Az ünnepek olyan események, amelyekkel újra és újra megélhetjük az összetartozás, a valahova tartozás biztonságát és örömét. Alkalom arra is, hogy átgondoljuk a kapcsolatunkat az ünnepelttel, és emlékeztessen minket arra, mit érzünk iránta, mi köt össze bennünket. Persze a köszönetek és a hálák mellett a hiányok, a gyengeségek is eszünkbe jutnak. A magunké, a másiké. Ezek kölcsönös elfogadásában születnek a tartós kapcsolatok.

A Közösségfejlesztők Egyesülete idén ünnepli alakulásának 30 éves évfordulóját. Ebbe már jócskán beleférnek sikerek éppúgy, mint megtorpanások, kudarcok, örömök, bánatok. A 25. születésnap kötetének előszavában azt írtuk, hogy „ennyi idő alatt elveszhet a naivitás, de nem az optimizmus”. Öt év elteltével azt írom már inkább, sose szabad elveszíteni azt a bátorságot, amivel a számtalan lehetőség közül kiválasztjuk azt a néhányat, melyekkel ott és akkor dolgoznunk kell, és tesszük, amire szegődtünk. Munkánkkal valódi és tartós változásokat generálunk a közösségek megélt tapasztalataiban azáltal, hogy a közösségek részt vesznek a saját szempontjaikra és érdekeikre irányuló elemzésekben és cselekvésekben. Az eredmények azok a változások lesznek, melyek a megvalósult folyamat következményeként jönnek létre. Ezek több szinten azonosíthatók: közösségi (pl. életminőség, közösségi irányítás, közösségi kapacitás), politikai, strukturális vagy kormányzati szinten (pl. közösségi hálózatok és partnerségek, döntéshozók napirendjén közösségi témák jelennek meg, támogatást kapnak, gyakorlatban láthatóvá válnak a marginalizálódott közösségeket előnyösen érintő változások). Mindre lehet hatni, de ha véges az erőforrás, akkor dönteni kell, hogy hol időszerű a munka. Ez a közösségfejlesztés jelen idejű kihívása.

A feladatom nem kevesebb a szerkesztők felkérése szerint, mint hogy képet adjak a KÖFE mai helyzetéről, irányultságáról, szerepéről. A 30 év mögé, a jövő elé.

A világ, melynek részesei vagyunk

Erről, gondolom, nem kell sokat írni. Végtelenül kiszolgáltatottak lettünk, mi emberek, miközben mi vagyunk a bolygó legnagyobb veszélyforrásai is. Mármint nem mi. Ők. De kik azok az ők? Elidegenedtünk a természeti környezettől, egymástól és a tetteinktől, azok következményeitől. Látszólag rengeteg kapcsolatunk van, bármilyen információt megszerezhetünk, de igazából magányosak vagyunk, vagy könnyen azzá válunk és bizonytalanok is, hogy mit kezdjünk magunkkal, az életünkkel vagy épp az információkkal, amiket megszereztünk. Napjaink égető kérdései túl nagyok és túl összetettek ahhoz, hogy ezt a magunk szintjén megragadjuk, és tele vannak az ismeretlentől való félelmekkel. Mit jelent a globális felmelegedés, mekkora és milyen veszélyt is jelent ez közvetlenül ránk nézve? Mit jelent az autonómia, hogyan tudjuk bizonyosan, hogy kik vagyunk, és mit akarunk a világban mi, és mit akarnak mások, hogy higgyünk erről?Elég erős-e az önismeretünk ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, és milyen értékek vezérelnek, vagy kiszolgáltatottak leszünk keresőalgoritmusok útmutatásának? Miből és hol fogunk élni, mit fogunk enni? Ki és mi uralja majd a világot, tényleg a víz lesz az úr? Nekünk kell menni, vagy ide jönnek majd mások? Ki véd meg és mitől is pontosan? Sorolhatnám mindazokat a nyomasztó és jelenlévő kérdéseket, amelyekkel bármelyikünk nap, mint nap találkozik. Tanultak és kevésbé iskolázottak, kommunikatívak és elzárkózók, tévénézők és könyvet olvasók, szóval mindannyian. A különbség nem itt van, hanem ott, hogy mit kezdünk ezekkel. Hogyan tudjuk értelmezni mindezt a magunk méretére, ki segít ebben, milyen alternatívákat látunk, milyen lehetőségeink vannak és ezek közül a helyzetünkhöz melyik lehet arányos, megvalósítható. Én valahol itt keresem a közösségfejlesztés küldetését: Ne maradjunk egyedül a globális kihívásokkal ott, ahol mindezt megéljük.

