Az írás elemző módon néz rá annak a kétéves munkának az eredményeire, hatásaira, amelynek fókuszába a szociális hackathon módszertanának adaptációja került. Célja, hogy megragadhatóvá tegye a várható kimeneteket mindazok számára, akik épp most kapnak kedvet a kipróbálásához.

A közösségi munkában félve szoktunk eredményekről beszélni. A projektek és indikátorok világában időről időre megpróbáljuk ugyan összesíteni a számok szintjén megragadható eredményeinket, de a valódi változást kitapintani csakis akkor sikerülhet, ha a történetekre is kíváncsiak vagyunk. A történetekre, melyek főszereplői helyben élő, a térségért elkötelezett, közösségben cselekvő emberek, akik felismerték, hogy a változás nincsen nélkülük, és hisznek abban (de legalábbis nekünk elhiszik), hogy a változást képesek irányítani is^[1].

A projektet lezáró kézikönyv – amelynek rövid kivonata ebben a számban is olvasható – ezeket a számokat és a folyamat során kibomló történeteket foglalja össze. A mostani írás viszont igyekszik elemző módon is ránézni annak a kétéves munkának az eredményeire, hatásaira, amelynek fókuszába a szociális hackathon módszertanának adaptációja került. Cél, hogy megragadhatóvá tegye a várható kimeneteket mindazok számára, akik épp most kapnak kedvet a kipróbálásához.

Az alábbi összeállítás során két szempont adta a fő irányvonalat. Egyrészt nem kerültek külön kiemelésre a közösségi alapú beavatkozások esetén univerzalizálható és ezáltal evidenciaként ide köthető hatások mint pl. (köz)bizalom és cselekvőképesség erősödése, a párbeszéd és az együttműködés kultúrájának fejlődése stb.^[2] Másrészt – és némiképp az előzőből kifolyólag – a felsorolás minden eleme az eddigi (észt, székely, hazai) gyakorlatok tanulságaira alapoz és reflektál annak érdekében, hogy kifejezetten ennek az új módszertannak a sajátosságait járja körbe.

Mindez egyébként azt is jelenti, hogy a sor korántsem végleges, az elkövetkező időszak bátor maratonistáira vár a bővítés, folytatás feladata. Ami pedig minket, a megvalósítókat illeti, igyekszünk a szakmai kíváncsiságot és a figyelmet továbbra is rajta tartani azokon a kalandvágyó kollégákon és közösségeken, akik szintén nekivágnak ennek az útnak – így biztosan nem utoljára szedtük lajstromba a közösségi tervezési maratonhoz kapcsolódó megértéseinket.

Instant lehetőség a részvételre, a közösségi alapú tanulásra

A közösségi tervezési folyamatok sok esetben részét képezik az általunk végzett közösségi munkának. Rendszeresen találkozunk olyan helyi üggyel, amelynek megértése, a cselekvés közös tervezése egy jól belátható, néhány alkalomban keretezhető tervezési folyamat ívét adhatja. Ilyen esetekben az adott ügy iránt elköteleződők egy néhány hónapos (3-6), rendszeres találkozásokkal (5-8) felépített sorozaton vesznek részt. Azok tehát, akik “csak” ezen a ponton kapcsolódnak be a fejlesztési folyamatba, már ezalatt a néhány alkalom alatt is megtapasztalhatják a közösségi szintű cselekvés és tanulás előnyeit.

Ugyanakkor még egy ilyen – a fejlesztés teljes időszakát jelentő, általában minimum 2 éves időszakhoz képest – néhány hónapos, epizódszerűbb folyamat mellett is komoly feladatot jelent elkötelezni az embereket. Különösen igaz ez a döntéshozókra. A résztvevők szempontjából általános visszajelzés, hogy hétről hétre jelen lenni, aktívan részese lenni a közös gondolkodásnak időigényes, és komoly kitartást igényel.

A közösségi tervezési maraton ehhez képest jelenthet egy instant, mélyreható, mindössze 48 órába sűrített ízelítőt kínál a részvételre, amelyben annak intenzitása (maratoni jellege) miatt rövid időn belül is felszínre kerülnek a közös tervezés előnyei, így hozzáadott értéket jelenthet a további együttműködés iránti nyitottságában is.

