2004-ben, amikor az első operatív programok pályázati kiírásai megjelentek, már évek óta készültünk az EU-csatlakozásra, azokra a nagy lehetőségekre, amelyek ennek a kapunak a kinyitásával tárulnak fel előttünk. Számos fórumon, tájékoztatón vettünk részt, böngésztük a honlapokat, olvastuk az információs anyagokat. Kezdtük megérteni és átlátni az EU rendszerét, döntési mechanizmusát. A 2000-es évek elejétől folyamatosan tanultuk ezt az új rendszert, és azt hittük, hogy már felkészültünk a benne való működésre. A projekt megvalósítása során azonban rádöbbentünk, hogy felkészülésünk korántsem volt, s nem is lehetett teljes, a tapasztalatok újabb szintet és újabb ismereteket hoztak az életünkbe. Ahhoz, hogy valóban felkészültek legyünk, a pályázat elkészítése mellett szükséges tehát a projektek megvalósítása is, mely közben új technikákat és módszereket ismerünk meg, sőt, mi magunk fejlesztünk ki időről időre saját magunknak azzal a céllal, hogy megkönnyítsük a munkánkat és megfeleljünk az elvárásoknak is.

Amikor kiírásra került a HEFOP (Humánerőforrás- fejlesztési Operatív Program) 3.5.4-es projektje „A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával”, vajon milyen kihívásokat láttam benne, miért is készítettem el valójában? Mit keres egy közösségfejlesztő egy felnőttképzési projektben, s egy felnőttképzési program egy közművelődési intézetben? (A projekt gazdája a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet volt.)
A pályázati kiírás áttanulmányozása során megtaláltam azokat a hívószavakat, amelyek kedvet ébresztettek a projekt elkészítéséhez: képessé tenni a kistelepüléseken, hátrányos helyzetű térségekben élőket az újhoz való alkalmazkodásra és a változásra a közművelődési intézmények bevonásával, a helyi értékek és tudás feltárásával teremtve meg a közösségi tanulás szükséges hátterét.
Nem általános jelenség, hogy közművelődési intézmények felnőttképzéssel és közösségfejlesztéssel foglalkozzanak, hogy a helyben élők igényeire építsék munkájukat, aktivizálják és bevonják a lakosságot. Mindennek szemléleti és technikai akadályai is vannak, rugalmas munkaidőt követel például, s ez mindenképpen az intézményi keretek kitágítását jelenti. A projekt megvalósulása során ez megtörtént nálunk is.
A mi megyénkben már adottak voltak a szakmai alapok a projekthez, hiszen nem ez volt az első közösségfejlesztési programunk. 2001-ben kezdtünk ezzel a tevékenységgel foglalkozni Ózd-Putnok térségében és Királd településen mélyfeltárással, ami alatt azt értem, hogy a közösségfejlesztő szakemberek évekig folyamatosan vannak jelen egy településen. E kezdeti munkákat számos más települési és kistérségi közösségi fejlesztőmunka követte az elmúlt évek során, de a projekt által előírt mértékű hálózatépítésre még nem vállalkoztunk, és erre lehetőségünk sem volt korábban. E projekt megvalósítása során tettünk először kísérletet arra is, hogy a közösségfejlesztést és a felnőttképzést, mint két szakmai irányt, a gyakorlatban is összekapcsoljuk.

Az ózdi, a mezőcsáti, az edelényi
és a sátoraljaújhelyi kistérség

Borsod-Abaúj-Zemplén megye még mindig strukturális válsággal küzd. Az országos adatokat megnézve megyénkben a legmagasabb a munkanélküliek aránya. Hiába számítottunk a szerkezetváltásra, az még mindig nem hozta meg a várt eredményt.
Az elmúlt évek alatt nagyon sokan vándoroltak el a megyéből a Dunántúlra és Budapestre, munkahelyet, megélhetést keresve. Természetesen azok mentek el, akiknek volt lehetőségük. Lehetőséggel pedig a szakképzett, kvalifikált munkaerő rendelkezik. Ezért költöztek el első körben a műszaki értelmiségiek, majd a keresett szakmával rendelkező szakmunkások. Ennek köszönhetően a megye egyes kistérségei „kiürültek”, csupán azok maradtak itt, akik alacsony képzettségűek, semmilyen szakképesítéssel nem rendelkeznek, gyakran még általános iskolai végzettséggel sem. Ezek között az emberek között magas a romák aránya. Ők rossz tanulási tapasztalattal rendelkeznek, félnek az iskolától.