A társadalom, melyben élünk

Folyamatosan változik. Követi a világ- és európai trendeket, néha oka, néha következménye azoknak. Ezzel jó szembe nézni, főként, ha vízi emberek vagyunk, és tudjuk, hogy kormányozni csak azt a hajót lehet, amelyik gyorsabban halad, mint alatta a folyó. A gyorsan végbemenő társadalmi változásokat csak gyorsan reagáló szakmai folyamatokkal lehet segíteni. A gyorsaság nem jelent minden esetben megalapozatlanságot, sokszor a cselekvés bátorságát mutatja, ami erős értékeket és alapelveket feltételez és annak tudatát, hogy kétszer ad, aki hamar ad.

A változtatásra való képtelenség a közösségfejlesztés legnagyobb ellensége. Ez nem egy valóságos mumus, annál rosszabb. A tehetetlenség, és annak a mindennapokban megerősített tapasztalata befészkeli magát az emberek gondolataiba, és mint a szürke urak az ismert M. Ende regényben[1], elszürkítik azokat. Ez rövidtávon a cselekvéseket akadályozza, idővel pedig felemészti a reményét is annak, hogy a dolgok megváltoztathatók. Ez egy gyors lefolyású fertőzés, mely nem kímél senkit. A közösségfejlesztőket se. Így a közösségi megoldásokban, azok létjogosultságában, erejében való hit megerősítése közös küzdelmünk napjainkban.

A másik nagy küzdelem az idővel van. Bár mindenkinek egyenlő arányban áll a rendelkezésére, azzal, hogy egyre többen osztozunk rajta, nő a kihívása annak is, hogy mi motiválja az embereket arra, hogy egyéni boldogulásukon túli, vagy épp azok helyett közösségi megoldásokra szánják idejük egy részét. Olyanokra, amelyek várhatóan több időt kérnek, de tartósabb, több szálon megerősített megoldásokat ígérnek (helyi termékek vásárlása, közösségi filantrópia, helyi alapok létrehozása, környezetkímélő, szelíd technológiák alkalmazása a mindennapokban, jó szomszédi viszonyok kialakítása, szolidaritás a mellettünk, velünk élőkkel, kisegítés, együttműködés a mindennapokban, önkéntes munka a helyi közös célokért, közéleti szerepvállalás a közjó képviseletében stb.).

A közösségfejlesztés

Mint tevékenység, mint szemléletmód és mint szakma szerepel saját gondolkodásunkban és mások rólunk alkotott képében egyaránt. Az első huszonöt év eredményeként van neve a tevékenységnek, vannak ismérvei, módszerei, terepen szerzett tapasztalatai és azokat dokumentáló, elemző szakirodalmak, azokból következtetett elméletek. Az Egyesület tizedik éve táján kiadott első nagyszabású szakmai kézikönyv, a Közösségfejlesztés[2], életszerűen sokat dilemmázik az alapokon, a szakmaiságon, a más szakmákhoz képest való meghatározottságon. A 25. évforduló kapcsán kiadott Közösségek dicsérete[3] c. kötetben együttműködési és kölcsönösségi kérdések kerültek előtérbe.Mit adunk a másokkal való együttműködésekbe, hogyan járulunk hozzá a társadalmi változásokhoz? Együttműködést kerestünk, és kínálatot fogalmaztunk meg:állampolgárok, helyi közösségek,közösségi munkamódokban gondolkodó szakemberek, megrendelőként fellépő önkormányzatok és állami szervek, a különböző jogi szabályozásokon dolgozó döntéshozók, valamint felsőoktatásban tanulók számára. Az azóta eltelt újabb 5 évben nem javult a társadalmi helyzet, sőt, a cselekvés terei inkább beszűkültek, a részvétel kockázata pedig ezzel fordított arányban nőtt. Még erőteljesebben tolódnak a közösségfejlesztők látóterébe is azok az antagonisztikus, anomális társadalmi helyzetek, amelyek globális kihívásként azonosíthatók, mégis lokális megoldásokat kell keresni megszelídítésükre, mint a migráció kérdése az elnéptelenedő,  elöregedő területeken, családi pénzhiány az infrastrukturálisan épülő peremterületeken, az önkormányzati szerepszűkülés helyi hatalmi tényezőként, energiafüggőség mélyszegénységben, jövőtervezés fenyegetettségben, egzisztenciális kiszolgáltatottság a multik térnyerésének árnyékában, munkaerőhiány a munkanélküliségben, élelmiszer-bizonytalanság a közösségtől elidegenített termőföldek közepén, egészségromlás túlterhelő TB befizetések mellett, elbutulás és kérdezésképtelenség a digitális univerzum térnyerésének időszakában, képviselet nélküliség a demokráciában, …sorolhatnám. Minden ügynek több olvasata van. A különböző oldalak súrlódnak helyben, és feszültséget generálnak maguk körül (a családban, a társasházban, az utcában, az iskolában, a munkahelyen, a polgármesteri hivatalban, a szociális irodákban, kultúr-terekben). Társadalomfejlesztőként ezeket a feszültségpontokat nem csak azonosítani kell, hanem dolgozni is kell velük. De hogyan? Ez a fő kihívása a szakmának a következő években.

