Civil ötlet, civil megvalósítás, civil szabadegyetem
A művészettörténet tantárgy – mindenkinek
Utóvéd – Képzőművészeti Terepasztal beszélgetések Zalaegerszegen, Tóth Norbert zalaegerszegi képzőművész és barátai kezdeményezésére

MOTTÓ: „A kitioni Zénón által alapított sztoikus filozófiai iskola legfőbb eszméje a szenvedélymentes mértéktartás, amely szerint az embereknek mindig higgadtan, tökéletes belenyugvással kellene szemlélniük a külső eseményeket. Ez a felvetés az alapja a most bemutatott installációnak, azzal az állítással, hogy a passzív szemlélődés, a cselekvés hiánya saját magunk vesztét is okozhatja. Nekem a Zénonok – így többes számban – kicsit azt is jelenti, hogy akár te, vagy én, tehát bárki lehet Zénon. Vagyis egy olyan ember, aki nem cselekszik, szenvedélymentes életet él, beletörődik sorsába.” (Tóth Norbert) 

A zalaegerszegi képzőművészek és művésztanárok egy kis csoportja Tóth Norbert képzőművész kezdeményezésére 2024 februárjában azért kezdtek mindenkinek és ingyenesen szóló „művtöri órák” szervezésébe a város fiatalok által látogatott kedvelt helyen, a  Club PopUp Undergroundban, mert a középiskolai tantárgyak közül eredeti formájában kikerült a művészettörténet, a Nemzeti Alaptantervből (NAT) kivezették ezt a tantárgyat, érettségizni sem lehet belőle. „A visszavonulást utóvéd-csapatoknak kell biztosítania, nehogy minden elvesszen” – írták az indoklásban. Az eredetileg tíz alkalomra tervezett sorozat olyan sikert ért el, hogy ősszel újabb szemeszter kezdődhetett, decemberre  Tóth Norbert a kezdéskor arról beszélt a zalai sajtó több orgánumában, hogy a törvénymódosítást követően több alkotótársával, illetve egykori és ma is aktív művésztanárral beszélgetett arról, hogy mit lehetne tenni a kialakult helyzetben. Így fogalmazódott meg az Utóvéd „projekt”, melynek Monok Balázs zalaegerszegi vizuális- és környezetkultúra tanár adta a nagyon találó terepasztal-beszélgetés alcímet. Ő tartotta egyébként az első vetített képes előadást is, arra a kérdésre keresve a választ, hogy természetes-e a művészet, vagy inkább a természetünk művészi?

„Művészeti körökben már régóta egyértelmű, szükség van a közösségi összefogásra, az együttműködésre, és olyan szerepek átvételére, amit amúgy közintézményeknek kellene betöltenie, ha azt akarjuk, hogy legyen utánpótlása és helye a progresszív képzőművészet kedvelőinek, a kortárs kultúra „fogyasztóinak” – mondta a kezdeményezés okait taglalva a Zalai Hírlapnak és a Zalamédiának Tóth Norbert. – Bár ez nem a mi feladatunk lenne, mivel nem csinálja más, muszáj átvállalnunk ezt a munkát. A kultúra, a képzőművészet az életünk szerves része. Talán egyes területeihez értünk is, ezekről pedig szívesen beszélünk nagyobb nyilvánosság előtt. 

A helyszín megválasztása sem véletlen, olyan helyet kerestek, ami nem egy intézmény, hanem laza, kötetlen találkozási pont. Így esett a választás a Club PopUp Underground-ra. Ide a fiatalok amúgy is szívesen járnak és az előadások után is ott maradhatnak még beszélgetni, ha van kedvük. Az ingyenes találkozókat azóta kéthetente tartják, csütörtök, mindössze annyit kérnek, aki teheti,  támogassa tetszőleges adománnyal a programot. Fontos tudni, hogy mindenki ingyen vállalta a szereplést. De a szervezők úgy gondolták, összedobható egy jelképes tiszteletdíj, hiszen nagyon sok munka és idő összeállítani egy ilyen előadást, leutazni, előadni, itt lenni.

A második „művtöri órát” Dr. habil. Filp Csaba Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára tartotta a „Csendéletek másként – Érdekességek a csendéleti tárgyakról” címmel.

