Épülés és fejlődés - A közösségfejlesztés első hazai intézményeinek történetéből

Balipap Ferenc, Takács Péter és Péterfi Ferenc a közösségfejlesztői szakma megalapozói

Valódi szerves fejlődési folyamat volt 30 évvel ezelőtt, ahogyan a hazai közművelődési rendszer szakmai megújításának egyik műhelye az útkeresés, a társadalmilag adekvát szerepek keresése során „rátalált”, eljutott ahhoz a modellhez, amelyet a nyugati világban közösségfejlesztésnek neveztek. A helyi társadalom előtérbe kerülése, az öntevékenység, a helyi közösség bevonásának, részvételének a fontossága, a képessé válás segítése voltak a 70-es, de különösen a 80-as évek legfontosabbnak tűnő felfedezései e szakmai közösségnek.

Az ehhez a tevékenységhez kialakuló, azokat segítő szerepek, szokások, elvárások, önállósuló cselekvések rendszerbe foglalása, a szakmai keretek megfogalmazása – kipróbálása, majd részben „megszilárduló” lépései és módszerei egyszerre voltak fontosak. Ez valójában a közösségfejlesztés hazai intézményesülésének a folyamata. A már a területen dolgozó, más indíttatású szakemberek (viszonylag gyorsan vált szakmaközivé a közösségfejlesztés idehaza is), a „közeledő” civilek számára átadható, megtanulható kereteket igyekeztünk kiépíteni ebben a felépülő folyamatban – azaz fejlesztő szervezetek jöttek létre; kiadványok, képzések, konferenciák, szakmai hálózati kezdeményezések szolgálták a fejlődést.

A Közösségfejlesztők Egyesületének alakuló ülése Dombóváron

Az új szemlélet és gyakorlat első intézményi kereteit két momentum szolgálta: az egyik a Nyitott Ház kísérletben szakmamegújításon dolgozó népművelők és néhány hozzájuk kapcsolódó más szakember létrehozta az egy évtizedig igen operatívan működő Kollégiumot, egy olyan Műhelyt, amely sosem formalizálódott, de e szakmai tömörülésnek meghatározó szerepe volt a kísérletezés, tanulás, kipróbálás, írásba foglalás – tehát a szakmai arculat kialakulása folyamatában. Részben ehhez kapcsolódott utóbb a másik lépés: a Közösségfejlesztők Egyesületének 1989-ben történő megalakítása. Az Egyesület alakulása óta mint mozgalom terjeszti a közösségfejlesztés szemléletét és módszereit, mint szakmai szervezet szakmafejlesztő tevékenységet végez.

Országos Közművelődési Központ épülete a Corvin téren (a fénykép 2004. június 18-án készült)

Nagyjából ezzel párhuzamosan az Országos Közművelődési Központban (a hajdani Népművelési Intézet akkori utódszervezetében) e szakmai műhely kiemelkedő erőfeszítései eredményeként létrejött a Fejlesztési, majd később Közösségfejlesztési Osztálynak nevezett egység. Ez tette lehetővé, hogy az addigi és későbbi nonprofit szakmai kereteken túl az állami intézményrendszerben is hivatalosan megjelenjen a közösségfejlesztés. Míg ez a lépés bizonyos szakpolitikai kereteket és csatornákat biztosított, az Egyesület ennél jóval szélesebb fókusszal nyitotta tágra a hozzáférés, a bekapcsolódás kereteit – azaz nem csak „hivatalos” közművelődési intézményeknek, de civil kezdeményezőknek, más szakmák érdeklődőinek nyílt lehetőségük a felelősségvállalásra, a kapcsolódásra. (A sors iróniája, hogy 2012-13-ban szüntette meg a Közösségfejlesztési Osztályt az intézmény akkori igazgatója, aki amúgy a közösségfejlesztés egyik meghatározó alapítójának és első osztályvezetőjének, Beke Pál társunk tanítványának nevezte önmagát.)

A Parola folyóirat első száma és a megújult jelenlegi külseje

A Közösségfejlesztők Egyesülete  első lépéseinek egyike volt 1990-ben a Parola című országos szakmai folyóirat elindítása. Településeknek, közösségeknek, segítő szakembereknek – ez volt a lap alcíme és legfőbb küldetése is. Ehhez kapcsolódott a terjedelmesebb tanulmányokat magukba foglaló Parola füzetek kiadványsorozata, majd egyre több összefoglaló, részben tankönyvnek is alkalmas alapozó szöveggyűjtemény, illetve más kiadványok megjelentetése.

Ahogy a Parola folyóirat írásai, úgy a legtöbb más szakmai kiadványunk, összefoglalóink is megtalálhatóak már a kezdetektől az Egyesület és a Közösségi Kapcsolat Alapítvány által gondozott Közösségi Adattárban.

