Nyilvánosság, nyilvános tér, nyilvános közlés, nyilvános párbeszéd – hogyan is értelmezzük ezt a gyakran használt fogalmat?

Angelusz Róbert a 90-es években írt Kommunikáló társadalom című könyvében tipikus kommunikációs csatornákként a következőket jelöli meg: a személyes kommunikáció pályái, a fórum jellegű csoportos eszmecsere lehetőségét biztosító pályák és a tömegkommunikációs eszközök.^[1]
Az utóbbi évtizedekben a tömegkommunikációs csatornák mellé (vagy épen azokon belül) domináns területként kialakult a social média  eszközeinek, digitális platformjainak a sokféle használata is.
Ám a társadalmi nyilvánosság értelmezéséhez – a fenti definícióval összhangban – másféle módon is közelíthetünk, ha annak a megvalósulást kínáló különféle konkrét tereit – legyenek azok fizikai, virtuális vagy éppen digitális terek – vizsgáljuk.

Ha még szélesebb értelmezésen szeretnénk a fogalmat megragadni, a társadalmi nyilvánosságot tekinthetjük a kommunikáció kereteit szolgáló térnek, adott közösségnek , szervezettségi szintnek, a megközelíthetőség-bekapcsolódás lehetőségének, a politikai állam és a társadalom viszonyszerkezetének, s talán kissé kitágítva, de le is egyszerűsítve, a társadalmi kapcsolatok rendszerének.
A nyilvánosság teret nyújt a legkülönbözőbb véleménycseréknek, információkhoz juttat, illetve segíthet az információk közötti eligazodásban, az öntudatosabbá válásban. (A nyilvánosságot taglaló szakirodalom nagy klasszikusa szerint ezt a „közönséggé összevegyült magánemberek világaként foghatjuk fel.”^[2]) Hozzájárulhat az önkifejezés és az önmeghatározás kifejlődéséhez, az önszerveződés és az együttműködés feltétele, biztosíthatja a közmegegyezés, a racionálisabb döntés létrejöttét.

A HELYI nyilvánosságot a mi mostani megközelítésünkben a társadalmi kereteknek egy szűkebben körülhatárolható, többnyire belátható – átélhető területi egységében megvalósuló viszonyrendszernek értelmezzük: a lokalitásban, a helyi társadalomban vagy még szűkebb területi értelmezésben a települési és városrészi, illetve a szomszédsági közegben.

Ennek a szereplői, alakítói a civil társadalom – annak helyi közösségei, s általában a helyi polgárok és természetesen a helyi formális intézmények is. Már a történelem korai időszakaszaiban, a társadalmi cseréknek a során kialakultak a helyi nyilvánosság funkciói – így ide értjük az áruk, a szolgáltatások és termékek cseréjét (ennek egyik kulcsfontosságú terei a piacok voltak); a híreknek és információknak a cseréjét, de a tapasztalatoknak, vágyaknak, esélyeknek, erőforrásoknak a cseréjét is. Kicsit tágabban értelmezve a nyilvánosság részeinek tekinthetjük a helyi szokásokat. Keretet – teret adhat az új innovációk – változások ’bevezetésének’ is.

A nyilvánosság – főként a helyi nyilvánosság – jelentősége a fentieken túl az is, hogy az embereknek lehetőséget kínál arra, hogy a helyi társadalmon belül, de a társadalom és az állam között is valamilyen módon kontrollálják a közhatalmat. A jól működő nyilvánosság a hatalom érdeke is, hiszen általa javul a rálátása a polgárok érdekeire, problémáira.

A jól működő helyi nyilvánosság megtestesíti a közpolgár – a citizen – sajátos viszonyát, a civil társadalomba való beilleszkedését, aktív szerepvállalásának esélyét. Ehhez ideálisnak tűnik a lokalitás szintje, ahol a viszonyok az egyes emberek számára még átláthatóak, követhetőek, s ezekből eredően a változtatás esélyeit hordozzák.

