Az Autonómia Alapítványról

Az Autonómia Alapítvány az egyik első független magyarországi alapítványként jött létre 1990-ben, programjaikkal a roma emancipációt és az önszerveződő civil szervezeteket támogatják. Egyenlőségelvű, integrációs, közösségi megoldásokat keresnek és nyújtanak kistelepülésen élők számára, munkájukkal nagyban hozzájárulnak az aktív civil szféra támogatásához. Alapértékeik a nyitottság, a függetlenség, a szakmaiság és az őszinteség mellett a méltóság.
Forrás: http://autonomia.hu/hu/rolunk/

A kerekasztalbeszélgetésekről

Az Autonómia Alapítvány 2020-ban ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. Ebből az alkalomból online kerekasztalbeszélgetéseket szerveztek olyan témákban, amelyek szorosan kötődnek a szervezet tevékenységéhez, értékrendszeréhez. A tizenegy részes sorozat egyenként másfél órás részei az Autonómia1990 Youtube-csatornán érhetőek el, az alábbi táblázatban címszavakban foglaltuk össze az egyes beszélgetések témáit.

A beszélgetés címe	A beszélgetés tartalma	A beszélgetés elérhetősége
AA30 – Miben más a roma és nem roma szegénység?	A szegénység természete, a jelenséggel kapcsolatos okok és összefüggések.	https://www.youtube.com/watch?v=IlnAsOGi0dI
AA30 – Kinek éri meg az integráció	Mi az integráció ára, kinek/kiknek éri meg a társadalmi integráció?	https://www.youtube.com/watch?v=T2ZtPTtj6qs
AA30 – Kinek segít az adomány?	Az adományozás lehetőségei, lehetséges formái, csatornái, kihez milyen adományok jutnak el.	https://www.youtube.com/watch?v=rmwCoweQE_A
AA30 – Romák Pécsen és Miskolcon. Mi történt az elmúlt 30 évben?	Romák önszerveződő közösségei a két nagyvárosban, milyen fejlesztések valósultak meg ezeken a településeken.	https://www.youtube.com/watch?v=xeYzYSA8IxE
AA30 – Civil és (ön)kormányzati együttműködések a roma integrációért	Helyi civil kezdeményezések a helyi hatóságokkal és intézményekkel való együttműködése. Az ezzel kapcsolatos nehézségek és eredmények.	https://www.youtube.com/watch?v=hAAIsjLlYz4
AA30 Művészeti alapú fejlesztések hátrányos helyzetű településeken	Mit adhat a közösségi alkotás a hátrányos helyzetű településeken az embereknek. Milyen eszközökkel milyen eredmények érhetők el.	https://www.youtube.com/watch?v=9ejTZZOT248
AA30 – Roma média a múltban és a jelenben	A cigányság (ön)reprezentációja a médiában, korábbi médiumok és ezek öröksége.	https://www.youtube.com/watch?v=p8KE9ml1ffo
AA30 – Roma értelmiség emigrációban	A roma önszerveződés és az érdekképviselet szereplői gyakran emigrációban élnek, ebből milyen előnyök és hátrányok származnak.	https://www.youtube.com/watch?v=erErnAuclQM
AA30 – Roma fiatalok megerősítése két évtized távlatában	A PAKIV, 2001-2003 között megvalósult közösségfejlesztői képzés öröksége.	https://www.youtube.com/watch?v=Y2S1V8y8qUg
AA30 – Hány dimenziós a hatékony fejlesztés	Mit jelent a komplex fejlesztés, mennyi időbe telik egy ilyen folyamat, a pontszerű hosszútávú beavatkozás hatékonyabb?	https://www.youtube.com/watch?v=0Mwyo8tCmRs
AA30 – Mennyiben készít fel a szakképzés a munka világára?	A szakképzés és a valóság viszonya, versenyképesség, hibák és hiányosságok, jó gyakorlatok a képzésekkel kapcsolatban.	https://www.youtube.com/watch?v=_KbZdLqyj6M
AA30 – Mik lehetnek hátrányok és előnyök a munkaerőpiacon	A hátrányok csökkentésének lehetséges eszközei, a romák lehetőségeinek javítása.	https://www.youtube.com/watch?v=8FJn7idysnU

Jelen cikkben nincs lehetőség arra, hogy az összes fentebb említett témát bemutassuk, ugyanakkor két – a Parola folyóirat, így a közösségfejlesztés szempontjából is fontos – beszélgetést részleteiben is közlünk. A szövegben található, egy-egy fejlesztési programhoz kapcsolódó képeket az Autonómia Alapítvány honlapjáról kölcsönöztük.

