A időkeret:: 2008. ősz – 2010. nyár
A megbízó: Budapest XI. kerület, Újbuda Önkormányzata
A megbízott: Közösségfejlesztők Egyesülete,

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Közösségfejlesztési Osztálya

A feladat: A kerületben élő idősek (60 év feletti lakosok) életminőségének javítása, különösen azokban a városrészekben, amelyekben meghatározó az idős lakosság aránya. Ezt a célt a közösségfejlesztés eszközeinek alkalmazásával kívánja elérni.
Közreműködő/bevont szervezetek: Civil Rádiózásért Alapítvány
Résztvevő szakemberek:
Benedek Gabriella, Csanády László, Gyenes Zsuzsa, Kovács Edit, Lakatos Kinga, Liling Tamás, Magyar Ádám, Péterfi Ferenc és Tarnai Mária, valamint a közösségi munka iránt érdeklődő, abban gyakorlatra törekvő önkéntesek.

Az esettanulmány felépítése:

1. A felkérés, a folyamat nélkülünk:

a. Néhány szó a Q Ageing programról,
b. Az ÚJBUDA 60+ mint átfogó kerületi stratégia és program a minőségi időskorért,
c. Az Önkormányzat megkeresésére született első közösségfejlesztői ajánlások.

2. A beavatkozás és a résztvevő szakemberek – szándékok és módszerek.
3. A tények, melyek magukért beszélnek:
a. Milyen hely Újbuda? Jelen és történelem,
b. A közösségi feltárás eseményei,
c. A közösségszervező szakasz eseményei,
d. A helyi nyilvánosság alakulása – azaz: hogyan áramlott az információ, hogyan lettek minőségi hírek?
e. A kilépés előkészítésének eseményei,
f. Eredmények a számok tükrében.
4. A vélemények, melyek a tényekről beszélnek, avagy: az Érzelmek iskolája,
a. Élmények, reakciók, örömök,
b. Feszültségek, indulatok, konfliktusok, váratlan elemek.
5. Ha most kezdenénk… a tapasztalatok tükre
a. Jelenségek, melyekkel szembe kellett néznünk
b. Fejlesztői ajánlások.1. a felkérés, A folyamat nélkülünk

Újbudaként a közelmúlt óta Budapest tizenegyedik kerületét szokás emlegetni. A 2005-ös évben megkezdett arculatépítési folyamat része volt több olyan emberi oldalról értelmezhető tényező – nevesített kerület, kerületi szimbólumok jelképpé emelése, lakossági igények felmérése, azok jól tapintható részére válaszok kidolgozása stb. –, melyek együttállásukban vagy éppen önmagukban járulnak hozzá a kerületben élők életminőségének és/vagy közérzetének javulásához.
Budapest Főváros XI. Kerület, Újbuda Önkormányzata, a kerület korstruktúrájára való tekintettel döntött úgy 2008-ban, hogy stratégiai célkitűzései közé emeli a minőségi időskor biztosítását, intézkedéseket dolgoz ki, és forrásokat keres ezek végrehajtására.
Ennek egyik első lépéseként meghirdette a kerületben az Újbuda 60+ programot, s emellett az önkormányzat kezdeményező félként és vezető partnerként szervete az Európai Területi Együttműködés CENTRAL EUROPE programjának keretében nyertes „Q-AGEING – minőségi időskor városi környezetben” című projektet, amely lehetőséget kínált arra, hogy a fenti célkitűzéseket az Európában megtalálható korszerű modellek és a felhalmozott tapasztalok alapján, nemzetközi partnerségben valósítsa meg.

a. Néhány szó a Q-AGEING programról

Bár időrendben a 60+ program szervezését előbb kezdte meg a kerület és csak azután – éppen e programmal – csatlakozott a közép-európai programhoz, dolgozatunkban mégis előre vesszük. Tesszük ezt azért, mert ebben a nemzetközi együttműködésben való részvétel sok tekintetben összekapcsolódott a 60+ programmal, melynek munkánk során előnyeit és konfliktuslehetőségeit is érzékeltük.
A Q-AGEING (Quality Ageing in an Urban Environment – Central Europe Project), azaz a „A minőségi időskor városi környezetben” elnevezésű közép-európai összefogás nyitókonferenciáját 2009. január 15-én tartották Budapesten (http://q-ageing.eu/).
A projektben közreműködő országok – Magyarország, Németország, Olaszország, Szlovénia – külön-külön is azonosították a népesség korstruktúrájának radikális változását, s kiemelten azt a tendenciát, hogy míg az idősebb korú munkavállalók száma (55–64) növekszik, az idős (65–79) és a nagyon időskorú (80+) népesség aránya is egyre magasabb, azzal egyidejűleg a munkaképes korú lakosság száma csökken. Ez komoly kérdéseket vet fel helyi szinten is, melyek megválaszolása előrelátást igénylő feladatokat ró a szakemberekre, tervezőkre, döntéshozókra, de nemzeti és Európai szinten is egyaránt sürgős szembenézéseket, feladatokat jelent.
A Q-AGEING projekt célja, hogy az öregedés problémájára hatékony megoldást keressen két fontos, egymást átfedő területen: a közszolgáltatások színvonalának javításával és azoknak az idősek szükségleteihez való hozzáigazításával, valamint a változó életstílus és a városi társadalom öregedéséből adódó új szükségleteket is előtérbe helyező új városi környezet kialakításával.
A közreműködő országok kutatói és szakemberei az időskorú lakosság fizikai és szellemi aktivitásának, munkaképességének meghosszabbítását elengedhetetlennek tartják ahhoz, hogy az időskorúak ellátásából fakadó társadalmi költségek ne emelkedjenek elviselhetetlen mértékűvé.
Egy másik fontos szempont, hogy az aktív és minőségi öregedés alapvető emberi jog, amelyhez megfelelő környezet, társadalmi elfogadás és ellátórendszer kialakítása kötelezettség a mindenkori nemzeti és helyi szintű kormányzatok számára.

b. Az ÚJBUDA 60+, mint átfogó kerületi stratégia és program a minőségi időskorért

Azzal együtt, hogy az idősödésnek nem feltétlenül kell egyenlőnek lennie a betegségekkel, s hogy az idősekkel való kapcsolattartás nem tekinthető pusztán szociális kérdésnek, mégis, a legtöbb embernek erről az életszakaszról – sajnos – a betegség és a magány jut az elsők között az eszébe.
Újbudán a 60 éven felüliek száma valamivel több, mint 40 000 fő, ami a kerület lakosságának 30%-át jelenti. Egyetlen helyi önkormányzat se tehetné meg, hogy ezzel a jelenséggel ne nézzen szembe, a tendencia figyelembe vételével ne dolgozzon ki egy jövőbe mutató stratégiát. Újbuda Önkormányzata a 2008-as évre kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60⁺ elnevezésű programot, arra építve, hogy az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal, a kerület múltjának tanúiként olyan értéket képviselnek, amely méltán teszik őket a közösség megbecsült tagjaivá.
Fejlesztőként a későbbiekben több nehézséget, kritikát, kérdést is megfogalmaztunk a projekt megvalósítása kapcsán, de elöljáróban határozottan leszögeztük: meggyőződésünk, hogy az Újbuda 60+ program országosan – de nemzetközi viszonylatban is – kiemelkedően jó elhatározás, szakmailag nagyon igényes, színvonalas kezdeményezés és kivitelezés!
Az „Újbuda 60⁺” egy, a helyi önkormányzat által, a kerületben élő 60 éves vagy annál idősebb korú polgárok számára kidolgozott komplex, életminőség-javító program, mely alapvetően három pilléren nyugszik:
(1) Kedvezménykártya kibocsátása a 60 éven felüliek részére, melynek segítségével a kerületben található és a programba bekapcsolódó vállalkozók, intézmények termékeihez és/vagy szolgáltatásaihoz árkedvezménnyel jutnak hozzá az érintett lakosok. Ennek jelképe az „Idősbarát vállalkozó” matrica.
(2) Klubok és programok szervezése, a cél elsősorban az aktív közösségi és szellemi élet támogatása. Ennek érdekében az önkormányzat létrehozta a „60⁺ Klub és programközpont”-ot, mely találkozási és jelentkezési hely is egyben a különböző programokra, rendezvényekre, pl. sport, színház, tanfolyamok (nyelv, számítógép, egészségügyi stb.), közösségi esemény stb. E programok ingyenesen vagy jelentős kedvezménnyel vehetők igénybe a kerületi lakosok által. (www.ujbuda.hu/60plusz)
(3) A közösségfejlesztő munka az elképzelés szerint az egyes városrészekben a szomszédsági önkéntesek tevékenységére épít. A szomszédsági önkéntesek olyan helyi lakosok, akik szűkebb lakóközösségükért, az ott élőkért önkéntesen tevékenykednek. A szűkebb lakókörnyezet egy városrésznél kisebb egységet jelent, amely lehet egy egész lakótelep, de lehet egy-egy utcatömb, háztömb is. Az önkéntes tevékenység célja pedig a környéken élő idős emberek életének jobbítása, közösségi kapcsolataik megerősítése.

