Repertórium Archives - Oldal 54 a 140-ből

2020.07.11.

„KUTYA NÉLKÜL EB A PÁSZTOR”

E furcsa cím magyarázatával kell kezdenem az előadásomat. Miért jut eszembe minden egyes szövetkezetről szóló beszélgetés során ez a mondat? Nekem ez a szólás már nem a konkrét jelentésére utal, tehát arra, hogy a pásztor mit sem ér jó terelőkutya nélkül, hanem arra a nagyszerű történetre, amelynek ezt a címet adta Fábiánné Szabó Irén etei falugazdász. A Parolában is jelent meg két cikk Irénke tollából az Etei Tejszövetkezet szervezéséről (1995/1. és 1996/2. szám – a szerk.). A bizalom, együttműködés, ötletesség, partnerség, összefogás, szakértelem, elhivatottság legszebb példája ez a történet. Ha nem tennék most mást, csak felolvasnám ezt a két cikket a konferencia résztvevőinek, akkor is teljesítve érezném a feladatomat. Minden benne van, amit tudni érdemes és tudni kell ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent a szövetkezeti gondolat. Etén tejszövetkezet szerveződött, de szerveződhettek volna kisgyermekek napközbeni ellátására, valamilyen nem mezőgazdasági termék előállítására, szolgáltatásra is, s ha ugyanilyen elhivatottsággal és eltökéltséggel, a jó ügyet szem előtt tartva szervezték volna meg, a Tejszövetkezethez hasonlóan sikeres lett volna.

(tovább…)

2020.07.11.

A KISKUNHALASI BRI-TA SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET

Nagyon jó, hogy egy pozitív együttműködésről számolhatunk be. Kiskunhalas 30 ezres kisváros, itt fog működni a Bri-ta Szociális Szövetkezet, amit ezennel bemutatunk! Hogyan is képzelték el a szociális szövetkezetet a rendszer kitalálói? Az első perctől, amikor rátaláltunk a pályázatra, úgy gondoltuk, hogy ezt nekünk találták ki!