Mára egységes lett az európai gyakorlat abban, hogy a közös célok elérésére irányuló közösségi cselekvések kollektív elemzése (tervezés-tanulás) alapvető eleme a közösségfejlesztési folyamatnak, azaz a beavatkozás célja nem kizárólag a cselekvésre, együttműködésre való ösztönzés, hanem annak megértése és a tudatosítás elősegítése is. Deklarált cél, hogy az emberek lássák helyzetüket, ismerjék egymást, ismerjék fel közös problémáikat, határozzák el együtt közös céljaikat, és tanuljanak az együtt megtett útból. Ez logikusnak tűnik, mégis viszonylag új az a felismerés, hogy amikor a közösségfejlesztésben elért eredményekről beszélünk, szem előtt kell tartani, hogy eredményeik közösségi folyamatokhoz és a közösség által kitűzött célokhoz kapcsolódnak, azok mentén azonosíthatók. Így hangsúlyt kapott az a szakmai törekvés is, miszerint a közösségfejlesztői célokat és a szakmailag várt eredményeket, a munka elején hozzá kell kapcsolni az érintett közösség szempontjaihoz, az általuk használt terminológiával értelmezve. Ezzel világosabbá tehető, ki miért van ott, és miért dolgozik. Például, a helyiek jobb viszonyt szeretnének kialakítani egymással, összetartóbb közösséget vágynak maguknak, és ezért dolgoznak együtt a közösségfejlesztővel, alkalmazva módszereit, javaslatait. A közösségfejlesztő célja a társadalmi tőke, a párbeszéd alapú közösségi döntéshozatal erősítése, fejlesztése Magyarországon. Ezek vállalása, kölcsönös igazolása a munka során a társadalmi szerződések sorába emelik a kapcsolatot.

Mi, közösségfejlesztők

Sokan vagyunk mostanában az országban. Gyakori kifejezés a közösségi jelző ma sok szakterületen. Ezek projekteket generálnak maguk körül, melyekben időszakosan ilyen nevű munkakörben dolgoznak, ilyen feladatot végeznek, vagy ilyen jellegű tanulmányokat folytatnak a munkatársak, akik többnyire humán/társadalomtudományi területen végzettek, vagy a gyakorlatban dolgozó szakemberek, akik tanulmányaik vagy terepi szükségleteik okán kerültek kapcsolatba a közösségfejlesztés adta lehetőségekkel, módszertani és elméleti támogatással. Éppúgy, ahogy a keretek és az értelmezések is nagyon különbözőek e területen, a szakmai szerepek és a végzett tanulmányok is tagolják a közösségi munka szakembereit. Legegyszerűbben talán az alábbiak szerint:

• helyi közösségi munkás: saját településén a közösségért, a közösség ügyeiben eljáró, másokat tudatosan szervező aktivista, nem feltétlenül képzett közösségi szakember, de motivált a tanulásra, tudásszerzésre e téren (24, 40, 60, 120 órás közösségi munkás/közösségfejlesztő képzések állnak a rendelkezésére csak a KÖFE-nél);
• közösségfejlesztő: külső fejlesztő, aki többnyire a helyi közösséget szervező csoporttal, azok vezetőivel dolgozik intenzíven, kevesebbet közvetlenül a helyi lakosokkal, más helyi szereplőkkel; képzett szakember, aki legalább a 120 órás közösségfejlesztő képzést elvégezte és/vagy más humán segítő szakmai végzettsége (szociális munka, szociálpedagógia, közösségi művelődés stb.);
• közösségfejlesztő szakértő: komplex folyamatokban gondolkodik, együttműködik más szakterületekkel, megrendelőkkel, részt vesz a fejlesztések tervezésében, illeszkedéseket talál a közösségi megoldások felé. Általában társadalomfejlesztésre irányuló diplomával, valamint közösségfejlesztői szakmai végzettséggel és terepmunka tapasztalattal rendelkezik.

