Háztartástan szimpozion 1991.
1991/3
Nagy érdeklődés mellett, több mint száz résztvevővel került sor az OKI Iskolafejlesztési Központ, a Népjóléti Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztálya, a Habilitas Egyesület és a Budapesti Művelő-dési Központ szervezésében arra a tanácsko-zásra, mely a “háztartástan” körébe sorolt műveltségnyaláb iskolai közvetítése körül zajlott, különös tekintettel az életesélyeikben nehezített gyerekcsoportokra. A találkozó előzménye 1990-ben, szintén a Budapesti Művelődési Központban lezajlott hasonló, még kisebb létszámú módszervásár volt.
Megnyitójában Szántó Tamás (Habilitas) drámai szavakkal jellemezte a szóbanforgó gyermekcsoportok helyzetét, külön hangsúlyozta ezek iskolázásának életmentő jelentőségét, abban a helyzetben is, amikor ezen rétegeknek rossz a viszonya az iskolához. Ezért is jelentős az új pedagógiai módszereket alkalmazó intézmények szerepe. A civil társadalomnak nyomást kell gyakorolnia az oktatás- és szociálpolitikai döntéshozókra, hogy az ügy társadalmi súlyának megfelelően legyen terítéken – hangsúlyozta.
Trencsényi László (Iskolafejlesztési Központ) arról szólt, hogy míg a tavalyi konferencia súlyponti gondolata az volt, hogy az iskolának van szüksége hitele visszaszerzéséhez a releváns tudás fokozott megjelenítésére, a használói megelégedésére való működés a fenntartó önkormányzatokkal alakuló vita esetén sem lebecsülendő. Mára viszont a szóbanforgó gyerekcsoportok számára közvetlen létszükség a szóbanforgó tudások és képességek általános képzésbe iktatása.
Változatlanul az érintett, vállalkozó szakemberek horizontális szakmai kapcsolata az alapvető, a szakmai és főhatósági háttérszervezetek nem kerültek “helyzetbe”. Némi előrelépés van. A Nemzeti Alaptanterv elismeri a műveltségnyalábot, gyarapszik az érdekelt és aktivizálódó szakmai egyesületek száma (pl. “Az iskola az esélyegyenlőségért” egyesület stb.), megindult a “9. osztály” hivatalos szakmai programfejlesztése. De vannak a várakozást nem igazoló jelenségek is.
Ezen a tanácskozáson (újra) sok szó esett a néphagyomány szerepéről. Nem nosztalgikus romantika ennek fontossága! – hangsúlyozta. A személyiségformálás szempontjából ez a kultúra valóságos “genetikai rezervátumnak” tekinthető, de az adott gazdasági helyzetben a kézművesmesterségek, háziipar létjogosultsága is igazolható. Nincs antagonizmus a számítógép és az esztováta között.
Hamrák Anna (Iskolafejlesztési Központ) több mint 120, a háztartási műveltségnyaláb közvetítésére vállalkozó iskola pedagógiai programját elemezte, szavait színes, széles szakirodalom bemutatással kísérve. Elmondta, hogy jellegzetesnek tűnik az egykori “gyakorlati foglalkozás” felelevenedése (sütés-főzés, kézimunka, barkácsolás leginkább, némileg elmaradva takarítás, kertészkedés, majd lakáskultúra, mosás, szobanövények, gyümölcstermesztés), míg kevésbé, de jellegzetesen jelenik meg az illem, a terítés, a kisállattenyésztés, a pénzgazdálkodás (takarékosság), öltözködés, ház körüli övezet, gomba, prémesállat, méhészet, környezetvédelem, munkavédelem. Jóformán hiányzik a reformtáplálkozás, az ügyvitel-levelezés, a biogazdálkodás, a pénzintézetekkel való kapcsolat, a vendégség; mindenképp funkciója ennek a tananyagnak, hogy a családok háztartáskultúráját az új kulturális elemekkel korszerűsítse.
Soós Andrásné (Földművelési Minisztérium) az általános képzésre épülő vállalkozói, gazdaképzés, gazdaasszonyképzés kezdeményezéseiről tájékoztatott, a Szakképzési Alap segítségével több intézményben indult a munka. Önkormányzatok szigorú feltételek teljesítése esetén kezdeményezhetnek ilyen képzést, bár a mezőgazdasági ágazat munkaerőfelvevő-képessége véges és csökkenni fog. A kétéves képzési program nyomdában van, hozzáférhető lesz (Vép).
Petrás Anna (BMK) a népművészeti tradíció helyes értelmezéséről, aktualitásáról szólt. Beszámolt arról a többévtizedes programról, amelynek keretében évente többszáz pedagógus részesül – saját költségén, s a házigazda közművelődési intézmény galanteriájából magas szintű népművészeti-kézműves képzésben. Sajnálattal említette, hogy ennek ellenére nem kapta meg az intézmény a méltán várt főiskolai képzőhely státuszát. Az intézményben időközben nagyszabású vállalkozás kezdődött. A “Pályakezdők Szakiskolájában” megannyi mesterség elsajátításával jutnak esélyhez. Az iskolában máris meghaladja a férőhelyek számát a jelentkezőké.
Istvánder József (Pécsszabolcs) a vezetése alatt álló iskolának vállalkozó iskolává és vállalkozóvá nevelő iskolává fejlődésének küzdelmes, ám imponálóan sikeres útját mutatta be.
Rendek Magdolna (Jánoshalma) az alföldi mezőváros általános iskolájának ifjúsági tagozata és a szakmunkásképző iskola gazdasszonyképző tevékenységét, programját ismertette.
Tarján András (Tatárszentgyörgy) az alsó tagozatos technikát kiváltó népi kismesterségek tanítási programot ismertette, a néphagyományokat az iskolai életbe integráló pedagógiai törekvésekről szólt.
Kemény Bertalan (Falufejlesztési Társaság) távollétében Trencsényi László ismertette a “Börzsönyi Gyümölcsprojekt” nevű észak-magyarországi iskolatársulás tervet. (Itt a falvak kultúrájára, a bogyósgyümölcsök termelésére “fűzött” honismereti, földrajzi biológiai, gazdálkodási, technikai stb. ismeretek a projekt módszer segítségével teszi “településbaráttá” az iskolát.)
Kőrösné Mikis Márta (OKI Fejlesztési Központ) a Nemzeti Alaptanterv munkálatairól tájékoztatott.
Bordács Sándor (Agrya Szövetség) a nemzetközi 4H mozgalom hazai kezdeményezéseiről szólt, ajánlott tájékoztató anyagokat.
Várnai Ferenc (Agricola Kiadó) a Kiadó Gazdaképző és Gazdaasszonyképző sorozatára hívta fel a figyelmet.
A jelenvoltak fontosnak tartották a tapasztalatcsere-sorozat folytatását. Meghívást tolmácsolt Istvánder József (Pécsszabolcs) és Kövessy Erzsébet (Pályakezdők Szakiskolája) – már a remények szerint az új Óbudai telephelyre. A programok megszervezésében az Iskolafejlesztési Központ közreműködik.