Régi csoportkép az akkori tagokról

A fent idézett önállósuló cselekvések rendszerbe foglalásához, a szakmai keretek kiépítéséhez az intézményépítés egyik következő lépése 1993-ban a Közösségszolgálat Alapítvány létrehozása volt. Ez az civil szervezetk fő feladatának egy országos szakmai hálózat felállítását és működtetését tartotta missziójának. A Közösségfejlesztők Egyesülete mellett alapítói a Kós Károly Egyesülés és a Postabank és Takarékpénztár Zrt. voltak. Működésének két-három évében 12 megyében állított fel irodát, amelyekben erre a pár évre képzett szakembert foglalkoztatott, számukra működési kereteket kínált. A cél, hogy a helyi közösségszolgálatok találjanak, vagy kezdeményezzenek lokális (többnyire települési – esetleg megyei kiterjedésű) közösségi mozgásokat, tanácsadásokkal és képzésekkel segítsék a közösségfejlesztés országos kibontakozását.

A 90-es évekre világossá vált, hogy a közösségfejlesztői munka egyik meghatározó kerete a helyi nyilvánosság. Ezen a fogalmon már nem csak a hagyományos médiumokat: tehát a helyi sajtót, televíziót és rádiókat értettük (noha azokat kitüntetetten), hanem a települési közegben végzett tudatos nyilvánosságszervezői munkát is. Részben ezt a törekvést szolgálta az Egyesület által (három másik szervezettel való összefogásban) 1993-ban kezdeményezett Civil Rádiózásért Alapítvány, mely általában a helyi közegben működő közösségi, szabad rádiók létrehozását, de kiemelten a Budapesten működő Civil Rádió nevű nonprofit adó működtetését szolgálta és szolgálja ma is.
(A most 25 éves Civil Rádió történetéről és missziójáról a Civil Szemle 2019. évi 1. számában olvasható Péterfi Ferenc írása).

Civil Kollégium Alapítvány képzési központja Kunbábonyban

A közösségfejlesztés területén a legkorábbi szakmai kezdeményezések jelezték, hogy – bár valamennyi településen, kistérségben a helyi adottságokhoz: szükségletekhez és erőforrásokhoz igazodó feltáró, mozgósító, cselekvéseket katalizáló tevékenység kialakítása volt a cél, mégis – a képessé válás folyamatának a segítésében valamennyi terepmunkában, fejlesztési kezdeményezésben kiemelt jelentősége van a különféle tudásoknak, cselekvési technikáknak. Tehát szinte minden munkánkban a képzések megszervezése az egyik legalapvetőbb szükséglet. Erre a feladatra hoztuk létre 1994-ben két másik szakmai szervezettel összefogva a Civil Kollégium Alapítványt – a következő közösségfejlesztői intézményt. Tananyagok fejlesztése, tréningek és képzések szervezése lett ennek az intézménynek a missziója: szerte az országban és a közben Kunbábonyban felépült bentlakásos képzési központban.

A civil szakmai képzések mellett hamarosan az állami felsőoktatásban is megjelentek a különféle szintű közösségfejlesztő képzések: főiskolákon (így pl. az ELTE Tanárképző Karán, de Nyíregyházán, Szombathelyen, Baján is), egyetemeken (a Pécsi Egyetemen, az ELTE TáTK-n, a Győri Széchenyi István Egyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Sárospataki Református Teológiai Akadémián és Debrecenben), továbbá különféle felnőttképző intézményekben – de ez már újra a Közösségfejlesztők Egyesületéhez vezet vissza, amelynek műhelye meghatározó szereplője volt és az a mai napig is a felépülő felsőoktatási BA és MA kurzusoknak. A felsőoktatásban folyó képzések fejlesztése mellett a KÖFE 2014 óta maga is önálló felnőttképzési intézmény, önálló képzési programokkal és oktatógárdával.

Az intézményesülés sajátos példája, ahogy a Közösségfejlesztők Egyesülete eleinte egyetlen országos szervezetként saját működésének részeként kezdeményezte helyi, regionális és megyei közösségfejlesztő civil szervezetek alakulását. Közéjük tartozik például a Dialóg a Közösségekért Egyesület BAZ megyében, az Életfa Egyesület Debrecenben, a Felső Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete, a Békés Megyei Közösségfejlesztők Egyesülete, Komáromban az Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület, a Közösségfejlesztők Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete, a “Fogadó” Észak-Abaúji Közösségfejlesztők Köre Egyesület, de számtalan további nonprofit szervezet is. Természetesen voltak a mi munkánkkal párhuzamosan, de akkor még attól függetlenül tevékenykedő szervezetek is, akikkel a későbbiekben szoros szakmai együttműködések alakultak ki. Ilyen volt például a Zalai Falvakért Egyesület vagy a 90-es években alakult proHáló, ez a nonprofit szervezetek által létrehozott hálózat, melynek tagjai – regionális, megyei, kistérségi és települési hatókörben – szolgáltató, koordináló és fejlesztő feladatokat láttak el. Missziójukban látensen ugyan, de szerepelt a közösségfejlesztői szemléletű tevékenységek támogatása is.
Ezekkel a szervezetekkel többnyire folyamatos kapcsolatban, lazább vagy szorosabb koalícióban dolgozott a Közösségfejlesztők Egyesülete az elmúlt 30 évben –a szakmai tevékenység intézményesülésének tehát ők is fontos tényezői.