Ez nem egy rideg kasztrendszer, inkább differenciálás a terület megragadhatósága érdekében, segítve a hozzáférést, a beavatkozási szintek biztonságos meghatározását. A Közösségfejlesztők Egyesületének tagjai között mindhárom említett csoport képviselteti magát, egy ember, természetesen, akár több szerepben is.

Országos szakmai egyesületünk

Hozzátartozik a helyzetképhez, hogy egy állami intézmény bázisán jött létre a Közösségfejlesztők Egyesülete, éppen 30 évvel ez előtt, az ott adott lehetőségek kiegészítésére. Ma már nincs az a bázis, mely létrehozta maga mellé a kiegészítést. A KÖFE-nek ezért egésszé kellett válnia. Így minden kezdeményezés, ami hozzájárul a stabilitáshoz, kiemelt prioritásként kezelendő. A status quo megborult, ami jó. Változást hoz. Most új egyensúlyra kell törekedni a projektmunka és a folyamatos szakmai programok fenntartása mentén bázisépítéssel, a nyilvánosság és a forrásteremtés összehangolt és komplex feladataival. Ezekbe most kell befektetnünk, hogy több lábon álló, látható és elérhető szervezetként működjünk. Ennek meghatározó feltételi:

• Szervezeti struktúraváltás. Ezen a téren jól állunk. Vannak új eljárások és tagolódások, melyek egyre határozottabb körvonalúak, és többen kapcsolódnak hozzá részfeladatok vállalásával. Cél: önálló, felelős-cselekvő teamekkel megerősíteni az állandó szakmai feladatokat.
• Több lábon álló finanszírozási rendszer kialakítása, ami változatosabb bevételi szerkezetet mutat. Folyamatban van. Cél: diverz bevételi szerkezet, a kipróbált közösségi finanszírozási gyakorlatok továbbfejlesztése, területük bővítése.
• Megtartani, és minimális mértékben növelni a tagságot, akikre erőforrásként és szövetségesként tekintünk a mindennapokban. Folyamatban van. Mivel a KÖFE egy nyitott tanuló-szervezet, mindenki csatlakozhat, aki tanulta, gyakorolja, csinálja tudatosan, vagy anélkül a szakmát. Cél az aktív, közösséget fejlesztő emberek elérése, bevonása, közös tanulási és cselekvési helyzetek kialakítása.

Minden küldetés három íven tudja meghatározni magát, melyek mint hagymahéják borulnak egymásra. Miért dolgozunk? Hogyan dolgozunk? Mit csinálunk? Azaz a küldetés, a vágyott jövőkép, a módszerek és munkamódok, valamint a tevékenységek mentén. Az elmúlt 5 évben sokat foglalkoztunk mindhárommal, mert elbizonytalanodtunk, kételyeink lettek, melyek sokáig nem múltak. Mostanra beszélgetéseinkben megerősítettük:

Értékalapú munkát végzünk. Az értékek és az alapelvek fontosak, részben súlyt adnak, részben irányt mutatnak. Különösen fontosak ezek zavaros, ködös időkben, vissza lehet térni hozzájuk, bizonyosságot adnak. Mi is ezt tettük. Megerősítettük értékeinket és alapelveinket: közösség, részvétel, szabadság, méltóság, szolidaritás, változás, fejlődés, lokalitás, hogy megbizonyosodjunk helyzetünkről, és erőt meríthessünk.

