“Úgyse hiszi senki el magának
Hogy amit lát az tényleg van
Ha nem várja, hogy a valódi látványt
Jelszó kürtszó felharsan
Szól a kürt, ellibben a függöny
Amit most látsz az tényleg van.”
Kispál és a borz

Ez egy rövid gondolatébresztő írás a hazai közösségi munka és a bevándorlás kapcsolatában rejlő lehetőségekről.

A nemzetközi jó gyakorlatok, beszámolók jelentős része kis túlzással élve bevándorlás fókuszú. Jelenleg Magyarországon ez a terület és szemlélet mind a civilek, mind az állami közösségben gondolkodó szervezetek számára jelentős potenciállal bír. Ezt elemzés helyett inkább két eltérő szemléletű, de mégis nagyjából hasonló szándékú példával érzékeltetjük, a Menedék Migránsokat Segítő Szervezet Sokszínű Budapest projekt tevékenységével, illetve az Ökumenikus Segélyszervezet nőnapi és anyák napja rendezvényeivel.

Egyikünk Somogyi Márta szociális munkás szakember, Mihály Bulcsú pedig a Menedék Egyesület munkatársa. Ebből fakad a személyes hangvétel és az elköteleződés a befogadást célzó gyakorlati munka irányába.

Ma Magyarországon az egész humánszolgáltatási rendszerre hatással van, hogy jelentős számú menekült érkezett az ukrajnai háború következményeként.  Ők velünk élnek, az általunk vagy a nekünk nyújtott szolgáltatásokat veszik igénybe, és bár helyzetük (leginkább jogi szempontból) speciális, a humán szakmában dolgozóknak és az állampolgároknak feladatuk van velük és értük.

Bár hazánk papíron és elviekben elutasító a bevándorlással és az idegen kultúrákkal szemben, menekülteket, bevándorlókat segítő szociális háló mindig is létezett, az őket segítő szociális és közösségi munkának – elsősorban civil oldalról – van komoly módszertana, hagyománya. Erre az egyik legjelentősebb példa a több mint 20 éves ikonikus Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, illetve az Artemisszió Alapítvány, amely megalakulása óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a bevándorló közösségek hozzánk adnak, a befogadás, a kulturális sokszínűség érték.

A 2015-ös menekültválság, a Keleti pályaudvaron éjszakázó családokat kísérő társadalmi szolidaritás megmutatta, hogy főképp a városi lakosság elfogadó a menekülő másokkal szemben.  Az elmúlt években a “plakátkampány-hatást”, a téma átpolitizáltságát a háború és a befogadóbb uniós politikai irányzatok jelentősen befolyásolták.

Ma nagyon sok civil szervezet, önkéntes és professzionális közösségi, szociális munkás dolgozik bevándorlókkal, elsősorban ukrán menedékesekkel. A menekülteknek szóló szolgáltatások rendkívül diverzek: ahogy nem beszélhetünk egységes bevándorló közösségről ugyanannyira nem beszélhetünk egységes Ukrajnából érkezőkről sem. A közösségnek nyújtott szolgáltatásokat alapjában véve a közösség szükségleteinek kell meghatároznia, az ukrán közösség tagjai is mind társadalmi hátterüket, mind pedig céljaikat és szükségleteiket tekintve nagyon különbözőek.

Az alábbi kategóriák elsősorban a szociálismunkás-praxis alapján szubjektíven (ha tetszik ügyfélközpontúan) kerültek meghatározásra, és semmiképpen sem fedik le a teljes itt élő közösség tagjainak tulajdonságait, preferenciáit.

• A kárpátaljai romákra jellemző a magyar nyelvismeret (mint anyanyelv), az aluliskolázottság, hazai viszonylatban elképzelhetetlen mértékű szegregációs helyzetből való érkezés, a magas szintű szociális tőke (információk), továbbá, hogy itt- tartózkodásukat nem ideiglenesnek tekintik. Mélyszegénységből jönnek a szegregált élethelyzetekre jellemző túlélési stratégiákkal, segítésüket nagyban nehezíti a szolgáltatások, így a szálláshelyek fájó hiánya és a hazai munkaerőpiaci diszkrimináció.
• Az ukrán anyanyelvű beilleszkedni vágyók: ők az a csoport, akik a menedékes státusszal nem ideiglenesként számolnak, a háború után nem tervezik a hazatérést, számukra bármilyen integrációs program nagy jelentőséggel bír (például a nyelvtanfolyamok, állásbörzék).
• Az ukrán anyanyelvű ideiglenes státuszúak: ők bíznak a háború közeli befejezésében, és ez a részvételüket, beilleszkedési, nyelvtanulási motivációjukat erősen befolyásolja. Gyakori jelenség köztük a fronton harcoló férj vagy közeli családtag, ami traumákkal párosulhat.
• Az ukrán anyanyelvű idősek: sérülékeny csoport, mely az öregkort egy idegen országban, kultúrában kénytelen megélni.

