A kistérség
Magyarország egyik, több szempontból is hátrányos helyzetű kistérsége a Felső-Kiskunság és Dunamellék. Ez a kistérség Budapesttől délre 70 km-re, a Duna bal partján, az Alföld észak-nyugati részén helyezkedik el. A térség központi városa Kunszentmiklós, ahol 9000 ember él, s ahol a legtöbb közintézmény található: bíróság, rendőrség, egészségház, egy középiskola és egy gimnázium.

Az előzmények
1997 februárjában, a Civil Kollégium képzési központjának elkészültekor indítottuk be a kistérségi közösségfejlesztési folyamatot. A Közösségfejlesztők Egyesülete Mészáros Zsuzsa közösségfejlesztőt foglalkoztatta a munkára, de hamarosan megkezdődött a legaktívabb helyi lakosok közösségi munkássá képzése is, s attól kezdve legalább öt önkéntes közösségi munkás szakmai segítségével működött folyamatosan a program. Varga A. Tamás, Vercseg Ilona, Péterfi Ferenc és Huszerl József voltak a kezdeményezői ennek a 9. éve tartó folyamatnak. A közösségi munkások képzésének befejező aktusaként, 1999-ben alakult meg a Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete (FKKME), amely átvette a kezdeményezést, és az évek során a közösségi munka, közösségfejlesztés számos módszerét alkalmazta a helyi lakosság és intézmények aktivizálására, bevonására, együttműködésére, a kistérségi részvétel fokozására. S amikor az országban lehetőség nyílt a kisközösségi rádiók működtetésére, az egyesület ennek bevezetését is a közösségfejlesztés eszközeként fogta fel s úgy gondolta, hogy az elsősorban a városi fiatalok között lehetne népszerű és sikeres eszköze a nyilvánosságnak.

Egyesületünk 2000-ben egy kisebb felmérést készített a középiskolai és a gimnáziumi tanulók körében, s ebből nyilvánvalóan kiderült, hogy a fiatalok szívesen foglalkoznának rádiózással. Összehívtuk az első érdeklődőket és segítettünk nekik abban, hogy elsajátítsák a közösségi rádiózással kapcsolatos alapo-
kat. Ehhez a Közösségfejlesztők Egyesülete biztosította számunkra a képzőket és a tananyagot. Az elméleti képzés (médiaképzés) és a gyakorlati képzés (más rádiók megismerése) egy, ill. két évig tartott.

Az ORTT-hez 2003. szeptember 1-jén nyújtottuk be a frekvencia-pályázatot, melyet még abban az évben meg is nyertünk. Elkezdődhetett az adminisztrációs munka és a hatósági eljárások megindítása. 2003 decemberében már tudtuk, hogy sokaknak bizony nagy meglepetés lesz, ha valóban létrejön Kunszentmiklóson egy rádió! (Fontos megjegyezni, hogy senki sem tudta, hogy mit is jelent egy közösségi rádió! Későbbi problémáinknak ez is oka volt!)

Emlékszem, hogy Dr. Szilágyi László fogorvosnak fogtömés közben meséltem el 2004 januárjában, hogy lassan beindul a rádió. Örült neki, érdeklődően figyelt, s mára ő is jelentős személyiségévé vált a Puszta Rádiónak.

Puszta Rádió! Első munkáink
2004. január 31-én 14 órára hívtuk össze a potenciális érdeklődőket a kunszentmiklósi Fogadóba. FKKME egyesületi tagok, vállalkozók, közéleti személyiségek jelentek meg a találkozón és az iskolákból néhány fiatal. Néhányukban már az első találkozón megfogalmazódott, hogy milyen szerepet képzelnek el maguknak a rádióban és a tervezési szakaszban milyen feladatot vállalnak majd. A résztvevő vállalkozók közül egy pedig határozottan kijelentette, hogy ő lesz az első, aki támogatni fogja a kezdeményezést!

Az ezt követő tervezési folyamatban rendre szélesedett az érdeklődők száma. Akkor még nem beszélhettünk közösségről. Miután híre ment, hogy alakulóban van egy közösségi rádió a városban, nagyon sokan jelentkeztek nálam. Az érdeklődők különböző korúak voltak, de leginkább a fiatalság képviseltette magát. A bevonás általában személyes invitálás által történt, ám a közösséghez való tartozásnál a belső motivációnak volt döntő szerepe.
Ezek egyben ismerkedési folyamatok is voltak, s a közösség alakulása szempontjából fontos jelentőséggel bírtak.