Az egyéni kompetenciák felszínre “kényszerítése”/kiaknázása

Közösségi alapú módszerek kapcsán a hatások, eredmények jelentős része alapvetően az egyén szintjén végbement változások összességeként értelmezhetőek, realizálhatóak. Esetünkben a tervezés sikere függ attól, hogy sikerül-e fejleszteni a helyi állampolgárok egyéni kompetenciáját annak érdekében, hogy megerősödjenek abban, hogy a saját életterükben a változás kezdeményezői és aktív alakítói lehetnek.

A maraton során (is) az egyik legfontosabb fókusz a csapatok sokszínűségén van, amely feltételezi azt, hogy megalakulásukkor a tagok más-más területről (pl. szektorból) érkeznek, és a legtöbben nem, de legalábbis nem annyira jól ismerik egymást. Ahhoz, hogy mielőbb együtt-dolgozni-tudó csapattá váljanak, elsőként azt kell látni és láttatni, hogy – egyenként, minden résztvevő a maga szintjén – mik azok a tudások, erősségek, amivel a közösségi együttműködéshez érdemben hozzá tudnak járulni. Ez a fajta sürgetettség lényegében kikényszeríti az emberekből a személyes hozzájárulást, hogy mielőbb megtalálják a közös munka azon szeletét, amit magukénak éreznek, amiben számíthatnak rá a többiek – láthatóvá téve ezzel a bennük lévő erőforrásokat. Az idő nyomása pedig sok esetben képes felülírni olyan, a közösségben már meglévő együttműködési mintázatokat, miszerint előre lehet tudni, hogy egyik vagy másik feladatot ki “szokta” mindig magára venni.

Eddig rejtve maradt érintettek és így erőforrások mobilizálása

A hagyományos, bevonásra épülő folyamatoknál a folyamat irányítói sok esetben már jó előre meghatározzák, hogy kit tekintenek érintettnek, akiket majd be kell vonni a közös cselekvésbe. A módszer újszerűsége viszont újfajta embereket szólíthat meg és tehet érdekeltté a bekapcsolódásra. A véletlen, váratlan kapcsolatok révén pedig teljesen új és rendkívüli ötletek születhetnek, újfajta erőforrások kerülnek a felszínre és ez a nyitott színtér lehetőséget teremt olyan érintettek (általuk pedig szaktudás, további kapcsolatok) bevonására is, akik a hagyományos elérés során kimaradtak.

Megtanulni “szeretni” a problémát

A fenntartható megoldás kulcsa az alapprobléma megértésében rejlik. A résztvevők a folyamat utólagos értékelésekor kiemelték, hogy egyáltalán nem volt könnyű feladat a probléma feltárása és közös alapot találni a megoldáskeresés során, sőt inkább kényelmetlen és zavaró volt amíg a megértés érdekében elemeire nem bontották azt. Ugyanakkor azt is elismerték, hogy mindez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megvalósítható eredményt kapjanak. Azáltal pedig, hogy a csapattagok sokfélesége révén sokféle nézőpont tudott érvényesülni a közös tervezés során, a probléma megértése az egyik legnagyobb hozzáadott értékét képezi a maratonnak.

A (térségi szintű) lokalitás erőforrásainak közösként való realizálása

A diverzitás megteremtése lokalitás alapon is fontos szempont a (mikro)térségi szintű fejlesztések esetében. Azzal, hogy adott földrajzi egység különböző részeiből, településeiből kerülnek be minden csapatba a résztvevők, nem pusztán azt ismerik fel, hogy kis távolságokon belül is lehetnek komoly eltérések, hanem azt is, hogy – ahogyan a kompetenciák összeadódnak csapatszinten, úgy – ha a térséget tekintik rendező elvnek a települések helyett, akkor adott lokalitás eltérő erőforrásai közösként kezelhetőek. A területi alapú kölcsönös függőség pedig hosszútávon arra mutat rá, hogy ezeknek az erőforrásoknak a mobilizálása és összekapcsolása sokkal fenntarthatóbb törekvés annál, minthogy a települések az eltérő lehetőségeik ellenére is a saját szintjükön próbálnák megteremteni azok teljes skáláját.