E programelemnek később része lett a 60⁺ médiaműhely is, melynek tagjai helyi önkéntes újságíróként tevékenykednek az írott sajtó, a rádiós, illetve tévés újságírás, valamint a helytörténeti indíttatású fotózás területén. (http://www.ujbuda.hu/page.php?template=kozossegfejleszto)

c. Az Önkormányzat megkeresésére született első közösségfejlesztői ajánlások

2008 júniusában fordult az Önkormányzat nevében Toldi Tamás idősügyi referens a közösségfejlesztőkhöz, hogy ezzel az új szakmai elemmel szélesítsék az akkor már elindult Újbuda 60+ programot. Akkor egy ajánlást állítottunk össze az Önkormányzat részére, amelynek bevezetőjében így foglaltuk össze a lehetséges együttműködés alapjaitAjánlások a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának idősügyi támogató programjához közösségfejlesztői megközelítésben Szerk. Péterfi Ferenc:„Az önkormányzat a program leírása szerint alapvetően a saját hivatali rendje és intézményei közvetítésével, annak körében keresi az idősekkel kapcsolatos lehetséges funkcióit és szerepeit, melyek egy része beépül a hagyományos ellátási rendszerbe.
A közösségfejlesztés egy másik irányból, inkább alulról közelít: elsősorban a különféle öntevékeny, önszerveződő, a lakosság által létrehozott közösségi intézmények révén tudja megfogalmazni azt, hogyan erősíthetők meg az itt élők az állampolgári szerepeikben. S akár saját korosztályuk körében, akár vegyes életkori csoportokban hogyan tudnak e városrészben valódi erőforrásai lenni a helyi közösségi életnek, a közjóra irányuló cselekvéseknek.
Ideális esetben e két megközelítés között úgy lehet hidat kialakítani, hogy az önkormányzat hivatalos intézményrendszere közreműködésével elsősorban feltételeket próbál teremteni az idősek közösségi, közéleti tevékenységéhez, s ha az összefogás megteremtődik e korosztály körében és ügyeiben (önmagától vagy külső szakmai támogatások és kezdeményezések hatására), akkor ők – tehát az érintettek – formálják, töltik meg kezdeményezésekkel, ajánlásokkal és aktív beleszólást jelentő részvétellel ezt a képletes teret.”Ebben a javaslatban 3 fő területre fogalmaztuk meg azokat a lehetséges lépéseket, amelyek a korosztály közösségi részvételének fejlesztését, ehhez megfelelő társadalmi légkört-hátteret és tennivalókat tartalmaztak a kerület vezetése, intézményei és közösségei számára. Olyanokat, amelyekkel képessé válhatnának az előbbi szereplők valódi fejlesztéseket eredményező változtatásokra.
Az Önkormányzat a további egyeztetések során azt kérte, hogy ezeket a folyamatokat ne pusztán rájuk hárítsuk (tehát kívül maradva képzésekkel, tanácsadással segítsük annak alakulását), hanem mi vezessük ennek a kiépülését meghatározott ideig. Ezt követték azok a megállapodások és gyakorlati közreműködésünk, melyek részleteit az esettanulmány bemutatja.

A közösségi beavatkozás során alkalmazott legfontosabb elvekEzek nem lettek ilyen formában lefektetve a munka elején, de közben kikristályosodtak, és szempontokat képeztek a szakmai döntések megtételekor. :
– Közösségfejlesztő munkánkat az öntevékeny idősekért és az aktív közösségekért végezzük.
– Munkánk célja az öntevékenység lehetőségeinek kiszélesítése, az idős lakosok biztonságérzetének növelése, első sorban közösségi kapcsolataik erősödése révén, valamint a közösségi terek hozzáférhetőségének javítása az időskorú csoportok tevékenységeinek megszervezéséhez.
– Tervezett munkánk szomszédsági önkéntesek szervezése, de emellett kiemelt figyelmet szentelünk – és támogatunk – minden lakossági kezdeményeznek, mely a kitűzött célok valamelyikéhez is kapcsolható.
– Munkánk megrendelője az Önkormányzat, de a kezdeményezéseknek – melyeket támogatunk munkánk során – nem kell minden esetben szorosan kapcsolódnia az Önkormányzat aktuális programjaihoz.
– Munkánkkal támogatjuk az állampolgári aktivitást, de nem vagyunk döntő befolyással annak tárgyára, azaz, hogy milyen ügyben, milyen állásponttal lépnek fel érdekeikért.

2. A beavatkozás és a résztvevő szakemberek

– szándékok és módszerek
A közösségfejlesztők elképzeléseit a vállalt munkáról a legjobban a munka kezdetekor megalkotott szakmai terv tükrözi vissza. Alább ebből a dokumentumból idézünk, mely az önkormányzattal kötött előzetes ajánlati terv részét képezte
A bekezdésben idézett szakasz az „Újbuda 60+ szakmai terv” szövegéből került átemelésre. Tervezők: Benedek Gabriella-Gyenes Zsuzsa-Péterfi Ferenc, leadásának dátuma 2008. október 11.:
„A megbízó a közösségfejlesztő program hosszú távú céljaként azt tűzte ki, hogy jöjjenek létre aktív közösségek az idősek részvételével abban a tíz városrészben, ahol jelentősebb számú idős ember él, de jelenleg még nincs komolyabb helyi bázisuk. Olyan öntevékeny, önszervező közösségek létrehozása a cél, amelyek erős kapcsolatokkal és intenzív információáramlással rendelkeznek
– a helyi (városrészi) közösségen belül (saját generációján belül és kívül is);
– a többi városrészi közösséggel, valamint;
– közvetlen kapcsolatokra képesek az önkormányzattal.
A cél elérését jelző indikátorok (siker-mutatók) lehetnek:
– a közösségi tagok létszámának növekedése,
– az új ismeretségek számának növekedése,
– a kapcsolatok minőségi fejlődése,
– aktív részvétel a programokban,
– az elindított új helyi kezdeményezések száma.
(…)A közösségfejlesztők szerepe a programban
A Közösségfejlesztők Egyesülete az MMIKL szakembereivel közösen az alábbi feladatok ellátását vállalja:
– Szakmai koordináció heti folyamatossággal.
– Konzultációk a Nyilvánosság Munkacsoporttal.
– Városrészenként egy-egy mentor biztosítása a szomszédsági önkéntesek támogatására (többnyire a Közösségfejlesztők Egyesületének tagjai közül).
– Az előkészítés fázisának megvalósítása (szomszédsági önkéntesek megtalálásával bezárólag).
– Az előkészítés fázisában interjúzó külsős segítők megbízása, felkészítése, munkájuk koordinálása.
– Képzések megszervezése.
– Szakmai segítség és konzultáció a szomszédsági közösségi felmérésekhez.
– Havonta egy közös szupervíziós találkozó szervezése a szomszédsági önkéntesek csoportjának.
– Konzultációk a Szomszédsági napok megszervezéséhez.
– Speciális témákban szakértők biztosítása (csak külön megegyezés alapján).”

3. A tények, melyek magukért beszélnek

a. Milyen hely Újbuda? Jelen és történelemA mai XI. kerület a maga 33,47 km2-es nagyságával Budapesten területileg a második, ám lakosságát tekintve a legnépesebb, az ország ötödik legnagyobb települése. Városrészeinek neve – Gellért-hegy, Lágymányos, Albertfalva, Kelenföld, Gazdagrét, Kelenvölgy, Őrmező – Őrsöd, Sas-hegy, Sasad – vagy más elnevezések: Rupp-hegy, Kamaraerdő, Kőérberek, Madár-hegy –, ezek a szép hangzású szavak a kerület középkori kistelepüléseinek és tájegységeinek máig is élő elnevezései.
A városrész története 1930-ig összefonódik a fővároséval, s területeinek jelentős részét 3–4 km-es árterületen a Duna öntötte el. A legalkalmasabb átkelési pont a Gellért-hegy magasságában volt, így az a környék hamar benépesült és bekapcsolódott a főváros élénk kereskedelmi és kulturális életébe. Mára ez a hangsúly a kerület belsejébe tevődött.
A tatárjárást követően IV. Béla a jól védhető várhegyen egy Óbudától megkülönböztetett Új Budát alapított, mely nevet a kerület 2005-ben – önálló kerületté válásának 75. évfordulóján – vett fel újra, jelezve a történelmi korokon átívelő folyamatosságot és azt, hogy a névválasztással a városrész belépett a XXI. századba.
A XI. kerület a hetvenes évek közepéig – kereskedelmi, szolgáltatási szempontból – a rosszul ellátott kerületek közé tartozott. Az óriási méretű lakótelep építkezésekkel – mely lakásaiba főleg a vidékről a fővárosba költöző munkások költöztek – a kereskedelmi, szolgáltatási infrastruktúra nem tudott lépést tartani. A hatvanas évek végén kezdődött csak nagyobb területű üzletek kialakítása, bevásárló központok létrehozása a lakótelepeken. A kerületben a rendszerváltás körüli időben több mint 69 000 lakást tartottak számon, amelyeknek több mint a fele tanácsi bérlakás volt. A kilencvenes évek lakásprivatizációs rendeletei következtében ez a szám mára a töredékére csökkent. Lakosságszáma a 2010-es választásokhoz használt adatok alapján 130 739 fő.b. A közösségi feltárás eseményei