 

Hány dimenziós a hatékony fejlesztés?

Forrás: Autonómia1990 Youtube-csatorna
Közzététel dátuma: 2020. 12.01.
Link: https://www.youtube.com/watch?v=0Mwyo8tCmRs

Kulcsszavak:
koordináció, helyi fejlesztés, komplex fejlesztés, hatékony megvalósítás, projektmunka

A tartalomról röviden így ír a videó alatt az Autonómia Alapítvány:
„A hátrányos helyzetű településeket és régiókat célzó fejlesztések kapcsán kulcsszóvá vált a komplexitás. De ki mit ért komplex fejlesztés alatt? Mennyi idő szükséges a hatékony fejlesztéshez? Mi a célravezetőbb, a térségi vagy a pontszerű beavatkozás? Hogyan viszonyulnak a hosszútávú fejlesztő programok az állami intézményrendszerekhez?”

Résztvevők:
Jászné Nagy Katalin, intézményvezető-helyettes, Kistérségi Szociális Központ, Baktalórántháza
Kullmann Ádám, program menedzser, Európai Bizottság
Rácsok Balázs, szociális igazgató, Magyar Ökomenikus Segélyszervezet
moderátor: Virág Tünde, a KRTK tudományos főmunkatársa

A beszélgetés elején a részvevők megfogalmazták, hogy mit értenek komplex fejlesztés alatt. Rácsok Balázs szerint a komplex fejlesztés esetében a munka nem egy valamire irányul, több tényezőt is figyelembe vesz egy-egy problémával összefüggésben. Példaként említi, hogy ha egy gyermeknek nincs iskolatáskája, akkor nem iskolatáskát vásárolnak neki, hanem a probléma okait igyekeznek feltárni. Így egy kis problémakör elkezd átalakulni egy komplex problématérképpé: ok-okozati összefüggéseket keresnek. Egy rendszerszintű beavatkozásról van tehát szó, amely szektorközi, rendszerközi együttműködést is jelent. Egy intézményen belül is létezhet komplexitás, de az csak az adott intézmény korlátai között tud megvalósulni. Jászné Nagy Katalin említi, hogy egy-egy egyén helyzetébe több területen érdemes beavatkozni, a szakembereket is arra bíztatják a szociális intézményben, hogy soha ne egy problémára fókuszáljanak, hanem a család több szereplőjét is vegyék figyelembe. Ha csupán egy dologra koncentrálnak, akkor csak rövid távon tudnak beavatkozni, ezzel szemben az lenne a cél, hogy egy-egy személy vagy család helyzete hosszú távon is megváltozhasson, strukturális változásokat érjenek el az érintettek életében.

Második nagy témaként az a kérdés vetődött fel, hogy hogyan jelenik meg mindez egy-egy program kialakításában. Kullmann Ádám úgy látja, hogy a finanszírozó oldaláról tekintve a komplex két dolgot jelent: egyrészt több szakterületet érint a fejlesztés, másrészt minden bonyolult, nehézkes, lassú és energiaigényes. Vannak olyan problémák, amelyekre a komplex fejlesztés a jó megoldás, de sok esetben nehezítheti, bonyolíthatja is a megvalósítást, így az egészséges balanszírozásra, a hatékonyság fontosságára hívja fel a figyelmet.

