Több 100 zsáknyi illegális szemét, lakossági fórumra kikajakozó polgármester, egyesületalapítás – egy nyár a ráckevei Angyali-szigeten

Egy keveset a szigetről, a közösségről

A közigazgatásilag Ráckevéhez tartozó Angyali-sziget a Ráckevei-Soroksári Duna-ág egyik lakott szigeteként igazán különleges helynek számít. A valamikori vadászterület kezdetben a horgászok körében vált igazán népszerűvé, majd az 50-es évek parcellázási hullámát követően szép lassan benépesült a város zajától és pörgésétől szabadulni vágyókkal. Mára pedig már az sem ritka, hogy a klasszikus víkendezők mellett, többen is állandó lakhelyül választják maguknak ezt a helyet.

A stégekkel sűrűn szegélyezett 2,5 km-en elterülő sziget különlegessége leginkább annak fizikai elzártságából fakad. Hiszen az a tény, hogy a szigetet kizárólag csónakkal lehet megközelíteni, több szempontból is meghatározza a helyi viszonyokat. De miről is van itt szó?

Az elzártságából kifolyólag a sziget meg tudta őrizni a természetközeliségéből fakadó vadregényességét, mint egy olyan állandó elemet, amelynek része a karnyújtásnyira tollászkodó jégmadár, aminek reggelente a stégen kávézás közben az ember könnyen szemtanúja lehet, vagy a lagúnában napozó teknősök képe, amikor csónakkal elhaladunk közöttük. Ezzel együtt a bejutás körülményessége komoly féket is jelentett a változás dinamikájában, nem épült olyan ütemben az alapvető infrastruktúra, és bár egy-két flexnek így is sikerült átjutnia a szigetre, mégsem volt jellemző az a klasszikus teleki nyüzsgés vagy dömping, amit a nyaraló- vagy épp a kertes övezetekben megszokhattunk. De talán az igény sem volt meg erre, hiszen megérkezve a szigetre az emberek érzékelésében is mintha más fokozatba kapcsolt volna az idő. Átértékelődött a sürgős fogalma is. Amit nem sikerült elsőre behozni magaddal a hétvégére, az hirtelen már nem is tűnik olyan fontosnak, hogy még egyszer fordulj érte.

Az elszigetelődés hatással van a közösségre, szomszédsági kapcsolatokra is, hiszen a szigeti létből fakad egyfajta kényszerű egymásrautaltság is. Ez minduntalan kizökkent abból az atomi létből, amiben csak te vagy meg a saját telked, hiszen az elsüllyedt csónakot nem fogod egyedül kiemelni a vízből, de a lapra szerelt konyhabútor felcipelésében is jó, ha van segítség. És segítség az mindig akad. Ráadásul egy-egy ilyen helyzet jó ürügy az ismerkedésre, barátkozásra is – akárha agysebész a szomszédod vagy ha árufeltöltő, a szigeten jelentőségüket vesztik az ilyesfajta társadalmi különbségek. Ha pedig egy régebbi tulajdonossal sodor össze az élet, akkor a szigeti rutinokba való beavatáson túl könnyen előkerülhetnek a helyi legendák Zámbó Jimmyről, Mikéről, az utolsó magyarországi pákászról, az ő kettejük igen viharos kapcsolatáról és Czinger néni kocsmájának messze földön híres zsíroskenyeréről. Ezek a történetek ritkán jutnak ki a szűk környezetükből, hiszen ma már szinte nincs is olyan hely, ahol „csak úgy” össze lehet futni a sziget lakóival, az ehhez szükséges infrastruktúra teljesen hiányzik. Persze a révre várva vagy épp a kútnál vízért sorban állva van esély szóba elegyedni a „távolabbról” érkezőkkel, de ezek nem többek pillanatnyi összetalálkozásnál.

Aztán ezen a nyáron egyszerre csak felbolydult a sziget közössége. Kellett hozzá az illetékesek részéről a lakosság érdemi tájékoztatásának tartós elmulasztása és ebből kifolyólag néhány száz illegálisan kirakott szemeteszsák.

Rajtunk múlik! A szemétszedéstől a közmegegyezésig

Előzményként elmondható, hogy önmagában véve is van egy sajátos rendszere annak, ahogyan a hulladék elszállításra kerül a szigetről, hiszen csak meghatározott emblémás zsákokban kirakott szemetet visznek el a kijelölt pontokról. Ezt a rendszert írta felül idén az önkormányzat a koronavírusra hivatkozva – mivel hónapokig szünetelt az elszállítás és a zsákok beszerzésére nem volt lehetőség, ezért úgy döntöttek, hogy bármilyen zsákban kitehető a szemét, el fogják vinni.

