Egy járásban dolgoznak. Együttműködnek?

2020/1

Kutatási összefoglaló a leghátrányosabb helyzetű járásokban megvalósuló szakmaközi együttműködések feltárásárára irányuló kutatásról

BEVEZETŐ[1]

A Közösségfejlesztők Egyesülete megbízásából e munkában közreműködő kutatói csoport 2019 és 2020 között közösségi alapú részvételi kutatást végzett a Közösség alapú szolgáltatások fejlesztése és a szakellátással való összekapcsolása kistelepüléseken című EFOP-5.2.2-17-2017-00011 projekt keretében, amelynek célja egy-egy magyarországi és erdélyi, leghátrányosabb helyzetű járásban működő szociális, egészségügyi és közművelődési szakmai együttműködések mélyebb megismerése volt.

A kutatói csoport tagjai: Balla Zoltán, Bereczky Béla, Boda Kitti, Bortnyákné Urbán Hajnalka, Csabai Lucia, Gyenes Zsuzsa, Lázár László, Molnár Aranka, Pongráczné Kiss Éva, Sándor Béla, Takács Csabáné voltak. [2]

A kutatás, a projekt átfogó céljához illeszkedve, elsősorban a közösségi alapú szolgáltatások fejlesztéséhez, annak szakmai megalapozásához járult hozzá.

„A közösségi alapú szolgáltatás az igények és szükségletek kielégítésének az a módja, amely a helyi közösségbe ágyazottan működik, vagyis helyben van; személyes, illetve helyi közösségi szükségletekre és erőforrásokra épít; a helyi lakosokkal egyenrangú, partneri viszonyban működik; belső erőforrásokat mozgósít; más szolgáltatásokkal, illetve a helyi közösség más szereplőivel partnerségben dolgozik.” (Gyenes, 2019)

Két helyszínen, egy magyarországi és egy erdélyi célterületen zajlott a feltáró munka, ezen célterületek mindkét ország esetében a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közül kerültek ki. A kutatás két fő részre különült el: elsőként a helyi közösségekben jelenlévő közösségi funkciókat vizsgáltuk, majd ezt követően a szociális, egészségügyi és közművelődési területen működő intézmények és az e területeken dolgozó szakemberek közötti együttműködések jellemzőit azonosítottuk. Ennek folyamán az alábbi kérdésekre kerestük a választ:

  • Hogyan működnek a közösségi funkciók a kiválasztott célterületen – a helyi szakemberek megítélése szerint?
  • A közszolgáltatásban dolgozó helyi szakemberek, valamint a meglévő intézmények között milyen kapcsolati struktúra rajzolódik ki?
  • Hogyan járulnak hozzá az együttműködések a mindennapi munkavégzés, munkakörülmények jobbá tételéhez?

A közösségi alapú részvételi kutatás nemcsak azt tette lehetővé, hogy megismerjük a két járásban már meglévő szakmai együttműködések főbb jellemvonásait, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy a bevont érintett szakemberek, helyi lakosok aktív résztvevői legyenek e kutatási folyamatnak. Ezáltal az eredmények amellett, hogy megalapozzák a jövőbeni, közösségi alapú szolgáltatások fejlesztésére irányuló tevékenységeket, egyúttal beépülhetnek a helyi szakemberek jelenlegi együttműködéseinek fejlesztésébe is, segítve ezzel mindennapi munkavégzésüket.

ELMÉLETI KITEKINTÉS

A lokális közösségek szociális, egészségügyi, valamint közművelődési szolgáltatások hatékonyabb működésében betöltött szerepét számos tanulmány igazolta (Minkler–Wallerstein 1990, Parker 1996, Fawcett et al. 2000, Israel et al. 1998, Deeds et al. 2008). Ezért indultunk ki a lokális közösségek meghatározásának funkcionális megközelítéséből.

„A lokális közösség egy olyan társadalmi rendszer, amely egy adott lokalitásban a fogyasztási és szolgáltatási mechanizmusoknak, a személyes kapcsolatok kialakításának, fenntartásának, a társadalmi szerepvállalásoknak és részvételi formáknak a megjelenésének a közege.” (Weil 2013)

A funkcionális közösségértelmezést képviselő szakértők más-más releváns funkciót emelnek ki, amelyek alapvetően az aktuális közös célok, érdekek mentén változnak (idézi Csurgó –Légmán 2015, Hankiss 1983, Gorman 2002, Kovács 2007). Warren (1978) a közösségek funkcionalista értelmezése kapcsán a társadalmi egységek működését a társadalmi cselekvések olyan szervezett rendszereként határozta meg, amely a mindennapi életvitel alapszükségleteihez igazodik.

A Warren által felsorolt öt funkció szerepe a következőképpen foglalható össze:

  1. szociális és gazdasági termékek, javak termelése, forgalmazása és fogyasztása
  2. az ifjúság szocializációja,
  3. norma és társadalmi kontroll fenntartása (mind az informális hálózatokon keresztül, mind pedig a hivatalos csatornákon át)
  4. társadalmi részvétel,
  5. kölcsönös segítségnyújtás (Warren, 1978).

A lokális közösség általa betöltött funkciók mentén való értelmezése lehetőséget ad arra, hogy megértsük a kollektív cselekvés struktúráját (Weil 2013). Amennyiben a közösségekre mint komplex rendszerekre gondolunk, az egyes funkciók mentén társadalmi és szervezeti kapcsolatok számos hálózata rajzolódhat ki előttünk, amelyek határait ugyan nehéz meghatározni, azonban a hálózatok egyes tagjai közötti interakciók megértését segítheti a kapcsolathálózat helyi sajátosságainak feltárása (Gilchrist 2009). Az adott lokalitásban működő közszolgáltatások lényegében a kölcsönös segítségnyújtás funkcióját töltik be, amelyek közösségi alapú működtetésében a helyben lévő erőforrások nagyon fontos szerepet játsz(hat)nak (Gilchrist 2011).