A másik fontos probléma a nehézipari múltunkból fakad. Hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy a gyárak és a bányák nemcsak munkát, megélhetést biztosítottak, hanem gondoskodtak is róluk, megoldották problémáikat és megszervezték életüket. Éppen ezért gyakran még ma is úgy gondolják az itt élők, hogy a megoldást egy gyár telepítése jelentené, amelyet ide kellene hozni, és ezt bárki megtehetné, akár az önkormányzat is. Nem szoktak hozzá, hogy maguk próbáljanak meg megoldásokat találni, a rendelkezésre álló erőforrásokat felhasználva, hogy képesek legyenek érdekeiket érvényesíteni, beleszólva az őket érintő döntésekbe.
A megyében 357 település található, amelyek közül 218 település lélekszáma nem éri el az 1000 főt, 78 pedig 2000 fő alatti. A települések nehezen megközelíthetőek, kevés a busz és a vonatjárat. Ezek az emberek elzárva élnek az információktól és a lehetőségektől is, sőt azt sem tanulták meg, hogy egyáltalán honnan és hogyan lehet a számukra fontos információkhoz hozzájutni.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 15 statisztikai kistérség található, amelyek közül négyet választottunk ki a projekt megvalósítására, az ózdi, a mezőcsáti, az edelényi és a sátoraljaújhelyi kistérségeket. Miért is ezek a helyszínek?
– 2004-ben, amikor a pályázat készült, a megyénkben 7 leghátrányosabb helyzetű kistérség volt, köztük a négy kedvezményezett kistérség is.
– Az ózdi kistérség kiválasztásánál fontos szempont volt az is, hogy ebben a kistérségben már 2001-től jelen vagyunk különböző társadalomfejlesztő projektek megvalósításával.
– A mezőcsáti kistérség egy újonnan alakult 9 településes kicsi, átlátható egység, az edelényi és az ózdi nagy, 46, illetve 28 település található bennük, a sátoraljaújhelyi nagyságát tekintve közepes, de teljesen más adottságokkal rendelkezik, mint a többi.
– Fontosnak tartottuk, hogy ezekben a különböző adottságú, nagyságú, fejlettségű kistérségekben összehasonlíthassuk, hogy ugyanarra a beavatkozásra hogyan reagálnak, és milyen változásokat lehet egyáltalán generálni.
– A földrajzi elhelyezkedést nézve a megye keleti, nyugati, északi és déli részén fekvő kistérségekről van szó. Az egyik (mezőcsáti) sík terület, ahol jellemző volt az ártéri gazdálkodás, hiszen a Tisza folyó keresztülszeli. A másik három kistérség hegyes, dombos terület. Két kistérségben jelentős tényező a Nemzeti Park (az edelényi északi részén és a mezőcsáti kistérségben), amely egyrészről támogatja az ott élőket, hisz munkahelyeket teremt, valamint erősíti a turizmusban rejlő lehetőségeket, másrészről viszont gátolja a helyieket kemény szabályaival, melyeket nehezen fogadnak el.
– A mezőcsáti területnek mezőgazdasági múltja van, az ózdi a kohászatra és a bányászatra épült. A sátoraljaúhelyi kistérségben is az ipar (porcelán, gépipar, kőbánya) volt a meghatározó, de itt a Zemplén hegyvonulatai az erdőgazdálkodást is előtérbe helyezték. Az edelényi kistérségben élőkre az ingázás volt a jellemző. Bejártak Miskolcra a kohászatba, vagy az edelényi, illetve a szomszédos térségekben működő bányákba dolgozni. Néhány termelőszövetkezeten és azok melléküzemágán kívül sohasem voltak jelentősebb munkáltatók ezen a területen.
Ezek voltak azok a szempontok, amelyek a kiválasztásnál szerepet játszottak.