A pályázat megjelenésekor mindannyian nehéz élethelyzetben éltünk és elsősorban a saját foglalkoztatásunkat szerettük volna megoldani, lehetőleg úgy, hogy a család se sérüljön. Én például egyedül nevelem a gyerekemet és ebbe az életrendbe nem fér bele egy mondjuk 10-től éjfélig tartó alkalmazás. Mindannyian elfogadtuk, hogy a célunkhoz csak úgy tudunk eljutni, ha másokon is segítünk, tudniillik ezt tettük eddig is, egész életünkben. Tízen már korábban is együtt dolgoztunk. A Néptánc Alapítványhoz, a Fészekrakó Egyesülethez, a KHTÍE Íjász Egyesülethez és a Remény Egészségvédő Egyesülethez tartozunk, némelyünk több szervezethez is. Közel állt tehát ez a kiírás hozzánk és a cél, hogy 15–20 fő foglalkoztatását fogjuk vállalni az első év végére. Október végén, pont egy éve találta meg a pályázatot Éva, egy akkori munkanélküli pedagógus, most ő az ügyvezetőnk. Először a Fészekrakó Egyesületben ismertette a pályázatot, mert épp akkoriban beszélgettek ott arról, hogy hogyan lehetne az egyesületi formát a munkahelyteremtéssel összehozni. Úgy gondolták, hogy ez a kiírás pont erre lesz jó. Ezek után szóltak nekem és a többieknek. Hárman-négyen kezdtünk el beszélgetni. Megvolt köztünk a bizalom, amelyet megalapozott az előző évek együttműködése, s ez egyúttal referenciát is jelentettünk azok számára, akiket még be szerettünk volna vonni, mert a mi szavunk elég volt arra, hogy megszólításunkat elfogadják. Így lettünk 4-ből 9-en. Mindössze ketten maradtak ki a csoportból az egy év alatt, egyikük azért, mert 40 km-re lakik tőlünk, a másik pedig betegség miatt. A tagok összetétele megmutatja, hogy a pályázati feltételeknek nem volt nehéz megfelelnünk: 7 nő és 2 férfi van közöttünk, 5 fő munkanélküli, ketten gyesről visszatérők, egy főállású anyánk, egy fő közülünk 50 év feletti nő, egy fő alkalmazotti státuszban van, és van egy egyéni vállalkozónk. Sok esélyünk nem volt a munkaerőpiacra visszakerülni, úgy, hogy tudásunkat és képességünket is kamatoztatni tudtuk volna, s ez nem azért volt így, mert otthon ültünk a babérjainkon! Jellemző ránk a tanulás, az önképzés, a kreativitás. Két pedagógus van köztünk, az egyikük elvégezte a mérlegképes könyvelőit, a másik a pénzügyi-ügyintézői tanfolyamot. Van egy ápolónőnk, aki egy tréning-sorozaton marketing területen képezte magát, én védőnő vagyok, valamint EU-s projektmenedzseri, pályázatírói szerepet vállaltam épp akkor, meg családkonzultáns vagyok és elég kiterjedt kapcsolatrendszerem van a kistérségben. Van egy fizikai munkás tagunk, aki logisztikai képzésen vesz éppen részt – annyira összejöttek a dolgok, hogy az nekünk jó! És mindez még a pályázat megismerése előtt volt. A pályázat megismerésével egyidejűleg áttanulmányoztuk a szövetkezeti törvényt, mert jogászunk még nincs és jogi ügyekben nem vagyunk otthon. Eldöntöttük, hogy ez a forma nekünk jó, mert nem kell hozzá befektetés – munkanélküliek voltunk többen. Anyagi veszteség nem érhet bennünket, mert nem volt pénzügyi elköteleződésünk, a munkánkat fektetjük be – a házat a fejünk fölül nem tudjuk odaadni és nem is veszik el! Tulajdonosként dolgozhatunk úgy, hogy közben az anyagi biztonságot is élvezhetjük – mert előtte mindannyian alkalmazottak voltunk és erre szocializálódtunk, de már most tanulunk! Az is szimpatikus volt mindenki számára, hogy 1 tag – 1 szavazat. Gyorsan ki is találtuk, hogy mindenki maximum 5 részjeggyel rendelkezhet, efölé nem megyünk. Meg tudtunk egyezni a közösségi alap felosztásában is. Ez úgy van, hogy 30% egészségügyi, 30% képzési, 20% szociális és 20% civileket támogat. El tudjuk fogadni a nyitottság elvét is, mert ez mindnyájunkat jellemez. Nőkként és civilekként is megszoktuk, hogy másokért és a közös célok eléréséért dolgozunk. Nagyon fontos volt még – városunk Zuschlagról nagyon jól ismert –, hogy ne csak ez legyen a gyerekeink előtt, hanem a mi példánk is! Hogy mintát tudjunk adni: az állam olyanoknak is ad pénzt, mint mi! Tisztességes munkáért is kaphatunk – reméljük – jó bért, s hogy az állam ezt támogatja. Fontos, hogy a gyerekeink ezt lássák, aztán reméljük, hogy diákmunkásokként majd nálunk fognak dolgozni nyáron, amikor már olyan kapacitásokkal dolgozunk, hogy nem