A következő találkozóra ezt a meghívót kaptuk: „Kedves Rádiós Barátunk! Azért írok neked, hogy ne felejtsd el találkozásunkat! Szombaton, 2004. 02. 28–án, délután 15 órákor az ÁMK-ban találkozunk! Gratulálok a Dömök testvéreknek, szépek és jók az első szignálok!”

A találkozón először a technikai feltételeket tisztáztuk. A szükséges stúdióberendezés:
1 db P-4 számítógép, ára: 120 000 Ft
2 db segédgép, ára:? Dömök testvérek feladata kideríteni!
Keverőpult, ára: kb. 100 000 Ft
CD-lejátszó (SONY, PIONER), ára: 30 000 Ft
Telefonhibrid, ára:? Bolemányi Tibi érdeklődik!
Mikrofonok
– stúdióhoz 2 db + 2db állvány, ára:?
– külső munkákhoz 3 db + 2 db digitális diktafon,
ára: 46 000 Ft

Majd megbeszéltük, hogy kellene egy Nagy Postaláda. Nyúl János, Garamszegi Bazsi és Varjú Feri tudnának segíteni ebben, hiszen ők asztalosok.

Végül a műsortervet készítettük el. Gondolkozni kell még 6 órás műsorokon, havi szinten.

Természetesen a felelősökön is. Bolemányi Tibi ígéretét számon tartjuk a Rádió honlapja elkészítésére!

A harmadik találkozónk 2004. március 13-án lesz az ÁMK-ban, délután 15 órákor!

A csoport összehívása mindig az én feladatom volt, mint ahogyan az is, hogy a találkozó résztvevői által vállalt feladatok végrehajtását ellenőrizzem. Ez a folyamat és a munkálatok számonkérése az idő múlásával egy-egy önkéntes feladata lett. A közösségi rádió működéséhez szükséges eszközöket és munkákat néhány vállalkozó felajánlásaiból valósítottuk meg (riasztórendszer és teljes kábelezés, internet-hozzáférés, a stúdió építési munkái).

A csoport jellemzői a kezdeti szakaszban
A megjelentek kezdetben nemigen hittek abban, hogy ez a kezdeményezés megvalósul. Bizalmatlanok voltak egymással és velem szemben is. Ha valaki jelét adta valamiféle hozzáértésnek, azt a többiek irigykedve fogadták. Megjelent a pozícióéhség is, mert ekkor még nem tudták, hogy itt nem lesz semmiféle hierarchikus felépítés: mindenkinek a véleménye egyforma súllyal esik majd latba. Eleinte nem tudták elfogadni egymást, hiszen különböző korú, érdeklődésű emberek jöttek össze.

A csoporttalálkozók gyakorisága
Az első évben kéthetente tartottunk találkozókat, melyeken a munkabeosztás és a feladatok ellenőrzése voltak a vezető témák. Később, a rádió indulása után, havonta egyszer ültünk össze, hogy a tapasztalatokat és a nehézségeket megbeszéljük, továbbá hogy az önkéntesek közötti konfliktusokat feltárjuk és kezeljük. Téma volt még, hogy hogyan tudjuk a város lakosságát bevonni ebbe a folyamatba. Szóba került még a műsorszerkesztés, a rádió arculatának kialakítása is. Fontos és szokatlan volt nagyon sok önkéntesnek, hogy a kisközösségi rádió mindig nyitott, tehát aki úgy érzi, hogy rádiózni szeretne és a közösség tagja akar lenni, az előtt mindig nyitva állt az ajtó! Folyamatosan, a mai napig hirdetjük, hogy lehet hozzánk csatlakozni!

