Községünk, Patak 1100 lakost számlál, minden ipari centrumtól távol esik. Áldozatául esett a “buldózer nélküli falurombolásnak”. Évtizedek óta társközség, termelőszövetkezete három falué, nagyon jól működő iskoláját 1976-ban körzetesítették. Patak így lassú haldoklásnak indult. Eltávozott a helyi értelmiség, majd később (munkalehetőség hiányában) az itt élő emberek zöme is.

Községünk, hosszú harc után ez év április 15-én végre kivívta önállóságát, levált a dejtári tanácstól, és önállóan irányítja életét. A falu elhatározta, hogy az iskolát is visszahozza. A gyerekek száma 104, és évekre előrenézve sem várható jelentős csökkenés. Annak idején az iskolát elvinni könnyű volt, visszahozatala viszont szinte megoldhatatlan anyagi nehézségekbe ütközik.
Májusban megalakult a Pataki Baráti Kör. Ennek tagjai a községből elszármazott, de falujukat szerető emberek. Letéti számlát nyitottunk az iskola újraindításához szükséges négy tanterem megépítéséhez. Idén az ötödikes gyerekeinknek kialakítottunk egy tantermet. De mi lesz jövőre? A négy tanterem építése legkevesebb tízmillió forint. A tanács egész évi költségvetése 11 millió, és ebből az összegből a dejtári iskolába járó gyerekeink után gyerekenként 40 ezer forintot kell fizetnünk. Emiatt nagyon furcsa érzés alakult ki bennem. A jövőben árucikk lesz a gyerek? Olyan árucikk, amelyet az iskolával rendelkező önkormányzat a költségvetését növelő árunak tekint? Hiszen egyelőre nincs rá törvény, hogy mennyit kérhet egy, a körzetébe járó gyerek után. És ha nem tudja fizetni a más település iskolájába járó gyerekekért kért összeget? Akkor ők nem részesülnek a kötelező, ingyenes, szabad iskolaválasztáson alapuló oktatásban? Véleményem szerint a jelenlegi rendszer a kis községekben az oktatás elsorvasztásához vezet (ha lehet ezt még jobban elsorvasztani a körzetesítések után).

Levélben kértem segítséget különböző vállalatoktól, intézményektől. A segítség várakozásomat felülmúlta. Az első a Generál Betonipari Kft-től érkezett. Ingyen szállítottak iskolánknak húsz köbméter betont. A közúti felügyelőség vállalta 800 négyzetméteres sportudvarunk modernizálását. A szükséges aszfaltot a nógrádkövesdi keverőüzem adta árengedménnyel, és a helyi téesz szállította ide. Üveget a salgótarjáni üveggyártól kaptunk. A Calderoni cég 150 ezer forint értékű szemléltetőeszközzel segítette az indulásunkat. A balassagyarmati kábelgyár az építéshez szükséges gépeket és szakmunkát ajánlott fel. A 23. számú Állami Építőipari Vállalat a terveket és a statikai méréseket készíti el. Az érsekvadkerti áfész két számítógépet vásárolt iskolánknak. A helyi iparosság és a község lakossága társadalmi munkát vállalat és végez folyamatosan. Az USA-ban élő – pataki származású – Palicsek Gyula ötszáz dollárt küldött. A helyi téesz a szállításokban és a földmunkák elvégzésében nyújt segítséget. A balassagyarmati Tüzeléstechnikai Vállalat az elavult fűtési rendszerünket újítja fel. A Dunai Cementmű önköltséges áron ad építési anyagokat, a szécsényi téglagyár a téglát adja olcsóbban.
Nem hiszem, hogy a hasonló gondok megoldását országosan ilyesfajta “koldulással” kellene megoldani.
Koszorús Sándor

(Az írás utolsó mondatában a társadalmi összefogás ilyen minősítésével vitába száll a szerkesztő)