Péterfi Ferenc közösségfejlesztő szavaival élve nem mindegy, hogy közösségről vagy közönségről beszélünk.  Jelenleg az önszerveződő közösségek támogatása helyett inkább a szolgáltatástípusú szemlélet dominál a részvételiség hangsúlyozása nem jellemző.  Ennek ellensúlyozására közbevetjük, hogy nagyon gyorsan, szinte a semmiből, minimális állami támogatással, főképp civil szervezeteknek köszönhetően felépült egy többé-kevésbé jól, többé-kevésbé szakmai és többé-kevésbé közösségi szellemiségű menekülteket segítő hálózat.

Érdemes kiemelnünk a Dévai Fogadót az evangélikus diakónia fenntartásában, amely egy kifejezetten széles szükségletekre reagáló speciális közösségi tér. Szinte minden menedékes csoport igényeit igyekszik kielégíteni. Nemcsak tanulás, segélyezés, orvos, de csoportfoglalkozások, közösségi események színhelye is. Mai napig a legjelentősebb közösségi tér főképp Ukrajnából érkezők számára.

Leszámítva a gyerekek, tinédzserek számára nyújtott integrációs foglalkozásokat, az egyéni vagy csoportos szociális munkát a felnőttek számára a közösség megszólítása alapvetően két úton realizálódik.

• A bevándorolt vagy hazáját elhagyó az identitását közösségben tudja megtenni.
• Az integrációt segítő közösségi programok, melyek során a bevándorló közösségekre a bemutatkozás lehetősége, a befogadó közösségre pedig az elfogadás biztosítása jellemző.

Előbbire jó példa az Ökumenikus Segélyszervezet által szervezett események:

Mivel Ukrajnában hatalmas ünnepnek számít a nőnap, ezért a szervezet arra az elhatározásra jutott, hogy a hazai ünnepük felidézése céljából különlegessé teszi az általunk ellátott ukrajnai ügyfelek számára ezt a napot. Olyan színes programegyüttest szolgáltattak, ami közel állhat hozzájuk, a nőkhöz, illetve az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központ keretei között működtetett Krízisambulancia által képviselt értékekhez is. Egy női önvédelmi bemutatóval indult a nap, ahol a megjelent vendégek sokat tanulhattak a határszabásról, annak védelméről és hogy mennyire fontos az önvédelemben az önbecsülésük növelése is. A résztvevők különféle támadási technikákat sajátíthattak el a váratlan veszélyhelyzetek kezelésére. Majd – kicsit a nőiség megélésére is hangsúlyt fektetve – meghívott vendégük volt Julija Valova stílustanácsadó, aki az ukrán népi kendők történetét, használati módját mutatta be számukra. Ezt követően a résztvevők egy kvízt is kitölthettek az élet valamely területén maradandót alkotó nőkkel kapcsolatban. Az este pedig Bernáth Ferenc és felesége zenés műsorával zárult, melynek során a közösség által jól ismert ukrán dallamok csendültek fel a közönség lelkes közreműködésével. Ezen rendezvény nagy népszerűségnek örvendett, hiszen több, mint hatvan vendég vett részt rajta. A másik hasonló kaliberű esemény az Anyák napi rendezvény volt, melynek során egy kerekasztal-beszélgetésre hívtunk össze néhány szakembert (szociális munkást, védőnőt, pszichológust). Ennek apropóján a női lét során előjövő különféle szerepeket járták körül a beszélgetésben résztvevők. Majd a Drum Divas nevű ukrán ütőszenekar varázsolt különleges zenei kavalkádot a közösségi térbe.

Ezeken kívül nagy sikerrel működtetik az ukrán konyha ízeit megidéző főzőklubot, az általuk segített óvodás korú gyermekek szüleinek tartott csoportot és a kárpátaljai romákat megcélzó kamasz-, illetve női csoportot is. E két utóbbira a BMSZKI Gyáli Úti Intézményében kerül sor az ott lakók számára.