Társadalmi kapcsolódások mentén dolgoznunk a lokalitásban. Ezek a beszélgetések visszavezettek minket a közösségfejlesztés alapjaihoz, és felismertették velünk, hogy mindaz, amit a szakma alapelveiben képvisel, aktuális és fontos feladatot ró ránk napjainkban is. Csak néha nem a logikusan következő lépést kell megtennünk, hanem újra egy alapozót. Fontos terepünk a lokalitás, a helyi munka bizonyosságot ad: heterogén kapcsolódásokról, elfogadásról, valahova tartozásról, lehetséges alternatívákról, önismeretről, cselekvőképességről. Ez a globális problémák megoldásához vezető első lépcső is egyben, egy élő labor. Ha itt megy, akkor nagyobb eséllyel vállalkozhat egy társadalom összetettebb és nehezebb kihívásokkal való megküzdésre. A legkisebb egysége a társadalomnak az együttélő közösség. Azért dolgozunk ezzel a fókusszal, mert ha a részek jók, az egésznek is van esélye.

Különböző ürügyekkel összehozzuk az embereket, hogy kapcsolatba kerüljenek egymással, hogy megismerjék egymást, hogy idővel megértsék egymás gondolatait, szándékait és hogy meglássák azokat a dolgokat, amelyek összekötik őket azon túl, hogy a bolygónak épp ugyanazon pontja az élőhelyük. Ezek a közös ügyek sarkallják őket cselekvésre, amelyek megerősítik a személyes kapcsolatokat, és új erőteret teremtenek a közösségben. A hatni tudó állapotot.

Visszatérő kérdésünk a hogyan. Ahogy a társadalom és kihívásai is változnak, nekünk is változtatnunk kell a vele való munka során. Gyorsabban és rövidebben, több kisebb elem egymásra épülésében kell gondolkodnunk, a hosszú, egyben tervezett és gyakran költséges folyamatok helyett. Ez nem azt jelenti, hogy varázslókká vagy kóklerekké kell válnunk, s varázspálcával és számlatömbbel kell járnunk az országot pricc-pracc-pruccokat kiáltva. Azt jelenti, hogy a folyamatot, amelyben úgy gondoljuk, kialakul, és/vagy megerősödik a közösség, és amely során új helyi minőség születik, sokkal több kisebb egységre kell bontani, amelyeket újabb és újabb erőforrások bevonásával, mozgósításával egymásba kell ölteni. Vállalva, hogy néha nagyobb lesz az öltéshossz, néha szoros, de nem veszítjük el a fonalat. Ezt indokolja az a tapasztalat is, hogy az emberek, legyenek bármilyen pozícióban magán- vagy közszerepükben, nem látnak nagyon előre, nem mernek, tudnak évekre tervezni. Nem a bátorság hiányzik hozzá, a személyes, szakmai, egzisztenciális körülmények indokolják ezt. Manapság felelős magatartásnak számít köz(össégi) ügyekben akkorát vállalni, ami a belátható jövőn belül van. Ezt érdemes tiszteletben tartani és bizakodni abban, hogy az idő múlásával nő a horizont belátható része. Itt jön be a realitásérzék és a szolgálat jelentősége, hiszen a belülről építkező közösségfejlesztő folyamatoknál fontos, hogy a helyiek minden lépést a saját tetteik eredményeként éljenek meg, mely az ő képességeiket tükrözi és az ő önbizalmukat növeli. Ezt gyorsítani lehet a közösségfejlesztés eszközeivel, de siettetni több szempontból sem érdemes.

Amire építhetünk a jövőben is

Bizalom, kötődés, fejlődés– ezeken át vezet az út az összetartó csoportok, közösségek felé. Ellenkező irány a hanyatlás, ahol a megfosztottság tehetetlen dühöt, regresszív, romboló magatartást hoz elő azokból is, akik ennél lényegesen többre lennének képesek. Ezen a fordulóponton jelenik meg a közösségfejlesztők szerepe.Kollektív módszereinkkel, a közösségeken belüli és azok közötti kapcsolatépítő munkánkkal a társadalom finom szövetét szőjük, azt a részt, ahol a bizalom és a remény születik.