Mindazonáltal, a helyi közszolgáltatásokat nyújtó intézmények és szakemberek között lévő partnerségek, hálózatok megismerése fontos segítő tényezője a térségfejlesztések tervezésének, ennek jelentőségét több hazai és nemzetközi kutatás, tanulmány is hangsúlyozta (Budai 2009, Budai–Puli 2015, Dávid–Magvas 2011, Provan 2005, Jeffrey et al. 2001, Barbara et al. 1998). Így a szolgáltatásnyújtás minőségi jellemzőjeként számontartott együttműködések egyre inkább a térségi fejlesztések kiemelt célpontjaivá válnak (Budai-Puli 2015).

Amikor együttműködésekről beszélünk, elengedhetetlen, hogy rávilágítsunk annak különböző szintjeire, minőségbeli különbségeire, ugyanis a különböző szintű és típusú együttműködések más-más célt szolgálnak. A szakmaközi együttműködések hatékonyságának vizsgálata során egyes szerzők kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a kollaboratív együttműködésen alapuló hálózati működések vizsgálatának, annak az együttműködés minőségére tett pozitív hatásának. (Keast-Mandell 2008).

Korábbi vizsgálatok, tanulmányok széleskörűen bemutatták a szektorközi (civil, állami és egyházi) együttműködő partnerségek, hálózatok jelentőségét a különböző egészségügyi és szociális szolgáltatások hatékonyabb működtetésében (idézi Provan–Agranoff 1991, 2003; Baker et al. 1994; Israel et al. 1998; Jennings és Ewalt 1997; O’Toole 1997). A közös, hálózati együttműködésen alapuló tevékenység, összehangolt munkavégzés eredményeként az így működő szolgáltatások sokkal jobban fel tudják használni a lokalitásban rejlő erőforrásokat, amelynek hatására a közösség tagjainak jóllétére irányuló fejlesztések sikeresebbek (Provan 2005). Mindemellett a diverz együttműködésen alapuló szolgáltatások sokkal eredményesebben tudják megoldani a nehéz, közösségben rejlő problémákat (Provan 2005). A szociális, egészségügyi és más kapcsolódó szolgáltatások közötti együttműködések, hálózatok egyfajta összeadott közös erőforrásként segítik a lokalitásban rejlő problémák felszámolását (Provan 2005, Dávid 2011).

A projektben egyik hazai partnerünk a „FOGADÓ” Észak-Abaúji Közösségfejlesztők Köre Egyesület (FÉSZAK) volt.

Ezeket az együttműködéseket azonban nagyon nehéz létrehozni, kialakítani, még nehezebb hatékonyan fenntartani, így gyakran a közösségi hálózatok, főleg intézmények között nem válnak hosszútávon életképessé (Provan 2005, Wandersman–Goodman–Butterfoss 1997; Weiner–Alexander 1998). Akadályozó tényezőként tartják számon a hálózatok közötti együttműködések infrastrukturális hátterének hiányát, amelynek következtében ezek a hálózatok sokszor önerőből valósítják meg az együttműködést, egyfajta munkán túli befektetésként, és sokszor nincs mögöttük tényleges pénzügyi támogatás sem. Még több akadály rejlik azonban éppen a hálózat tagjai között, annak tagjaiban, hiszen sokszor a szűkös erőforrásokból gazdálkodó szervezetek nem szívesen osztják meg a hálózat tagjai között saját erőforrásaikat. Sokkal inkább saját működésükre fordítják azt, mivel nem tapasztalták meg a megosztott erőforrásokban rejlő megerősítő hatást. A másik fontos akadály, amelyet a legtöbb kutatás megemlít, az autonómia elvesztésétől való félelem, amely szorosan összefügg azzal a problémával, hogy a partnerség működésére vonatkozóan minden partnernek általában megvan a saját elképzelése (Keast 2014).  Mindazonáltal elmondható, hogy a szolgáltatásnyújtás során alkalmazott hálózati alapú, kollaboratív együttműködés lehetővé teszi a szolgáltatások közösségi alapú működtetését (Provan 2005, Alter–Hage 1993).

Egyeztetés projektről, kutatásról a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesületével

KUTATÁSMÓDSZERTAN

Kutatási probléma

A vizsgált kutatási probléma körülhatárolását igyekeztünk minél inkább a helyi igényekhez, szükségletekhez igazítani. Meghatározó volt, hogy mit tekintettek (mindkét célterületen: Magyarországon és Romániában) problémának a helyi szakemberek. Ezért egyrészt a kutatás előkészítéseként strukturált interjúkat készítettünk a térségben dolgozó szociális, egészségügyi és közművelődési szakemberekkel. Másrészt széleskörű rendszerelemzést végeztünk különböző adatbázisok, valamint korábbi, a térségre vonatkozó kutatások, tanulmányok másodelemzése alapján. Harmadrészt pedig, ami leginkább hozzásegített minket a kutatási probléma, s így a kutatási téma helyi igényekhez való alakításához, az a részvételi alapú kutatási műhelyek megszervezése és kialakítása volt: a célterületen ötfős kutatói műhely alakult, amelynek rendszeres találkozói során szűkítettük le a kutatást meghatározó lehetséges problématerületeket.