Területlehatárolások és beavatkozási tervek készítése:
– 1. ütem: 2008. október–2009. június:
– Beavatkozási területek: Albertfalva, Gazdagrét, Lágymányos,
– Nyilvánosság csoport szervezése (Média Műhely néven vált ismertté),
– Közreműködő szakemberek: 4 fő közösségfejlesztő, 3 fő média-munkatárs, plusz önkéntesek.
– 2. ütem: 2009. szeptember – 2010. április:
– Beavatkozási területek: Kelenföld, Őrmező,
– Szakmai utánkövetés: Albertfalva, Gazdagrét, Lágymányos,
– Média Műhely továbbfejlesztése,
– Közreműködő szakemberek: 5 fő közösségfejlesztő, 2 fő média-munkatárs,
– Adatgyűjtés, kapcsolatépítés.
– Terepbejárások,

– Kapcsolatfelvétel a közösség intézményeivel: gondozási központok, idősek klubjai, otthonai, egyházak, közösségi, művelődési házak, háziorvosi hálózat, iskolák, óvodák,
– Kutatási és egyéb statisztikai eredmények áttekintése:
– Közösségi interjúk készítése1. szakaszban: 2 hónap (2008. október – 2009. január),
2. szakaszban: 3 hónap (2009. október – 2010. január),
– Albertfalván: 61 interjú készült. A kiinduláshoz a közösségi ház és az abban működő Polgárok Köre adott alapot. A megkérdezettek közül 31 fő adta meg az elérhetőségeit a további együttműködésre.
– Gazdagréten: 48 interjú készült, a megkérdezettek kb. harmada nyugdíjas-házban lakik, fele ajánlás alapján került felkeresésre. 27 fő adta meg az elérhetőségeit a további együttműködésre.
– Kelenföldön: 68 interjú készült, amelynek egyharmada kb. idősekkel dolgozó, velük személyes kapcsolatban álló intézményekben készült. A célcsoport megkérdezettjei között jelentős arányban inkább a 70 év felettiek voltak jelen.
– Lágymányoson: 57 interjú készült, melyből 25-en vallották, hogy nem tartoznak egyik közösséghez sem, 23 főt kereshettek fel a közösségfejlesztők a lakásukon.
– Őrmezőn: 50 interjú készült, melyből kiderült, hogy a válaszadók döntő többsége több mint 10 éve él Őrmezőn és nem is akar innen elköltözni.
– Ez azt jelenti, hogy a közösségfejlesztői munkánk során 284 személyes interjút készítettek a fejlesztők és a bevont önkéntesek. Az interjúk fő kérdései: mit szeret a helyi életben, mit nem, tartozik-e valamilyen közösséghez, ha igen milyenhez, ha nem miért nem, milyen összefogásokat ismer a környezetében, de témái kitértek a közösségi terek feltárására és a tájékozódás forrásának felmérésére is.c. A közösségszervező szakasz eseményeiKözösségi beszélgetések szervezése a városrészekben:
Közösségi interjúk készültek a kerületrészekben, melyek egy személyes hangvételű beszélgetésnek foghatóak fel a kerülethez való viszony megfogalmazására, az elégedettség kifejezésére és a hiányok, szükségletek, valamint az ötletek, szándékok, tervek megfogalmazására.
A közösségi interjúkban rejlő információk egy darabig a közösségfejlesztők kezében összpontosultak, akik a kérdések mentén dolgozták fel az elnyert információkat: közérzet, kötődések, problémák-aggályok, példák összefogásokra, találkozóhelyek, találkozási alkalmak, információszerzés módja, ötletek-tervek témakörökben.
A feldolgozott anyagok különböző módokon kerültek az emberekhez – e-mailen, személyesen, egyéb programokon stb. –, de minden anyag fő üzenete egy meghívó volt, mely az olvasót egy személyes találkozóra invitálta, ahol találkozhat a többi válaszadóval és párbeszéd keretében személyesen is szót válthat a felvetett témákról a kerületrészben élő hatvan éven felüli lakosokkal. Ezek a találkozók gyakran nem egy alkalmat jelentettek, városrészenként legalább 3–5 találkozó szól arról,
hogy az interjúösszesítések témái mentén a csoport véleményt alkot, valamint különböző ötleteket mér-
legel, dolgoz ki a cselekvésekre, amelyek a problémák, hiányok megoldására, enyhítésére irányultak. A beszélgetések jellemzően jó hangulatúak voltak, az idős emberek ötletekkel, javaslatokkal érkeztek a találkozókra.
Néhány példa a területeken felvetett ügyekből, a teljesség igénye nélkül: témajavaslatok az idősek akadémiájába, tánc klub, főzőcskézés együtt, sport lehetőség ennek a korosztálynak és megfizethető áron, divattanácsadás, nyelvtanulás, kertészetről ismeretek, a tömbház előtti terek rendezése, házak közötti forgalmi változtatások kezdeményezése, információszervezés, 60⁺ rádió műsor, menza-kifőzde, meleg étel házhoz szállítása, hazai/termelői bolt (szociális), ezermester ajánlások személyesen egymásnak, több szemetes kuka kihelyezése, azok ürítésének megszervezése, kisposta visszatelepítése, folyamatosan frissülő információs táblákat tenni a falra, segítség-szolgálat (pl. gyerekekre vigyázni, egymást orvoshoz – egyéb helyekre kísérni), gyalogátkelő telepítése, bolhapiac, cserebere, budapesti kirándulások szervezése, buszmenetrend változtatás, alacsony küszöbű buszok a piaci útvonalon stb.
Az interjúkat követően írásos összefoglalók születtek a hallottak és a tapasztalatok alapján. Ezeket közösségi beszélgetéseken ismerhették meg a kerület 60 év feletti lakói. S amellett, hogy ezeken a találkozókon visszajelzést kaptak az interjúkról, lehetőséget is a kapcsolatteremtésre, elsősorban a közös érdeklődés, érdekek mentén. A rendszeres találkozások idővel persze a szorosan vett lakossági érdekszervezés melletti szabadidős tevékenységekben is erősítették a csoport tagjai közötti kapcsolatokat.

A közösségen belül megismert viszonyok: csoportok, hagyományok, saját felmérésben Kivonat a „Beszámoló az Újbuda 60+ közösségfejlesztési programról. Első eredmények, stratégia, tervezett lépések” c. beszámoló anyagból. Szerk: Benedek-Gyenes-Péterfi-Tarnai, 2009. február :
Az idős emberek viszonyulása a lakóhelyhez, és a környékhez általában pozitív, a megkérdezett idős emberek szeretnek az újbudai városrészekben lakni. Az idős emberek számára a biztonsághoz kapcsolódó alapszükségletek megléte vagy hiányosságai tűnnek leginkább meghatározónak életminőségük szempontjából. Ez összefonódik a komfortérzettel. Az idős emberek biztonságérzetének (komfortérzetének) legfőbb összetevői:
– a közbiztonság, amelyhez kapcsolódik a megfelelő közvilágítás is,– a környezet/a köztisztaság mint a biztonság meghatározója,
– a közlekedés és annak biztonsága,
– a közellátás/infrastruktúra is mint a biztonságos életkörülmények feltétele.A komfortérzettel kapcsolatos tényezők mellett az emberi kapcsolatok minősége mint a biztonságot nyújtó közösség is meghatározó szerepet játszik a jó közérzetnek a kialakulásában.
A városrészeket az idős emberek alapvetően családias környékként érzékelik, ahol többnyire ismerik egymást, odafigyelnek egymásra (az idősek), vannak közösségi kapcsolataik. Sokan közülük évtizedek óta lakói a kerületrésznek, nem költöznének máshová.