Arra a kérdésre, hogy a különböző szereplők munkájának összehangolása hogyan lehetséges Jászné Nagy Katalin szerint amikor egyszerre több program is folyik, a kapcsolatfelvétel a legfontosabb. Ilyen esetekben speciális megoldások szükségesek, például a találkozókra minden terület képviselőjét meghívják, így ott az összes megvalósító találkozhat az érintettekkel. A programok közötti együttműködés kulcsfontosságú: igyekeznek elkerülni, hogy ugyanazt a programelemet ajánlják fel a különböző szereplők. Krízishelyzetekben is hasonlóképpen dolgoznak, egymás munkájának kioltását próbálják elkerülni. A pályázat megszűnése után ezzel a módszerrel tapasztalt szakembereket tudnak bevonni az intézmények működésébe. A nehéz kezdet után ezt a szemléletet már átvették a projektek, a későbbi programok megvalósítása szempontjából fontos lenne a hatékony együttműködés. Rácsok Balázs úgy látja, hogy ezen a téren vannak nagy kudarcok és vannak nagy sikerek is, az együttműködéseket nagyon sok minden befolyásolja (motiváció, túlterheltség, érdekek, érdeksérelmek, helyi viszonyok, régi beidegződések), és ezekre sokszor nem tud hatással lenni a fejlesztés. Először meg kell érteni, hogy miért működik nehezen a kommunikáció (néha el kell fogadni, hogy egyszerűen nem lehetséges), és innen szükséges továbblépni. Kulcsfontosságú, hogy sok szereplővel a lehető legtöbbet kommunikáljanak a folyamat kezdetén, így érthető meg, hogy pontosan mit gondolnak a résztvevők a fejlesztésről. A hosszú távú tervezés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: egy pontszerű beavatkozás kockázatos a cserbenhagyás érzése sokszor rosszabb, mintha el sem kezdték volna a programot, ezért a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elkötelezett a hosszú távú működésben. Fontos kiemelni, hogy az alapszolgáltatások és a fejlesztő szervezetek más logika szerint működnek, nagy kérdés, hogyan lehetséges a projektszemléletet összeegyeztetni a hosszú távú beavatkozással. Arra a kérdésre, hogyan lehetne ezt projektszinten beépíteni Kullmann Ádám a Tanoda példáját hozza, amely akár éveken át finanszírozás nélkül működik a hosszú távú beavatkozás érdekében. A fő kérdés, hogy van-e egy olyan szereplő, aki össze tudja fogni a programokat (hitelesség, kommunikációs képesség birtokában), továbbá ki kell várni az eredményeket, a tervezés sokszor nagyon sok időt vesz igénybe.  A hosszú távú tervezés és a határidők elcsúszása nem mindig segíti egy-egy program hatékony megvalósítását. Nem az az optimális, ha minél inkább folyamatossá tesszük a tevékenységet, hanem egyensúlyt szükséges találni a rövid távú beavatkozás és a strukturális változások elérése között – zárja gondolatait.

Joggal merülhet fel az a kérdés, hogy mennyi időbe telik a strukturális változások elérése. Rácsok Balázs véleménye szerint ez rengeteg idő, körülbelül 20-30 év, kevesebb semmiképpen sem. Nagy dilemma, hogy kikkel kezdik el a munkát, az erőforrásaikat kikre összpontosítják. Kiket lehet még hatékonyan fejleszteni. A beavatkozás kezdetén nehéz megmondani, hogy kikkel hova lehet eljutni adott idő alatt, ehhez mennyi erőforrás felhasználása szükséges. A segélyszervezet beavatkozás-értékelés szempontjából elkülöníti egymástól a hosszú távú fejlesztést és a krízis-segélyezést: a szociális tevékenységek mérése szempontjából a két típusú beavatkozás teljesen más.