A rádiónak van egy kisebbségi műsora is. Ehhez a műsorhoz a rádió egy éves működése alatt nem sikerült roma műsorvezetőket bevonni! Hiába kerestem fel a kisebbségi önkormányzatot, soha nem reagáltak, semlegesek maradtak. Egyszer, egy másik munka kapcsán,
cigányokat tanítottam és megígértem nekik, hogy meg fogom mutatni a rádiót. Azzal a céllal vittem el őket a stúdióba, hogy ha kedvet éreznek, csatlakozzanak hozzánk, hisz az őket érintő problémákat és sikereket ők maguk tudják a leghitelesebben elmondani. A rádióban volt egy önkéntes. Amikor meglátta a csoportot, nagyon meglepődött és távozásuk után a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
– Nem félsz, hogy el fognak innen dolgokat lopni?
– Miért, ismered őket? – kérdeztem.
– Nem, soha nem láttam még ezeket az embereket.
– Akkor miért feltételezed róluk, hogy lopni fognak? Ilyen alapon rólad is gondolhattam volna, amikor beengedtelek a rádióba!
– Igazad van!

(Tudni kell, hogy Kunszentmiklóson a kisebbséggel kapcsolatos problémák rendkívül súlyosak.)

Ma már azt mondhatom, hogy egy közösség építéséhez pozitív hozzáállás, sok türelem és a remény életben tartása szükséges! A rádió egy éves fennállása után bekopogtatott a rádió ajtaján egy cigány ember, felajánlotta közreműködését és kifejezte akaratát, hogy a rádió közösségéhez tartozhasson és velem együtt közreműködhessen a kisebbségi műsorban. Azért jelentkezett, mert már régóta foglalkoztatta ez a gondolat, miután észrevette, hogy a rádióban kevés kisebbségekkel kapcsolatos téma hangzik el, s ezen akart változtatni.

Reklámozók és támogatók
Kunszentmiklóson nagy a munkanélküliség, kevés a vállalkozó, ezért nem sok reményt táplálhattunk az iránt, hogy a rádiót a reklámozásból fogjuk fenntartani. Az első hónapokban mindenki próbálkozott reklámszerzéssel. Miután megtapasztaltuk, hogy erre nincs igény, rájöttünk, hogy a rádiónak elsősorban nem a reklámvadászatra kell összpontosítania, hanem inkább arra kell törekednie, hogy támogatókat szerezzen!

(Az induláskor egy vállalkozó, akivel semmi kapcsolatunk nem volt, a következő mondatot írta fel a nála vásárlók számlájára: Hallgasd a Puszta Rádiót az FM 89.9-en!)

Ma már nem zárkózunk el a reklámozás elől, de azt lehet mondani, hogy azok, akik nálunk reklámoznak, inkább erkölcsi támogatást nyújtanak, mert tudják, hogy ebből nagyobb bevételre nem tesznek szert. A reklámozók és szponzorok száma jelenleg 10 körül van. S akadnak olyanok is, mint a legelején már említett vállalkozó, aki határozott kijelentése ellenére sem nyújtott a mai napig támogatást a rádiónak és a közösségnek.

Problémák
A rádió elindulása utáni harmadik hónapban egy fiatalokból álló csoport megpróbálta (puccsal) megingatni a közösséget, ill. megváltoztatni a kisközösségi rádió arculatát. A céljuk az volt, hogy csak fiataloknak szóljon az adás, ne legyen benne sok beszélgetés, nyugdíjas- és hagyományőrző műsor stb. Az értékközvetítő műsorokat szerették volna hanyagolni, tulajdonképpen kereskedelmi rádió – jellegű elképzelésük volt. A többség
észrevette a szándékukat és megkérdőjelezte azt. Szerették volna nekik a közösségi utat megmutatni, s beszélgetést szerveztek. Végül e csoport próbálkozása sikertelen volt és önként távoztak a közösségből.

Az itt dolgozó személyek, főként a fiatalok, a társadalmi mintákat követve, néha túl nagy jelentőséget tulajdonítanak saját maguknak, s különböző címeket ragasztanak a nevükhöz, miközben nem törekednek arra, hogy értékekben gazdag munkát végezzenek. A műsorszerkesztő nem mindig felkészült, s ezért nem tud igényes műsort sem készíteni. Mindenki „technikai zseninek” érzi magát, azonban ezzel csak a másik munkáját nehezíti meg, s akadályozza a műsorszerkesztést. Mivel nyitott a közösség, mindenki azt gondolja, hogy belenyúlhat szakértelmet igénylő dolgokba is. Ezek a problémák mindig is jelen lesznek, mivel a rádió mindenkit befogad.

A gimnazisták és a szakmunkások között belső konfliktus keletkezett. A konfrontálódó felek a személyes problémák okait a társadalmi osztálykülönbségekre vezették vissza.

