A 2015-ben alakult Szentgálszőlőhegyért Egyesület vezetőjével Baloghné Gaál Zsófiával való beszélgetés egy fejlődő kisközösséget mutat be sok hasznos tanulsággal. Névjegyén szereplő bemutatkozása okleveles környezetmérnök, zaj- és rezgésvédelmi szakmérnök.

Zsófi Szekszárdon élt, férje családja zomba-szentgálszőlőhegyi, ami egy pici, önálló önkormányzattal nem rendelkező, alig 100 fő körüli lakosú kistelepülés a megyeszékhely közelében.

A fiatalok közös élete Szekszárdon indult a „Fecskeházban”, ahol 5 évig lakáscélú előtakarékossággal gyűjthettek pénzügyi alapot a későbbi önálló lakhatás megteremtéséhez. Az összegyűjtött összeg azonban nem elég a városban egy olyan családi házhoz, amiről ők álmodtak. Így az öt év letelte után a férj dédszülei által épített házban, a kis faluban kezdték el az önálló fészekrakást.

Máris azzal szembesülve, hogy a „játszóteret” felveri a gaz, és a falu többi része is elhanyagolt. Így már az első közös szervezkedés is arra irányult, hogy ha együtt lépnek fel, ha ők maguk is ajánlanak valamit, eredményesebbek lehetnek. Mindennap másvalaki jelezze az önkormányzat felé a gondot, ez hatékonyabb, mintha mindig egy ember panaszkodik. Vállaljanak részt a közterületek gondozásában, hiszen ez ugyan az önkormányzat feladata, de a közösség számára is fontos a gondozottság. Az igazi első közös „ÜGY” az M9-es autópálya nyomvonalának kijelölése a falu széléhez nagyon közel. A környezetmérnök tudta, hogy ez mivel járhat, és úgy gondolta, hogy ehhez az ott élőknek is joguk van, és érdeklődnének iránta. Legyen falugyűlés, ahol tisztázni lehet, hogy ki mire számít, mit szeretne. Az is felmerült, hogy az érdekek érvényesítésére nagyobb az esélye egy formális szervezetnek. Igy jött létre az egyesület, és így került be a tervek közé a zajvédő erdősáv. Az egyesület alapítói pedig sokfélék, fiatalok és idősebbek, egymásra figyeléssel, sok tapasztalattal, sok ötlettel tudtak kapcsolódni.

Az első fontos tanulság: az emberekhez nem jutnak el még azok az információk sem, amik pedig hatással lehetnek a mindennapjaikra. A csend – ami a város közelsége mellett igazi értéke a kistelepülésnek – elveszhet, ha nincs, aki erre odafigyeljen. És rögtön egy másik is: ő úgy látta, hogy az emberek nyitottak az őket érintő kérdésekre még akkor is, ha az az általános előfeltételezés, hogy itt semmit sem lehet tenni. Persze kell, hogy legyen, aki a kezdeményezést magára vállalja.

Zsófi mérnökként – ahogy magát jellemzi – célorientált és jövőorientált. Mer kezdeményezni, hiszen ezt teszi a munkájában is.

A közösségnek (a már megalakult egyesületnek) pedig szüksége van egy helyre, ahol összejöhetnek, ahol információt és ötleteket cserélhetnek, ahol választ kereshetnek a gondokra, ahol figyelnek egymásra, és beleállnak a közös tervek megvalósításába is. Az első pici közösségi tértől (ami a volt tejcsarnok helyisége) 8 év után eljutottak oda, hogy már van nyitott közösségi terük kemencével. Meg tudták vásárolni a Magyar Falu program falusi civil pályázatából a volt kocsma és bolt épületét, amit persze szintén közösen alakítanak – a saját igényeiknek megfelelően.

A harmadik tanulság, hogy hiába vannak jó ötletek, ha azok csak a vezetők fejében maradnak, kell az is, hogy higgyenek benne a többiek is, hogy legyen módjuk véleményt mondani, javasolni, felajánlani, hogy mivel tudnak segíteni. És meg kell teremteni a közös ünneplés tereit és formáit is.

Az egyesület éves beszámolóiból (amit mérnöki pontossággal ő készít) fontos állomások mutatkoznak meg az úton, ennek alapja minden alkalommal a közös álmodozás, a közös tervezés és az aktív részvétel.  Másutt is lehetnek ilyen programok, de itt minden közösségi megbeszéléseken formálódik, és ez alapja lehet a bevonásnak, bevonódásnak is. A lezárt 7 közös év alatt rendszeresen volt önkéntes fűnyírás (az önkormányzat által adott gépekkel és saját eszközökkel), volt emlékmű-felújítás, játszótér-felújítás, a temetőkapu rendbe rakása és később a kerítésé is, amiben még a gyerekek is szerepet vállaltak. Elindultak a saját szervezésű programok, a mára hagyománnyá vált böllér verseny, a majális és csapatos részvétel az anyatelepülés falunapján, faültetés, szemétszedés, szalonnasütés és 2019-ben az első Elszármazottak Napja. A kezdeti egyesületi taglétszám 20 fő volt, ami eddigre 62 főre nőtt, és már nem csökken a népesség, hanem meghaladja az itt lakók száma a 100-at. Elkelt az összes ház. Így tudtak idevonzani és vendégül látni közel 400 főt.