győzzük a munkásokat hívni. Eleinte hetente találkoztunk és átbeszéltük a dolgokat, mindenki megtudhatta, hogy hol tartanunk, s elmondtuk a közösség előtt az interneten zajló dolgokat is. Az első dolgunk az volt, hogy mindenki el tudja magát helyezni a szövetkezetben. Kitöltöttünk egy adatlapot, személyes adatokkal, képzettséggel, képesítésekkel és azt is, hogy mik az érdeklődési területeink, hobbyjaink, milyen jogviszonyban és mennyit szeretne dolgozni valaki a szövetkezetben és mennyit szeretne keresni. Ezt mindenki saját maga gondolta végig. Ennek összegzése után már volt egy tervünk és létrehoztunk egy humán szolgáltatásokat nyújtó irodát, s hogy meg is éljünk valahogy, kitaláltuk, hogy valamilyen termelőmunkát is mellé teszünk, csak még azt nem tudtuk, hogy mit! Olyat kerestünk, ami újszerű, nincs belőle dömping, passzol hozzánk – legalábbis el tudjuk fogadni. Elkezdtünk ötletelni és sok minden fennmaradt a rostán. Márti, az egyik tagunk, aki környezetkutató, említette, hogy az anyukájában megfogalmazódott: milyen jó lenne a bio-brikett! És Márti is azt mondta, hogy igen, ez nem is rossz ötlet, s elkezdett érdeklődni utána. Elektronikai hulladék feldolgozása is szóba jött, de ezzel kapcsolatban alapanyag-beszerzési problémánk volt, vagy napkollektor építés – Halason még nem túl elterjedt. A biobriketthez mindig visszatértünk, mert Halas nem gazdag város, sokan küszködnek gázdíj-hátralékkal és nagyon sokan vágnak feketén fát az erdőben. Drága nálunk a tüzelő, és sokan térnek vissza a fafűtéshez. Valahogy mindig visszatértünk a fűtéshez. Gondolkodtunk, számoltunk és úgy éreztük, hogy milyen jó lesz ez így, mert a termelés eltartja azt, ami mindenkinek a személyes vágya: tanodát szeretnénk, szociális segítést védőnőként, családsegítőként, külföldön dolgozó fiataljaink segítése – vannak dédelgetett vágyaink, szép, szociális célok, amire fizetőképes kereslet nálunk biztosan nincs. Aztán rájöttünk, hogy nem álmodozhatunk tovább. A telefonos segítségkérés kapcsán megtudtuk, hogy a saját esélyeinket tesszük tönkre, ha a jól jövedelmező termelő tevékenységünk mellé teszünk olyat, amelyik vinni fogja a pénzt és veszteséget termel. Nem biztos tehát, hogy már az elején civil vagy szociális tevékenységet kell nekünk folytatni! A szociális szövetkezetnél pontosabb kifejezés a közösségi vállalkozás. A cél tehát nyereséges vállalkozás létrehozása. A jó tanács az volt, hogy hagyjuk egyelőre az irodát és próbáljuk a termelést feljavítani, és gondoljuk végig, hogy ezek a nők, akik eddig másban gondolkodtak, hogyan tudják megtalálni saját magukat, a feladatukat a brikett-gyártásban?! Egy időre tegyük félre a tanodát, a mentálhigiénés tevékenységet és próbáljunk a brikettgyártásra fókuszálni. Éva félve hozta ezt elő, de mi azt mondtuk: jó! Nem volt ellenvetés. Ennek az lehet az oka, hogy addigra mi már elköteleződtünk amellett, hogy együtt csinálunk valamit. S ha a brikettálást elfogadtuk, akkor már mindegy, hogy az elsődleges vagy másodlagos tevékenység? Tudtuk, hogy olyat fogunk csinálni, ami mindenkinek jó: nekünk lesz munkahelyünk, az embereknek pedig normális tüzelője. Ez mindenki által elfogadható volt. Elkezdtük összeszedni, hogy ki mit fog csinálni: én ezt tudom csinálni, én azt, ha kell, beugrom oda is. Pont. Innen már csak egy gond volt: brikettet akkor mi még nem láttunk! (nagy nevetés) A véletlenek szokott sorozata hozta meg a megoldást: azonnal lett fával foglalkozó szakemberünk, faipari szakmunkás, asztalos, háztartási gépszerelő ismerősünk, nem is egy. Nyújtogattuk a csápjainkat – egy kis Net, egy kis tájékozódás – és mindenkit elértünk. Erre voltunk kihegyezve, ezt tanultuk tovább. Megismerkedtünk a brikettel, a munkafolyamattal, egyáltalán: hogy’ néz ki az a gép? Meg kellett írni a pályázatot és megnyerni – mindent megcsináltunk. Könyvelőnk, pályázatírónk, csoportvezetőnk, tanítónk is van már. Az alapszabály szerinti tevékenységünk a biobrikett-gyártás fűrészporból, amelyet brikettálás előtt meg kell szárítani, aztán mindenfajta más megoldás is jött. A védőfelszerelés 4000 Ft/fő, de ez egy zárt rendszerű folyamat. Most már tudjuk, hogy van csigás gép, préselés, szárító – nagyjából