A 2000-es években a népjóléti tárca kezdeményezésére hat évig a Közösségfejlesztők Egyesülete volt egy országos hálózat, a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat (KÖZTÁMHÁLÓ) szakmai vezetője. Ez a program nemzetközi, elsősorban brit példákra alapozva szakmai, szakértői hálózat kialakítását és működtetését célozta, helyi lakossági kezdeményezések felkutatása, életre keltése és/vagy megerősítése érdekében. A Közösségfejlesztők Egyesülete (mint országos szakmai támogató központ) háttértámogatásával a megyei koordinátorok települési, szomszédsági kezdeményezéseket kutattak fel, s a helyben élő aktivisták szakmai támogatásán keresztül igen sok helyi kezdeményezés elindulását, megerősödését, formalizálódását segítették. A Köztámháló hatéves működése alatt a közösségfejlesztő szakemberek által segített kezdeményezésekről a Közösségi Adattárban számos anyag, leírás megtalálható.

2004-ben – kilenc, többnyire országos szervezet közreműködésével – kezdeményezte a Közösségfejlesztők Egyesülete a SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért nevű egyesület megalakítását. A szervezet céljaként ezt jegyezte: „a Szövetség azokat a szervezeteket fogja össze, amelyek együttműködésükkel hozzá kívánnak járulni a közösségfejlesztés, a közösségszervezés, a közösségi munka, közösségi tervezés társadalmi súlyának növeléséhez.” A SZÖVETSÉG műhelyszerű beszélgetéseket hívott össze, és azok alapján szakmapolitikai ajánlásokat készített, konferenciákat szervezett, kiadványokat jelentetett meg.

Pillanatképek a 2006-os és 2007-es Nyári Egyetemről

A KÖFE 2004 óta minden évben Nyári Egyetemet szervez Kunbábonyban; ennek keretében a közösségi munka széles spektrumából verbuválódik a résztvevői kör– alkalmanként új fókuszokkal és témákkal. Ezek az együttlétek nagyon erősen meghatározó kohéziót jelentettek és jelentenek a kunbábonyi résztvevőknek, nem pusztán a nyári egyetem 4 napja alatt, hanem szakmai munkájuk folyamán bármikor.
Ugyancsak kiemelkedő eseményei (így intézményesült példái) a Közösségfejlesztők Egyesülete munkájának a 2003 óta évenként megrendezett Közösség konferenciák, amelyeken a közösségek mindenkori állapotát igyekszünk elemezni, megtárgyalni, megérteni.
Ezeken az eseményeken tudatosan keressük a lehetséges kapcsolódó szakterületekkel való együttműködés is, s ezen együttműködéseket tovább vinni mindennapi gyakorlatunkban is.

A közösségfejlesztés hazai intézményesülésének meghatározó kísérői, támogatói és dinamizálói voltak azok a szervezetek és mozgalmak, amelyekkel a nemzetközi munkában találtunk kapcsolatot. Ezek külön fejezetet érdemelnek, de itt most kiemelem ezekből a CEBSD – az Egyesített Európai Iroda a Társadalmi Fejlődésért szervezetét és annak utódját az EuCDN-t, az Európai Közösségfejlesztők Hálózatát. Ezek a szakmai szövetségek és azok egyes tagszervezetei váltakozva segítették közös projektek, konferenciák, műhelytalálkozók, kiadványok, szakmai tanulmányutak formáiban ezt a hazai intézményesülési folyamatot.

Írásomban a közösségfejlesztés hazai intézményesülését igyekeztem bemutatni, jórészt a Közösségfejlesztők Egyesületének nézőpontjából; ebben a folyamatban az egyesület mellett számtalan entitás,  lépcső jelent meg: így a Parola folyóirat és a Közösségi Adattár, az OKK Közösségfejlesztési Osztálya, a Közösségszolgálat Alapítvány, a Civil Rádió, a Civil Kollégium, a Közösségi Kapcsolat Alapítvány, megyei- és regionális szakmai szervezetek, a KÖZTÁMHÁLÓ, a Nyári Egyetemek, a Közösség Konferenciák és érintőlegesen a nemzetközi hálózati kapcsolataink is.

Fontos megjegyeznem, hogy intézményesülés alatt nem a bürokratizálódást, hanem azt a folyamatot értem, amelyben nem feltétlenül formalizált, de lehetőleg intézményesülő: azaz ismétlődő, szokássá váló, rendszert alkotó cselekvéssort, folyamatot alapít, épít a helyi és tágabb nyilvánosság kereteiben a közösség – ez esetben az alapokként tekintett Közösségfejlesztők Egyesülete.