Meglátásaink alapján ezek a rendezvények közelebb hozzák egymáshoz a Magyarországra bevándorló, költöző embereket. Jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat a hazájukban történtekről, építhessék szociális kapcsolatrendszerüket, ezzel csökkentve kiszolgáltatottságukat ebben a nagyon bizonytalan helyzetben. Ezen kívül teret, illetve lehetőséget adnak arra, hogy az általuk képviselt kulturális értékeket megőrizhessék és akár megismertethessék az itt élő magyarokkal is azokat.

Utóbbira jó példa a 2024. 02. 24-én, a Memo házban a Menedék Egyesület Fair Accessin projektjének keretében megvalósult Sokszínű Budapest program. Az esemény két részből állt: a délelőtt folyamán igyekeztek összefogni a bevándorlókat segítő civil szervezeteket egy szakmai eszmecsere keretében. A délután – a kulturális bemutatkozás és kavalkád mellett – tartalmazott egy unikális és fontos momentumot is. A Menedék Egyesület moderálásával két belvárosi kerület (VI. és VIII.) polgármestere, valamint Karácsony Gergely főpolgármester részvételével kerekasztal-beszélgetés keretében hangzottak el gondolatok a bevándorlásról döntéshozói szinten. A legfontosabb üzenetek között volt, hogy mit adhatunk egymásnak, illetve, hogy a velünk élő külföldiek lehetőséget, ajándékot is jelentenek a városnak. A beszélgetést a közönség kérdései követték, melyek főképp a munkavállalás és lakhatás kérdését érintették.

Valószínűleg ez volt az egyik első olyan alkalom Magyarországon, ahol külföldiek állampolgárként tudtak megjelenni a helyi politika dimenziójában. Mindez azonban még a részvételi lépcső^[1] viszonylag alacsony fokozatát jelenti, ez még csupán a véleményezés lehetőségének szintje. Ezek a lépések azonban feltétlenül szükségesek az integrációhoz, a közös cselekvés megjelenése érdekében. Nagyon hangsúlyos és fontos alapok.

Összegezve:

A közösség és részvétel pozitív fogalmak, a lehetőségek mellett azonban kockázatokat, veszélyeket is magukban rejtenek: egy közösség fejlődése mások kirekesztésével is járhat. Ugyanakkor Fawcett és Hanlon^[2] nyomán egyetértünk abban, hogy bármilyen döntéshozatalban valós részvétel hasznos lépés a társadalmi bevonás terén, mind a befogadott, mind a befogadó számára pozitív jelenség.  A nagyszámú bevándorló közösségekkel végzett munka hazánkban az Európai Unió bizonyos országaihoz képest gyerekcipőben jár, de számos olyan kezdeményezésről tudunk, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek az adott közösség tagjainak a munkába való bevonására.

Összességében az egymástól való tanulás útjának már bőven nem az elején vagyunk. A tapasztalatok megosztása, a külföldi példák kipróbálása, a nyitottság együttműködésre akár az állami, akár a civilek között a humánszolgáltatás területén dolgozók számára újabb rácsodálkozásokhoz vezethet, amitől kissé pátoszosan európainak, modernnek, befogadóbbnak érezhetjük magunkat egy nagyon ellentmondásos társadalmi, szakmai környezetben.

 

Szerzők:

Mihály Bulcsú vagyok, szociális munkás, végzettségemet és az identitásomat tekintve is. Több, mint húsz éve dolgozom mélyszegénységben élőkkel. Hol Intézményvezetőként, hol állami, hol civil alkalmazottként, mindig azonos értékek mentén. Bár most tanítok és gyakorlatot is szervezek az ELTE-n, magamat nagyon is gyakorlati szakembernek gondolom. Számomra a szociális munka a társadalmi szolidaritásról, a társadalmi igazságosságért való folytonos küzdelemről szól, mely leginkább vertikálisan, a másikat partnerként kezelve és a mai korban civilként közösségben lehetséges, kompromisszumok nélkül.

Somogyi Márta vagyok, jelenleg a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai menekülteket támogató Krízisambulanciáján dolgozom, előtte pedig sok évig a gyermekvédelem területén tevékenykedtem. Gyógypedagógus, szociális munkás és mediátori végzettséggel rendelkezem, jelenleg zeneterápiát és családterápiát tanulok. Hivatásom a segítés, szenvedélyem a zene.

 

Végjegyzetek:

^[1] https://organizingengagement.org/models/ladder-of-citizen-participation/

^[2] Barbara Fawcett – Maurice Hanlon: „Visszatérés a közösséghez”:  A humán szolgáltatások területén dolgozó szakemberek előtt álló kihívások.