A remény. Egy titkos összetevő a közösségfejlesztő munkában is. Nem nyilvánvaló a jelenléte, de érzékelhető a hiánya. A reménytelenség passzivitást eredményez, képtelenné teszi az embereket a cselekvésre. Szükségünk van távoli pozitív képekre, amelyek erőt és lendületet adnak a mában, átlendítenek a mindennapok akadályain, sötétségben is fényt mutatnak. Ettől bizakodunk, hogy az emberek jók, hogy a világ jobbá tehető, hogy megéri a küzdelem. Az persze karakterfüggő, mennyire élünk a jelenben és mennyire a jövőben. Mennyire van szükségünk eredményekre, visszaigazolásokra a mában, hogy ne csüggedjünk, vagy mennyire dolgozunk az utánunk bekövetkező változások előkészítésén. A remény sem erősebb egyedül, mint közösségben. Erősebb lesz, ha összeadódik, ezért is fontos a csapat.És ez fordítva is működik. A remény egyfelől erőt ad a cselekvéshez, de a cselekvés képességének megélése kinyitja az emberek szemét és szívét a változás esélyeire. Ezt támogatjuk fejlesztő munkánkkal helyben. Kis eredmények által is magabiztosabbak leszünk. Úgy véljük, meg tudjuk csinálni. A siker tapasztalata reményt teremt a nagyobb változásra. Szerencsére a sikertelenség nem öli meg a reményt, annál az mélyebbről fakad, táplálja a hitet, ami cselekvésre sarkall.

Az önbizalom. Értékeink megjelennek fejlesztőmunkánkban, akarva, akaratlanul is képviseljük azokat a mindennapjainkban. Ilyenek a szabadság, a méltóság vagy a szolidaritás. De nem elég, hogy ezek mentén dolgozunk, időnként ki is kell állni értük.Nem csak azért, mert veszélyben vannak, hanem azért is, hogy egymásra találhassunk azokkal, akik szintén ezen értékek mentén, közösségekkel, közösségi alapon dolgoznak. Ez a bizonyítéka annak, hogy azokkal az értékekkel és meggyőződéssel, amelyeket vallunk, nem vagyunk egyedül. Vannak társaink.

Változással dolgozunk, ezért meg kell értenünk azokat, és nekünk is változtatnunk kell. Aktualizálni, megújítani, módosítani kell a szakmai munka kereteit, módszereit, célját. Változik a világ, nekünk is változnunk kell. Reagálnunk kell a közösségek funkció- és pozícióváltására.

Kérdésekkel dolgozunk. Legfőbb eszközünk a kérdezés. Pallérozni kell magunkat ebben,szárazon tartva a kritikai érzéket nyitott, elgondolkodtató kérdésekkel.

Közösség fókuszú módszertannaldolgozunk. Ez nem első sorban a közösségi interjú háttérbe szorítását jelenti, de szükség szerint jelentheti azt is. Inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy fejlesztendő terület a szakmai munkánkban a közösségi beszélgetés előkészítésének és levezetésének módszertana, a párbeszédre alapozott közösségi együttlétek strukturálása, az elkülönült csoportok közötti párbeszéd generálásának technikái, a mediáció, a váratlan konfliktusok csoportszintű kezelése, a párbeszédet fenntartó közösségi módszerek gazdag tárházának ismerete.

Új munkamódokkal dolgozunk. Rövidebb, szakaszolható, intenzívebb, élményszerűbb, kivitelezhetőbb munkamódokra van szükség, a motiváció fenntartása és a finanszírozás tekintetében is. Fókuszba kell helyezni a beszélgetést, a támogatásosztást, a kulcsemberképzést.

Európai keretrendszerben dolgozunk. Ez oldja az elszigeteltséget, új tereket nyit.

Érthetően és elérhetően dolgozunk. Meg kell értenünk és meg kell tanulnunk, hogyan lehet a dolgokról úgy beszélni, hogy az minden szinten a megértést, a közeledést szolgálja.

Kapcsolatok mentén dolgozunk.Fókuszba kell helyezni a kapcsolatépítő munkát. Munkánk minden szintjén bizalomépítésre van szükség: szakmai kapcsolatok, szakmaközi kapcsolatok, szervezetek, intézmények és egyének szintjén is. Ehhez bővítenünk kell tudásunkat és tapasztalatainkat. És persze magunkon is gyakorolnunk kell.

Áthidaló szerepben dolgozunk. A közösségek külső, belső kapcsolatainak erősítése mellett foglalkozni kell a különböző társadalmi csoportok közötti kapcsolatok erősítésével is. Mindhárom (összetartó/megkötő – összekötő – áthidaló) kapcsolati tőke fejlesztésén dolgozni kell.

Közvetlenül dolgozunk terepen. Hitelesít, élő kapcsolatokat ad és teret a visszacsatolásra. Kis lépésekben hiszünk. Megléphető módszereket ajánlunk, tervezetten, tartósan.

Perspektíva-nyitáson dolgozunk – magunk és mások számára is. Nincs megoldás, alternatívák és példák vannak. Ezeket meg kell ismerni, tanulni kell belőlük, és meg kell haladni azokat, hogy példát adjunk magunk is.

