Élhető város civil platform Budapesten

2020/2

2020 talán egyik legvitatottabb budapesti városfejlesztési témája a nagykörúti kerékpársáv kialakítása volt. Ritka, hogy a közbeszédben ilyen intenzíven megjelenjen egy közterület átalakítása, ez valószínűleg a Nagykörút szimbolikus városi szerepéből fakad, valamint a közlekedés a lakosság számára a legnagyobb érdeklődést élvező városfejlesztési téma, elég csak arra gondolni, hogy választások előtt megszaporodnak az útfelújítások.

A közterületek ugyanakkor nem csak közlekedésre szolgálnak, meggyőződésem, hogy a városlakók életminőségét az élhető, élményekben gazdag, sokféleképp használható közterületek nagyban tudják javítani. A Nagykörúttal kapcsolatos diskurzusban kevés szó esett a közlekedésen kívüli témákról, hogy mi történik a szegélyen kívül, pedig ez talán a legizgalmasabb. Sokat elmond például az a gyakori vélekedés, hogy a Nagykörút “széles” járdáját lehetne kerékpárútként használni, ami azok számára logikus lehet, akik autóval, vagy akár villamossal csak átközlekednek, de nem töltenek időt a Nagykörúton.

Ezen szerettünk volna változtatni, amikor számos olyan szakmai és civil szervezetet megkerestünk a Kerékpárosklubbal, akik kötődnek az élhető város témájához, hogy megmutassuk, nem érdemes a közlekedésre korlátozni a Nagykörút kérdését.

A helytakarékos közlekedés vagy a forgalomcsillapítás csak eszközök ahhoz, hogy teret és egészséges körülményeket teremtsünk azoknak a dolgoknak, amiket egy városban csinálni szeretünk, sétálni, nézelődni, barátokkal találkozni, kiülni egy teraszra vagy épp sportolni. Ahhoz, hogy a Nagykörút valóban jó hely lehessen, sokféle szakmának kell együtt dolgoznia, a városi terek mindig komplexek, ez különösen igaz erre a városi főutcára.

Kiket vonjunk be?

Sokféle méretű, szakterületű és munkamódszerű civil szervezet dolgozik Budapesten, kérdés volt, kik lehetnek érdekeltek egy élhető belvárosért létrehozott közösségben. A Kortárs Építészeti Központ hozta az építészeti-urbanisztikai tudást és laikusok számára is érdekes népszerűsítő, ismeretterjesztő események szervezésének tapasztalatát. A Valyo, bár elsősorban vízpartokkal foglalkozik, tapasztalt a városi közterek újraértelmezésében, katalizátorként működnek. A Magyar Kerékpárosklub a kritikus tömegről híres, rengeteg városlakót és önkéntest megmozgató népszerűsítő eseményeket szervezünk. A Járókelő köztéri hibabejelentőként indult, mintegy önkormányzati feladatot magára vállalva, de mára szemléletformáló tevékenysége is erős, és a gyalogosok érdekképviseletévé kezdenek válni.

A Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, az Energiaklub és a Fridays for Future a környezetvédelmet, fenntarthatóságot képviseli, és természetesen a közlekedéssel foglalkozó szervezetek is helyet kaptak, mint a Magyar Közlekedési Klub és a Közlekedő Tömeg. Számos helyi, kerületi kötődésű szervezet is csatlakozott hozzánk, akiknek az életteréről van szó, és a lakosság közvetlen megszólításában, közösségépítésben különösen tapasztaltak.

Hogyan tud együtt dolgozni egy ilyen heterogén társaság?

Első találkozónk alkalmával egy olyan workshopot tartottunk, ahol az élhető belvárossal kapcsolatos gondolatainkat gyűjtöttük össze, problémákat és lehetőségeket egyaránt. Fontos volt egyeztetni az értékrendünket, megismerni a különböző szakterületek szempontjait. Gyorsan láthatóvá váltak a szinergiák, amik a fenntartható közlekedés, a klímavédelem, a minőségi közterületek, a gazdasági aktivitás és a helyi közösségek között léteznek.

 A workshop alapján a Nagykörútra fókuszálva egy olyan komplex javaslatot küldtünk a főpolgármesternek, ami a teendők teljes spektrumát lefedi.

 (hivatkozás:https://epiteszforum.hu/az-elettel-teli-emberkozpontubb-nagykorutert–18-civil-szervezet-kozos-kezdemenyezese)

A munkánk nem áll meg a Nagykörútnál, hosszú távú együttműködést tervezünk. Ehhez feltérképezzük a kompetenciákat, szakértelmet, erőforrásokat, legyen az eszköz, önkéntes vagy kapcsolatok. A civil szervezetekre jellemző a források szűkössége, és a hasonló területen működő szervezetek a forrásteremtéskor versengenek, az erőforrások megosztásával viszont hatékonyabbak lehetünk. A következő év folyamán közös stratégiát készítünk, addig is feltérképezzük, hogy rövid távon milyen egyébként is tervezett projektekben tudunk együttműködni. Eszközeink lehetnek a közös állásfoglalás, érdekképviselet, nyomásgyakorlás, a részvételi kultúra erősítése, és fontos, hogy a városi terekben is meg tudjuk mutatni a víziónkat.