A résztvevők egyetértenek abban, hogy a hosszú távú beavatkozás kulcsa, ha önfenntartóvá válik egy fejlesztés. A Rácsok Balázs által képviselt Magyar Ökumenikus Segélyszervezet esetében soha nem cél a hosszú távú segélyezés, a hangsúly a képessé tételen van. A folyamat elején sokat adnak az egyén megerősödéséhez, aztán tervezetten csökkentik az általa elérhető szolgáltatásokat. A családok átmeneti otthona egy ilyen tudatos folyamatot, programot futtat, melynek végén a családok önállátásra is képesek lehetnek 3-4 év után. Persze – hangsúlyozza – minden eset más, így differenciálás szükséges a családok között. Jászné Nagy Katalin úgy látja, hogy a jogszabályi és pályázati lehetőségeken túl nagyon fontos a jó szakember, elsősorban rajta múlik, hogy mikor és hogyan lehet elengedni az érintettek kezét. Kollégái sokszor a meglévő intézményi eszközrendszert használják, így mindenképpen szükséges a szociális alapszolgáltatások és a gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése a programok megvalósítása mellett. A szakember-utánpótlás érdekében képzéseket indítottak, térségi összefogásokban gondolkodnak. Az állami fenntartású szociális intézmények esetében sokszor összekapcsolják a projektek finanszírozását az alapszolgáltatásokkal a hatékony forrásallokáció érdekében.

A komplex fejlesztések esetében mindig kardinális kérdés a nagy rendszerekkel – például oktatási intézményekkel – való együttműködés. Juhászné Nagy Katalin szerint nekik sokat segít az iskolai, óvodai szociális munka megjelenése. A lemorzsolódás csökkentése lenne a fő cél, ennek érdekében piacképes, hatékony képzéseket próbálnak szervezni, és utánkövetik az érintetteket. Sok nehézséget okoz a bonyolult foglalkoztatásügyi adminisztráció és ügyintézés, ebben is próbálnak segíteni, hisznek a változásban. Egyes oktatási intézmények nem engedik be a projektet, ebben az esetben a megvalósítók próbálják meggyőzni az iskolákat a programok hatékonyságáról és jó szándékáról.

Konklúzióként elmondható, hogy sok esetben egy-egy személy ambícióján múlik a sikeres beavatkozás. Ez felveti azt a kérdést, hogyan lehetne ezt valahogy rendszerszintre emelni, hogy egyszerre több szektorban, területen is történjenek változások. Hogyan lehet kilépni a lokális fejlesztésekből? Rácsok Balázs úgy fogalmaz válaszában, hogy a pontszerű fejlesztések tapasztalatai össze tudnak érni jó gyakorlatok formájában. Lehetséges, hogy például egy iskola nem fogja látni ezeket a kapcsolódási pontokat, de bármilyen fejlesztés elkezdi érinteni az összes alrendszert. A lehető legtöbb partner bevonásával lehet elérni olyan mechanizmusokat, amelyek később sztenderddé válhatnak más szektorban is. Az együtt változás a lényeg: a projektekben olyan elemeket kell megvalósítani, amelyek máshol is hatékonyak lehetnek, a mindennapokban hasznos elemek beépülése nagyon fontos a fejlesztésekben.

A beszélgetés végére az a konklúzió rajzolódik ki, hogy a hatékony fejlesztés komplexitása mindig helyzetfüggő, a dimenziók optimális számát nem lehet univerzálisan meghatározni. A résztvevők abban egyetértenek, hogy a hatékony kommunikáció és a képessé tétel, a projektek eredményeinek önfenntarthatósága, valamint a minél több alrendszer számára használható jó gyakorlatok keresése mind-mind hozzájárul a sikeres komplex fejlesztések megvalósításához.

 

Kinek éri meg az integráció?

Forrás: Autonómia1990 Youtube-csatorna
Közzététel dátuma: 2020. 10. 08.
Link: https://www.youtube.com/watch?v=T2ZtPTtj6qs

Kulcsszavak:
társadalmi integráció, roma integráció, az integráció ára, a társadalmi integráció folyamata, az integráció társadalmi haszna

A tartalomról röviden így ír a videó alatt az Autonómia Alapítvány:
„A romák integrációja kapcsán gyakran hallani költséges projektekről, illetve arról, hogy a társadalomnak kötelessége lehetőséget biztosítani a hátránnyal induló tagjainak. Megéri-e az integráció befektetést, időt, pénzt, törődést, a szerencsésebb sorsú csoportok áldozatait? Erről az érzékeny kérdésről szigorú tények tükrében beszélgettünk szakértők bevonásával.”