Ki gondolná, hogy a XVII. századi flamand festményen az óntányér összefügg a nemzeti érzésekkel, a pazarlásmentes puritanizmussal, amely protestantizmus sajátja. Az ón ugyanis újraformázható fém, ha sérül, kopik, a mester újraönti, mintegy a fenntarthatóság jegyében. Ezen túl pedig a spanyol uralom alól felszabadult nemzet összetartására is emlékeztet: a tehetősek és a szegények a nemzeti hovatartozásban egyenlőek, ezüst és arany helyett a kevésbé módosak által használt ónedényt festetik a megrendelt képre. 

Március 14-én az olaszországi futurizmus volt a téma, amiről a vasi megyeszékhelyről érkezett Farkas Imre beszélt. Mivel az irányzat gasztronómiai vonatkozásokkal is bír, Baki Orsolya révén korabeli, azaz az 1920-30-as évek receptjei alapján készült rizsgolyót kóstolhatott a népes publikum. 

Danyi Gábor történész monografikus igényű áttekintéssel készült a magyarországi államszocializmus időszakában tapasztalható nem hivatalos, cenzúrázatlan szövegprodukció, vagyis a szamizdat jelenségéről. 

Kovács László képzőművész, művésztanár (zalaegerszegi Ady-iskola) az absztrakt világába tett kirándulásra invitált júniusban. Már a XIX. század végén elindult non-figuratív avagy absztrakt képzőművészeti irányzat tudatosan haladt az önelvű művészet felé, lemondva a valóság leképezéséről, törekedve az alternatív valóság teremtésére. A világ többé nem mentes a szorongástól, a felgyorsult történelmi folyamatok egyre követhetetlenebbek. A képzőművészet számára a XX. századra már nem jelentett kihívást a valóság ábrázolása, az iparosodásra adott válasza pedig a vizualitás kereteinek tágítása lett. Kovács László Kandinszkij, Mondrian és Malevics műveit hozta példának, utóbbi Fekete négyzet fehér alapon című alkotása azóta is állandó tárgya a művészettörténeti közbeszédnek.  

Király Hajnalka festőművész, tanár (zalaegerszegi Báthory István Technikum)  a női alkotókkal foglalkozó előadásban hallhattunk azokról a bátor, társadalmi konvenciókat áttörő nőkről, akik kiléptek a korábbi női szerepekből, de nemcsak társadalmi, szociológiai, hanem művészi értelemben is. Közülük Camille Claudel, vagy Frida Kahlo ma már sokak által ismert arc, mindkettőnek egy-egy férfiművész mögül kellett önálló entitást szereznie. A testi-lelki betegségekkel küzdő Frida Kahlo portréja manapság divatos textileken jelenik meg, kérdés, ez valójában előrelépés-e. 

Király Hajnalka tartott indító előadást tartott egy másik nehéz témában „Skizoid művészek – hiteles-e egy pszichiátriai diagnózissal rendelkező alkotó? - Művészek és pszichózis: lehet-e elismert alkotó egy diagnosztizált skizoid ember?” címmel.

Május 23-án Soltis Miklós képzőművész, a PTE Művészeti Doktori Iskola – Képzőművészeti Program  doktorandusza beszélt.  Az előadót izgatja, hogy a XXI. századi vizuális ingerek, a film, a képregény, plakát, a videoklip, vagy az illegalitás határán mozgó utcaművészet (street art, graffiti) képes-e hordozni a klasszikus magas művészet üzeneteit, értelmezhetőek-e a sokszor az ókorig visszanyúló, de új köntösben megjelenő kódok a mögöttes ismeretanyag híján lévő befogadók számára. Értjük-e például Andy Warhol gyönyörűen szomorú híres leveskonzerv sorozatát? 

A tavaszi utolsó alkalommal Tánczos György festőművész a víz, az ember és e kettő képzőművészeti ábrázolásáról beszélt az ókortól a mai amerikai festészeti trendekig haladva az időben. Az ókori egyiptomi, görög, római fürdőkultúra felidézésén, a hindu megtisztulás rítuson, a japán vulkanikus hévízek adta relaxáláson át jutott az előadás az európai középkorig, amikor a fürdőzés ellenkező előjelet kapott: „nem férfi az, aki fürdik”. A tényszerű okot a járványok terjedésében kell keresnünk, amitől nagyon féltek az emberek. 