kitanultuk a folyamatot. Mindenfajta más megoldás is felvetődött: aprítógépet kellene vennünk vagy bérelnünk, kipróbálni, hogy gallyból, napraforgóból, szalmából hogy’ lehet készíteni – elkezdtünk nézelődni. Ha már ilyet csinálunk, akkor felvetődött az erdészeti, erdőgazdálkodási tevékenység, a zöldterületek tisztítása, elmenni a kiskertekbe és ott dolgozni, amikor nem kell annyi brikettet gyártani. Egyetlen lehetőségből ilyen sok lett! A legújabban kitaláltuk, hogy a dolgozóink számára mindenképpen munkát kell adni, mert ezt ígértük, ezek személyes értékek, amiket akár szövetkezetben, akár máshogy, de meg kell valósítani. Csak nem tudunk kibújni a bőrünkből, ezért oktatást, mentori tevékenységet is vállalunk. Nem az a célunk, hogy akik hozzánk jönnek dolgozni, azokat ott tartsuk életük végéig, hanem az, hogy segítsünk nekik, hogy egy másfajta munkához is hozzájuthassanak. Mentorálás, képzés, életvezetési tanácsadás, valamiféle tanulás után két év múlva eljusson oda, hogy más munkát csinál, mert tudja, hogy ő többre képes. Jó példa erre azok sorsa, akik kimaradnak a szakmunkásképző intézetből. Kötöttünk velük egy megállapodást. Ha valaki nem fejezi be az iskoláját, az iskola bennünket értesít és megkérdi, hogy jöhetne-e az illető hozzánk dolgozni. És akkor nem az utcára, vagy a fekete gazdaságba megy, hanem rögtön lesz egy értelmes tevékenysége. Mik a terveink? A telephely keresése vált kardinális kérdéssé az utóbbi hónapban. Nagyon jó telephelyünk volt, azt hittük, hogy minden rendben van, nagyon rugalmas tulajjal, nagyon segítőkész volt, aztán kiderült, hogy a földhivatalnál valami nincs rendben. Amúgy is belekerültünk a hatóság-ÁNTSz-polgármesteri hivatal-tűzoltóság-környezetvédelem útvesztőbe, ide-oda küldtek minket, olyan volt, mint mikor a kígyó a saját farka után rohangál. Körbeértünk vagy négyszer és menet közben tudtuk meg, hogy a telephely sincs rendben, mert olyan probléma van, amiről a tulaj sem tudott. Adott egy ilyen téren nagy város, tele telephellyel, és nekünk egyik sem jó, vagy azért, mert nincs oltóvíz, vagy azért, mert nincs 3,80 m, vagy a szomszédban végeznek olyan tevékenységet, hogy nem tehetünk be egy ekkora raktárnyi fűrészport, ha betehetünk, akkor biztos, hogy valami más nem stimmel. Most éppen kivittük a városból a telephelyet, ott találtunk csak megfelelőt. Már most, a bérlés során is kalkuláltunk a későbbi vásárlás szándékával, és az egy olyan helyszín, hasonlóan ehhez, itt Kunbábonyban, ahol majd táborhely is lehet a gyerekeknek. A gyerekek meg a brikettelés nem fogja zavarni egymást. Szeretnénk előállítani a gyártás során felhasznált energiamennyiséget és rögtön eszünkbe jutott egy napelemes rendszer, s ennek a feltételei adottak nálunk – a Dél-Alföldön sok a napsütés! Egyelőre nagyon drága, de folyamatosan gondolkodunk rajta! Keressük a lehetőségét egy új tevékenység kialakításának, amellyel helyi értékesítési gondokat oldanánk meg, erre is van ötletünk, majd fél év múlva számolok be róla, ha sikerült. Nagyon sokan megkérdezték már tőlünk, hogy és akkor mit fogtok csinálni? – Brikettet. – Ki? – Mi. Pedagógusok, ápolónők, stb. Hitetlenkedő arckifejezések. Lesz olyan is, hogy mi állunk a gép mellé. Egy fillért sem kaptunk még, a pénz már hét hónapja késik, de senki nem ment el dolgozni, mert mindenki kitart a szövetkezet mellett. Mindent megszerveztünk már, ugrásra készen állunk. És meg is fogjuk csinálni! (tovább…)

Kategória archívum: Repertórium

ÖRÖKBE FOGADOTT JÁTSZÓTÉR

BIZTONSÁG, BIZALOM ÉS REMÉNY – MUNKAHELYTEREMTÉS A HELYI KÖZÖSSÉGBEN. A VÄGEN UT! KIÚT SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET

REFLEX SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET

KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS ZENÉLVE

Előszó

MIKROHITELEZÉS ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

„KUTYA NÉLKÜL EB A PÁSZTOR”

SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK TÁMOGATÁSI PROGRAM EREDMÉNYEK, TAPASZTALATOK

A KISKUNHALASI BRI-TA SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET

KÖZÖSSÉGI MUNKAHELYTEREMTÉS Közösség konferencia Varga A. Tamás emlékére 2008. november 6–7. Kunbábony, Civil Kollégium Közösségi Ház