Bizonyos időközönként az emberek értékrendje átrendeződik. A bizonytalan megélhetés is közrejátszik abban, hogy miközben tudják, hogy önkéntes munkát vállalnak, mégis bíznak abban, hogy a munkájukért egyszer pénzt kapnak. Egyéb juttatásoknak, mint pl. az ingyenes képzés, a különböző rendezvényeken való ingyenes részvétel, kevésbé tulajdonítanak jelentőséget.

A mai napig nagy probléma az, hogy senkit sem érdekel, hogy miből épült fel és működik a rádió (költségek), bár az értekezleteinken mindig elmondjuk, hogy a rádió működésébe való betekintéshez minden önkéntesnek joga van.

Problémaforrás még az is, hogy engem, mint „idegent”, nem fogadtak el (a rádió vezetője, az esettanulmányt író közösségfejlesztő, egy majd két évtizede itt élő kubai asszony. A szerk.). Amikor az első szó elhagyta a számat a rádióban, már tudták, hogy az egy külföldi nőtől származik. Először ukránként azonosítottak: mit akar egy ukrán Kunszentmiklóson? Nagyon sok hallgató jelezte, hogy ilyen „tört” magyarsággal nem lehet megszólalni a rádióban. Egy másik jellegzetes kritika szerint egy „közszolgálati” rádió nem engedheti meg magának, hogy anyanyelvi hibák hangozzanak el benne. Arra hivatkoztak, hogy a rádiót gyerekek is hallgatják és
nem tanulnak meg helyesen magyarul beszélni. Eleinte engem ez egyáltalán nem szomorított el, mert megnyugtatott az a gondolat, hogy a rádió még újdonság a kunszentmiklósiak számára. Amikor azonban egy évvel később még mindig elhangzanak ezek a vélemények, s engem el szeretnének távolítani a rádióból, amellett, hogy bánt, egyfajta félelmet is érzek. Természetesen nem lehet és nem is tudok általánosítani, mivel a munkám során nagyon sok szeretetet is kapok azoktól az emberektől, akik körülvesznek.

Rendezvényeink
A rádió arculata, ha nehezen is, valamelyest körvonalazódott a közösségben. Azt viszont nem lehet elmondani, hogy a lakosság különbséget tudott/tudna tenni a kisközösségi és a közszolgálati rádió között.

Oly módon szerettük volna a lakosságot bevonni a kezdeményezésbe (a „bevonás” nem mindig műsorszerkesztés jelent!), hogy kitaláltuk: évente legalább egy Puszta Rádiós rendezvényt szervezünk a strand területén. Ehhez a rendezvényhez felkértünk minden, velünk a rádiós műsorokon keresztül kapcsolatot tartó korosztályt, hogy pl. színpadi jelenetekkel, de személyesen is lépjenek kapcsolatba a hallgatósággal. Megszólítottuk a civil szervezeteket is és lehetőséget adtunk nekik a bemutatkozásra. Így a „kép nélküli” Puszta Rádió, sok-sok önkéntes személyében, a maga fizikai valójában és egyként jelenhetett meg a hallgatóság előtt.

A csoport összetétele
Általános iskolás gyerekek, szakközépiskolások, szakmunkások, gimnazisták, egyetemisták, munkanélküliek, GYES-en levő apuka, rendőrnyomozó, nyugdíjas könyvtáros, fogorvos, roma biztonsági őr, egy német származású helyi lakos, aktív dolgozók, evangélikus lelkész, szociális munkás, presbiter – na, és én!

Megszülettünk!
2006. január 28-án Kunbábonyban 23 alapító taggal megalakult a Puszta Hangja Egyesület!