A zalaegerszegi születésű Lepsényi Imre villamosmérnök (1998-ban végzett), designer, doktori iskolát teljesített képzőművész, aki jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Formatervező Tanszékének vezetője a design, a márka, a reklám témáját és mindezek hatását járta körül. Kutatásai alapján úgy találta, hogy az érzéki identitás kialakítását provokáló márka a hang, a kép, az illat, az íz, a tapintás és az „izomélmény” együttes hadra hívását szolgálja. Az embert érzelmei vezérlik, azok mentén dönt, azokat az érzelmeket pedig könnyedén alakíthatjuk külső, fent említett módon. 

Lepsényi behatóan foglalkozott a német nemzetiszocialista propaganda vizuális elemeivel. Az előadáson is elhangzott a fényfestés, a fényjáték korabeli használata. 1933. május 1-én először alkalmazott, majd a 20 ezer embert befogadó nürnbergi pártgyűlések részévé vált a reflektorokból felépített fényfal és kupola. a 12 méterenként felállított, 130 élesen körülhatárolt – katonai reflektorok adta – fénysugár hat kilométer magasságig látható maradt, majd fényes felületté olvadt össze. Így hatalmas fényoszlopokkal határolt végtelen tér keletkezett. Ebbe belépve az ember valami hatalmas nagy egész részének érezhette magát. Az ötlet Albert Speer birodalmi építészé volt, aki így formálta a Harmadik Birodalom arculatát. A fénykatedrális, a monumentális templom érzetét kiváltó vizuális eszköz ma is jelen van, a „művtöri órán” kivetített kép mutatta, ilyen fényépítmény jelképezte a New York-i World Trade Center leomlott tornyait. 

Frimmel Gyula zalaegerszegi grafikusművész az ókori egyiptomi falfestményektől kezdve főleg a nyugati művészettörténet területét bejárva vizsgálta az emberi szem által befogható kép megjelenítését, amelyet összekapcsolt a XIX. század nagy találmányával, a fotográfia felfedezésével. Hiszen a fénykép lesz az, ami a látott képet úgy adja vissza, ahogy a valóságban megjelent. A festészet csak törekedhet erre, pontosabban az előző előadásokból tudjuk, a festmény, a szobor mindig több a puszta látványnál, modern szóval élve, a „hozzáadott érték” az érzelmek, gondolatok, a közös emberi tudás szimbólumainak megjelenítésében rejlik. 

Dr. Kostyál László művészettörténész révén nyerhetett betekintést az Utóvéd „tanulóifjúsága a budapesti Szabadság szobor eddigi „pályafutásának” történetébe. A Zalai Múzeumok Igazgatósága tudományos igazgatója előadásának az adott aktualitást, hogy a 2024 tavaszán napvilágot látott tervek szerint a legfontosabb keresztény szimbólum, kereszt kerülne a budapesti Gellért-hegyi Szabadság szoborra, amit a szovjet hadsereg állíttatta 1947-ben a II. világháborúban hazánkban elesett katonái dicsőségére. A rendszerváltás után a szabadság időtlen jelképé vált, Budapestet világszerte azonosítják e városképi látvánnyal. A női alak erős jelentésváltozáson ment át, és ma már sokkal inkább a városképi, mint hatalmi szimbólum. A kereszt elhelyezéséről 2024 őszén még tárgyalások folynak.

„Vörös zárvány – Ideológia és művészet kapcsolata, túlélési stratégiák az ’50-es évek Magyarországán, a „szocreál” építészeti, festészeti hagyatéka címmel tartott előadást november végén Kovács László művészettörténész, a zalaegerszegi Ady-iskola tanára. Kovács László segítségével ismerhettük meg az 1950-es évek hazai festészeti és építészeti termését, a művészek reakcióit a megváltozott művészetszociológiai környezetre és a kultúrpolitikai nyomásra. Helyretehettünk közismert, de nem mindig jól használt fogalmakat, és újra felfedezhettük a „szocreál” magyarországi megnyilvánulásait, stiláris jellegzetességeit, és megérthettük annak ideológiai hátterét. 