Kutatási problémaként határoztuk meg a térségben jelenlevő szolgáltatások között meglévő szinergiahiányt, másként kifejezve, a „zárt körök problémáját”.

A szakemberek szerint nem biztosítottak megfelelően az együttműködést segítő strukturális keretek, feltételek, ehelyett „bejáratott utak” vannak, ennek következtében a szolgáltatások és szakemberek, valamint az igénybe vevők között „zárt kapcsolati körök” alakulnak. Mindez pedig a szakemberek véleménye szerint nehezíti a hatékony erőforrás-megosztást a járás területén.

 A kutatás részvételi jellege

A részvételi kutatás mint egyfajta ernyőfogalom többféle kutatási módszert magában foglal, amelyek közül jelen kutatás során a közösségi alapú részvételi kutatást alkalmaztuk (Caine–Mill 2016). Ennek az alábbi alapelveit emelnénk ki:

  • a közösség tagjainak a bevonása a kutatás folyamatába;
  • a kutatás etikai következményeinek figyelembevétele a kutatásban részt vevő egyének és közösség vonatkozásában;
  • az együttműködés fenntartása a kutatás során;
  • az eredmények általánosíthatóságának és a helyi közösségre gyakorolt hatásának egyensúlya;
  • a rugalmasság biztosítása, amely a folyamat interaktív jellegéből adódik (Caine–Mill 2016).

“A közösségi alapú kutatás egy ciklikus és iteratív kutatási folyamat, amely lehetővé teszi a kutatók módszertani és elméleti szakértelmének a nem tudományos partnerek tudásával való integrálását. A közösségi alapú kutatás egy olyan megközelítés a kutatás számára, amely a közösség tagjaival való hiteles partnerséget értékeli.” (Caine–Mill 2016:17-18).

Bergold és Thomas (2012) a közösségi alapú részvételi kutatások lényegét abban látja, hogy a kutatás folyamatában a kutatott közösség tagjai mint kutatótársak vannak jelen. A kutatás előkészítését meghatározó módszertani jellemző a kooperatív jelleg. A kutatás ezen formája elsődlegesen nem a konkrét kutatási módszerek lefektetéséből indul ki, sokkal inkább azt a teret hozza létre, ahol a közös tudás megteremtésének a folyamata megvalósulhat, így a hangsúly leginkább arra helyeződik, hogy hogyan teremthető meg ez az együttműködés. Ennek során figyelmet fordítanak arra, hogy megfelelő teret alakítsanak ki a közös tudásgeneráló folyamatoknak. Nem utolsó sorban pedig ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a helyzet megértése, feltárása által hozzájáruljon a benne részt vevők képessé tételéhez (Bergold–Thomas 2012).

 A kutatásban megvalósult részvételi elemek:

Bevont helyi érintett kutatók (helyi lakosok, szakemberek): A kutatásban öt helyi lakos vett részt, akik a szociális, egészségügyi és közművelődési szolgáltatások valamelyikében dolgoznak, illetve mindezeket igénybe veszik a térségben.

Együttműködés módja: A helyi szakemberekkel közösen kutatói műhelyeket tartottunk, amelyeket adott esetben online Skype-megbeszélések, egyeztetések egészítettek ki.

A kutatói műhelyeken érintett főbb témák, tevékenységek:

  • Kutatási téma, kutatási probléma konkrét lehatárolása, közös megfogalmazása
  • Félig strukturált interjú kérdésvázának közös összeállítása
  • Kutatásmódszertani felkészülés
  • A próbafelvétel tapasztalatainak közös megbeszélése, az interjúvázlat pontosítása, interjúalanyok gyűjtése
  • Az interjúfelvételek tapasztalatainak megosztása
  • Az eredményeket értékelése, az elemzés közös megbeszélése
  • A kutatás más elemeinek (kérdőíves felmérés, fókuszcsoportos vizsgálat) megvitatása

Kutatási módszer

A kutatás, mindkét célterületen két kutatási szakaszra különült el. Az első szakaszban a lokális közösségi funkciók működésének megértésére fókuszáltunk, míg a második szakasz során a közszolgáltatásokat megvalósító intézmények, valamint szakemberek közötti együttműködések jellemzőinek megértését tűztük ki célul. Az alábbi táblázat e két kutatási szakaszban alkalmazott módszereket foglaltuk össze:

Kutatási téma Kutatási módszer
I.      szakasz: A közösség funkcionalitásának vizsgálata Fókuszcsoportos interjú
II.   szakasz: A közszolgáltatások közötti együttműködés vizsgálata Félig strukturált interjú
Kérdőíves felmérés

 

Első kutatási szakasz: fókuszcsoportos interjú

A helyi közösségek állapotát mind az erdélyi, mind a magyarországi célterületen fókuszcsoportos interjúk keretében vizsgáltuk. A fókuszcsoportos interjú mint kvalitatív kutatási módszer lényegében a csoportos interjúk közé tartozik, hiszen a kiválasztott interjúalanyok „csoportosan kommunikálnak egy adott témáról” (Vicsek 2006:17). Az elemzésben hangsúlyt kap az interjúalanyok közös véleményformálása, kölcsönös reflexiói az érintett témára vonatkozóan. Jelen kutatás feltáró jellegű, hiszen az interjúalanyok saját megítélésük szerint értékelik a járásra jellemző közösségi funkciókat (Vicsek 2006).

Interjúalanyaink kiválasztásánál, a projekt célcsoportjához képest, szűkítve annak körét, két fontos kitételt határoztunk mega részvételi kutatói műhely során: (1) a célterületen élnek, valamint (2) a célterületen dolgoznak. Az egyes közösségi funkciók alapján, a funkcióhoz való feltételezett kapcsolódásuk révén választottuk ki potenciális interjúalanyainkat, amely kiválasztási folyamat a kutatás előkészítéseként létrejött félig strukturált interjúk elemzésére épült.

