Felhívás partnerségi cselekvésre: A prince of Business Wales Leaders Forum munkatársának öszefoglalója a koppenhágai csúcstalálkozóról

1995/2

Több, mint 120 ország minisztériumi delegációi és államfői, valamint több, mint 2500 nem-kormányzati szervezet képviselői találkoztak márciusban Koppenhágában az ENSZ Szociális Csúcstalálkozóján. Mintegy 50.000 ember jött össze, hogy megoldásokat próbáljon találni a szegénységre, a munkanélküliségre és a társadalmi marginalizációra.


A legtöbb hivatalos delegáció elfogadott egy részletes Akcióprogramot, és sokan vállalták, hogy önként teljesítik az ún. 20/20-as javaslatban foglaltakat, amely az adományozó országokat arra szólítja fel, hogy segélyeiknek legalább 20%-át szociális programokra szánják, a segélyezett országoktól pedig azt kéri, hogy nemzeti költségvetésük legalább 20%-át szintén erre fordítsák.

Sok olyan kétoldalú kötelezettségvállalás történt, amely nagy reményekre jogosít fel. Néhány kormány elengedte kinnlévő adósságait, mások bejelentették, hogy új, kreatív módon közelítenek majd az adományozáshoz. Az Egyesült Államok például megindította az új Partnerségi Kezdeményezést, amelynek keretén belül az USAID a fejlesztési segélyek 40%-át nem-kormányzati szervezeteken keresztül kezdi folyósítani.

A csúcstalálkozó hivatalos üzleti tanácsadói, az Olivier Giscard d’Estaing vezette Business Association for Social Development (BUSCO – Üzleti Egyesülés a Társadalmi Fejlődésért) 16 ajánlást nyújtott be az üzleti szektornak a társadalmi fejlődésben játszott szerepével kapcsolatban. Az ajánlások elkészítését több, mint 35 ország vállalataival folytatott intenzív konzultációk előzték meg. A Munkáltatók Nemzetközi Szervezete (IOE) és a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) közös nyilatkozatot adott ki a munkahelyteremtésről és a foglalkoztatásról. A BUSCO, a dán kormány és az ICC műhelyeket szervezett az üzleti szektornak a társadalmi fejlődésben játszott szerepének vizsgálatára. Sajnos, a nem-kormányzati szervezetek és a kormányzati képviselők részvétele ezeken az üléseken kiábrándítóan alacsony volt.

Az üzleti szféra szerepét az NGO-fórum néhány ülésén is megvitatták. Itt ismét elég szerencsétlenül úgy alakult, hogy a különféle előadásokban és kiadványokban sok nem-kormányzati szervezet inkább a társadalmi haladást fenyegető veszélynek, mintsem potenciális partnernek tekintette az üzleti szektort, különösen a multinacionális vállalatokat. Kivételt jelentett ez alól az AIESEC szemináriuma, amely pozitívabban értékelte az üzleti szféra hatását, és számos fiatal résztvevőt vonzott.

A hivatalos csúcstalálkozó és NGO Fórum mellett két külön találkozó is foglalkozott az üzleti szektor szerepével. Az egyiket, melynek témája a társadalmi fejlődés finanszírozása volt, a World Times rendezte, a másiknak a házigazdája a vezető amerikai, európai és japán üzletemberekből és tudósokból álló Caux Roundtable volt, amely egy sor alapelvet dolgozott ki a vállalatok társadalmi felelősségéről.

Jelenleg is folynak az ENSZ és a különféle üzleti csoportok között a megbeszélések arról, milyen szerepet kellene vállalnia az üzleti szektornak a csúcstalálkozót követő további munkában. Ennek a szerepnek kétségtelenül egyre jelentősebbnek kell lennie. A Szociális Csúcstalálkozónak a legvilágosabb üzenete arról szól, milyen nagy az igény a szektorközi partnerség erősítése iránt: a kihívások egész egyszerűen túl nagyok ahhoz, hogy egyetlen szektor egymagában megbirkózhasson velük.

Egy olyan világban, amelyben a pénzügyi, műszaki és menedzsmentbeli források szűkösek, és egyre inkább a magánszektor kezében tömörülnek, a kormányzati szervek és a nem-kormányzati szervezetek nem engedhetik meg maguknak, hogy ne vegyék figyelembe az üzleti közösséget. A Prince of Wales Business Leaders Forum együtt kíván dolgozni tagvállalataival, az ENSZ-szel és más, üzleti szempontú szervezetekkel olyan típusú partnerkapcsolatok kifejlesztésén, amelyekre szükség van a szegénység felszámolásához, új munkahelyek teremtéséhez és a társadalon szélére sodródott emberek társadalmi integrációjához.