azt nehéz egy kicsit feldolgoznunk nekünk itt, a mi régiónkban, hogy a mi szemünkben másképpen jelenik meg a pályakezdő munkanélküli ideáltípusa… Node elég a búsongásból! Az a lényeg, hogy a bogarat hazahoztuk a fülünkben, s talán előbb-utóbb előállhatunk alakulgató terveinkkel a fiatalok iskolája kitűnő intézményének magyarországi meghonosítására vonatkozóan.

,Gyerekjáték”

A gyermeknek a közéletbe való bevonására készült ,direkt” projektek közül meg kell említeni a ,Játék – milliókkal” címűt. Ez előre kidolgozott, nyomtatott segédletek segítségével, több iskolában párhuzamosan lebonyolított tervező- és kommunikációs ,játék”, melynek irányítói azt kutatják, hogyan osztanának el a gyerekek a városi költségvetésből bizonyos összeget kulturális és szabadidős intézményekre, létesítményekre, tevékenységekre. E tervezgetési folyamatból többféle haszon származhat: a tényleges tervezők és döntéshozók megismerik az ifjú korosztály kívánságait, igényeit; a gyerekek pedig lélekben elköteleződnek lakóhelyük közügyei iránt, s nem utolsósorban értékes elméleti és gyakorlati ismereteket is szereznek.
Érzésünk szerint e játékot mintha túlzottan megkötné a nyomtatott segédlet, s talán kissé ,túlsúlyos” a játékvezető felnőttek (tanárok) szerepe is, de inspirációnak ,gyutacsnak” bizonyára bárhol alkalmas lehet a felnőttek és bizonyos életkorú gyerekek párbeszédének megindításához.

Diákönkormányzás

Kevésbé ,játékos”, mégis talán nagyobb ,játékteret” hagyó forma a diákképviselők és diáktanácsok intézménye. Dániában az iskolák vezetése valóban széles társadalmi – demokratikus! – alapokon nyugszik. Nem az igazgató tartja kezében a ,gyeplőt”, hanem az iskolavezetőség. Ennek élén a szülői közösség képviselője áll, de helyet foglalnak benne a tanulók választott képviselői is. Városi diáktanács is alakul az iskolák képviselőiből.
Hogy e diák-képviseletek mennyire működőképesek, mennyire önállóak, mennyire hatékonyak, netán mennyire jelentenek vétócsoportot a helyi közéletben, azt röpke benyomásaink alapján nehezen tudjuk megítélni. Találkozásaink során az volt a benyomásunk, hogy kissé marionett-szerepet játszanak a választott gyerek-tisztségviselők a felnőtt szakreferensek kezében. Ugyanakkor az is szembeszökő volt, hogy a gyerekek egyáltalán nem voltak elfogódottak a felnőttekkel való kommunikáció során; viselkedésük minden esetben az egyenrangú állampolgár ,szerepértelmezéséről” tanúskodott. Ezt azonban feltehetőleg nem a néhány éve futó projekt eredményének kell tekintenünk, bizonyára inkább a hagyományos konszenzuskereső életstílus folyományának. Érdekes volt megfigyelnünk, hogy a projekttel kapcsolatban álló dán nevelésügyi szakemberek sem annyira a pedagógiai célt hangsúlyozták (,demokratikus közéleti magatartásra nevelni”), hanem inkább mintha közvélemény- vagy piackutatásnak, ,döntéselőkészítési háttérmunkának” tekintették volna az ifjabb korosztállyal való kommunikációt. (Megjegyzem, ez a ,hozzáállás” is ajánlható hazai megfontolás tárgyául.)

Összegezvén tanulmányutunk tárgyával kapcsolatos élményeinket, úgy érezzük, ezek két csoportra oszthatók – de lehet, hogy inkább háromra. Az elsőbe tartoznak a negyedik éve zajló projekt elemei és tanulságai; a másodikba a dán nevelési rendszer úgy, amint van (iskoláival, hagyományaival, felnőttképzési intézményeivel, könyvtáraival, játszótereivel és így tovább); a harmadikba pedig a dán társadalmi légkör, az ember, a közösség a maga letisztult értékrendjével, pluralizmusával, toleranciájával, altruista gesztusaival, emberséges magatartási normáival – és (minthogy semmi sem lehet tökéletes a Nap alatt) kissé már-már túlszabályozott voltával, kerekperecségével, ,kályhaperspektívájával”… De legyünk igazságosak: ha látunk is itt-ott szeplőket a ,menyasszony” orcáján, el kell ismernünk (és örömmel ismerjük el), hogy a dán nevelési rendszer a legtiszteletreméltóbb tudatossággal és rugalmassággal küzd a minden társadalmat természetszerűleg fenyegető szklerotizáló hatások (a megszokás, a kényelmesség, az önelégültség, a szellemi igénytelenség, a lelki restség és a többi) ellen.
Ha hoztunk valami ,vásárfiát” dániai utunkról, akkor az bizonyára nem ,a gyerekek demokráciára nevelésének módszertana”. Sokkal inkább annak csodálata, hogy milyen nagy frissességgel tudják a dánok 50, 100 vagy akár 150 éves intézményeiket, intézményrendszereiket a mindenkori kihívásokra ,érzékenyíteni”.
És szívünkben melengetjük a reményt, hogy a metsző dániai szélben kínnal-keservvel át- meg átgyúrt-átfogalmazott PHARE-pályázatok júliusban meghallgatásra lelnek, s tíz hazai közösségünk megkapja azt az anyagi segítséget is, amelynek birtokában majd kissé könnyebben mozdulhat mindegyikük az ,ígéret demokráciájának” irányába…