A projekt folyamata
A projekt céljai:
– a felnőttképzés, a közösségi kezdeményezéseket segítő szakemberek hálózatának felépítése megyei és kistérségi szinten egyaránt (ehhez kistérségenként vontunk be a közművelődési szakembereket és az intézményeket, illetve a négy kistérségből a települések aktív embereit);
– a négy kistérségben – a szükségletfeltárást követően – a felnőttképzésbe történő bekapcsolódást segítő, valamint szakmát adó képzések beindítása;
– a négy mintatérség szereplői közötti együttműködés kialakítása és erősítése.

A projekt célcsoportjai:
A kistérségekben dolgozó közművelődési szakembereknek, akik a képzés során felnőttképzési és közösségfejlesztési ismereteket kaptak, a közművelődési, kulturális, társadalmi ismeretek mellett szükségük van olyan speciális ismeretek elsajátítására is, amelyek segítségével képesek lesznek közösségekkel való foglalkozásra és tanácsadásra is.
A szükségletfeltárás során a négy kistérségben településenként megtalált aktív embereket képzés során készítettük fel arra, hogy közösségi munkásokká váljanak. A közösségi munkás az a helybéli, aki a települése jövőjéért, az ott élő emberek segítéséért elkötelezett, aki a település életében felmerülő problémákra közösségi megoldásokat keres. Közreműködik abban, hogy a település és annak szűkebb közösségei felismerjék saját erőforrásaikat, s szükség esetén kiegészítsék azokat más külső forrásokkal. Ennek érdekében kezdeményez, információt keres és nyújt, kapcsolatokat szervez, hazai és külföldi példákat mutat be, aktivizálja a település lakosságát, közösségeit. Keresi az együttműködés lehetőségeit a civil, a vállalkozói és az önkormányzati szféra között. A közösségi megoldásokra maga felkészíti a helyi szereplőket, vagy közösségi képzéseket szervez számukra. Elősegíti a problémák és azok megoldásának nyilvánosságát a településen, illetve az érintettség tágabb körében: kistérségben, régióban.
Az utolsó célcsportot a négy kistérség helyi lakossága jelenti, akiket a felkészített közművelődési szakemberek és a kiképzett közösségi munkások bevontak a szükségletfeltárás során felszínre került képzésekbe.

A projekt tevékenységei:
Először a megye 15 kistérségéből a résztvevő közművelődési szakemberek és intézmények kiválasztását említeném. Ehhez használtuk a rendelkezésünkre álló információkat, adatbázisunkat, személyes kapcsolatainkat. Tájékoztatókat, fórumokat tartottunk, ahol bemutatásra került a projekt, valamint kerestük az együttműködő személyeket és szervezeteket, akik segítségünkre voltak a megvalósítás során. Fontos kritériumnak tartottuk, hogy a kiválasztottak tudjanak az emberekkel bánni, érzékenyek legyenek.
A kiválasztott szakemberek képzéséhez egy 160 órás tananyagot készítettünk, amely közösségfejlesztési, felnőttképzési ismereteket tartalmaz. Majd ennek a képzők-képzőjének, vagyis „A közösségi tanulás és tanítás elmélete és gyakorlata” című tananyagnak a tanítására került sor.
Az ezt követő projektelemek már csak a négy mintaterületként szolgáló kistérségben zajlottak.
A szükségletfeltárásnak kettős célja volt. Egyrészről a képzési szükségleteket tártuk fel egy kérdőív segítségével, amelyben többek között rákérdeztünk a tanulási motivációra, arra, hogy ki mennyi időt, pénzt tudna képzésére fordítani, ki mit gondol arról, hogy kinek is lenne a feladata a felnőttek tanulásának támogatása, és hogy az egyéni vagy a közösségi célokért fontosabb képezni magunkat. Másrészről a közösségi viszonyokat vizsgáltuk egy interjú segítségével. Itt a kérdéseink a települések értékeire, problémáira és lehetőségeire vonatkoztak. Arra, hogy ki miért szeret a településen élni, illetve, hogy milyen kapcsolatok vannak a települések között. Azt azért meg kell jegyeznem itt, hogy a kistérségekben élők nem gondolkodnak kistérségben. Még a településhez való kötődésük sem teljesen egyértelmű, kistérségi identitás pedig még nem létezik. Ahhoz, hogy ezek valóssá váljanak, sok találkozási felületet, együttműködési pontot kell teremteni a települések között, amelyek ezt a folyamatot segíthetik és támogathatják.