Kutatásunk során a funkciókat feltáró szakaszban hat fókuszcsoportos interjút készítettünk, amelynek során 30 embert vontunk be az interjúzási folyamatba. Az általános, minden funkciót érintő fókuszcsoportos interjú alanyai mind a magyarországi, mind az erdélyi célterületen olyan közösségi munkában érintett helyi szakemberek, akik maguk is a járásban élnek, és több helyi közösség aktív tagjai.

Magyarországon az általuk szakmailag elemzett funkciók közül a legerősebb, valamint a leggyengébb funkció köré szerveztük a következő két interjút, azzal a későbbi módosítással, hogy az interjú során az általuk legerősebbnek tartott funkció értelmezését kiegészítették a legszükségesebb funkció kategóriájának meghatározásával, így jött létre a negyedik fókuszcsoportos interjú is. Tehát az első, általános értelmezést követően, a további három fókuszcsoportos interjú a következőképpen alakult:

  1. a szocializáció mint a legszükségesebb[3] közösségi funkció;
  2. a gazdasági boldogulás mint a leggyengébb közösségi funkció;
  3. a szolidaritás mint a legerősebb közösségi funkció.

Az erdélyi célterületen módszertanilag eltért a fókuszcsoportos interjú felvétele, ugyanis ott két fókuszcsoportos interjú zajlott, amelynek során az első részben az általános funkcióértelmezést követően, a második fókuszcsoportos interjúban az öt funkciót részletesen elemezték a résztvevők.

Második kutatási szakasz: kérdőíves felmérés, félig strukturált interjú

Kérdőíves felmérés

A hálózatelemzés mint kutatási módszer hozzájárulhat a nehézségek, akadályok leküzdéséhez azáltal, hogy segít feltárni az együttműködés jelenlegi formáját, és megérteni az esetleges elakadásokat, hátráltató tényezőket. Kutatásunk során Provan (2005) és Dávid (2011) módszertanából indultunk ki, akik kutatásaik során a hálózatelemzés alkalmazott formájára helyezték a hangsúlyt. Úgy véljük, hogy az általuk végzett kutatások elősegítik, hogy a hálózatelemzésben rejlő lehetőségeket a gyakorlati szakemberek által ültessük át a mindennapi munkavégzés területére. A legtöbb hálózatelemzésre épülő kutatás eredménye nem jut el érdemben a területen dolgozó szakemberekhez, pedig a megállapítások elősegítenék, hogy a lokális közösség tagjai megértsék jelenlegi működésüket, egyúttal megerősödjenek abban, hogy hogyan tudnak számukra megfelelő, hatékonyabb együttműködéseket kialakítani.

Mindkét kutatási területen végeztünk kérdőíves adatfelmérést a területen működő közszolgáltatások együttműködéseinek jellemzése céljából. Általánosságban elmondható, hogy kapcsolathálózat-elemzésünk során a Provan (2005) által meghatározott három fő együttműködési területet vizsgáltunk:

  • kölcsönös információcsere általi kapcsolat;
  • megosztott erőforrásokon keresztüli kapcsolódás;
  • közös tevékenység.

A kapcsolathálózat-elemzés során az alábbi öt kategória szerint elemeztük mindkét országban az intézmények közötti kapcsolatrendszert:

  • szociális szolgáltatások;
  • egészségügyi szolgáltatások;
  • közművelődési szolgáltatások;
  • egyéb civil szolgáltatások;
  • egyéb egyházi szolgáltatások.

Így mindkét országban a feltárt kapcsolathálózatban elsősorban ezen öt típus közötti kapcsolatokat elemeztük összehasonlító jelleggel, a fent meghatározott három együttműködési típus mentén.

A kutatási eredmények feldolgozása és továbbgondolása a projekt zárókonferenciáján

Félig strukturált interjú

A kutatás ezen részénél alapvetően a szociális, egészségügyi és közművelődési szakemberek közötti együttműködések jellemzőinek feltárására törekedtünk. A félig strukturált interjúk előkészítését, lebonyolítását, valamint elemzését kutatói műhelyek segítették. A műhelyek keretében a kutatásba bevont helyi szakemberek saját tapasztalataikkal, tudásukkal erősítették a félig strukturált interjúk koncepciójának kialakítását, valamint a felvételeket és az elemzési folyamatot.

Az interjúvázlat lényegében három rész köré összpontosul. Az interjú első része az egyént mint helyben élő szakembert szólítja meg, és ennek kapcsán egy térségi diagnózis felállítására helyezi a hangsúlyt, ezt követően a szakemberek jelenleg élő együttműködéseit tárjuk fel, majd interjúalanyainknak az együttműködések fejlesztése iránti szándékát ismertük meg, a változás iránti hajlandóságot helyezve a középpontba.

EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA

Első kutatási szakasz

A romániai (erdélyi), illetve magyarországi célterületen végzett kutatás első fázisaként a közösségek állapotát tártuk fel, a warreni (1978) közösségi funkciók interjúalanyaink általi értelmezése segítségével. Mindkét helyszínen elmondható, hogy nagyon nehezen választották ki az erősnek, illetve gyengébbnek ítélt funkciókat. Míg Magyarországon az ügyek mentén létrejött közösségek kapcsán döntöttek a kölcsönös támogatás, szolidaritás funkciójának kiemeléséről, s határozták meg mint a térség legerősebb közösségi funkcióját, addig Erdélyben legerősebbnek a szocializáció funkcióját tartották a bevont helyi lakosok. Ez utóbbi különösen érdekes abból a szempontból, hogy a magyarországi célterületen ezt mint az egyik legrohamosabban romló közösségi funkciót jellemezték. Ugyanakkor, mivel mindkét kiválasztott térség a leghátrányosabb területek közé tartozik, nem meglepő, hogy a leggyengébbnek a gazdasági boldogulást jellemezték.