Résztvevők:
Messing Vera, szociológus, a Közép-európai Egyetem kutatója
Scharle Ágota, közgazdász, a Budapest Intézet vezető kutatója
Isztin Péter, közgazdász, a Corvinus Egyetem oktatója
moderátor: Béres Tibor, az Autonómia Alapítvány munkatársa

A beszélgetés témája a társadalmi integráció mérhetősége, az integráció hiányának költsége. A résztvevők arra vállalkoztak, hogy a beszélgetés elején meghatározzák a társadalmi integráció fogalmát és annak szintjét a mai Magyarországon. Az első kérdés egy gondolatkísérlet, amely arra vonatkozott, hogy az elmúlt 30 évben mennyire tudott a magyar társadalom élni a rendszerváltás lehetőségével, mennyire igazságos, méltányos a magyar társadalom egy 1-től 10-ig terjedő skálán (ahol az 1-es a teljesen méltánytalan és a 10-es a teljesen méltányos). Scharle Ágota véleménye szerint, ha a 10-es az észtek, akkor mi 4-es; Isztin Péter 3 körüli pontot adna a roma integráció szempontjából. Messing Vera nem pontozna, szerinte nincs egy olyan pont, amit tudna adni, mert ez nagyon változó. Az elmúlt 30 évnek különböző szakaszai voltak, ráadásul nincs összhangban a politika és az emberek viszonyulása a kisebbségekhez, valamint elmondható, hogy az utóbbi 10 évben sokat romlott az esélye a társadalmi integrációnak.

Továbbhaladva a beszélgetésben a résztvevők megfogalmazták, hogy mit értenek (roma) társadalmi integráció/dezintegráció alatt? Messing Vera az egyenlő esélyek szempontjából közelíti a kérdést, szerinte az esélyegyenlőség a társadalmi integráció alapja: akkor integrált egy társadalom, ha tagjainak azonos esélyei vannak a hasonló körülmények elérésére (lakhatás, munka, oktatás); hasonló esélyei legyenek arra, hogy őket egyenrangúnak tekintsék. Scharle Ágota egyetért az esélyegyenlőséggel, majd hozzá teszi, hogy fontos eleme az integrációnak, ha a különböző közösségekben romák és nem romák együtt élnek: az integráció a szegregáció ellentéte. Isztin Péter vélekedése szerint egy integrált társadalomban mindenkinek esélye van kiteljesedni. A teljes esélyegyenlőség valószínűleg nem elérhető, de el lehetne mozdulni ebbe az irányba.

A következő kérdés az integráció társadalmi költségére irányul, illetve arra, hogy megtérül-e az integráció? Isztin Péter fontosnak tartja tisztázni, hogy milyenfajta integrációs programokról beszélünk, hiszen vannak olyan programok, amelyek drágábbak, mint a hozamuk. Amikor azonban a programok korai életszakaszban (0-5 éves korban) avatkoznak be, akkor igen komoly eredményeket érhetnek el. Továbbá vannak olyan programok, amelyek nem csak a résztvevők, de a többségi társadalom számára is megtérülnek. Messing Vera hangsúlyozza, hogy a sikeres integrációs programok az államháztartási bevételeken mérhetőek. Egy magasabb végzettségű és társadalmi státusú embernek magasabb a jövedelme, több adót fizet, többet fogyaszt, így több hasznot hoz az államháztartás számára. Ez azt mutatja, hogy a korai integráció jelentős anyagi hasznot is jelent az államnak: látható, hogy 10 év távlatában a jó programok megtérülnek. Scharle Ágota rávilágít arra, hogy a harmadik terület a makroszint, ha a kohézió meggyengül, akkor ez az intézményeket is meggyengíti, ami lelassítja a gazdasági növekedést. A résztvevők egyetértenek abban, hogy ezek a sokszor nehezen érthető, jórészt közgazdaságtani érvek talán kevésbé segítik a programok hatékonyságának elfogadtatását a társadalom tagjai számára. Isztin Péter azonban úgy véli, hogy ezekről az érvekről lehetne bőven többet beszélni. Fontos elem továbbá, hogy az integráció egy kétoldalú folyamat, a többségi társadalomnak erre vevőnek kell lennie, míg a kirekesztés jelenlegi szintje meggátolja a hasznosságról való meggyőzést.