Tesszük, amit kell…

Erőforrásaink és a látható feladatok metszetében egyesületünk ma öt terület köré szervezi munkáját.

1. Tanulószervezetként viselkedünk. Kémleljük a jövőt. Szcenáriókat elemzünk. Kérdéseket vetünk fel. Terepi tapasztalatokat elemzünk. Friss gondolatokkal inspiráljuk tagjainkat és környezetünket. Ezek érdekében változatos formában szervezünk és működtetünk eseményeket, képzéseket, műhelymunkát, tanulócsoportokat, utazásokat, folyóiratot, digitális tereket (ökológiai közösségi munka, a jövő szervezetei, automatizáció és társadalom, nők szerepe a közösségek megszervezésében, közösségi filantrópia, stb.). Ezt a munkát a jövőben szeretnénk tervezettebben és sokkal tudatosabban szervezni, új partnerek és új szakmai területek bevonásával a szűkebb szakmai és a szélesebb, a közösségi munka iránt érdeklődő közeg nyilvánosságával.
2. Közösségi labor-gyakorlatokat szervezünk.Azaz új területeket próbálunk meghódítani (közösségi befogadás, elkülönült társadalmi csoportokkal való munka, populizmus ártalmainak csökkentése, digitális és földi közösségi terek funkciói, szelíd technológiák közösségi felhasználása, áthidaló kapcsolatok helyi értéke, y-z-alfa generációk életlehetőségeinek támogatása, társadalmi újjáépítés/revitalizáció folyamata stb.)
3. Komplex területi együttműködéseket kezdeményezünk olyan helyeken, ahol megvan az esély a tartós együttműködésre. Fontosnak tartjuk, hogy mindig legyen olyan terepe az egyesületnek, ahol éppen gyakorlati munka zajlik, amely újabb társadalmi kihívásokra hívja fel a figyelmet, kérdéseket vet fel, de adott esetben folyamatba ágyazott lehetőséget kínál a közösségi labor kísérleteinek. Ez jelentős elköteleződést jelent, de ezek nélkül gondolataink könnyen eltávolodhatnak a mindennapi gyakorlattól.
4. Nyilvánosságot szervezünk, gondolataink, üzeneteink, értékeink megosztása érdekében. Célunk a szemléletformálás és értékeink közvetítése mellett a szervezet láthatóságának és elérhetőségének növelése. Ezzel értékközösséget teremtünk, és támogatói kört alakítunk ki szervezetünk és programjaink köré.
5. Támogatói kört alakítunk, és változatos eszközökkel törekszünk szervezetünk és programjaink fenntarthatóvá tételére. Értve ez alatt a környezeti, közösségi és technológiai szempontok érvényesítését terveinkben, hogy nagy létszámú, kis lábnyomú, hatékony szervezetként működjünk az ország számos területén, kis lépésekkel, tartósan kapcsolódva.

A leírtak olvasása során talán nem minden olvasó élt át katarzist; ez rendben is van így. Nem az eredmény kiemelkedő, ahova jutottunk, hanem az út, amit megtettünk, hogy együtt juthassunk ide. Az út, amely átvezette a szervezetet következő életszakaszába, megtartva értékeit, megerősítve alapjait, de frissítve gondolatait a működéséről, a szerepéről és fenntartásáról. Az egyesület teljes választmánya[4], amely éppen egy éve kezdte meg közös munkáját, azon fog dolgozni a következő esztendő során, hogy ez a 30 éves, felnőtt, autonóm, értékes és a közössége által támogatott szervezet újabb határozott lépéseket tegyen, hogy a fenti kereteket hasznos munkával, régi és új kapcsolatokkal és látható eredményekkel töltse fel. Olyan eredményekkel, amelyek önbizalmat adnak magunknak, kedvet másoknak a kapcsolódáshoz és a munka állhatatos folytatásához, hogy azok, akik közösségben akarnak dolgozni, sose érezzék magukat egyedül.

 

[1]Michael Ende: Momo

[2]Varga A. Tamás – Vercseg Ilona: Közösségfejlesztés,Budapest, 2001

[3]Szerk: Farkas Gabriella és Kovács Edit:Közösségek dicsérete, Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest, 2014

[4] Kovács Edit elnök, Boda Kitti és Molnár Aranka tagok, valamint Csabai Lucia önkéntes tag