A magyarországi célterületen a kölcsönös támogatás, szolidaritás funkció erősebb működésének okát annak kialakulásában látják, azonban az általánosságban elmondható, hogy az eszmei, ügyalapú közösségekben véleményük szerint sokkal jelentősebben működik e funkció, mint a lokalitásalapú közösségekben. Arról számoltak be interjúalanyaink, hogy a szolidaritást előhívó események az ügyalapú közösségek tagjait sokkal nagyobb arányban és gyorsabban ösztönzik cselekvésre, s ezáltal életben tartják, sőt megerősítik a járásban a kölcsönös támogatás funkcióját. A funkció működésének dinamikája tehát aktuális szituációhoz kötött, egyszeri események mentén alakul, amelynek fennmaradása és kiterjedése kapcsán szintén befolyásoló tényezőként azonosították a kiváltó esemény típusát. Úgy vélik, hogy a funkció megerősödésében, fontos szerepet játszik a közösségek múltja, gyökere, tehát a közösségek szocializációja, valamint a közösségek közötti kapcsolatok típusai (az ismertség szintje), a versenyhelyzet megléte, az adott közösség formalizáltságának szintje. A szolidaritás, kölcsönös együttműködés és segítségnyújtás vonatkozásában a személyességet emelték ki, mint legfontosabbnak ítélt sajátosságot. A személyes kapcsolatápolás, interjúalanyaink szerint, a szolidaritás mozgatórugója is, annak működésének alapfeltétele. A személyesség mellett a közös cél azonosítását, ápolását is elengedhetetlennek tartják az interjú résztvevői, amely az együttműködést hosszú távon teszi fenntarthatóvá.

Az erdélyi célterületen, a fókuszcsoportos interjú folyamán, interjúalanyaink hamar konszenzusra jutottak abban, hogy a szocializáció a térség közösségeinek egy erősebben működő funkciója, azonban hangsúlyozták, hogy csupán egy bizonyos aspektusból. A szocializáció ugyanis ebben a térségben a ’80-as évektől nagyon szorosan összekapcsolódik a hagyományőrzéssel, azon belül is a népi hagyományokkal és a néptánccal. Ez nem kifejezetten e terület lokális közösségeinek sajátja, hiszen az egész megyében nagyon jelentősnek vélik: „A hagyományőrzésre épülő értékrendet megtartani, azt az értékrendet beoltani egymás tagjaiba, ez erősen működik”. Tehát a hagyományőrzésen túli szocializációs funkciók gyengébben működnek a térségben interjúalanyaink véleménye szerint.

Az erdélyi interjúalanyok a gazdasági boldogulás funkcióját az egyik legkevésbé működőnek jelölték meg. Bár a térség központjának számító kisvárosban egyre magasabbak az ingatlanárak, a fizetések a környező térségekhez képest alacsonynak számítanak. A fókuszcsoport résztvevői továbbá megegyeztek abban, hogy ugyan folyamatos próbálkozások vannak a helyi termékek fejlesztésére, népszerűsítésére, a helyiek kevéssé nyitottak a helyi termékek vásárlására. Intézményi szinten tapasztalnak csak észlelhető elmozdulást ez irányba: „Mi mint intézmény megoldottuk, hogy (…) helyi vállalkozótól vásárolunk, és még sok ilyen vállalat van [a térségben], úgyhogy vállalati szinten ez működik, de egyéni szinten nem igazán”. Intézményi szinten tehát már tudatosulni látszik, hogy a helyi gazdasági boldogulást a helyi termékek előtérbe helyezésével lehetne fellendíteni. A térség múltjára vezetik vissza, hogy a gazdasági boldogulás terén való szorosabb együttműködések, partnerségek nem jellemzik a célterületet: „Nem hiszünk ebben, a régi rendszerben valahogy kiszakadtunk és mindenki elkezdett magának termelni, dolgozni”. Nagyon nehéz a közösségi alapú gazdaságszervezési folyamatok iránt elkötelezni a helyieket, annak pozitívumaira felhívni a figyelmet: „Hogy közösen termeljünk, hogy közösen adjunk el, hogy közösen munkáljuk meg, (…) nem működik”. Néhány ilyen irányú pozitív kezdeményezést azért példaként bemutatnak, amelyeket gyakran, véleményük szerint, a kényszerhelyzet idéz elő. A térségben működő szövetkezetek esetében is alapvetően kényszerhelyzet eredményezte, hogy ezt a típusú szervezeti formát választották. A közbirtokosságok[4] és a környező gazdák közötti együttműködések is éppen ebből a kényszerhelyzetből kezdtek éledezni, fejlődni, amelynek eredményeként az utóbbi időben a közbirtokosságok kedvezőbb kamattal nyújtanak hitelt a kisebb gazdáknak: „Az utóbbi egy-két évben már a közbirtokosságok hajlandóak megfinanszírozni a hitelt, két-három %-os kamattal, persze ők is jól járnak…”. Azonban a kényszerhelyzet szülte együttműködések is erősítik a helyi közösségek gazdasági funkcióját azáltal, hogy a kölcsönös, lokalitás alapú felelősségvállalást erősítik.