A megépült kemence jó hátteret adott egy eredeti kezdeményezésnek az „Ezt süsd ki” csapatversenynek, ahol két kötelező alapanyag felhasználásával 30 főre kellett elkészíteni az ételt. Volt számítástechnika tanfolyam, és 2020-ban film is készült….

Azért említi beszélgetőpartnerem külön hangsúllyal a filmben is bemutatott lélekharangot, mert fontos értéknek gondolja a hagyományok tiszteletét, a meglévő értékek megtartását. Felújították nemcsak a temető kapuját és kertjét, de az ott található emlékművet is. Tudatosan figyelnek arra, ami a település történetéből fakad. Itt először a Komlóssy család cselédsorából építettek házakat, az itt élők létezésének az alapja a munka volt – ebből következően az őslakosokat „munkára mindig meg lehet szólítani”. A harangot viszont tisztelni kell. Régen csak halálesetkor vagy tűz esetén szólt a harang, és hiába tudják, hogy ha megszólal, akkor az emberek kijönnek, most is csak erre használják. Ezt a szokást viszont megőrizték.

Amikor pedig a fiatalok bált és bulit szerettek volna, az lett a megoldás, hogy legyen a bál a közös munka megünneplésének alkalma.

Vannak persze nézetkülönbségek, hiszen vannak, akiknek az eredmények a fontosak, vannak, akiknek inkább a részvétel fontos, de egy biztos, hogy ezt nem szabad kibeszéletlenül hagyni. Minden héten, pénteken van lehetőség erre az együtt megszerzett és kialakított közösségi térben, és arra is, hogy az új ötleteket megrágják, ha a régi-új hagyományokba illik, akkor továbbtervezzék, ha pedig ellenállás van, akkor elengedjék.

Tanulság az is, hogy nem lehet előreszaladni, nem lehet egyre több és több dolgot bevállalni, ha ez nem esik egybe a közösség akaratával.  Mint ahogy az emberek életében itt is kell 7-8 évente a megújulás, de mégis a legfontosabbak a mindenki által értéknek tartott dolgok megőrzése, a hagyományok ápolása és az új ötleteknek való teret engedés.

Az emberek szeretnek valakit követni, de a bizalom építéséhez, fenntartásához az is kell, hogy meghallgassák őket.

Őslakosok, beköltözők? Erről az a véleménye, hogy az érkezőnek illene a közösség szokásait megismerni, tiszteletben tartani, kérdezni. Mert amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten is. A bizalomért meg kell dolgozni, de megéri. „Mert a munka és a család mellett mindenkinek szüksége van a mással nem pótolható közösségi élményre” – fogalmazott Zsófi. Az a kívánsága, hogy ide ne csak lakni, hanem élni jöjjenek a beköltözők.

A Parola mostani száma arra is keresi a választ, hogy mik azok a dolgok, amik nélkül nem boldogul a közösség, és mik azok, amelyeket ő maga tud hozzá tenni, erről is kérdeztem.

Szóval kell alapműködésnyi pénz, aminek forrása lehet az önkormányzattól átvállalt feladatok ellenértéke, a tagdíj, az adományok, a rendezvények bevétele. A NEA források ebben jó támogatást adtak az alapműködéshez, majd 3-4 évente a szakmai programok megvalósításához. A pályázatok szükségesek, de nem elégségesek. Kell állandó éves program, amit közösen alakítanak, és kell 3 évente valami nagyobb közös élmény. Kell a nagy csapat mellé egy jó kis vezetőség, akivel meg lehet osztani a feladatokat. Kell, aki viszi az adminisztrációt, a pályázatokat, ez rengeteg (néha felesleges dolgokkal is megterhelt) feladat.  Itt, ahol egy településrész önállóan is segít önmagán, még fontosabb az érdekeik megjelenítése a nagy önkormányzatban, ami mára meg is valósult.  Zsófi az egyesület biztatására, támogatásával, lobbizásával a 2000 fős település testületébe is bekerült a 100 fős településrész képviseletében, ami nagy eredmény, amihez persze hozzájárult közösségi és szakmai hitelessége, kapcsolatrendszere.

Fiatal anyuka, két általános iskolás gyermekkel, mérnöki szaktudással, céltudattal, jövőorientáltsággal és édesanyja szerint már óvodáskorától meglévő ösztönös segíteni akarással. Elég ez ekkora vállaláshoz? Saját bevallása szerint ezek jó alapok, de ő is „tanulta” a civilséget a Zöldtárs Alapítványban, és szívesen tanulna is. Elsősorban a hozzájuk hasonló helyzetben lévő közösségektől, olyan alkalmakból, ahol a tapasztalatok megoszthatók, feldolgozhatók. Helybe hozott tanulási alkalmakból, ahol a tagok is részt vehetnek a vezetők mellett. Most nincs se bolt, se kocsma, jó lenne többet tudni a társadalmi vállalkozásokról. Mert helyben az igazi mozgatórugó, hogy ne mástól várjuk, hogy jobb legyen nekünk, hanem tegyünk is érte!