Budapest is elindította az Utóvédet
A Zalaegerszegen is előadást tartó Soltis Miklós szervezésében, a zalaegerszegi érdeklődésen felbuzdulva 2024. októberében elindult az Utóvéd Budapest is. Az Utóvéd Budapest célja az ismeretterjesztés mellett a közösségi összefogás erősítése.

Az Utóvéd Budapest első előadója K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, a METU művészeti karának egyetemi docense volt 2024. október 28-án. 2021-ben dolgozta fel Mérei Ferenc pszichológus társadalmi életrajzát. Mérei kedvelte az avantgárdot, közel állt hozzá a szürrealizmus, és olyan szerencsés időszakban élhetett Párizsban, hogy belecsöppent ennek fénykorába, első kézből szerezhetett benyomásokat. Felfedezte, hogy a gyermeki ösztönösség és spontaneitás a társadalmi konvencióktól átitatott művészvilág megújítására alkalmas minőség, olvasható az Utóvéd Budapest sajtóbeszámolójában.

„Már első alkalommal már kiderült, amit a következő alkalmak beharangozói is megerősítenek; az Utóvéd Budapest nem másolata az eredeti, Tóth Norbert-féle programnak, hanem a következő lépcsőfoka”, állítják a résztvevők. Tervben van egy szombathelyi és még egy budapesti helyszín is. „Én se gondoltam, hogy ilyen kifutása lesz a dolognak”, mondta Tóth Norbert.

Tóth Norbert így ír magáról: 

Zalaegerszegen élek és alkotok. Diplomáimat a Berzsenyi Dániel Főiskolán, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem vizuális nevelőtanár-, illetve a Pécsi Tudományegyetem történelem szakán szereztem. Voltam Római-ösztöndíjas, és elnyertem a Nemzetközi Visegrádi Alap valamint az MMA ösztöndíját is. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Doktori Iskolájának doktorandusza vagyok.

Sokáig főleg szekkófestészettel foglalkoztam, de az utóbbi időben olyan alkotások létrehozása kezdett érdekelni, amelyek csak rövid ideig élvezhetők. Efemer festmények, lebomló szobrok, folyamatosan változó installációk. Ezekkel próbálom a jelenlét, a megélés, az átélés fontosságát hangsúlyozni. Általában tehát hagyományos képzőművészeti technikákat használok. Témaválasztásaimban gyakran megjelennek a történelmi múlt napjainkban is aktuális kérdései, az idő és a tér – azon belül a lokalitás – problematikája, valamint a személyes és társadalmi konfliktushelyzetekről való elmélkedés. Igyekszem ezeket a témákat, tapasztalatokat finoman, lehetőleg humorral megfogalmazni. 

Jelenleg kutatás alapú, konceptuális műveken dolgozok. Azt vizsgálom, hogy hogyan viszonyulunk a helyekhez, a lakóhelyünkhöz, a lokális közösségekhez. Milyen elemei lehetnek a helyi identitásnak, ez hogyan változhat, és ennek alakulásában milyen szerepe van a képzőművészetnek? Főleg: hogyan működik ez az olyan „csinált városokban”, ahol én is élek. Az ilyen helyeken hogyan hat egymásra a képzőművészet, a helyi politika és a város lakossága? Milyen alternatívákat tud kínálni egy képzőművész a múlt és a jelen identitásteremtő kísérleteire és jelenségeire reflektálva? Ezekre a kérdésekre vizuális eszközökkel próbálok majd válaszokat adni.”

 

Szerző:

Arany Horváth Zsuzsa Zalaegerszegen él, kulturális újságíró. Végzettség: Szegedi Egyetem Bölcsészkar, történelem-magyar szak, Bálint György Újságíró Iskola. Kedvenc tématerületei: civil szféra, színház, irodalom, képzőművészet, kulturális közélet, közművelődés, helyi politika. Megyei lapoknál újságíróként és szerkesztőként dolgozik, középiskolai óraadó.