Mindegyik szervezet részéről megjelent a szemléletformálás, ismeretterjesztés fontossága. Ahhoz, hogy a klímaváltozás megelőzhető legyen, a fenntartható város- és közlekedésfejlesztés mellé lakossági támogatottságot kell építeni, ebben látjuk a szerepünket. Közösen az üzeneteinket is több emberhez el tudjuk juttatni, szakmai kérdésekben segíthetjük egymást, összefüggésekre világíthatunk rá. Célunk, hogy a lakosság aktív résztvevőjévé váljon a város alakításának. A városfejlesztéssel kapcsolatos véleményalkotásnak része kell, hogy legyen az ismeretek átadása, amire jó példa a főváros által klímavédelmi témában rendezett közösségi gyűlés, ahol a résztvevők egy tanulási, ismeretszerzési folyamat után hoznak döntéseket, tesznek javaslatokat. Ez kiterjeszthető a hatékony üzenetek megkeresésével, részvételi folyamatok révén, amire jó alkalom a Nagykörút újragondolása, hiszen a közvélemény figyelmét már élvezi a téma.

A Nagykörút jó gyakorló terepet adhat az együttműködésünknek, jelenleg azt vizsgáljuk, milyen módon tehetünk hozzá a részvételi folyamathoz. Lehetőséget látunk különböző kutatásokra, stakeholder csoportok összehozására, igényeik megismerésére, a közös munka facilitálására. Fontosnak tartjuk, hogy a várost használók helyben, a Nagykörúton tudjanak a témával foglalkozni, lássanak alternatív használati módokat, jelenjen meg kicsiben, de érzékletesen, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben a városi főutcában. A lakosság számára könnyen befogadható, szórakozást nyújtó köztérhasználat mellett (kreatív és fogyasztásmentes közterület újraértelmezés, mint Szabihíd) tematikus szakmai beszélgetéseket, esteket is szervezhetünk.

A civilek részvételiségben betöltött szerepének dilemmái

A városfejlesztési stratégiákban gyakran felmerül a gondolat, hogy a civilekkel való együttműködés hatékony lehet, amikor az erőforrások szűkösek, ez igaz volt a gazdasági világválság idején, de most, a koronavírus járvány alatt is bebizonyosodott, hogy egyes önkormányzati feladatokat át tudnak vállalni civil szervezetek.

Civil oldalról ez felveti a kérdést, hogy ha önkormányzati feladatokat önként, akár ingyen vállalnak civilek, azzal az eredeti problémát megoldatlanul hagyják, hatékonyabb stratégia lehet a változásért való nyomásgyakorlás. Ha egy szervezet szolgáltatóként kezd működni, önkormányzati vagy állami forrásokra támaszkodva, az az eredeti céltól viheti el az erőforrásokat és a szervezet fókuszát, és a véleménynyilvánítás függetlenségét, a nyomásgyakorlás szabadságát is kérdésessé teheti, különösen, ha a szervezet nem tartja fenn az ettől független forrásteremtési “lábát”.

Hasonló dilemma merül fel, ha a civil szervezetek egy részvételi folyamatban szolgáltató, facilitáló szerepet vállalnak. Lehetnek-e egyben stakeholderek? Kell-e elfogulatlanság ehhez a szerephez? Ez hogyan egyeztethető össze az érdekképviseleti szereppel, a szervezetek fő célkitűzéseivel? Etikus-e, ha egyes stakeholderek facilitátori pozícióba kerülnek, még ha a fenntartható városfejlesztési célokat nem is tartjuk megkérdőjelezhetőnek?

Amíg egy civil szervezet elsődleges stratégiája a döntéshozókra, szakmai szereplőkre való nyomásgyakorlás, megteheti, hogy tiszta, néha sarkos, tisztán tudományos álláspontokat közvetít. Amikor viszont a szélesebb lakosság megszólítása a cél, szerintem nagyon fontos mérlegelni, hogy a társadalom aktuális befogadóképessége milyen, mik a megléphető, vállalható életmódbeli változtatások. Hiszen a fenntarthatóság témakörében gyakran arra kérjük az embereket, hogy változtassanak életmódjukon, szokásaikon, ami nagyon nehéz. Túlságosan fekete-fehér üzenetekkel, moralizálással épp azokat idegenítjük el, akik a célcsoportunk lehetnének, így például a Kerékpárosklub esetében kifejezetten kártékony lenne az autóvezetőket antagonizálni, hiszen épp azt akarjuk elérni, hogy autózás helyett a biciklizést megszeressék. Reflektálni kell a lakosság hétköznapi igényeire, problémáira, a váltás nehézségeire, és így kell formálni az üzeneteinket, ha a civil együttműködés célja, hogy széles társadalmi rétegeket állítsunk a fenntartható, élhető város támogatása mellé.

Külön kihívásnak ígérkezik, hogy hogyan integráljuk a külső városrészekben élő lakosság igényeit, ne keletkezzen külváros-belváros ellentét. A Nagykörútnál és általában a forgalomcsillapítás, autóforgalom csökkentés témájában a külső városrészekről autóval érkező lakosság tűnhet fel bűnbakként, pedig egy városi főútvonalnál ők is stakeholderek, egy ilyen utca az egész város számára nyújt szolgáltatásokat, még ha az átmenő gépjárműforgalom szerepét csökkenteni is kívánjuk.

A Nagykörút a város egyik leginkább összetett tere, rengeteg igényt támasztunk a használatával kapcsolatban, és az igények összeegyeztetése érdeksérelmekkel járhat. Vagy legalábbis változással, ami még egyéni szinten is nehéz. Kíváncsian várom, hogy hogyan tudja az új civil együttműködésünk ezt a változást elősegíteni.

 

Molnár Berta építész, urbanista, akinek remek érzéke van az emberekhez és a közösségekhez. A Magyar Kerékpárosklub műszaki tanácsadójaként mindig tudja, hogy mi történik Budapesten a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban. Ő maga is elkötelezett biciklis. Érdekli, hogy egy-egy fejlesztésbe hogyan lehet a lakosságot bevonni és velük együtt kialakítani majd megvalósítani valamit. Érdemes rá figyelni!