Térségi presztízs (újra)teremtése

A maraton során felszínre kerülő, sok tekintetben innovatív ötletek, a progresszív gondolkodásmód fontos szerepet játszhatnak abban, hogy a vidék és a vidéki közösségek imázsa pozitív irányba erősödjön. Ennek pedig hosszútávon realizálható hatása lehet az is, hogy az emberek visszatalálnak ahhoz a kötődéshez, amelyben azt érzik, hogy érdemes adott helyen maradni és aktívan részt venni a hely, a közösség életében.

 A társadalmi tőke növekedése

Az új kapcsolatok kiépítése nemcsak a csapatokon belül, de az egyes csapatok között is folyamatosan zajlik. Előfordulhatnak olyan helyzetek, amiben az egyik csapatnál realizált megoldások egy másik csapat számára fontos impulzust jelentettek a tervezési fázisban. A csapattagok és csapatok egymásra hatása hozzájárul a társadalmi tőke bővüléséhez, hiszen a diverzitás révén eltérő életkorú, társadalmi státuszú, szektorhoz tartozó ember és közösség kapcsolódik össze a maraton által generált társadalmi térben.

Szervezői kapacitás bővülése

Közösségi tervezési maratont szervezni komoly energiabefektetést igénylő és sok koordinációval járó feladatot jelent, ugyanakkor a másik oldalon hihetetlen kapacitásnövekedést okoz(hat). Amennyiben szervezeti szinten a szervezés mind korábbi szakaszától kezdve tudatosan figyelünk arra, hogy a felszínre kerülő új emberek, ötletek, energiák megtalálják a helyüket a szervezet mindennapi folyamataiban, akkor komoly esély nyílik a társadalmi hatásunk, támogatottságunk erősítésére. Továbbá az is fontos értéke a módszertannak, hogy azok a szervezetek, amelyek már eddig is a gyakorlat szintjén elkötelezettek voltak a közösség alapú beavatkozásokkal és módszerekkel kapcsolatban, a közösségi tervezés módszertanának adaptációja viszonylag könnyedén, kisebb folyamatbeli átszervezés mellett megvalósítható.

Iskola mint rendezvényhelyszín szimbolikája

Jellemző gyakorlat, hogy az esemény helyszínéül egy iskola szolgál. A praktikumon túl (sok kisebb helyiség a kiscsoportos munkához) fontos hozzáadott értéket jelent, amikor felnőttekkel telik meg ez az intézmény, hiszen az élethosszig tartó tanulás mellett jelenti a közösségben betöltött meghatározó szerepét – különösen ott, ahol átszervezések, gyerekhiány miatt már egy ideje nem működik iskolaként.

 

Boda Kitti közösségfejlesztő, igazi terepi szakember. Mindig igyekszik megtalálni, hogy egy közösséget éppen mivel lehetne tovább lendíteni, és néha ő maga is belekeveredik a folyamatokba. Így történt ez ebben a projektben is, amelynek projektvezetőjeként végigkísérte ezt az izgalmas módszertani kísérletet. Ezen kívül széles nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkezik a közösségfejlesztés területén, és nem riad meg egy angol nyelvű előadástól sem. A Közösségfejlesztők Egyesületének operatív részét erősíti, ahol jól jön a rend iránti elkötelezettsége.

 

Végjegyzetek:

^[1] Részlet a „Közösségi tervezés maratonja: a szociális hackathon közösségfejlesztő változata” c. kézikönyvből.

^[2] Azoknak, akiknek ezzel a döntésemmel hiányérzetet okozok, tiszta szívből tudom ajánlani a Parola korábbi számait, amelyekben számtalan remek cikk született arról, hogy pl. a közösségi tervezési folyamatok milyen hozzáadott értéket képviselnek a társadalmi beavatkozások sorában.