A négy kistérség 105 településén közel 500 emberrel beszélgettünk. A munkát egyetemista hallgatók bevonásával végeztük. Minden kistérségben 1-1 hetet töltöttünk, és minden településen 4-5 embert kerestünk fel. Ezek a megkeresések nem ad-hoc jellegűek voltak, hanem előkészítettük őket. A már kiépült kapcsolatainktól, s ahol ilyen még nem volt, a polgármesterektől kértünk ajánlást a településen megkeresendő személyekhez. A kiválasztás kritériuma az volt, hogy olyan embereket szeretnénk felkeresni, akik a közösség szempontjából fontosak, akik a közösségről sokat tudnak, akikre valami miatt fölnéznek, akiknek szava van ott. A településekről ajánlott személyeket a látogatás előtt felhívtuk. Ennek az erős előkészítésnek volt köszönhető, hogy sikerült eredményesen elvégeznünk a rendelkezésre álló idő alatt ezt a munkát.
A kérdőíveket és az interjúkat feldolgoztuk és minden kistérségről elkészítettünk egy összefoglalót, amelyet nyomtatott formában, valamint fórumok szervezésével is visszajuttattunk a helyieknek, hogy megvitathassák és használhassák azt további programjaikhoz. A fórumokra meghívtuk a kistérségek polgármestereit, civil szervezeteit, intézményeit, és mindazokat a helyi embereket, akiket a feltárás során felkerestünk.
A szükségletfeltárás során eljutottunk a települések aktív embereihez, akiket már a beszélgetések alkalmával tájékoztattunk, valamint megkérdeztünk arról, hogy részt vennének-e a közösségi munkás képzésen. A személyes jelenlétünk után 3 hónap múlva kaptak ezek az emberek meghívást a képzésre. Izgatottan vártam a jelentkezéseket, az érdeklődéseket, hiszen ez a tanfolyam hétvégenként szerveződött és senki sem kapott a képzés idejére semmilyen pénzbeni juttatást, csupán a képzést magát, valamint a szállást, étkezést és az utazási költségtérítést biztosítottuk. Nem is ígértünk semmit, amit ne tudtunk volna teljesíteni. Ennek ellenére nagyon sokan érdeklődtek és jelentkeztek a képzésre. Közel 80 fővel indultunk, akik közül 62-en be is fejezték a tanfolyamot és egy OKJ-n kívüli, ún. munkakörön belüli „közösségi munkás” bizonyítványt kaptak a Kecskeméti Átképző Központtól.
E nagymérvű érdeklődés óriási lendületet adott a munkámnak. Ekkor a projekt által megkövetelt adminisztrációs csapdák között vergődtem, így a tanfolyam sikere megerősített abban, hogy igenis érdemes ezt csinálni, ha ennyi aktív, a településéért, kistérségéért tenni akaró ember él körülöttünk, akiknek csak egy kis biztatás kell ahhoz, hogy elkezdjenek cselekedni. Azt gondolom, hogy ez a nagyfokú érdeklődés két dolognak is köszönhető volt. Az egyik az, hogy az egyhetes személyes jelenlétünkkel, megszólításokkal a kistérségekben előkészítettük a projekt további részét. A másik pedig az volt, hogy a beszélgetések, kérdőívek eredményeit nem vittük el a kistérségből, hanem visszaadtuk a helyben élőknek, ami azt bizonyította, hogy valóban segíteni akarunk. Nemcsak használjuk az ő információikat, tudásukat a saját boldogulásunkra, hanem folyamatokat generálunk velük, ezért értelme van bekapcsolódni a programba. Ezek szerintem nagyon fontos adalékok a sikerünkhöz, hisz eddig azt tapasztalták a helyiek, hogy jött egy-egy csapat, kérdezgettek, jót beszélgettek, majd elmentek és nem történt utána semmi.
A képzés során a résztvevők ismereteket szereztek a közösségfejlesztésről, egy település, kistérség feltárásának közösségi módszereiről, az együttműködés erősítéséhez szükséges technikákról, a helyi nyilvánosságról, valamint magáról a kistérségről, mint közigazgatási egységről.