A magyarországi célterületen a fókuszcsoportos interjú kezdetekor megegyeztek abban a beszélgetés résztvevői, hogy a térség gazdasági fellendülésének egyik legfontosabb hátráltató tényezője az igénytelenség. Értelmezését több szempontból, komplexen szemléltették, amely az infrastruktúrát érintő (épített tőke) igénytelenségértelmezésen át a vállalkozásokban, illetve más gazdasági szereplők működésének jellemzőjeként is megjelenik. Véleményük szerint, amikor a gazdaságban megjelenik az igénytelenség, a későbbi együttműködést teljesen ellehetetleníti. Amilyen romboló hatást tud ez gyakorolni a térségre, éppúgy motiváló, ösztönző erőként is hathat, amennyiben megjelenik az igényesség iránti belső eltökéltség.  Interjúalanyaink tehát az igényességet, mint egyik fő fejlesztési lehetőséget határozták meg. Úgy vélik például, hogy az idegenforgalom fellendülésének feltétele, hogy a térség igényesebbé váljon, mind a szolgáltatások, mind pedig az infrastruktúra vonatkozásában. Az igényességre szükség lenne a vezértermékek fejlesztésében is, amelyeket, interjúalanyaink véleménye szerint, még nem használ ki megfelelően a térség. A gazdasági fellendülés ellehetetlenítő tényezőjeként tartják számon a földművelést, illetve a földvásárlást érintő jogszabályi környezetet. A térségi együttműködést, a közös erővel kialakított jövőtervet nagyon fontos célként határozták meg a jelenlevők. Bár megemlítettek néhány, a települések gazdasági szintű összefogását érintő jó példát, mégis ezt mint fejlesztendő területet jelölték meg. Másik kiemelt területként tartják számon a jövő generációba fektetett energiát.

Második kutatási szakasz

A magyarországi eredmények elsősorban kötelező jellegű vagy intézményi struktúrából adódó, hasonló profilú együttműködési formáról számolnak be (kivételt képez néhány esetben a közművelődési színtérrel fenntartott közös tevékenység), addig Erdélyben sokkal nagyobb nyitás tapasztalható az informális, lokális közösségi csoportok felé. Mindkét területen leginkább a kölcsönös információnyújtás határozza meg az együttműködések tartalmát, amely mellett elenyésző mértékben számoltak be a megkérdezettek a szorosabb kapcsolatot igénylő közös tevékenységről vagy megosztott erőforrásra épülő együttműködésekről.

Ezt igazolta a magyarországi kérőíves felmérés is, amelyben kimutatható, hogy az adatfelvétel időpontjában, a bevont harmincöt szociális szolgáltatás közül a kölcsönös információnyújtást jelölték meg, mint a járásban, egymás között leginkább jellemző együttműködési formát. Közel feleakkora sűrűséget mutat a közös tevékenységek mentén létrejött együttműködés, míg elenyésző, mindössze két százalékban (2%) utaltak a szolgáltatások megosztott erőforráson alapuló kapcsolatokra. Ez jól tükrözi, hogy együttműködésnek legtöbbször az információáramlást tekintik a partnerek. A vizsgált kapcsolathálózatban kirajzolódott egy bizonyos központi mag, amelynek központi jellege abból adódik, hogy nagyon szoros, kölcsönös együttműködést igazoltak vissza egymás között, illetve sok szálon kötődnek hozzájuk más szociális szolgáltatások a térségben. A központi magban szereplő szolgáltatások a következők: család- és gyermekjóléti központ, valamint két család- és gyermekjóléti szolgálat, két Biztos Kezdet Gyerekház, két Jelenlét Pont, egy falugondnoki szolgálat és egy minibölcsődei szolgáltatás. A központi magban is, illetve kölcsönös együttműködések tekintetében is jelentős partnerség mutatható ki a Biztos Kezdet Gyerekházakhoz kapcsolódóan, amely nem csupán más szolgáltatástípusok esetében valósul meg, hanem a gyerekházak egymás közötti együttműködései is magas arányt mutatnak a járásban, így a szakmai együttműködések katalizátoraiként jelennek meg. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy elég sok szolgáltatástípus izolált pozíciója tükröződik a kapcsolathálózatban. Ezek vagy gyengén kapcsolódnak a bevont szolgáltatásokhoz, vagy egyáltalán nem rendelkeznek együttműködésre épülő kapcsolatokkal ezekkel a szolgáltatásokkal. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy más területen nincsenek kapcsolataik, együttműködő partnereik, csupán e harmincöt szervezet között rajzolódott ki kívülállóságuk. Gyakran kerültek ilyen pozícióba a pszichiátriai és szenvedélybetegekkel foglalkozó szervezetek, egyes falugondnoki szolgáltatások, illetve szociális étkeztetést megvalósító szolgáltatások. Jelen kutatási eredmények azt tükrözik, hogy a térségben a szociális szolgáltatások közötti együttműködések vonatkozásában a húzóerőt a család- és gyermekjóléti szolgálat és központ, valamint egyes Biztos Kezdet Gyerekházak erősítik a legjelentősebben. Általánosságban elmondható, hogy a járásban főként az információ és szakértelem megosztását értik együttműködés alatt, mely kapcsolatokra jellemző, hogy az együttműködésben részt vevők alapvetően lazán kapcsolódnak egymáshoz, egymástól függetlenül végzik a munkájukat, azonban elkötelezettek az egymástól való tanulás (ld. nyitottság) iránt. A koordinatív jellegű együttműködés bizonyos jelzőrendszeri munkában mutatható ki, amelynél érezhető az egymástól való kölcsönös függés fokozottabb megjelenése.