Jövőbeni terveink
Az FKKME egy bizonyos folyamat végére ért, amikor megalakult a Puszta Hangja Egyesület, s ezzel egy másik közösség indult útjára. Közösségfejlesztő ésszel tudom, hogy útjára kell engedni a kezdeményező csoportot, de úgy látom, hogy ez a csapat még nem érett az önálló munkára, s elsősorban azért nem, mert a közösség nem kellőképpen toleráns másokkal szemben és a diktatórikus vezetés hívei. Sokat próbálkozott egyesületünk, hogy az új közösség demokratikus elvek szerint működjön: fogadják el egymást, a konfliktusokat közösen beszéljék meg, a közösségi rádiózással kapcsolatos demokratikus alapelveket és irányzatokat sajátítsák el. Mégis, nagyon sokszor azt tapasztaltam, hogy még képtelenek ilyen magatartást tanúsítani. A legfrissebb példa erre a 2006-os választások: elejétől fogva azt gondoltuk, hogy a Puszta Rádió távol tartja magát a politikai nyomástól. Mivel a többség úgy gondolta, hogy a rádió feladata a hallgatók tájékoztatása a helyben történő politikai változásokról és a politikusok tevékenységéről, így közösen döntöttük el, hogy heti egy órában politikai műsort fogunk sugározni, lehetőséget biztosítva minden egyes pártnak, hogy nyilvánosságra hozza
a terveit. A konfliktus akkor keletkezett, amikor a csoportból 4–5 fő (vezetőségi tagok!) már 10–15 másodperces fizetett politikai hirdetést is szerettek volna műsorra tűzni.

Egy hónappal a történtek előtt ezek közül az emberek közül az egyik a következőket nyilatkozta: „ A Puszta Rádió abban különbözik az általam ismert más rádióktól, hogy nem adja el a lelkét a reklámozóknak!” Ezek után egy kisebb fajta összeesküvés zajlott le azért, hogy elérjék a céljukat, de ezt az egyesületünk, és személy szerint én, mint felelős személy, leállítottam.

A remény arra, hogy minden ember nyitott a változásokra, akkor is él bennem, ha sok időre van szükség, bár a közösségre nézve ezt az időt fel lehet gyorsítani.

Ahány ember tartozik ide, annyiféle személyiség, s a csoport nagyon aktív, egy cél motiválja őket: a kisközösségi rádió működése.

Ahogyan a rádiósok átélték-átélik a Puszta Rádió evolúcióját

Néhány emlék, gondolat, amely meghatározó élményt nyújtott

A rádió alapítását hosszas szervezés előzte meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy elkötelezett ember kellett ahhoz, hogy a rádió sikeres legyen. Lucy személye a mai napig meghatározó a rádió működésében. Eleinte keve-
sen hittek abban, hogy a rádió megvalósítható, s több kerülőt is tettünk az előkészület során: pl. megterveztettük az antenna-rudat, de később nem volt rá szükség. (A tanácsadók elhamarkodták véleményüket! Vannak, akik a technika mindenhatóságában hisznek!) Eleinte ez több problémát is okozott, hiszen azt mondták, hogy e nélkül, meg a nélkül nem szólaltatható meg a rádió. Mivel nem volt annyi pénz, hogy mindent meg lehessen vásárolni, sokkal több ember összefogása kellett ahhoz, hogy a technika is rendelkezésre álljon. Úgy látom, hogy a közösség építése szempontjából nem baj, hogy nincs minden készen, mert ha az emberek akarják, akkor jó ötlettel, saját erőforrásaik bevonásával képesek az elsőre lehetetlennek tűnő dolgokat is előállítani, mindeközben az elkötelezettségük is növekszik.

A stúdió berendezése, a helyiségek kialakítása, hangszigetelés, bebútorozás mind-mind közösségi erőfeszítés eredménye.

Az előkészítésben résztvevők közül volt olyan, akit az idő múlása, a nehézségek megjelenése megtorpanásra késztetett. Volt, aki önmegvalósítási lehetőséget látott a rádióban és ezért annak közösségi oldalával nem tudott azonosulni. Kezdetben nehézséget okozott a technika mindenhatóságát elhitető szemléletmód is, tehát az, hogy állandó technikus nélkül nem tud működni a rádió. Ezt jó ideig Lucy is elfogadta, bár jelentkeztek újabb és újabb technikához értő fiatalok.

Nagyon szép volt, amikor a rádió szignálját a fiatalok először feljátszották. Maguk alkották meg a jellegzetes népzenei motívumokra épülő modern zenét. Amikor ez megszólal, ugyanúgy megborzongatja az embert, mint a Szóla Rádió szignálja. Így volt ez az első napon, 2005. január 29-én is, amikor a hivatalos adás elindult. Az, hogy elsőnek szólalhattam meg a rádióban, csodálatos, felemelő élmény volt! Több közösség sikerének örülhettem már, de ez más volt, valami egészen különleges, máshoz nem hasonlítható élmény…

A műsorszerkezet összeállítása sok nehézséget okozott, nem volt elég műsorvezető, mindenki gyakorlatlan volt, és kicsit félt is az egyenes adásban való megszólalástól. Így aztán tényleg szükség volt a technikusra, aki órákat töltött egy-egy műsor felvételével és vágásával.