Érdemes az elméleti meghatározáson túl a közösségi munka gyakorlatából néhány kérdésen elgondolkodni. Például, hogy mitől függ, alakul a helyi nyilvánoságnak a szerkezete helyben? Mi zajlik a nyilvánosság kereteiben? Mi függhet, mi befolyásolódhat egy települési közösségben a helyi nyilvánosság által?
Biztosak lehetünk abban, hogy egyik alapvetően meghatározó adottsága a helyi közérzetet is erősen befolyásoló közbizalom – az emberek és a helyi intézmények egymáshoz való viszonya. (Ennek hazai alakulásáról 10 éven keresztül – 2019-ig -, rendszeres kutatási tapasztalatokról számolt be a Közösségfejlesztők Egyesülete.) De ilyen a beláthatóság, az áttekinthetőség és átláthatóság – s így az ellenőrizhetőség megteremtődése. Mindezek az egyéni vagy/és a közösségi cselekvéseknek is releváns feltételei.

Jellemzi (segíti, vagy éppen korlátozza) helyben is a hangerő, a közéletben és a közbeszédben tapasztalható „zaj” állapota, a nyelvezet (durvaság, illetve közérthetőség) és a helyi nyilvánosság kiépíthetőségének és alakíthatóságának szempontjából meghatározói a nyilvános párbeszédnek az adott helyen kialakult hagyományai is.  Fontos itt kijelenteni, a párbeszédben nem a másik fél legyőzése, hatalmába kerítése a cél, hanem annak a megértése, a befogadás és a közös pontok megtalálását követő esetleg lehetséges kooperáció.

Ha egy települési közösségben elindul vagy éppen felerősödik a nyilvános megszólalások, párbeszédek rendszere, az a helyi nyilvánosság elmélyülését, kiterjedtebbé válását s így részben intézményesülését is eredményezheti. Az intézmény – intézményesülés értelmezése e helyütt magyarázatra szorul. Intézményesülés: egyebek mellett egyfajta gyakoriságot, tartósságot és felelősséget is feltételező szerveződést jelent. Tehát nem épületet, hivatali bürokráciát, hanem inkább jelenti az ügyek menetének valamiféle rendjét, biztonságát, kiszámíthatóságát, begyakorlottságát és egy körülhatároltságot. Az intézmény egyik értelmezése a megegyezések – normák rendszere, hogy a dolgok intézése valamiféle kiszámítható, biztonságos keretekben és közösségileg elfogadott szabályok szerint történik.

Itt egy kis kitérő erejéig jelzem, hogy a szabályok nem feltétlenük a szabványokban öltenek testet. A beszédünk, a viselkedéseink, a magatartásunk, a reagálásaink gyakran kívülről megfogalmazott (ránk kényszerített), de még inkább valahonnan utánzott, rutinszerű, elhasznált sztereotípiákban, így üres szólamokban is jelentkezhetnek. Ezek a rosszul működő szabványok gyakran kiüresedett emberi kapcsolatokat, viszonylatokat, őszintétlen párbeszédeket és ezekhez kötődő inadekvát viselkedéseket eredményeznek – ezzel lepusztítva az igazi vélemények, álláspontok, eredeti felismerések kialakulását . A szabványok ilyen alkalmazása kiüresedett, gépies monológokat, dialógusokat vagy éppen tartalmatlan párbeszédeket eredményezhet. Elveszítik az emberek és közösségek, az ilyen beszédekben és megnyilatkozásokban az eredeti – saját hangjukat. De egy jól működő helyi nyilvánosságban éppen ezektől a béklyóktól (kimódolt szabványoktól) lehet megszabadulni; másképpen – talán őszintébben, a helyben érintettek nyelvezetén –, mindenesetre sokszínűbben és sokkal szabadabban tudunk beszélni, írni, kapcsolatokat alakítani.
„A közpolgár – a citizen – sajátos viszonyát, a civil társadalomba való beilleszkedését, aktív szerepvállalását hangsúlyozzuk. Olyan magatartást és olyan közösségi rendszert, amelyekben az érintettek bekapcsolódnak a szabályok megvitatásába, megválasztásába és az ezekből eredő felelősségvállalásba is. Ezek a részvétel elemi megvalósulásai.”^[3]

Ideális esetben olyan eszközzé válhat a helyi nyilvánosság, amely segíthet az érintetteknek abban, hogy valódi hatással lehessenek a környezetükre. „A helyi szféra autonóm térré válik, ahonnan kiépül a ’lehet, vagy nem megváltoztatni az életet’; olyan hellyé, ahol a konkrét problémák megléte lehetővé teszi a társadalmi változás mozgatóerői számára a gyakorlati beavatkozást.”^[4]
A diskurzus mindennapivá válásával a közélet helyi szintjein valódi szereplőkké válhatnak a helyi polgárok és közösségeik, részt vehetnek a saját erőforrásaikkal annak alakításában, a problémák közösségi megoldásában. Komoly jelentőséggel bír ilyen célokkal a helyi nyilvánosság.