Általános negatív jelenségként rajzolódott ki viszont a bezárkózás, az elszigeteltség és a széthúzás, az egyre kevesebb ismerős és egyre több idegen ember, tehát az erős lakosságcsere miatt. Sok a panasz más emberek – befolyásolhatatlannak tűnő – viselkedésére, melyek a legszűkebb privát szféra határában háborítják az idősek nyugalmát és kedélyét.
A következő táblázatban az említett problémaköröket foglalták rendszerbe az étintettekkel a közösségfejlesztők aszerint, hogy milyen szinteken lehet rájuk hatékony megoldást találni:

Közösségek és öntevékenység tekintetében a megkérdezett 60 év feletti lakosok jelentős része – több, mint fele! – azt jelezte, hogy nem tartozik semmilyen közösséghez. Attól, hogy valaki alkalmi vagy rendszeres látogatója közösségi programoknak, még nem jelenti azt, hogy odatartozónak is érzi magát.
A megnevezett közösségek jellegzetességei visszatükrözik a városrészek – eltérő adottságú – közösségi tér-szerkezetét, pl. Albertfalván dominánsan az Albertfalvi Közösségi Házban működnek közösségek, Gazdagréten a legfontosabb referencia-közösségek az idősek napközi otthona, a nyugdíjasklubok, a református gyülekezet, a közösségi ház és annak klubjai, s közösséget jelent a lakóházban betöltött funkció pl. intéző/számvizsgáló bizottsági tagság. Lágymányoson a különböző nyugdíjas klubok, az egyházi gyülekezetek, közösségek és a Vöröskereszt önkénteseinek közössége számít a leginkább. Őrmezőn a Közösségi ház a legnagyobb szervező tér, ahol a táncos, színjátszó programok mellett a Karitász és a Vöröskereszt is rendszeres szervező. Kelenföldön – a kerület legnagyobb lakóterületén – érzékelhető leginkább a közösséghiányosság, se tradicionális szerveződés, se állandó hely nincs a közösségi programok számára.
Természetesen itt is szükség volt egymás prioritásainak, működési mechanizmusainak-gyakorlatának megismerésére, érdekeinek felismerésére, de a munkák jellegéből fakadóan hamar találtunk közös nyelvet, valamint sok ház felismerte, hogy a meglévő programjaikat csak gazdagítják az új csoportok, s az ötletek, programok befogadása és támogatása saját erőforrásaik bővülését hozza maga után, hiszen a csoportok, az önkéntesek helyben maradnak, az ötletek helyben hasznosulnak. A program során sok-sok kisebb program került önszervező módon megvalósításra valamilyen koalícióban, ezek közül csak néhány kiragadott példa: tanfolyam az időskori bőrgondozásról; „nagyi mesél” – mesepályázat; 60⁺ portré pódium; 60+ segítő szolgálat; rejtvényfejtő klub és verseny; érdekképviseleti kezdeményezések közösségi helységekért, gyalogátkelőért; fotó-kör; előadások szervezése a társasházi törvény és egyéb együttlakási ügyekben; számítógépes önképző kör alakítása; tanácsadások szervezése; Szent Iván éji programok; levelezőlisták és honlapok készítése stb.

Találkozási alkalmak, programok, közösségi találkozóhelyek: a közösségi házak, nyugdíjas klubok által szervezett közösségi, kulturális és szociális programok (színházlátogatás, rendezvények, szűrővizsgálatok) mellett az egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó programokat és a kerületi közéleti eseményeket is számon tartják a megkérdezett idősek, mint találkozási alkalmakat. A hagyományos kerületi rendezvények, ünnepségek, a városrészi és kerületi napok sokak számára emlékezetes programok (Szent Iván éji buli és Gazdagréti halászléfőző verseny, Szent Mihály napi búcsú stb.).
Az általában heti rendszerességgel tartott szakkörök, klubok, tanfolyamok – az ún. élethosszig tartó tanulás jegyében – szintén gazdagítják a palettát. S ezen túl a hétköznapi élet olyan rendszeres tevékenységei, mint a vásárlás, a séta, az orvosi vizsgálatok vagy a kutyasétáltatás is alkalmat teremtenek a találkozásra, kapcsolattartásra.

Képzések szervezése:
A közösségi folyamatban felmerült képzések témájuknak köszönhetően mindig több magyarázatot igényelnek, így fontos volt, hogy a megajánlott tudás és tapasztalat jól illeszkedjen a közösségi munka folyamatába, hogy a szerzett tudások hamar hasznosulhassanak, és nyilvánvalóvá tegyék, hogy ezek a kezdeményezésre, a társadalmi-közösségi cselekvésekre, az öntevékeny részvételre irányuljanak. Fokozott szemponttá vált ez annyiban, hogy a 60+ program jelentősebb számban kínál másféle képzési programot a korosztály számára, olyanokat, melyek hasznossága és a megszerezhető tudás nyilvánvalósága meg nem kérdőjelezhető, pl. számítógépes ismeretek, internetezés, nyelvtanulás stb.
Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy milyen közösségi aktivizálásra irányuló képzések kerültek megszervezésre a munka során:
– Közösségi munkára felkészítő bentlakásos képzés:
– 2009. február 25–27. Kunbábony, Civil Kollégium (18 fő),
– 2010. február 17–19. Kunbábony, Civil Kollégium: (14 fő).– Rajtunk múlik! Felkészülés a lakossági érdekképviseletre:– 2009. október 27–29. Budapest, 60+ Klub és Programközpont (20 fő).– Szervezz jól! Közösségi vezető képzés:– 2010. április 7., 21. és május 5., Budapest, Fonó Budai Zeneház (16 fő).– Rádiós képzés:– 2009-ben 2×6=12 alkalommal (9–12 fő/alkalom/2 ciklus).– Újságírói képzés:– 2009-ben 2×6=12 alkalommal (7–10 fő/alkalom).– Mozgóképes anyagok készítéséhez képzés:– 2009-ben 3 alkalommal (6 fő/alkalom).– Média Műhely és klub:– 2009-ben 3 alkalommal (6 fő/alkalom),
– 2010-ben 4 alkalommal (10 fő/ alkalom).– Hogyan adjunk hírt magunkról?! Hírképzés (16 fő):– 2010. április 7–8–9, 2 alkalommal.– Fotó kör (25 fő):– Találkozó 2009-ben: 1 alkalom,
– Találkozó 2010-ben: 4 alkalom + önálló kiállítás szervezése – két helyen.Összesítve: a másfél év alatt megközelítőleg 450 fő vett részt valamilyen formális képzési helyzetben a 60+ közösségfejlesztő munka keretében.
Klubtalálkozók szervezése
A munka egyik – előre nem tervezett – hozadéka a közösségi klubok alakulása lett. Ezek olyan
csoportosulások, amelyek középpontjában a cselekvő szándék helyett/mellett inkább a társas együttlétek
igénye lakik. Ez egy olyan jelenség, mellyel az aktivitásra, állampolgári cselekvésre edzett
közösségfejlesztői csoport a munka tervezésekor nem számolt, de a folyamatban elemi igény támadt
irányukba.
– Lágymányosi közösségi klub: nehezen összeálló csapat, mely a kapcsolatokat és a fizikai teret is
kereste a környéken. A program utolsó szakaszában a 60+ Klub és Programközpontban működött, de a
találkozások nem tudtak tartóssá válni.
– Kelenföldi szomszédsági klub: a BMK alkalmi termeivel szakítva, az Őrmezei Közösségi Ház kelenföldi
kihelyezett helyiségében talált otthonra és rendszeres találkozási helyre. Heti rendszerességgel tartják találkozóikat és beszélik meg dolgaikat, gondjaikat, cserélnek információt.
– Gazdagrét: itt a szomszédsági csoport mellett a különböző szabadidős tevékenységek mentén szerveződtek csoportok, sakk, rejtvényfejtők stb.
– Albertfalván jól tagolt a helyi társadalom, a közösségi élet színterein is azonosítható ez, így a közösségfejlesztői munka során aktivizálódó emberek javarészt a már meglévő közösségekhez csatlakoztak.
– Őrmezőn jól szervezettnek mondhatók az időskorú lakosságnak szánt programok. Igaz ez a tartalmak és a hozzáférés tekintetében is, vannak zenés-táncos, de vannak karitatív tartalmú összejövetelek, képzések és nyugdíjas klub jellegű találkozók. Itt a fejlesztő munka fő vonalát a különböző csoportok közötti kapcsolat megteremtése és/vagy minőségük fokozása jelentette.Hálózati találkozók szervezése
A munka vállalt célja szomszédsági önkéntes csoportok és a csoportok közötti hálózat kialakítása volt. Ez irányú tevékenységeket a munka 1. szakaszának a vége felé lehetett kezdeményezni, hiszen addigra kezdtek körvonalazódni az első helyi
szomszédsági csoportok, melyek a saját ügyeiken túl már a kapcsolatok felé is képesek voltak fordulni. A hálózatépítő munka jelentősebb része a program 2. szakaszára tevődött.
– Rendszeres találkozó szervezése, hogy a kerület, különböző részeiben dolgozó önkéntesek találkozhassanak egymással, megosztva ügyeiket, információikat, dilemmáikat.
– Szomszédolások szervezése, azaz egymás meglátogatása a saját környezetükben. Ez annyit jelent, hogy a találkozók vetésforgóban valósultak meg a kerületrészek között, de mára ez beépült a 60+ Klub és Rendezvényközpont tevékenységébe és rögzült minden hónap első csütörtöki délelőttjére.d. A helyi nyilvánosság alakulása – azaz, hogyan áramlott az információ, hogyan lettek minőségi hírek?A munka tervezésekor felmerült a „Kerületi Nyilvánosság Munkacsoport” megalakítása, képzése és működtetése, de nem csak az addigi terepmunkaként szolgáló 3+2 városrészből, hanem a kerület egészéből toborozva. Ez tehát egy horizontális, a kerület egészét megcélzó rész volt a 60⁺ Közösségfejlesztő programban, s időközben pontosítottuk a nevet is Média Műhelyre.
A felkészüléshez egy tudósítói műhely szervezése került meghirdetésre. A program első szakaszában a munkacsoport elképzelt célja az volt, hogy a szükségletfelméréssel kapcsolatos kommunikáció céljára kialakítsa és bejárassa a szomszédsági nyilvánosság új formáit és kiépítse annak megfelelő eszközeit: levelezőlisták, cikkek a kerületi honlapra, saját honlapok készítése, felkészülés rendszeres rádióműsorral való megjelenésre. Alapvetően három irányban szerveződtek az érdeklődő műhelytagok, akik később közösen alkották a Média Műhely elnevezésű formációt:
– rádiós képzés;
– újságíró képzés;
– mozgóképes anyagok készítésére felkészítő képzés.
Ehhez jött a programban aktivizált és erős motivációval rendelkezők egy csoportjának saját ötlete: a helytörténeti fotókör indítása.
A munka második szakaszában a Műhely tagjai további felkészítő találkozókon és képzéseken vettek részt és az újabb érdeklődők is lehetőséget kaptak a bekapcsolódásra.
A Média Műhellyel kapcsolatban gyakran megoszlottak a különféle szereplők elvárásai. Az önkormányzat, a programszervező intézmények és gyakran a városrészi szomszédsági önkéntesek csoportjai is próbáltak külső „megrendelőként” fellépni; a csoport tagjai pedig próbáltak felkészülni a saját maguk által fontosnak tartott szerepekre és azt a saját érdeklődésükhöz és képességeikhez igazítani.
Ezzel együtt sok és nagyon jó „anyag” készül a Média Műhely tagjai közreműködésével, melyekről a legteljesebb képet talán jelenleg a www.ujbuda.hu/60plusz oldalon találunk, ahol számos kitűnő írás mellett a Hatvanon túl c. rádióműsor adásai is megtalálhatóak.
A program nyilvánosságának megszervezésében már nem csak a Média Műhely tagjai vettek részt, de ezzel együtt is szerteágazó kommunikációs rendszer alakult ki a programidőszakban. Néhány példa a megjelenés és az alkalmazott eszközök köréből:
– Ahol, ahogy, amikor tevékenységünknek nyilvánosságot adhatunk: Újbuda újság, Újbuda honlap, Újbuda TV (magazin, képújság).
– 60+ program kommunikációja: egyedi e-mailek és e-mailen küldött programfüzet a kártyatulajdonosoknak, nyomtatott programfüzet, szórólapok, plakátok az önkormányzati hirdetőfelületeken, színes nyomtatott hírlevél az Önkormányzat szervezésében.
– Lágymányosi kábeltévé: 1750 lágymányosi lakásba eljutó képújság.
– Szomszédsági önkéntesek honlapjai:
– Albertfalva: http://szomszedsag.p8.hu/
– Gazdagrét: http://sites.google.com/site/onkentesekujbuda/
– Kelenföld: http://szohkelenfold.p8.hu
– A közösségfejlesztő program oldala Újbuda honlapján: a http://www.ujbuda.hu/60plusz
a közösségfejlesztő link (közvetlenül: http://www.ujbuda.hu/page.php?template=kozossegfejleszto,
– A médiaműhely önkéntesei által teremtett nyilvánosság, „Újbuda honlapján 60⁺ médiaműhely” megjelöléssel olvashatók írások.
– A „Hatvanon túl” című magazinműsor négyhetente hétfőn 16.15–17.00 óráig hallható a Civil Rádióban (FM 98:00), illetve az elhangzott adások Újbuda honlapjáról letölthetők.– A (helytörténeti) fotókör kiállítása még néhány hétig a 60+ Klub és Programközpontban volt látható (Zsombolyai u. 6.).A szomszédsági önkéntesek közötti (belső) kommunikáció: levelezőlisták: minden városrésznek van saját levelezőlistája, s van egy közös, kerületi levelezőlista, amelynek mindenki tagja, aki valamelyik városrészi listának a tagja. Van egy levelezőlistája a médiaműhelynek is, ezt az újságíró önkéntesek az írásos anyagok küldésének és szerkesztésének hatékony működéséhez hozták létre, azóta a belső kommunikáció fontos fórumává vált. A városrészi listáknak egy-egy szomszédsági önkéntes a kezelője.e. A kilépés előkészítésének eseményeiA közösségfejlesztői munkára ott van szükség, ahol az emberek között nem alakul ki a hétköznapokban természetes viszony, vagy ezek a laza kapcsolatok nem elegendőek ahhoz, hogy a közösség megszer-
vezze önmagát azokban az ügyekben, melyekhez köze van, köze kell, hogy legyen. A közösségfejlesztő munkában éppen ezért a fejlesztőnek minden fázisban törekedni kell a helyiek bevonására, befogadására, felkészítésre, felelőssé tételére. Ebből következően a teljes folyamat alatt szem előtt kell tartani a fejlesztők kilépésének lehetséges menetét.
Az Önkormányzattal mint megrendelővel való együttműködés azt is jelentette, hogy konkrét feladatokra és konkrét időszakokra szólt a felkérés, megbízás; s a fejlesztők rendelkezésére bocsátott erőforrások.