A probléma ott indult, hogy a korlátozások feloldását követően, ezt az „engedményt” az önkormányzat eltörölte ugyan, de érdemi tájékoztatást erről nem adott a szigeten élőknek. A szemét viszont tovább gyűlt, de elszállításra már nem került, így az esztétikai problémák mellett elszaporodtak a rágcsálók is. Szóval igen akut problémává vált a dolog.

Az önkormányzat felé számtalan jelzést tettek az aktívabb tulajdonosok, de érdemi válasz kevés esetben érkezett. Fontos itt kiemelni az érdemi szót, mert a meglévő csatornáin (fb oldal, honlap) tett ugyan közzé információkat, de ezek valójában nem jutottak el a tulajdonosokhoz. Azzal, hogy az a sok szempontból tarthatatlan állapot hetekig tartotta magát egyrészt láthatóvá vált, hogy a sziget helyzete igencsak alacsony prioritást képvisel a helyi önkormányzat napi ügyei között, másrészt a helyzet súlyossága számos rendszerszintű nehézségre is rávilágított a szolgáltatás kapcsán, amire nem lett volna válasz az sem, ha másnap eltűnik a szemét a szigetről.

A kialakult helyzetre innentől sokféleképpen reagált a helyi közösség. Átzsákolási akcióra szerveződtek a szigeten minden lerakó megtisztításával az emberek, időt – bűzt nem kímélve tették bele az energiát, hogy többen a saját pénzükön vásárolt zsákokba átcsomagolják mások szemetét, amit korábban nem megfelelő zsákokban raktak ki. Saját maguk szervezték meg a korrekt tájékoztatást több platformon is és a status quo betartása érdekében ún. „kukakommandókba” tömörülve igyekeztek őrizni a némiképp helyreállított rendet. Emellett az addig karókkal jelölt szemétszállítási pontok közül többnél is felújították a meglévő tárolókat, illetve kérelemmel fordultak az önkormányzathoz anyagi támogatásért, hogy fedett-zárt tároló készülhessen.

Miután az akut probléma megszűnni látszott, határozottan úgy tűnt, hogy még lenne annyi felhajtó ereje a közös cselekvésnek, hogy a közösség figyelme a tartós megoldás felé forduljon, amely ebben az esetben strukturálisabb változásokat jelentett, egyfajta reformját a közszolgáltatásnak.

És – felfedve magamat elmondhatom, hogy – 3 éve szigeti telektulajdonosként, nyaraló közösségfejlesztőként itt kapcsolódtam be tevőlegesen is a folyamatokba. Mivel a történet innen már velem együtt folytatódik tovább, némiképp felhagyok a helyzet leíró bemutatásával és egy belsőbb narratívában viszem tovább az események bemutatását.

No, de vissza a reformhoz. Ezen a ponton különösen fontossá vált, hogy a sokféle kezdeményezést egybehangolva lépjünk fel, ebben láttuk annak az esélyét, hogy az érintett szereplők hajlandóak lesznek érdemi egyeztetésre a szigeti közösséggel.

Na de mit is akar a közösség, milyen irányba mozduljon a helyzet? Facebook csoportokban élénk és sokszor vég nélkülinek tűnő viták zajlottak a rendszer hiányosságairól és a lehetséges alternatívákról. Ekkor döntöttünk úgy, hogy közösségi beszélgetésre, szigetgyűlésre hívjuk a tulajdonosokat.

Az első 2 órás találkozóra a sziget nagyon különböző pontjairól érkeztek résztvevők (volt, aki fél órát gyalogolt, hogy ott lehessen), leginkább az adott szomszédság aktív emberei, akik így átfogó képet tudtak adni az aktuális helyzetről. Bár így, ennyien már jóval több információval és ötlettel rendelkeztünk, még mindig voltak zavaros részek, illetve határozottan úgy éreztük, hogy akkor tudunk érdemi javaslattal előállni, ha jóval több embert megszólítunk a szigeten. Így esett, hogy az augusztus 20-i hosszú hétvégén közel 70 ember részvételével, köztük Ráckeve első 2 emberével world caféztunk a kertünkben.