Hogyan lehet akkor jó érveket mondani a társadalomnak? – hangzik el a következő kérdés. Ezek az érvek nem könnyen megérthetőek, és nincs is megfelelő médium ezek közlésére. Scharle Ágota hangsúlyozza, hogy nem légüres térben alakult ki a mostani helyzet, hosszú idő óta használja a politika a romákat bűnbakoknak, eredmények nélküli csoportként mutatják be őket, médiareprezentációjuk kimerül a néma vágóképekben és a korrupciós ügyekben. Ez eredményezi azt a kialakult képet, hogy a roma társadalommal nem jutunk előre, és ez az ő hibájuk. Ebből a kiindulópontból kellene elmagyarázni a többségnek, hogy érdemes költeni ezekre a programokra. Racionális érvekkel, számokkal ezt az attitűdöt nehéz megváltoztatni. Ráadásul a bizonytalan egzisztenciális helyzetben lévők sokkal könnyebben hárítják el ezeket a programokat, hiszen saját megélhetésüket, társadalmi státusukat is féltik. Isztin Péter szerint azt lehetne kommunikálni, hogy bizonyos szempontból jogos az, ha valaki szkeptikus egy-egy integrációs programmal szemben, de nem minden arról szól, hogy ez pénzkidobás. A mélyszegénység okozta problémákat bizonyos programokkal lehet hatékonyan csökkenteni. Messing Vera vélekedése szerint azonban a programokról egyszerűen feledkezzünk meg! Érdemi eredményeket nem lehet ezekkel elérni, vannak olyan projektpénzek, amiket jól költöttek el, de a projektszemlélet ezen problémák megoldására alkalmatlan. A rövid időtáv, valamint az egy-egy területen történő beavatkozás nem komplexen kezeli a problémákat. Bizonyos közösségekben lehet javítani a helyzeten, de strukturális változásokat így nagyon nehéz elérni. Igazán jó program pedig nagyon kevés van. Egy társadalomban az előítéletesség és a kirekesztés akkor jelentős, ha maga a társadalom van bajban. A biztonságérzet növekedése segítene ezen, valamint az is, ha a médiában (politikában) sugárzott társadalomképnek részei lennének a romák.

A magyar társadalom mérhetően nem boldog – hangzik el a beszélgetés moderátorától. A szolidaritás értékké tételével létre lehetne hozni egy olyan csoportot, ami az integráció motorja lehetne? A szolidaritás érzése vezethetne az integráció igényéhez? Messing Vera szerint ez egy nagyon naiv elképzelés, a menekültválság kapcsán láthattunk szolidaritást, de azóta nagyjából ez eltűnt. Valami más színtéren kellene gondolkodni, nem a politikában. Az egyik terület az üzleti szféra, ahol lehet érdemben változásokat elérni. A kulturális szférában hasonló a helyzet, itt nagyobb az esély a változásra, mint a politikában. A válaszokat zárva Scharle Ágota úgy véli, hogy a magyar társadalom szolidáris, de az északiakhoz képest sokkal inkább családcentrikus, a felelősségérzet határait nagyon szűken húzza meg. Közösségépítésre lenne szükség, több találkozásra és egymás sorsának a megismerésére.

Összességében elmondható, hogy a beszélgetés résztvevői egyetértenek abban, hogy a mai magyar társadalom jelentős hiányosságokat mutat a romák társadalmi integrációja szempontjából. Ez nem csupán az esélyegyenlőség alacsony szintjéből, de a cigányság negatív megítéléséből is következik. A társadalmi integráció alacsony szintje jelentős gazdasági károkat okoz az államháztartásnak, ezeket a költségeket pedig nagy részben a többségi társadalom fizeti meg. Az integráció kulcsa az lehetne, ha minél kevésbé befolyásolná az életesélyeket az, hogy ki hova születik. Fontos szerepe van továbbá annak, hogy közös lakóhelyen egymás mellett tudjunk élni békében, pozitív visszacsatolásokkal.

Arra a kérdésre tehát, hogy kinek éri meg az integráció, a válasz – nem meglepő módon – az, hogy mindannyiunknak.