Az újbudai munka első szakaszában (2008. október–2009. június) ezt a hálózat terve és szervezése jelentette. Egyszerre jelentette ez a szakasz a már különféle aktivitásokat vállaló helyi lakosok megszólítását, és az eddig passzívabb hatvan év feletti lakosok bevonását.
A második szakaszban, a két új terepmunka indítása mellett, már jelentősebb hangsúlyt kapott a korábbi területeken megkezdett folyamatok követése és a hálózati munka támogatása, erősítése. A kilépés „indikátorának” a csoportok közötti kapcsolat erősödését és a kifejlődő információcserét tekintettük. Emellett fontos hangsúly került a csoportok és az önkormányzat viszonyának tisztázására, mely az érintettek és a fejlesztők között is többször napirendre és megvitatásra került.

4. A Vélemények, melyek a tényekről beszélnek, avagy: az Érzelmek iskolája

a. Élmények, reakciók, örömökReakciók a megszólításokra
A kerületi élményeink között, az idővel kialakult kapcsolatok kedves emlékei mellett, azért kemény küzdelmeket is számon tartunk.
A munka kezdetekor, a helyiek megszólításához ajánlásként kapott nevek hamar kifogytak. Rá kellett jönnünk minden terep – kerületrész – titkára, vagy rá kellett akadnunk kulcsembereire, csoportosulásaira. A bevonás szakaszában alkalmazott közösségfejlesztő módszerek változatosan voltak alkalmazhatóak. A hólabda-módszer a már előzetesen kialakult, jól tagolt helyi közösségekben – Albertfalván – vált be a leginkább, míg a személyes megkeresések a már megismert önkéntesek közreműködésével Gazdagréten vezettek leginkább célra. Őrmezőn a közösségi ház idősprogramjaira járó közönség tudott alapot és kapcsolatokat adni a munkához, míg Kelenföldön rendezvényekre kellett járni és sok-sok fényes nappali időt tölteni köztereken, forgalmas gyalogutakon, közértek környékén, hogy menet közben szólítsuk meg a célcsoport tagjait, akik máskor teljesen láthatatlanok és kitapinthatatlanok voltak a lakótelep tömbjei között. A körvonalaiban is nehezen körülhatárolható Lágymányoson a meglévő közösségi csoportokon keresztül lehetett elindulni, de a kör itt is hamar bezárult.
E jelenségek lendületet, újabb és újabb ötletet adtak a fejlesztőknek munkájukhoz, de az idő előrehaladtával frusztráló körülményként is jelentkeztek az eredményesség terén. Nagyon sokat segített, ha az adott körzet rendelkezett együttműködő közösségi térrel, mely alkalmas helyszínt jelentett a munka szervezéséhez, bizalmat ébresztett a megszólított emberekben, s amely képes volt a kezdeményezéseket tető alá fogadni. Érdekes körülmény, hogy a megmozdított öt városrészben jelentősebb megakadások
a munka menetében ott voltak tapasztalhatók, ahol nem akadt egy állandó és befogadó közösségi intézmény a munka mellé.
Munkánk kezdetben munka volt, de idővel az önálló kezdeményezések mentén egyre többször jelent meg a büszkeség és az öröm érzése a fejlesztői csoportban. Ennek kitüntetett pillanatai voltak sikeres közösségi események, képzések, vagy éppen a közös munka lezárásának kinevezett kerületi találkozó, ahol a sok szép, kedves és hasznos gondolat mellett megfogalmazódott a következő fontos, társadalmi szinten is meghallgatandó üzenet: a legjobb ebben az együttműködésben az volt, hogy fiatalok voltak kezdeményező szerepben, hogy ők keresték, ők voltak kíváncsiak az idősebb korosztályra. S ez manapság nem gyakori.
A folyamat során a kapcsolatok egy része személyesebbé vált, mely nem titkolt célja volt a beavatkozásnak, sok jó szó, tanács, recept és telefon, valamint e-mailcím cserélt gazdát ez időben, melyek hatásai nem múlnak el nyomtalanul.