Sok előkészítő munka, közös egyeztetések, telefonálgatások, plakátolás, szórólapozás előzte meg a több mint 3 órás szigeti fórumot. Az egyik fő hangsúly a szélesebb elérésen volt, ezért a szigetet körbe járva – a gyerekek rikkancsok módjára körbebiciklizve -, a meghívókat kézbe adva vittük a hírét az eseménynek. Lehetőség volt arra is, hogy meghatalmazással vegyenek részt emberek. A másik fontos elem a szervezésben magának a fórumnak a felépítése volt, amiben a legfontosabbnak azt éreztük, hogy mindenkinek adjunk lehetőséget arra, hogy el tudja mondani a véleményét, hallja másokét is és a végén közös mérlegeléssel döntsenek a jelenlévők arról, hogy mi az a minimum, amiben mind egyet tudunk érteni. Ezt 4 asztalt körbejárva tették meg, mindenhol más volt a kérdés, mindenhol volt idő, hogy kiscsoportban hozzászóljanak az emberek. Ezt az utat bejárva készült el az a javaslatcsomag, ami 80 ember egybehangzó véleményét tükrözte és amellett, hogy több pontban a szigettulajdonosok saját felelősségi körébe tartozó feladatokat is meghatározott, alkalmas volt az önkormányzattal való egyeztetés elindításához.

Itt van az ősz, itt van újra

Már 2 hónap is eltelt a szigeti fórum óta, a javaslatcsomagot útnak indítottuk, volt több körben levélváltás, van olyan kérésünk, ami azóta teljesült (pl. több méretben legyenek elérhetőek a hivatalos zsákok), de az is látszik, hogy akkor van bármiféle elmozdulás a rajtunk kívül álló kérdésekben, ha vannak, akik ezt napirenden tartják, ha folyamatosan rajta van a figyelmünk.

De jön az ősz, a sziget szépen lassan, de kiürül, miközben a feladatok továbbra is itt vannak. Hogyan lehet életben tartani a közös cselekvést ilyen dinamika mellett? A motiváció, az érdeklődés fenntartása alapból kihívás, de így amikor az önérdek múlását még az évszakok is befolyásolják…Mit tanultunk a nyárból?

Az fontos felismerés volt a nyári időszak alatt, hogy igenis van tenni akarás. Ha van, aki(k) kezdeményezzen(ek) és ez láthatóvá is válik, akkor eltérő intenzitással ugyan, de többen is szívesen kapcsolódnak – a tényleges feladatot ezeknek az erőknek az összehangolása adta. Természetesen mindig lesznek távolmaradók, ezért is érdemes azokra koncentrálnunk, akik már aktívan jelen vannak. És miért is ne lehetne az eredmény, hogy vannak, akik a fórumok alatt értelmet találtak a szelektív gyűjtésben és innentől a saját háztartásukat is másként alakítják? Az is látható, hogy léteznek olyan ügyek, amik átlépik a szomszédságok határait és képesek nagyobb mozgásokat is beindítani.

A találkozások alatt még egy dolog megerősödött a résztvevőkben: sok olyan közös ügy van itt a szigeten, amiben szintén megérné összefogni és közösen fellépni. Szóval mi lenne, ha csinálnánk egy egyesületet itt a szigeten – tették fel a kérdést az egyik alkalommal. Egy egyesületet, ami állandóságot hozna, keretet adna az erőforrásainknak, a tenni akarásunknak, intézményesíteni tudná az egyre inkább tapintható közösségi mozgolódásokat.

Még a szezon utolsó lendületével ebben is sikerült elhatározásra jutni, és megalakítottuk az Angyali-szigeti Civilek Egyesületét. Az alakulást egyre népesebb alapítói kör segíti, közben pedig próbálgatjuk magunkat, most épp abban, hogy mennyire lehet holtszezonban online fórumot tartani, vagy hogy mi legyen a jövő évi programterv és hogy hogyan leszünk egyre többen.

 

 

Boda Kitti közösségfejlesztő, igazi terepi szakember. Mindig megtalálja, hogy egy közösséget éppen mivel lehetne tovább lendíteni és néha ő maga is belekeveredik a folyamatokba. Így történt ez az Angyali szigeten is, ahová először, mint ártatlan, piheni vágyó érkezett. Ezen kívül széles nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkezik a közösségfejlesztés területén és nem riad meg egy angol nyelvű előadástól sem. A Közösségfejlesztők Egyesületének operatív részét erősíti, ahol jól jön a rend iránti elkötelezettsége.