Elég rövid idő alatt kiderül, hogy nem mindenki gondolkodik egyformán a rádióról. Volt, aki a kereskedelmi rádiók stílusát akarta belevinni, főként zenét és felhőtlen bolondságokat, volt, aki a komolyabb, több embert is megszólaltató, helyi ügyekkel, helyi emberekkel foglalkozó műsorokat támogatta. A csapat (bár akkor még csak kb. 15 fős volt) kezdett kétfelé válni.

Az első komolyabb konfliktus feloldására két műsorterv készült, melyet közös döntés követett volna: melyik mellett döntünk, vagy melyikből mit tartunk meg? Ez azonban már késeinek bizonyult, addigra annyira elmélyültek az ellentétek, hogy a több zene és kereskedelmi-jellegű rádió felé orientálódók kiléptek a csapatból, meg sem várva az esetleges megegyezést.

Közben gyűltek az önkéntesek. Olyan fiatalok találtak itt helyet maguknak, akikkel egyébként senki sem foglalkozik, akiknek a háttere (család, barátok, iskolai kudarcok, el nem ismertség, korosztályi közösség hiánya) eleve hátrányos helyzetbe szorította őket. Sajnos arra nem volt megfelelő „szakember” a rádió közösségében, aki ezekkel a problémákkal külön foglalkozni tudott volna, azt hittük, hogy maga a közösség és tagjainak magatartása, szellemisége elegendő lesz ahhoz, hogy e fiatalok másképp viselkedjenek, másképp értékeljék, ha befogadó közösségre találnak. Ez azonban önmagában nem volt elég, s a közösség újabb és újabb problémákkal terhelődött, amelyeket önmaga nem tudott feloldani (éjszakázások a rádióban, menedékhely otthonról, a nehezen megteremtett források pazarlása – telefonálás stb.). A rádió vezetésének kellett ezeket a helyzeteket rendezni, amely ezeknek a fiataloknak a kizárásához vezetett. A lehető legrosszabb megoldás ez.
Rávilágított arra a szükségletre, amelynek megoldásával senki sem foglalkozik, hogy ezeket a fiatalokat a deviáns viselkedéstől a közösség megbecsüléséhez vezesse. Ez továbbra is nyitott probléma, a mai napig is.

Ugyanakkor egyre több felelősségteljesen gondolkodó fiatal csatlakozott a rádióhoz. Egyrészt a három sugárzási nap már nem bizonyult elégnek a műsorok sokasága miatt, másrészt pedig az az érv győzött, hogy ha rádió éjjel-nappal szól, akkor nem kell keresgélni a sávok között a hallgatóknak. Így lett 9 hónapos működés után napi 24 órás a rádió. Ez azzal járt, hogy minden műsorvezetőnek meg kellett tanulnia a technika kezelését is. És ez nem bizonyult lehetetlennek. Most már nem kell állandó technikus, ezzel egyidejűleg a költségek is csökkentek. Közel 40 önkéntes dolgozik már a rádióban, az ő munkájuk koordinálása, a közösségi döntés további fenntartása és az adminisztrációs feladatok ellátása azonban hamarosan maga után vonja azt az igényt, hogy valaki fizetett munkaerőként dolgozzon a rádióban.

Néhány emlékezetes esemény:

Ami megható volt:
A József Attila emlékére készített műsor Szabó Ilonával nagyon megható volt. Csodálatosan beszélt, szavalt könyv nélkül. Garamszegi Balázs volt a technikus, én a műsorvezető. Mindhárman könnyeztünk a műsor alatt.

Ami a felelősségről tanúskodott:
Amikor a rádióba betelefonáltam, kérve, hogy mentsenek ki autóstul egy hótolóval a tomboló hóesésből, az, aki felvette a telefont, nem merte ezt bemondani – hátha beugratás –, s engedélyt kért hozzá.