A tervek megvalósításának sajátosságai
A munka nagyságrendje egyesületünk tevékenységei között a jelentősebb vállalások közé sorolható, melyhez jól szervezett csapat volt szükséges, ám idővel ebben jelentős fáradás, túlterheltség volt tapasztalható. A két szakasz eltérő ritmusú volt és ez többször igényelt/igényelt volna után-tervezést a fejlesztői csapat részéről. A feladatok az idő előre haladásával hatványozódtak, de ezt az erre a munkára fordítható kapacitások nem minden esetben – időben – tudták követni. A szokásosnál nagyobb arányú csapatszervezési munka egy nem tervezett többletfeladatként nőtt a vállalt terepmunkák és Média Műhely mellé.
A közösségi munka fontos része a kivárás. Erre kevés – egy-két esetben talán túl hosszú – időt adtunk magunknak. Ma már nehezen igazolható, hogy az idő mennyit jelentett volna a kezdeményezések sikerében, de az biztos, hogy ahol időszerű volt a beavatkozás – azaz volt ügy, vagy volt aktív személy –, ott hamar szárba kapott a kezdeményezés. De ahol nem akadtak helyi ügyek vagy csak nagyon nehézkesen, ott a cselekvésbe fordulás is nagyobb ívben történt, vagy éppen meg sem történt.
A fejlesztői beavatkozás ilyen formában való elemzése későbbi feladat lehet, a számokról és az eredményekről az előző fejezetek így is alapos és eseményekben nem szűkölködő képet adtak.b. Feszültségek, indulatok, konfliktusok, váratlan elemek
i. Szerepek szerint:– Közösség – önkormányzatAz Önkormányzat mint megrendelő szerette volna közvetlenül is élvezni a közösségszervező munka gyümölcsét, azaz vele együttműködő, partnercsoportok alakulását tervezte-gondolta, s bár megnyilvánulásaiban a szuverenitást hangsúlyozta, valójában legalábbis szokatlan volt számára a tőle való függetlenség. Emellett, ezzel szemben nem ritkán valamely érdekek képviselete, esetleg érdekek sérelme mentén alakultak egyes programok-csoportok, amelyeknek épp az Önkormányzat által hozott, vagy éppen nem hozott döntéssel szemben voltak kifogásaik. Ez a jelenség komoly feszültséget okozott a munka egy pontján, amely nem múlt el nyom nélkül azóta sem, de a személyes találkozók, a sikeres közösségi ügyek, valamint a közösen megvalósított rendezvények sokat segítettek az együttműködési területek lehetőségeinek tágításában. A közösségek általában elismeréssel vannak a 60+ program iránt, de ez – természetszerűen – nem jelent részükről minden áron való lojalitást az Önkormányzat egésze felé.– Önkormányzat – fejlesztőkA legnagyobb kihívás az volt az együttműködésben, hogy megértsük és azután egyeztessük kölcsönösen elfogadható munkamódjainkat, eszközeinket és a folyamat befolyásolásának mértékét. Az Önkormányzatnak minél inkább kézzel fogható eredményekre és számára is rendelkezésre álló kapcsolatokra van szüksége, míg a fejlesztők a közösségi csoportok alakulásának optimális támogatását tartják szem előtt, aminek dinamikája nem programozható előre.A munka elején a következőket azonosítottuk lehetőségként:
– Az Önkormányzat alapállása a partnerség, a munka nyílt erkölcsi és anyagi támogatása;
– Egy már korábban elkezdett, meglévő kerületi szintű programhoz való kapcsolódás lehetősége, mely több szálon is összeköthető a tervezett közösségi fejlesztőmunkával;
– Jól azonosítható a célcsoport, amelyek számosságukban is jelentős közösségi erőforrást jelentenek;
– Sokszor merült fel korábbi munkáinkban az idős korosztállyal való specifikus közösségi munka lehetősége és terve, de nem alakult még ki rá jelentősebb hazai gyakorlat, legalábbis ilyen komplex, lokalitásban is összefogható módon;
– Önkormányzati kezdeményezésként a kerületi intézményekkel, szervezetekkel egy más minőségű megszólítás és kapcsolatalakítás lehetőségének víziója merült fel bennünk.Intelemként jelentkezett a munka szervezésekor:
– Megnövekedett az esély, hogy a közösségi munka etikai dilemmái közül többel is szembesüljünk munkánk során:
– Konfliktusos, érdekellentétes helyzetben kihez legyünk lojálisak?Kritikussá válhat az érdekképviseleti, érdekérvényesítő munkában, hogy a megrendelő vagy a helyi közösség oldalán lép fel, vagy marad csendben a közösségfejlesztő, esetleg új – mediációs – szerepet vállal magára.– Szakmai dilemmák esetén mi vezessen minket?
Lehet-e döntő szempont munkánkban az eltervezett célok, vagy a megfogalmazott megbízói elvárások minden áron való elérése, vagy ezt minden esetben felül lehet-e írni a fejlődési folyamat természetes segítésével?
Mi van akkor, ki dönt a munka további menetéről, ha az előre eltervezett projektfeladatok nem esnek egybe a közösség épülésének, szerveződésének ritmusával, esetleg nem várt, speciális helyzetek alakulnak ki?– Mérhetőség és számonkérés.Melyek azok a mutatók – indikátorok – melyek lehetőséget adnak a megrendelőnek munkánk mérésére, kontrolálására? Melyek azok az események, helyzetek, melyek ezeket indokoltan felül írhatják, ki dönt ezekről?
Önkormányzati program részeként mekkora szabadsága van a szerveződő csoportoknak az autonómiára, illetve mekkora lojalitással tartoznak a kezdeményezők felé?– Közösség – közösség
A program egyik legnagyobb érdeme és eredménye a közösségi csoportok egymásra találása, amely egymás programjainak látogatásából áll, valamint a közös rendezvények szervezéséből. Emellett új kapcsolati és együttműködési lehetőséget jelentett a „Szomszédsági Önkéntes Hálózat” megalakulása és működési rendjének kialakulása.
– Fejlesztők maguk között
Amellett – vagy éppen ezért –, hogy nagyméretű és kísérleti jellegű munkaként kerül ez a gyakorlat a közösségi munka esetei közé, nem mondhatni, hogy a benne részt vevő fejlesztők maradéktalanul jó és elégedett érzésekkel zárják munkájukat. Természetesen ennek a munkának is megvolt a maga dinamikai íve: kezdeti lelkesedés – realizálódás – professzionalizálódás, de a végére jelentős fáradás és türelmetlenség lett úrrá a csapat tagjain. Nőttek, vagy változatlanok voltak a feladatok és nem született rá jó terv, hogyan lehetne ezzel szembenézni. A munka középső és zárószakaszában nem tűnt úgy, hogy ezt tisztességesen és nyomott hagyva be lehet fejezni. Szerencsére 2010 áprilisára ez megváltozott, és egy tartalmas és egy személyes hangnemre váltó konferenciával megnyugtató pont került a formális együttműködés végére. Ez persze nem jelentette a folyamat végét, hiszen ebből a szerteágazó munkából azért is nehéz kilépni, mert ahhoz kívül és belül is vagy egy jó gazdát, vagy sok jó gazdát kell találni az ügyek, a csoportok mellé. Az önkormányzat életében az utolsó egy–másfél évet a választásokra való készülés miatt egyre inkább a rivalizálás jellemezte. Polarizálódtak a kerületen belül a politikai szereplők között, elbizonytalanodtak a helyi intézmények, s nehéz volt ettől az alakuló új közösségi hálózatot is megóvni. A kiszolgáltatottságukat különösen erősítette, hogy nem volt egyértelmű és hiteles megnyilatkozás a 60⁺ program egészének a jövőjéről.

5. Ha most kezdenénk… a tapaszataltok tükre

Egy hosszú folyamat lezárása után el kell telnie bizonyos időnek, hogy maradandó érvényű következtetéseket lehessen levonni. Ezzel együtt vannak olyan jelenségek, ajánlások, melyek összefoglalása szükséges része a folyamat elemzésének.