Fontos lenne, hogy az új kommunikációs tér ne pusztán vagy elsősorban ne fogyasztási, hanem aktivitási tér legyen, azzá váljon. (Erre utal az előbb hivatkozott szerző Pierre Delaspre írásának címe: Kommunikáció – fogyasztás vagy emancipáció) Ez, valamint a hozzáférés „beszédhelyzetbe” hozhatja a helyi embereket, bekapcsolhatja őket a párbeszédbe.

Milyen esélyeink, eszközeink és gyakorlati lépései vannak/lehetnek a helyi nyilvánosság fejlesztésére?

Ha a helyi nyilvánosság működését szeretnénk gazdagítani, a feltételek segítése lehet az egyik fontos irány: a helyi csatornák megteremtése, a nyilvánosság – a nyilvános diskurzus (gyakran hiányzó) “tereinek” a kiépítése, szélesítése.
Pallai Katalin egy tanulmányában^[5]  „részvételi intézményépítésnek” nevezi azt a folyamatot, amelyben a helyi önkormányzat tudatosan olyan kommunikációs csatornákat, részvételi formákat, eszközök rendszerét alakítja ki, amelyek a folyamatos tájékoztatást, a társadalmi párbeszéd fenntartását, az aktívabb részvételt szolgálják. Ezeknek a célja: a spontán beszélgetések és a hivatalos párbeszéd közötti stabil kapcsolat létrehozása. Ez egy folyamat, amely során egyes ügyek felmerülnek, nézőpontok alakulnak és fogalmazódnak meg, és felmerül, hogy egyes ügyekben valamilyen közösségi cselekvésre lenne szükség.
Ez a folyamat párhuzamosan zajlik a beszélgetésekben, a médiában, nyilvános vitákban és sok más szintéren.
Ehhez – tehát a helyi nyilvánosság, a társadalmi párbeszéd kibontakozására célzott tereket kell alkotni. Meg kell találni, hogy hol vannak azok a helyek, terek, ahol különböző csoportok találkoznak. Itt érnek össze a személyes kapcsolati hálók részei. Ugyancsak Pallai hívja fel a figyelmet, hogy „nem elfoglalni kell ezeket a tereket, hanem időnként és tapintattal használni”^[6].

Kik és hogyan tudják használni a helyi nyilvánosságot, az arra létrehozott tereket?

Abban a közösségi folyamatban, amelyet a helyi nyilvánosság kereteiben a helyben érintetteket segítve szeretnénk létrehozni, a cselekvőképes embereket, azok közösségeit feltételezzük.
Ehhez szükséges a helyi polgárok akaratának a kibontása, hogy szándékuk/akaratuk és bátorságuk legyen a saját közösségük ügyeinek a nyilvános befolyásolására.
Gyakran itt olyan folyamatok esélye kínálkozik, amelyhez külső szakemberek segítségére is szükség lehet. A helyi polgárok képessé válásának a segítéséről van szó arra vonatkozólag, hogy megértsék a körülöttük zajló jelenségeket és hogy megértessék a többiekkel a saját nézőpontjukat, továbbá, hogy együtt találjanak közösségi érdekeket. Hogy legyen helyi dialógus, amelyben önmaguk is részt vehetnek, így a párbeszéd segítségével a közös vélemény kialakulásának teremtődik meg a lehetősége.

És itt, a korábbi gyakorlathoz képest (amely többnyire a helyi médiacsatornákra és internetes platformokra utal), mi a helyi nyilvánosság értelmezését jelentősen kitágítjuk, és egyebek mellett a közösségi terek használatát, a helyi párbeszéd különféle formáit s a nyilvánosság mindenféle konkrét színtereit is értelmezzük.