Erdélyben, a közszolgáltatások vizsgálata során, a kutatásba bevont válaszadók közel hetven százaléka (70%-a) egyéb civil partner, amely szervezetek akár formális, akár informális módon, de általánosságban az alábbi tevékenységeket jelölték meg: roma integráció, interetnikus kapcsolatok támogatása, gyermekotthonban élő gyermekek támogatása, hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása, szülői együttműködések, ifjúsági klub, népi gyógyászat, környezetvédelem, kulturális tevékenységek (pl. néptánc, népdalkör), közösségi tér üzemeltetése. A kérdőívek kitöltői között szerepelt még szociális szolgáltatást nyújtó szervezet (idősgondozás, gyermekvédelem, családsegítés), valamint egészségügyi szolgáltatás (védőnői-ápolói szolgáltatás, egészségügyi mediátor), és a közművelődés terén a művelődési házhoz kötődő szolgáltatásokon túl múzeumi szolgáltatás. A közszolgáltatások által fenntartott együttműködések jellemzője, hogy mennyire diverz az adott szolgáltatás kapcsolathálózata, mennyire valósul meg az interszektorális együttműködés. Ennek kapcsán megállapítható, hogy átlagosan a megkérdezettek legalább kétfajta kapcsolati kategóriát jelöltek meg. A legtöbb együttműködési viszonyt egyéb civil szervezettel, illetve egyéb egyházi szervezettel valósítják meg, míg ezekhez nagyon közeli értéket mutatnak a közoktatási intézményekkel, a közművelődési intézményekkel fenntartott együttműködések. A szociális szolgáltatásokkal sokkal kisebb, körülbelül fele arányban tartanak fent együttműködéseket, míg az egészségügyi szolgáltatásokkal kialakított partnerségek minimális szinten vannak jelen az erdélyi célterületen vizsgált szolgáltatások között.

Mindkét ország esetében legtöbb esetben kötelező jelleggel és főként hasonló profilú szervezetekkel tartanak fent együttműködéseket. Mind a magyarországi, mind az erdélyi célterületen a családi és gyermekjóléti szolgáltatásokat működtető intézmények együttműködései főként a jelzőrendszer köré szerveződtek (még ha a szolgáltatási struktúra minden országban egyedi sajátosságot mutat is), s a hasonló profilú együttműködések vannak túlsúlyban. Az eltérő profilú tevékenységek mindkét célterületen ritkán jelennek meg e szolgáltatástípus esetében. Míg az erdélyi szolgáltatások esetében főként közművelődési színtérrel, illetve könyvtárral fenntartott együttműködésekről számoltak be a megkérdezettek, addig a magyarországi területen bár néhány esetben megemlítették a közművelődési színtereket, többen a falugondnoki szolgálatot nevezték meg eltérő profilú együttműködésként. A fő különbséget a kötelezőség adja, ugyanis míg a magyarországi eredmények elsősorban kötelező jellegű vagy intézményi struktúrából adódó, hasonló profilú együttműködési formáról számolnak be (kivételt képez néhány esetben a közművelődési színtérrel fenntartott közös tevékenység), addig Erdélyben sokkal nagyobb nyitás tapasztalható az informális csoportok felé. Mindkét területen leginkább a kölcsönös információnyújtás határozza meg az együttműködések tartalmát, amely mellett elenyésző mértékben számoltak be a megkérdezettek a szorosabb kapcsolatot igénylő közös tevékenységről vagy megosztott erőforrásra épülő együttműködésekről.

KONKLÚZIÓ

A mikrotérségi szintű komplex, közösségi alapú fejlesztések első fázisaként, egyfajta kiindulásként alkalmaztuk a helyi közösséghez rendelt funkciók helyi lakosok, szakemberek általi értelmezését, amelynek második kutatási fázisa a járásban működő közszolgáltatások hálózatelemzésére, valamint a szakemberek közötti együttműködés természetének megértésére irányult. Mindez azonban, úgy véljük, kevésbé lenne értelmezhető a közösségi funkciók állapotának elemzése nélkül, amelyet egy kulcsfontosságú elméleti keretrendszernek tekintünk a közösségi alapú fejlesztések tervezése során.

Míg a magyar célterületen a kölcsönös együttműködés, szolidaritás funkcióját emelték ki interjúalanyaink mint fő beavatkozási területet, addig az erdélyi célterületen a gazdasági boldogulás funkcióját látják a legfontosabbnak, amely ha gyenge, közvetlenül kihat a többi területre is. Alapjaiban véve minden funkciót gyengének, diszfunkcionálisnak ítéltek mindkét célterületen, mégis, ezen funkciókat azonosítani tudták a közösségek működésében, így igazolták létjogosultságukat is. Bár a gazdasági boldogulást mindkét járásban a leggyengébb funkciónak tartják, azonban a magyar célterületen a legfontosabb, többi funkcióra kiható és egyben leggyengébb funkciónak mégis a szocializációt választották, amely, interjúalanyaink szerint az utóbbi időszakban a legrohamosabban romlott és a legtöbbet sérült. Érdekes összehasonlítási alap, hogy ezzel szemben az erdélyi fókuszcsoportos vizsgálat során a szocializációt a legerősebb funkciónak tartják, amelyet eredendően a térségben mind a mai napig a hagyományőrzés táplál. A kölcsönös támogatást, szolidaritást mindkét célterületen az erősebb funkciók közé sorolták, azonban a magyarországi kutatás során ezt emelték ki a helyi közösségek erősségeként, az öt funkció közül a leginkább működőképesnek jellemezték. Ennek működése, dinamikája sok azonosságot mutat mindkét célterületen, ugyanis eseti jellege és adott eseményekhez kötődő működésmódja mindkét helyen egyaránt megmutatkozott.