A szükségletfeltárás eredményeire, valamint a közösségi munkás képzés során felszínre került képzési igényekre kurzusokat szerveztünk a négy kistérségben. A mezőcsátiban OKJ-s „falusi vendéglátó” és „európai uniós ismeretek”, az ózdi kistérségben OKJ-s „számítógépkezelő”, az edelényiben „életvezetési technikák”, a sátoraljaújhelyiben szintén „európai uniós ismeretek” témában tartottunk tanfolyamokat. A projekt végén pedig sor került egy „Konfliktuskezelés és kistérségi tervezés” képzésre, amelynek célja a hálózatépítés volt. Ide a közművelődési szakembereket, valamint a kistérségek aktív embereit hívtuk meg. A konfliktuskezelési tréning mellett egy csapat elsajátította az állampolgári tanács szervezésének módszerét, megtanulták azt, hogy a helyi szereplők között egy konfliktusos helyzetben hogyan kell konszenzust elérni.
A két év eseményeit, a projekt tanulságait egy kiadványban, valamint egy konferencia keretén belül mutattuk be.

A projekt eredményei
Mint minden projektnél, itt is kitöltöttünk egy indikátor táblázatot, amelyben megterveztük és számszerűsítettük is az eredményeinket. Ezek a következőképpen alakultak:

Tervezett	kontra	megvalósult
20 fő	közösségi tanulás és tanítás elmélete és gyakorlata	20 fő
60 fő	közösségi munkás	62 fő
15 fő	falusi vendéglátó	27 fő
15 fő	számítógépkezelő	18 fő
10 fő	Életvezetési technika	10 fő
10 fő	EU ismeretek	21 fő
10 fő	EU ismeretek	10 fő
10 fő	konfliktuskezelés	30 fő

Amint látható a felsorolásból, a vállalt számszerű eredményeket sikerült túlteljesítenünk. E mellett azonban vannak sokkal fontosabb egyéb hozadékai is a projektnek, amelyeket a készítéskor nem fogalmaztunk meg, vagy egyáltalán nem is gondoltunk még akkor rá. A „közösségi tanulás és tanítás elmélete és gyakorlata” képzésen résztvevőkben kialakult az az igény, hogy valamit közösen is kellene cselekedni. A konkrét cselekvés még nem fogalmazódott meg, de ennek érdekében rendszeres találkozókat szervez ez a csapat.
A megye 357 településéből eljutottunk 105-re, ahol közel 500 interjút készítettünk, ezekből megszületett négy kistérségi összefoglaló, elemző anyag, amelyek bemutatására fórumsorozatot szerveztünk. A feltárás eredményeképpen nagyon jó kapcsolatunk alakult ki a Miskolci Egyetem Antropológia Tanszékével. Elmondhatjuk azt is, hogy ennek a munkának köszönhetően egy új felsőoktatásban szereplő szakirányban, az antropológusoknál kezdtük el tanítani a közösségfejlesztést.
A négy kistérség eltérően reagált a projektre. A mezőcsáti kistérségben a közösségi munkás képzésben résztvevők alapítottak egy egyesületet. Itt voltak a legaktívabbak, a képzésekbe bekapcsolódók száma itt volt a legmagasabb. Itt nem településben, hanem kistérségben gondolkodtak a résztvevők az első perctől kezdve, kiemelték azt, hogy együttműködve, közösen könnyebb megvalósítani a projekteket, megoldani a problémáikat, jobbá tenni életüket. A sátoraljaújhelyi kistérségben is alakultak egyesületek, de ezek települési szervezetek. Nem mertek az emberek még kimerészkedni a falvak határán kívülre. Ez még egy következő érési folyamatnak az eredménye lesz.
Az ózdi kistérség egyik részében elindult egy szociális gazdaságra épülő ROP projekt, amely most 14 közösségi munkást foglalkoztat, s emellett mélyfeltárások kezdődtek el a településeken. Az edelényi kistérségben élők nagyon aktívak voltak a közösségi munkás képzésen, ennek ellenére nem indultak el együttműködések. Ez is mutatja, hogy ennyi idő pusztán az elinduláshoz, a mozgások létrehozásához elegendő, de a tudatos tervezéshez, az ügy felvállalásához még hosszabb időre és munkára van szükség.