a. Jelenségek, melyekkel szembe kellett néznünk
Településszerkezetek és a módszerek találkozása.– A munka és a módszerek kiválasztásánál különös körültekintést igényel a speciális földrajzi-épített környezeti helyzet figyelembe vétele. Az ott élők életmódját sokféle módon áthathatja a terület mérete, típusa: átutazó, önálló identitású vagy anélküli, tömbházas vagy kisebb léptékű társas-, családi házas stb. A közösségfejlesztői munka öt városrészének tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a városban forgalmas, átjárónak számító kerületrészeken (Kelenföld, Lágymányos) sikertelenebbek voltak a beavatkozások, nehezebb volt a lokális közös ügyeket és helyeket találni, kapcsolatot erősíteni, míg ugyanezek a lépések a városszerkezetileg nyugodtabb, ún. végpontokon (Albertfalva) és a zárványokon (Gazdagrét, Őrmező) sikeresebbek voltak, látványosabb és tartósabb eredményeket hoztak.
– Több terepünkön is kulcskérdéssé vált a közösségi hely léte vagy hiánya.
Ha a Szomszédsági Önkéntesek Hálózatának tagjai több szállal kapcsolódnak a helyi intézményekhez – közösségi-művelődési házak, helyi szervezetek stb. –, ezzel érzékelhetően folyamatosabb és rugalmasabb lett közöttük a kommunikáció, mint ha „csak” szomszédsági önkéntesként találkoznának.
– A lakóhelyhez való viszonyt jól leképezi, hogy vannak-e lokális célokért alakult közösségi csoportosulások, amelyek helyi ügyeket karolnak fel. Ennek hiányában biztos, hogy speciális feladatok elé állítja a közösség a fejlesztőket: minden esetben szükség van arra, hogy az együtt élő közösség tagjai találjanak olyan helyi ügyet/ügyeket, melyekben cselekvő módon hatással lehetnek környezetük alakulására.
Nagyvárosi környezetben jelentős személyes feladatokat jelentenek a társasházi (tulajdonosi) ügyek megoldásai az idős korosztály számára (is), ez kínálkozó, de nem egyszerű feladat.
– A közösségi munka körvonalainak megerősítésére is befolyással van az első közös ügy kiválasztása. A kiválasztás meghatározó szempontja, hogy megfelelő nagyságú ügy mellett köteleződjön el a csapat. Jelenti ez azt, hogy elég „kicsinek” kell lennie ahhoz, hogy belátható időben és belátható eszközökkel eredményt lehessen remélni. Ugyanakkor kellően fajsúlyos ügynek is kell lennie annak, amivel elsőként foglalkozik a csoport közösen, hogy a szervezkedés során találjanak maguk mellé partnereket és az eredmény magukon kívül másokat is érintsen.Meglévő közösségi csoportok szerepe
– Gyakori, hogy az igazán aktív nyugdíjasok már korábban kapcsolódtak valamilyen közösségi csoporthoz. Ezzel a választással, és az ezzel járó kötelezettségekkel és terhekkel számolnia kell minden új kezdeményeznek.
– Erős helyi csoporthoz sokszor könnyebb kapcsolódni, a szervezettség könnyen beszippantja a szervezetlen csoport tagjait. Ugyanakkor ez gátja is lehet új csoport alakulásának, hiszen a belül lévők nem mindig eléggé befogadók, de lehetőségként is jelentkezhet a közösségek erősödésében.
– A szomszédsági önkéntes hálózat (SZÖH) tagjai között sok régi kapcsolat van, ez többlet összetartó erőt biztosít a csoportnak, ez olyan szempont, mellyel érdemes számolni, érdemes a vele járó előnyöket kihasználni a fejlesztő munkában.
– Az érdekvédelmi tapasztalattal rendelkező önkéntesek sokszor magányos harcosok, egyedül kénytelenek megoldani ügyeiket, s bár a csoport tagjai gyakran tekintenek vezetőként a határozottabb tagokra, az is tipikus, hogy ők mégis nehezebben gondolkodnak csoportban. Idővel kialakul az együttműködés, de nem magától. Hosszabb időt, sok tudatosító beszélgetést és összeszokást igényel, hogy egy-egy ügyön közösen tudjon dolgozni az egész csapat.