A közösségek állapotának vizsgálata tehát egyfajta tágabb kontextust adott az együttműködések természetének mélyebb megértésének. A kölcsönös támogatás, szolidaritás funkciójának hangsúlyos megjelenése az együttműködések vizsgálatának hátterét szolgáltatja. Ugyanis a szociális, egészségügyi és közművelődési szolgáltatások jelenleg e funkciót tartják életben. A közöttük meglévő együttműködések jellemzése pedig a későbbi fejlesztések alapját adja, hiszen a már kirajzolódó együttműködésekre építve lehet a hálózati együttműködéseket tovább erősíteni.

Összefoglalóan elmondható, hogy mindkét célterületen a legtöbb szolgáltatás esetében a kölcsönös információnyújtásra épülő együttműködések a legjellemzőbbek, azon belül is főként a hasonló célcsoporttal vagy tevékenységi körrel megvalósuló információnyújtás a legerősebb. A szorosabb együttműködést igénylő közös tevékenységek ritkábban, a megosztott erőforrásra utaló kapcsolatok még ennél is sokkal elenyészőbben vannak jelen a megkérdezettek beszámolója szerint. Ez utal arra, hogy az időigényesebb, koordinációt igénylő együttműködések csak eseti jelleggel, illetve szakemberek szintjén vannak jelen a vizsgált térségekben, s nem válnak az intézményi működések alapjává. Mindez megerősíti egy komplex, a közösségi alapú szolgáltatásfejlesztés létjogosultságát.

 

IRODALOMJEGYZÉK

Bergold J. – Thomas, S. (2012): Participatory Research Methods: A Methodological Approach in Motion. FQS. Forum: qualitative social research. Volume 13, No. 1.

Budai, I. (2009): Az interprofesszionális együttműködés és a szociális munka. Esély 5. sz.

Budai I. – Puli, E. (2015): Együttműködés a szociális szolgáltatásokban. Esély 1. sz.

Caine, V. – Mill, J. (2016): Essentials of Community-based Research. New York, Routledge.

Csurgó B. – Légmán A. (2015): Lokális közösség, megtartó közösség. Elméleti megközelítések a lokális közösség integráló szerepének vizsgálatához egy vidéki településen. https://socio.hu/uploads/files/2015_4/csurgo_legman.pdf Utolsó megtekintés: 2019. február

Dávid B., Magvas M. (2011): „A munkakapcsolat határozza meg a jelzőrendszert”. Az észlelő- és jelzőrendszer működése Veszprémben. Esély 2011/5.

Flicker S. – Travers R. – Guta, A. – McDonald S. – Meagher, A. (2007): Ethical dilemmas in community-based participatory research: recommendations for institutional review boards. J Urban Health. 84(4):478–493.

Gilchrist, A. (2009): The well-connected community: a networking approach to community development. 2. kiadás, Bristol, Policy Press.

Gilchrist, A. – Taylor M. (2011): The Short Guide to Community Development. University of Bristol. Policy Press.

Gyenes Zs. (2019): Közösségek szolgálatában. Közösségi alapú szolgáltatások bevezetésének, illetve meglévő szolgáltatások közösségivé alakításának elmélete és gyakorlata. Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest.

Israel et al. (2005): Community-Based Participatory Research: Lessons Learned from the Centers for Children’s Environmental Health and Disease Prevention Research. Environ Health Perspect. 113(10): 1463–1471.

Keast, R. L. – Mandell, M. (2014): The collaborative push: moving beyond rhetoric and gaining evidence. Journal of Management & Governance.

Kovács É. (2007): A közösségtanulmányoktól a lokalitás megismeréséig. In Kovács É. (szerk.): Közösségtanulmány. Módszertani jegyzet. Néprajzi Múzeum – PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest – Pécs. 7–22.

Provan et al. (2005): The Use of Network Analysis to Strengthen Community Partnerships. Public Administration Review. 2005/5. 65., 603-613.

Roussos, S. – Fawcett, S. B. (2000): A Review of Collaborative Partnerships as a Strategy for Improving Community Health. Annual Review of Public Health 21(1):369-402.

Vicsek L. (2006). Fókuszcsoport. Osiris Kiadó, Budapest.

Vercseg I. (2011): Közösség és részvétel.  ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék, Budapest.

Warren, R. L. (1978): The community in America. 3. kiadás, Chicago, Rand McNally

Wallerstein, N. – Duran, B. (2010): Community-Based Participatory Research Contributions to Intervention Research: The Intersection of Science and Practice to Improve Health Equity. Am J Public Health. 100 (Suppl 1): S40–S46.

Weil, M. (2013, szerk.): The Handbook of Community Practice. New York, SAGE Publications, Inc.

Végjegyzetek:

[1] A teljes kutatási beszámoló itt olvasható: https://kofe.hu/wp-content/uploads/Dokumentumok/efop-2018-2020/Kutat%C3%A1si%20besz%C3%A1mol%C3%B3_bor%C3%ADt%C3%B3%20n%C3%A9lk%C3%BCl.pdf

[2] A kutatási beszámoló elkészítését mentorként segítette: dr. Dávid Beáta

[3] A legszükségesebb jelző jelen esetben a későbbi fejlesztési stratégia kialakítására vonatkozott. Tehát a szocializációt jelölték meg a legszükségesebb jövőbeni beavatkozási területnek.

[4] Az erdők és legelők közös tulajdonlása, közösségi vagyonként való megjelenése