![](https://kofe.hu/parola/wp-content/uploads/2023/10/2023-3-6-4.jpg)
Beszélgetés a diófák alatt - „A közösség biztonságot nyújthat”
2023/3
Szakmai tanácskozásnak hívjuk, de egyúttal nyílt, baráti beszélgetésnek is nevezhetjük a diófák alatti találkozót, amit idén már tizedik éve szervezett meg a Magyar Népfőiskolai Társaság.
A találkozó létrehozásának gondolata a Magyar Népfőiskolai Társaság egykori elnöke, Szigeti Tóth Jánosnak a nevéhez fűződik.
Több minden motiválta őt erre. Az egyik motiváció a magyar kultúrtörténetben fellelhető hagyománya az ilyen típusú találkozóknak. Például az 1943-ban, vagyis 80 éve először megvalósult Szárszói találkozó, amelynek ma már komoly történeti értéke van, és ahol a résztvevők a nemzet sorskérdéseivel foglalkoztak.
Tisztázandó, hogy volt egy másik, ugyancsak szárszóinak nevezett találkozó, 1993-tól. De ezt hamar kisajátította és eluralta az aktuálpolitika és annak különböző figurái – ez a találkozó felejthető, és megközelítőleg sem mondhat magáénak olyan értékeket, mint az 1943-as összejövetel és annak utóélete.
![](https://kofe.hu/parola/wp-content/uploads/2023/10/2023-3-6-4.jpg)
Azonban nem ezek az előzmények voltak elsősorban a fő motivációs tényezők Szigeti Tóth János számára.
Újszászy Kálmán adta a legfőbb útmutatást, aki teológus, református lelkész, könyvtáros volt, és a két háború között működő, virágzó magyar népfőiskolák egyik megalapítója és vezéralakja.
Sárospatakon élt és a népfőiskolák bedarálása után, a sok szinten pusztító 50-es években Újszászy Kálmán mélyen elrejtve megőrizte mind a fizikai, mind a szellemi örökségét a népfőiskoláknak. Ő kezdte el később sárospataki udvarának öreg diófája alatt szervezni nyaranként a beszélgetéseket.
Fontos, az emberek mindennapi életét befolyásoló kérdésekről vitatkoztak jeles értelmiségiek ott, az öreg diófa alatt. És persze közöttük volt az első pillanattól kezdve Szigeti Tóth János is. Meghatározóak voltak sokunk számára a pataki találkozók, de Kálmán bácsi távozásával elmaradtak ezek is.
Aki korábban ott Patakon a segítségére volt a szervezésekben, vihette volna tovább a lángot, de ő inkább az egyéni politikai és az egyéni gazdasági karriert választotta, és a térség vezető, az aktuális hatalomhoz kötődő politikusaként már elfeledkezett ezeknek az értékeknek az ápolásáról – mint ahogy lehetséges „lángvivőként” néhányan tették ezt nemcsak Sárospatakon, de szerte másutt is az országban.
Tíz évvel ezelőtt, 2014-ben úgy láttuk, hogy egyre több olyan közéleti probléma kerül a felszínre, amiről beszélni kell nyilvánosan és közösen – így és ezért indítottuk el, Újszászy Kálmán példáját követve a diófák alatti találkozókat. Bőven kínált és kínál témát a közélet, mindig volt, és van sajnos ma is, amiről beszélgetnünk kell. Egy népfőiskolának pedig az is dolga, hogy erre ne csak lehetőséget kínáljon, hanem adjon is lehetőséget.
![](https://kofe.hu/parola/wp-content/uploads/2023/10/di-fik_2.jpg)
Az ez évi találkozónkon többek javaslatára a közösségek létével, helyzetével, lehetséges szerepének megvitatásával foglalkoztunk, mert általános a vélekedés, hogy ma nagyon sok baj, probléma van e területen is. De megemlékeztünk a Magyar Népfőiskolai Társaság éppen 35 évvel ezelőtti alapításáról, és feltérképeztük (Varga Gyula moderálásával) a népfőiskolák mai magyarországi helyzetét, kiállítást rendeztünk az emlékházban a szervezet lapja megjelenésének 30 éves évfordulója alkalmából – és tisztelegtünk Szigeti Tóth János sírjánál halálának (2019. június 25.) negyedik évfordulóján.
Többször hallani, olvasni és tapasztalni, hogy a tanácstalanság, kiábrándultság, tehetetlenség, elmagányosodás és az apátia korában élünk. Hogy az értelmiség, aki a szellemi vezetője kellene legyen egy nemzetnek – sehol nincs. Akik pedig vannak, léteznek, szinte semmilyen befolyással nem rendelkeznek sem a közéletre, sem az emberekre.
Persze van politikai és van gazdasági elitünk. Nekik azonban semmiféle értelmiségi kötődésük nincs.
S mindemellett még kimondani is szomorú, de a műveltség mint eszmény, egyszerűen halálra van ítélve ma Magyarországon.
Mi van helyette? A magas technikai színvonalú műveletlenség időszaka.
Nos, ha mindezt tudjuk, akkor még nagyobb a felelősségünk, esetünkben a népfőiskolák felelőssége is abban, hogy mentsük, ami menthető – amihez azonban valóban működő közösségek kellenek.
Miközben azt lehet látni, érzékelni – különösen az elmúlt több mint egy évtizedben –, hogy egyre inkább fogyóban vannak, eltűnnek a különböző közösségek.
Akik pedig – a civilek és a különböző önkéntes szerveződések számára különösen nehéz időszakban – megmaradtak, azok között sincs, vagy alig van együttműködés, sőt igény arra, hogy közösen gondolkodjanak és tegyenek valamit.