A HEFOP projekt egyik célkitűzését – „nyitottá tenni az embereket az egész életen át tartó tanulásra” – elérte a program. A képzések befejezése után folyamatosan nyújtották be a résztvevők igényeiket, „megrendelték” tőlem, hogy milyen tudásra lenne még szükség a kistérségben és erre milyen tanfolyamokat szervezzek a továbbiakban. Természetesen tudatosítottam bennük, hogy nem az a cél, hogy én szervezzek náluk Miskolcról tanfolyamot, hanem az, hogy ők váljanak képessé helyi tanfolyamok szervezésére. Én csupán a kistérségi képzési terv kidolgozásában és az együttműködés, együttmunkálkodás készségeinek kifejlesztésében tudok nekik segíteni, a többi már rajtuk múlik.
Beszélgettünk arról is, hogy mit találtak vonzónak ezekben a képzésekben a meghirdetéskor. Azt válaszolták, hogy az ingyenesség nem a legdöntőbb szempont volt, sokkal inkább a helybeliség, az, hogy nem kellett órákat utazniuk a tanfolyam helyszínére.
Előre sejthető, mégis fájdalmas tanulsága a projektnek az, hogy a közművelődési intézmények dolgozói nincsenek felkészülve a helyi emberekkel való együttműködésre, és így nem is igazán nyitottak az ilyen programokra. Mint már jeleztem, ezen a helyzeten a munkatársak képzésével sokat lehetne javítani. Maguk az intézmények sem igazán alkalmasak arra, hogy képzéseknek adjanak helyt. A mi képzéseink kistérségi irodában, az Aggteleki Cseppkőbarlang képzési központjában, iskolában, ökoparkban, s mindössze egyetlen művelődési házban zajlottak.

Tanulságok, a folytatás lehetősége
Hogyan tovább a támogatás megszűntével? A projekttel felkeltettük az érdeklődést, mozgásokat indítottunk el a kistérségekben és közöttük, s a résztvevők rácsodálkoztak arra, hogy bizony lehetséges közösségi megoldásokat is találni a problémáik kezelésére vagy megoldására. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy megteremtődött a közösségekről való felelős gondolkodás is.
Az igény felkeltése történt meg, de a folytonos munkálkodáshoz szükséges képessé tétel még nem fejeződött be. Éppen ezért – közösségfejlesztőként – szakmai feladatomnak és erkölcsi felelősségemnek tartom, hogy továbbra is segítsem a beindult folyamatokat:
– Havonta találkozunk a képzők-képzője csapatával, akikkel a további közös cselekvéseket tervezzük. Megfogalmazódott egy közösségi művelődéssel foglalkozó megyei egyesület ötlete is.
– Szintén havonta találkozunk a Mezőcsáti Kistérség Közösségi Munkásainak Egyesületével, akikkel a szervezet stratégiáját alakítjuk ki és projekteket dolgozunk ki.
– A sátoraljaújhelyi kistérség településeinek képviselőivel is rendszeresen találkozunk. Itt még a közös pontoknak, az együttműködéseknek, a közös cselekvésnek a lehetőségeit keressük.
– Az edelényi kistérségben is felmerült az igény a települések közötti összefogásra. Ez a kistérség azonban túl nagy a közös munkához, így terveink szerint két részre osztjuk és így indul meg két helyszínen a sátoraljaújhelyi folyamathoz hasonló munka.
Munkám során a pályázatban megfogalmazott célok folyamatosan kaptak értelmet, tudatosodtak és ugyanakkor változtak, finomodtak is.
Az egyik legfontosabb dolog, amit az elmúlt két év alatt megtanultam, hogy szeretnünk kell a projektünket. A megvalósulás ideje alatt nekem is volt egy olyan időszakom, amikor nem szerettem, amikor az adminisztrációs teher olyan szinten nehezedett rám, hogy nem akartam vele foglalkozni, egyáltalán, azon gondolkodtam, hogy minek is kellett nekem ez az egész? Természetesen ez látszott az akkori eredményeken is, nem haladtak úgy a dolgok, ahogyan terveztük, folyamatosan akadályokba ütköztünk. Aztán kimozdultam a holtpontról és újra elkezdtem élvezni a munkát, mert az elért eredmények és sikerek megerősítettek abban, hogy igenis jó ügyet képviselek. Azt gondolom, hogy ez a hozzáállás meghatározta a két éves munkát és nagyrészt ennek köszönhető a sok-sok pozitív eredmény.