Idegenek a kerületben

– A közösségi munkában gyakori, hogy inkább az új(abb) beköltözők az innovatív lakók, hiszen ők keresik a kapcsolatokat, kötődni akarnak és nincsenek rögzült helyi ügyeik, elköteleződéseik. Gyakori partnereik ők a közösségfejlesztőknek. Fontos, hogy ezekben az esetekben legyen mielőbb hova „kötni” őket, nehogy a kezdeti dinamika csalódottságot, kiábrándultságot okozzon.
– A fejlesztő mint idegen: fontos a referencia, kinek az oldalán lép be a fejlesztő a közösség életébe. Nálunk ez a megrendelő az Önkormányzat (60+) jónak bizonyult, de terhet is jelentett a hozzá tapasztott közvetítő szerep elvárása vagy képzete. A bizalom lassan alakul, óvatosan rajzolódik ki a valós érdekek, az érdeklődések mentén.Mire érnek rá az idősek? Hozzáállások a közösségi munkához.
– Közösségileg nem aktív, soha nem is volt az, nyugdíjas korában sem akarja elkezdeni, nem közösségi ember;
– Közösségileg nem aktív, de aktivizálható: nem volt rá alkalma, módja, most viszont egy megszólítás jót tehet vele, de tapasztalatlan, óvatos;
– Közösségileg aktív volt, de elfáradt – esetleg fásult, elege van, csinálja más;
– Közösségileg aktív volt és ez nem változott: főnyeremény a közösségi munkában, főleg, ha helyi ügyekben – is – elkötelezett;
– Megváltozott, a folyamat alatt megváltozik az egészségi állapota. Ennél a korcsoportnál számolni kell a váratlan, gyors „szerepcserére”, egyik nap még segít más idős embereknek, másnap már ő szorul ellátásra. Nagy felelősség ez a kapcsolat, többlet kudarcot jelent, ha rászorultságában magára marad a közösség egy aktív tagja.
b. Fejlesztői ajánlásokA 60+ program keretében a legfontosabb célnak az önkéntesség és öntevékenység kialakítását-megerősítését tartottuk. E cél elérése viszont, jellegéből fakadóan, nagyon sok türelmet, befektetett energiát igényel, s emellett is inkább fokozatosan jelentkező, hosszú távú eredményeket ígér.
A munka elején hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy kiemelkedő jelentőségű szükségletet jelent a korosztály biztonságérzetének mindenféle szintű megerősítése, fejlesztése, azért, hogy kiegyensúlyozott és minőségi életet élhessenek, és kedvük legyen a közösségi ügyekbe bekapcsolódni, kezdeményezővé és tevékennyé válni.
Az ember komfortérzetének általában az egyik legfontosabb feltétele a biztonságérzet, mind személyére, mind tulajdonára, illetve lakóhelyére vonatkozóan. A biztonságérzet több elemből áll: a fizikai félelem megszüntetésétől a közellátás biztonságán, a szociális beágyazottságtól a támaszt jelentő kiszámítható intézményi működésen át a közösség szolidaritásának biztonságot jelentő közérzetéig. Ezeket nem lehet önmagukban megteremteni, a közösségi összefogások és az intézményi aktivitások (egészségügy, rendőrség, közterület, szociális ellátás stb.) együtt képesek erre hatással lenni. Ennek megteremtése egy komplex és összehangolt együttműködési rendszer kialakítását igényli.
A szakmai és egyéb támasz mellett a komfortérzet erősítésének biztos eszközévé alakult a hálózatban való működés, amely egyúttal az ő erőforrásaiknak az összegezőjévé és közvetítőjévé is vált, valamint kerületi szinten is megerősítette a közösségi hovatartozást.
A közösségi szervező- és fejlesztőmunka elengedhetetlen helyszínei a közösségi terek. Éppen ezért szükséges valamennyi városrészben, s lehetőleg a nagyobb szomszédságokban is a közösség összejárására alkalmas terek kialakítása és/vagy hozzáférésük megszervezése, működési lehetőségeik kiszélesítése. Jelentheti ez fedett-zárt intézmények rendelkezésre állását, de szabadtéri közösségi funkciójú terek létesítését is, amelyeket az idős korosztályok kényelmesen és biztonságosan használhatnak.
A közösségi munka célja az aktivitás erősítése, de azzal számolni kell, hogy ez fellobbanhat pozitív és nem pozitív aktivitásként is. A jelenség kétféle módon csoportosítható: az egyik, amelyben azok, akik állampolgári öntudatukban aktivizálódtak, azaz kezdeményezéseikhez megfelelő viszonyulást: segítséget, jó közreműködést várnak az intézményektől, hivataloktól, maguk pedig kezdeményezőkké, cselekvőkké, s legfőképpen felelőssé válnak. A másik viszony, hogy ellátottként, jussként kaptak eddig egy paternalista rendszertől mindenféle szolgáltatást, kedvezményt – úgy általában. Ha a folyamat során csak az igények pontosabb és szélesebb körű megfogalmazása jelenti a változást, úgy a „megrendelői szerep” kerül megerősítésre a cselekvő szándék helyett. Ez többnyire nem aktivizált állampolgári magatartást, hanem passzív állapotból való kifelé irányuló követelést is jelent.
Noha voltak kivételek, azért összességében elemezve általánosnak mondható az intézmények ódzkodása az új – s főként a nem tőlük érkező, tőlük plusz aktivitást is váró – kezdeményezés iránt. A program nem tudott jelentős hatással lenni a kerületi fenntartású intézmények működésére, sokukból inkább ellenállást, mint lelkesedést váltott ki a kezdeményezés egészében vagy az intézményre eső részében. Ez – az intézmények saját érdekeinek az előtérbe kerülése – nagyon megnehezítette, sokszor lehetetlenítette is a közösségi fejlesztőmunkát a gyakorlatban, de jelentős elmozdulást az Önkormányzat – mint fenntartó – szelíd, vagy éppen fenyegető fellépése se hozott.
Ennek okai több irányból is megközelíthetőek lennének – például, hogy nincs igazi nyomás, kontroll, beleszólás a használók (és a fenntartók) részéről a működésbe, nem kialakult, nem természetes az érdekérvényesítési rendszerünk stb. – de elemzésükbe a jelen tanulmányban nem bocsátkozunk. Ajánlásaink közé azt tesszük, hogy a jelenség nem tekinthető újbudai sajátosságnak, így mindenkinek érdeke ezen elgondolkodni. A lehetséges partnereket érdemes egyesével felkutatni és/vagy egy stratégiát alakítani a változásokért a munka előtt, vagy ennek hiányában az elején.
Az Önkormányzat felkérésére, a közösségfejlesztési programról, az abban rejlő és választható lehetőségekről, azaz a 60+ közösségfejlesztői program tartalmára, módszerére összefoglaló javaslatokat fogalmaztak meg a felkért szakmai szervezetek munkatársai. Ebben szerepelt egy átfogó folyamat fejlesztési ajánlása, amelyhez a felkészítést, a helyi közösségi munkára aktivizáltak képzését ajánlották fel. Azaz, hogy az összes érintett közül: idősekkel foglakozó intézmények, az egészségügyi hálózat érintettjei, a polgármesteri hivatal érintettjei, a kerület különféle mozgalmai – civil szervezetek, egyházak, Karitász, Vöröskereszt, esetleg a döntéshozói körből érdeklődők arra lettek volna felkészítve, hogy közösségfejlesztési folyamatot maguk generálják és vezessék együttműködve egymással és az Önkormányzattal. Ezt a folyamatot a képessé tétel folyamatának tekintettük, ahol az ügyben érintettek elképzelései, erőforrásai összeadódnak egy közös ügyben.
Az Önkormányzat azonban határozott volt, nem képzést, tanítást vártak a közösségfejlesztőktől, hanem konkrét cselekvést: terveket, terepmunkát városrészenként haladva. Ezt az önkormányzati felkérésre történő beavatkozást az első körben közösségszervezési feladatokat jelentő folyamatnak tekintettük, melynek kiteljesedése az önkéntes hálózat kialakulásában, megerősödésében rejlik.
Szakmafejlesztési, innovációs esélyeket, mindkét út esetén találtunk. Ezzel a megállapodással a korosztályi központú gyakorlati munkáink számát és tapasztalatait növeltük, melyben az Önkormányzat és intézményei meg tudtak maradni a megrendelő szerepben, s nem lehetett kikényszeríteni, hogy a döntéshozók, a hivatalok és az intézmények is résztvevő partnerei legyenek ezeknek a folyamatoknak. Ma a siker érdekében, s egy ekkora volumenű munka esetén, kulcs-jelentőségűnek tekintjük a helyi intézmények vezetőinek közös képzését, felkészülését az együttműködésre, melyben lehetőséget kapnak egymás munkájának és szakmai elképzeléseinek megismerésére és az elképzelések, a lehetséges munkamódok összehangolására.
A munkát folyamatosan végigkísérték az alulról és felülről – közösségszervezési céllal – szervezett akciók. Mint azt már az első fejezetben említettük, a közösségfejlesztői munka ez esetben egy nagyobb kerületi program részeként volt értelmezhető.
Fontos tanulság számunkra, hogy egy ekkora volumenű munkában jelentősen csökkenthető – lett volna – a konfliktusok száma egy erős, jó kommunikációjú, határozott koordinációs jelenléttel, mely szerep jól passzol az önkormányzati státuszhoz. Ezzel szemben, nem ritkán, a programok szembe mentek egymással, riválisai lettek egymásnak, vagy éppen megosztották az érintettek körét.
Fontos tanulság az is, hogy nagyon eltérő jellegűek az alulról vagy a felülről szervezett programok, és tapasztalatunk szerint mindkét félnek nehéz megérteni, hogy a másik másként működik. A lakossági oldalon nehéz megérteni például, hogy az Önkormányzatban az ügyek fentről lefele valósulnak meg és a hozzá tartozó kérdéseik is, a végrehajtásra nem felkérés érkezik, hanem utasítás, hogy az Önkormányzatban vannak szolgálati utak, hogy az ügymenet sok kézen megy át, így lassú, hogy a prioritás nem minden esetben követhető a lakossági logika mentén. A világot és a feladatokat hierarchikus viszonyban értelmező Önkormányzat számára gyakran kaotikusnak tűnnek a lakossági kezdeményezések, amelyekben nincs egyszemélyű, felelős vezető, aki elrendelhet intézkedéseket, aki átnyúlhat a közösség döntésein.
A fejlesztői munka alakulásának elemzésekor nem lehet elhanyagolható szempont az erőforrások elosztása és az azok feletti rendelkezés formája, az arra való ráhatása: mértékben, időben. Az alulról kezdeményezett ügyeknek nagy ellensége a későn születő döntés és a nem időben érkező forrás.
A központi kezdeményezés nem akkor indul, amikor „beérik”, hanem amikor meg van hozzá a döntés és ehhez forrásokat is tud rendelni. Ez a forma a körülményekre nem tud figyelemmel lenni, gyakran évek is eltelhetnek a probléma észlelése és a reakció gyakorlati megjelenése között. Ez is az oka, hogy néha – bár érdemi lenne – rosszkor érkezik beavatkozás.
Az alulról elindult programok, ötletek, kezdeményezések többnyire megszületnek-beérnek – ekkor még sokszor és jelentős mértékben saját maguk által elért, felhalmozott erőforrásokból táplálkoznak – majd megfogalmazódnak/jelentkeznek szükségleteik/követeléseik. Ám ha elérkezik egy közösség a szükségleteinek ilyen módon való meghatározásához, az nem lassítható, nem „fagyasztható el” azon a címen, hogy még ezután, most fognak megteremtődni ennek a körülményei, feltételei. Ekkor már túl kell(enne) lépniük saját erőiken és szükségük volna külső támaszokra – információra, pénzre, helységre, eszközökre stb. Közösségi érési folyamatról van itt szó, s ha ez nem kap megfelelő időben támogatást, szabad utat, forrást, akkor elsorvad, kiszárad. Tehát nem lesz sikeres, sőt külön kockázata, hogy hozzájárul a kudarc felhalmozásához; csalódás, kiábrándulás, a fejlesztési folyamat megtörése, kisiklása következhet e jelenségek ismétlődéséből. Ennek az éremnek a másik oldalán a sürgetett folyamat áll, melyben a megrendelő, vagy éppen a fejlesztők határidőhöz kötött forrásokkal akarják kiszolgálni a közösségben felmerülő igények egy részét, de ezek kritikusan nehezen összehangolhatóak.
E jelenséget ismerve és ezzel számolva a fejlesztő szervezetek – ebben az esetben most mi is – gyakran a saját erőforrásaikkal (személyi, anyagi, kapcsolati, eszközbeli) önkizsákmányoló módon igyekeznek a külső körülményeket pótolni. Fokozott energiabefektetésük – olyan feladatra, ami a vállalások tekintetében nem az ő dolguk – gyakran elveszi a kapacitásaikat máshonnan, főként az eredeti küldetésüktől, vagy csak fokozott önkizsákmányolással tudják azokat elhatározásuk és szükségletek között manőverezve, megfelelően tovább végezni.
Olyan folyamatokban, ahol egy időben több helyen és ügyben is megindul a munka, sokféle egymásra hatással kell számolni. A leggyakoribb elképzelés természetesen – és támogatottan – az, hogy a hasonló időszakban történő kezdeményezések idővel majd megerősítik egymást, összekapcsolódnak, együttműködnek, partnerek lesznek stb. Ám a gyakorlat ennél sokkal szerteágazóbb jelenségeket is felszínre hozhat: az összehasonlítás például a rivalizálás lehetőségét, az ellenségeskedést, a bűnbak-keresést stb. Ünneprontónak tűnhet e jelenségek felvetése, de abból, hogy egy-egy ügyben közösségi alapon indul a munka, még nem következik nyilvánvalósan az, hogy a résztvevők belátható időn belül együtt is fognak működni, együtt fognak dolgozni, kedvelni fogják egymást. Ezzel együtt az is lehet – és erre is találunk példát –, hogy adott pillanatban vagy éppen egy közössé váló ügy kapcsán, végül kialakul a fejlesztői folyamatban a már megálmodott kapcsolat, együttműködés.
A fejlesztői folyamat dinamikája legfőképpen a folyamatban aktivizálódók – lakosok, szakemberek, intézmények stb. – tempójától, elképzeléseitől, munkamódjától és kapcsolataik alakulásától függ. Így a hasonlónak látszó adottságok időben és térben nagyon eltérő módon bontakoznak ki. Éppen ezért ajánlatos az előre kialakított – megtervezett – folyamatokba beépíteni az újratervezés lehetőségét(geit) a folyamat értékeléseinek időszakára ütemezve. Ezt készítené elő például, ha az interjúk összefoglalása és az azt követő közösségi beszélgetések után készülnének el a következő időszak lakossági és fejlesztői tervei, valamint a partnerek bevonódásának területei is újraértelmeződhetnének, hogy egymást tartalmukban és időzítéseikben is erősítsék.

Budapest, 2010. december 13.

Az esettanulmányt Benedek Gabriella, Csanády László, Gyenes Zsuzsa, Kovács Edit, Lakatos Kinga, Liling Tamás, Magyar Ádám, Péterfi Ferenc és Tarnai Mária tervei, munkaanyagai és szakmai beszámolói alapján összeállította: Kovács Edit