Ellenkezőleg: gyakran látni, tapasztalni a kiszorítósdit egymás (és valamennyiünk) kárára – ami persze ezen a szinten is jó a mindenkori politikai hatalomnak, amely saját hatalmi érdeke szerint ad vagy nem ad támogatást, vagy lehetetlenít el még működő szervezeteket.
A közösségek, az emberek pedig mintha elfelejtették volna, hogy felelősek egymásért.
Nincs ez másképpen a kultúra területén létező/megmaradt közösségek esetében sem.
Itt-ott egy kis szigetet, kivételt jelentenek ez alól például a népfőiskolák – a valóban népfőiskolaként működő szervezetek. Mert nyíltan szólni kell arról, hogy ugyan ma jónéhányan nevezik magukat népfőiskolának, de a tevékenyégükkel valójában nem sok közük van a Grundtvig-i elvek alapján és a két háború között működő magyar népfőiskolák eszmeiségéhez – jó részük inkább politikai háttérrel létrehozott kreálmány. Koncoknak nevezhető, kiszámíthatatlan támogatásokkal pedig elkábították és vakká teszik őket a helyzet valós felismerésével szemben.
A diófák alatti beszélgetésünk tudatosan nem nagy létszámú tömegrendezvény volt most sem. Nem olyan, ahol megbújva az előtte ülő háta mögött, arctalanná válik a résztvevő, és ahol csak néhány előadó szónokol, aki beszéde után gyorsan távozik.
![](https://kofe.hu/parola/wp-content/uploads/2023/10/di-fik_3.jpg)
Erdély, Felvidék és a Délvidék is képviseltette magát a résztvevők körében, akik valamennyien igen aktívak voltak a diskurzusban. A közös beszélgetésünk során szerettünk volna rávilágítani arra, hogy a közösség nemcsak erőt, felelősséget adhat, de értelmet is az emberi életnek – s hogy ez mennyire sikerült, az a beszélgetés záró, értékelő, a résztvevők által megfogalmazott gondolatok tanúsítják:
„Ez az a hely, ahol ki lehet mondani amit gondolunk, amit érzünk korunk és nemzetünk problémáiról.”
„A szellem szabadsága velünk volt, és most már marad is, …vannak pillanatok, amikor lépni kell. Ezt a pillanatot kell megtalálni, és hinnünk kell abban, hogy amit képviselünk, az jó irány.”
Pezsgő és a véleményüket nyíltan felvállaló, szókimondó beszélgetések voltak a találkozón, aminek kialakulását előadóink is nagyban segítették: Jeszenszky Géza, Németh Balázs, Farkas Éva, Dáné Tibor Kálmán – emberi, szakmai hitelességük és mondanivalójuk komoly útravalót adtak a résztvevőknek.
Csak néhány gondolatot kiragadva az előadásokból:
- „ Az állampolgári tudatosságra és felelősségérzetre nevelés fontos összetevője a külpolitikai tájékozottság, ismerni, mi jelenlegi helyünk a világban, hogyan vélekedik rólunk a külvilág. Az elmúlt 150 év magyar történelme súlyos megrázkódtatásaiban meghatározó szerepe volt a külpolitikának, a magyar társadalom külpolitikai tájékozatlanságának és az ebből eredő rossz helyzetértékeléseknek, döntéseknek. Ma – számomra úgy tűnik – e tekintetben a korábbiaknál is rosszabbul állunk. Az írott sajtó eltűnőben, és ezzel megszűnt a külvilágról való rendszeres értesülés. A közmédia félretájékoztat, hamis képet nyújt a társadalom számára. Mi az, amit állampolgáraink jelentős része nem, vagy tévesen érzékel, mik azok a fenyegető, külső veszélyek, amelyekkel szembe kell néznünk? (Jeszenszky Géza)
- „A magasabb képzettség az egyik legjobb eszköz a szegénység kockázatának csökkentésére is. A szegénység komplex probléma, amely több tényezőre vezethető vissza, de az egyik legfőbb kiváltó oka az alacsony iskolai végzettség, ezáltal a foglalkoztathatóság és foglalkoztatottság alacsony szintje. Fontos tisztázni, hogy a szegénység nemcsak jövedelmi szegénységet, hanem a társadalmi javakból történő teljes kirekesztődést is jelent” (Farkas Éva).
- „Politikai tőkét viszont nem hídverésből, hanem ékverésből lehetett kovácsolni az elmúlt harminc évben Magyarországon és általában a volt kommunista rendszer országaiban. Sajnos nem a Bibó István vagy az Sz.Tóth János gondolkodású hídemberek alakíthatták a térség társadalmait, mert akkor ma közelebb lehetnénk a demokratikus világhoz és virágozhatna a népfőiskola intézménye is.”(Dáné Tibor Kálmán)
A kétnapos, lendületes maratoni tanácskozás bizonyította: elemi igény mutatkozik a felelős gondolkodásra, közbeszédre és a felelős cselekedetre. Miközben a mai közélet hivatalos, fizetett képviselőinek intézményeiben – tisztelet a kivételnek – burjánzik a sekélyes sárdobálás és a gyűlöletkeltés minden formája.
A felelős párbeszédre fogékony civil közöségek pedig ezzel már torkig vannak.
Szerző:
Mihályfi Márta magyar nyelv- és irodalomszakos tanár, okleveles könyvtáros. A Magyar Népfőiskolai Társaság alapító tagja, 1993-tól főtitkára, a Népfőiskola Intézet vezetőjeként számos hazai és nemzetközi program kidolgozója, illetve koordinátora volt. A Művelődés – Népfőiskola – Társadalom című lap főszerkesztője.