A helyi nyilvánosság a közösségi részvételnek az egyik legalapvetőbb feltétele. És annak is, hogy ennek közös cselekvés lehessen az eredménye Ezeknek a jegyében érdemes különféle helyi programokat szervezni, elinduláskor akár tapasztalatok nélküli kezdő , esetenként kisebb közösségek nyilvánosságot alakító, befolyásoló esélyeinek az erősítésére is.

Gyakorlati példákkal
utalunk arra, hogy a helyi nyilvánosság részeiként milyen keretek, megvalósítási formák és tartalmak működnek sokfelé. Megteremtésük ennek a működését indíthatja el, más esetekben szolgálhat arra, hogy kiteljesedjenek a helyi társadalomban a nyilvános cselekvések.

A hagyományos kommunikációs eszközök működése, működtetése: helyi lapok, közösségi rádiók, egyéb közösségi kiadványok print- vagy elektronikus közzététele. Ezekben a médiacsatornákban mi a szabad, független, közösségi keretekben működő orgánumokat tartjuk fontosnak (vagy legalábbis amelyek jelentős közösségek általi befolyással rendelkeznek).
Helyi FB csoportok alapítása, meglévők működésének a helyi ügyek megoldására történő orientálása, közösségi ügyeikről weboldalak, hírlevelek létrejötte.
Konkrét fizikai (és virtuális) közösségi terek létrejötte helyben, ahol a nyilvános találkozók és a párbeszédek számára, de az alkalmi találkozások és véleménycseréknek is terepet kínálnak.
Alkalmi vagy rendszeres rádiós és videós tartalmak előállítása (interjúk, kerekasztalok, élő tudósítások) készítése. Ezek nyilvános közvetítése: interneten, FB-on, youtube csatornán. Blogban való megjelenítésük, podcastok készítése.
Helyi ügyekről szervezett alkalmi vagy sorozatban létrejövő fórumok, workshopok kezdeményezése.
Közösségi érdekérvényesítési kezdeményezések, akciók – ezek koalícióban való összefogásai.
Nyilvános, élő párbeszédek, vitasorozatok elindítása; folyamatos működésű közéleti kerekasztalok alapítása.
Közösségi keretekben rendszeresen működő települési/városrészi vitaklubok, párbeszédkörök létrehozása.
Közösségi, részvételi tervezéssel alakuló helyi döntések születése.
Másféle, nem csak verbális természetű – műfajú események szervezése a helyi közösséghez és közélethez kapcsolódó témákban: kiállítások, filmvetítések, aktivitásra épülő művészeti események (pl. performanszok) rendezése.

Meggyőződésünk, hogy a fentiek és ezekhez hasonló lépések alkalmasak egy-egy településen, városrészben a helyi nyilvánosság kereteinek kibontására, megteremtésére, bővítésére. A társadalmi diskurzus helyi csatornái, s különösen a közösségi terei a legtöbbször hiányoznak – ezek tudatos és közös kiépítése nagy előre lepéseket jelenthet a helyi nyilvánosság fejlesztése tekintetében.

Közösségfejlesztőkként ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy a helyi társadalom és általában a helyi részvétel fejlesztése érdekében ezzel a kérdéssel érdemben és szakszerűen foglalkozzunk

 

Szerző:

Péterfi Ferenc eredetileg Újpalotán népművelő, majd közösségfejlesztő. Később az NMI és jogelődjeinek a Közösségfejlesztői Osztályán dolgozott, majd az osztály vezetője lett.
Falusi és városi terepmunkákban vett részt, egyetemi, szakmai és civil képzések oktatója, konferenciák szervezője. A Parola folyóirat alapító főszerkesztője, évekig a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára, majd elnöke volt.

 

Végjegyzetek:

^[1]              Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom Ferenczy Kiadó Bp. 1995. 36-37. oldalon kifejtve

^[2]              Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása Bp. 1971. 44. old.

^[3]              Péterfi Anna – Péterfi Ferenc: Hogy rátaláljunk a helyi közösségek hangjára Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Bp. 2009. 10. old.

^[4]              Pierre Delaspre: Kommunikáció – fogyasztás vagy emancipáció (kézirat) 22.o.

^[5]                Pallai Katalin: Társadalmi részvétel Kiadja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége 2010.

^[6]              uott. 35. old.