Bemutatkozik az Európai Kerékpáros Szövetség
1993/1
A 19 országot, 28 tagszervezetet, 5000 aktivistát és 250 000 kerékpárost tömörítő szervezet büszkén vallja, hogy Európa kerékpáros lobby- és szolgáltató szervezete. 1992 májusa óta a Bringa munkacsoport tagja e szervezetnek, melyen keresztül a magyar közlekedő-kerékpáros erőfeszítések Európa-szerte ismertek, illetve az ottani kutatási és lobbymunkák az itthoni kerekesekhez eljutnak.
Az Európai Kerékpáros Szövetség Koppenhágában 1983-ban alakult azzal a céllal, hogy a kerékpározást támogassa, hiszen az fontos része mind a közlekedési, mind pedig a környezetvédelmi helyi, regionális, országos és európai szintű politikának.
E cél elérése érdekében lobbymunkát folytatnak, információkkal, szolgáltatásokkal látják el a sajtót, a hivatalokat, a vállalatokat, valamint az intézményeket. Az ECF tagszervezetei számára számos egyéb szolgáltatás is elérhető. Annak ellenére, hogy a 28 tagszervezet eltérő tapasztalattal rendelkezik, mégis sok kerékpáros probléma hasonló Európa-szerte, mint például a veszélyes utak, a kerékpározás mellőzőttsége, nem megfelelő kerékpározási lehetőségek, a politikai döntés hiánya arról, hogy a kerékpározást támogassák. Mindazonáltal a gépjárműforgalom egyre elviselhetetlenebbé teszi a városi közelekdést, ezért a kerékpározás egyre fontosabb szerepet kaphat a közlekedési dugók elkerülésében és a környezet védelmében. Kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a kerékpározás az egészségesebb életvitelhez járul hozzá. îgy nyilvánvaló, hogy a kerékpár a jövő közlekedési eszköze.
Az ECF folyamatban lévő munkái:
– Tárgyalnak az Európai Közösséggel, rendszeres az együttműködésük a Közlekedési, a Környezetvédelmi és az Információs Igazgatással olyan témákban, politikai kérdésekben, amely a kerékpárosokat érinti. Véleményt fűznek az EK fontos tárgyalási anyagaihoz.
– Figyelemmel kísérik az Európa Parlament munkáját és támogatják a Valamennyi Párt Biciklis Barátai csoportot.
– A Közlekedési Miniszterek Európa Konferenciáján az ECF mint nem-kormányzati szervezet szerzett státust.
– Elkészült a nemzetközi vasutakról szóló anyag, mely feltérképezi a kerékpárszállítás és tárolás lehetőségeit az Európai Közösség országaiban.
További kutatási témáik:
– Kerékpáros politika és annak gyakorlati megvalósítása
– Kerékpárok és vonatok
– Kerékpárosok átjutása a Csatorna alagútján
– Együttműködés az Európa Parlament által készített kerékpáros felmérésben
– Havonkénti Kerékpáros Kutatási Jelentés
Mindezek mellett évente megrendezik a Velo-City Konferenciákat, előadáspályázatot írnak ki, kereteiken belül működik a ,Városok a kerékpárosokért” mozgalom, melynek 1992 végére 11 tagvárosa lett (köztük szerepel Gödöllő is, mint az első kelet-európai város).
További részletekkel szívesen áll rendelkezésére a Bringa Munkacsoport, valamint az ECF Coordination, Postbus 2150, NL-3440 DD Woerden, Hollandia. Tel.: 00-31348023119,
fax: 00-31348017058
Magyarországon a jelenlegi közlekedéspoltikai koncepció nem foglalkozik a kerékpározással, sem mint a rövid távolságok megtételére alkalmas városi, sem mint a nagy távolságok vasúttal kombinálható környezetbarát közlekedési eszközével. Ezt a súlyos hiányosságot enyhítendő a Bringa Munkacsoport megegyezett az Európai Kerékpáros szövetséggel, hogy a ,Kerékpárok és vonatok” (Bikes and Trains) című angol szakanyagot eljuttatják a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnak, valamint a Magyar Államvasutaknak és a Budapesti Közlekedési Vállalatnak.
A ,Kerékpárok és vonatok” című tanulmány angol nyelven elérhető, kölcsönözhető a Bringa Munkacsoport irodájában (1054 Budapest, Széchenyi rkp. 7. V. em.)(Lélegzet, 1993. január)