Ami a közösség elkötelezettségéről adott bizonyítékot:
A Puszta Hangja Egyesület alapítói ülésén egy „kipróbált”, komolyan gondolkodó fiatalokból és felnőttekből álló közösség nyilvánította ki az akaratát, a demokrácia minden szabályát betartva. Az egyik résztvevő azt mondta, hogy „csak úgy sütött a demokrácia!”

Ami a társadalmi felelősségvállalást mutatja:
Az egyik helyi vállalkozó (minden kérés nélkül) a számláin a Puszta Rádiót reklámozza.

Mindig fontosnak tartom, ha nem csak egy szűkebb aktív közösség tagjai, hanem a tágabb közösség (település) is elköteleződik egy ügy mellett, s ha konkrétan
nem is támogatja, de egy befogadó-támogató társadalmi közeget teremt a közösségi ügy mellett. A rádió esetében egyre jobban érzem ennek kialakulását. Akik már szerepeltek a rádióban, azért, akik még nem, azok pedig hallgatóivá váltak a műsoroknak és erről visszajelzést is adnak.

Amikor azonban megjelenik a politikai célú kihasználás szándéka, az óriási veszélyt jelent a függetlenségre és az esélyegyenlőségre. Jó, ha mindenki a magáénak tekinti a rádiót, ha felelősen gondolkodik róla, de rossz, ha úgy gondolja, hogy annak csak az ő személyes vagy csoportérdekét kell megjelenítenie. A Puszta Rádió nagy erőssége éppen közösségi jellege, így tud benne megférni politikai hovatartozástól függetlenül mindenki, aki a rádió működéséért tenni akar. Ha ezt a nyitottságát a rádió nem tartja fenn és nem tud elzárkózni a politikai nyomástól (jöjjön az bármely oldalról), akkor kiszolgáltatottá válik és közösségi jellege megszűnik.

A Puszta Rádió

Úgy érzem, nincs nehéz dolgom, ha a Puszta Rádióról kell írnom, ugyanis sok-sok emlék s élmény köt ehhez a helyhez, csapathoz.

Legelőször valamikor 2004-ben hallhattam az ötletről, miszerint egy saját közösségi rádiót hozna létre a Felső Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete. Az ötlet kiválónak és nagyon izgalmasnak tűnt, ám rengeteg buktatóval kellett szembenéznünk.

Elsőként például magának az épületnek a hiányát lehetett buktatónak nevezni. Ennek ellenére nagyon boldogok voltunk, mikor megkaptuk a Kunszentmiklósi Önkormányzattól.

A helység átalakításával kezdődött a Puszta Rádió kézzel fogható valósággá válni. A szűk anyagi keretek nem túlságosan engedték a legkorszerűbb hangszigetelési eljárások alkalmazását, de köszönhetően az igen lelkes, elszánt önkénteseknek, valamint önkéntes szakembereknek, a stúdió (ugyanis a terem legvégső formája már joggal nevezhető annak) abszolút megállja a helyét nagytestvérei között is.

Az előző mondatban szerepelt egy kulcsfontosságú szó: önkéntes. Miközben fúrtunk-faragtunk, többször is megálltam, körbenéztem, s meg kell hagyni: nem mindennapi dologgal találkoztam. Tíz-húsz mindenre elszánt ember dolgozott körülöttem, s egytől-egyig mindenkiben benne volt a tudat: innen egyszer még sugározni fogja adását egy rádió. Ez, úgy érzem, megháromszorozta a munkatempót, legyen szó kalapálásról vagy bármilyen egyéb, könnyebbnek egyáltalán nem nevezhető papírmunkáról, stúdió-munkáról stb.

Azt a bizonyos tempót sikerült annyira felgyorsítani, hogy egyszer csak a mikrofon mögött találtam magam az első adásnapon. A lelkes emberekből komoly szerkesztői gárda nőtte ki magát, s az idő múlásával mindenki beletanult a rádiózás fortélyaiba. A hetenként háromszor jelentkező rádióból napi 24 órán át műsort sugárzó rádió lett, és ma már örömmel mondhatjuk el azt is, hogy túl vagyunk az egyéves évfordulónkon.

Számomra nagy ajándék, hogy tagja lehetek a Puszta Rádiónak. Rengeteg örömöt nyújtott nekem az elmúlt másfél év alatt, és remélem, hogy még jó pár évig-évtizedig élvezhetem majd az élő adás varázsát.