A közösségfejlesztő utazás

Örömömre szolgál, hogy bemutathatom ezt az esettanulmány-gyűjteményt, amely az európai közösségfejlesztés lényegét adja vissza. Több mint 25 évnyi hálózatépítés és együttműködés eredményeképpen jött létre, amely az Egyesült Európai Társadalomfejlesztési Iroda (CEBSD), majd az Európai Közösségfejlesztő Hálózat (EuCDN) égisze alatt valósult meg.

A kötetben bemutatott példák a tömeges kilakoltatásokra és krízishelyzetekre adott válaszoktól – ezeket vizsgálja a csernobili katasztrófát követő tömeges áttelepítésekkel foglalkozó ukrajnai esettanulmány – az Oslo-i szomszédságban folytatott, a fenntartható fejlődést helyben megvalósító hosszú távú fejlesztőmunkáig terjednek.

A kötetben szereplő további esettanulmányok olyan témákra fókuszálnak, mint:

• a szövetség- és hálózatépítés fontossága,
• a migráció hatása a bevándorlókra, illetve azokra a szomszédságokra, ahol ők letelepednek; az ennek kezelésével kapcsolatos kérdések,
• hogyan tarthatóak tiszteletben, illetve mozdíthatóak elő az emberi jogok
• a közösségek és a kormányzat közötti együttműködés előnyei

Az esettanulmányok rávilágítanak, hogy a közösségfejlesztők hátrányos helyzetű csoportokkal dolgoznak együtt – köztük háztartási alkalmazottakkal, utazókkal és romákkal, hajléktalanokkal, munkanélküliekkel, valamint a lepusztuló szomszédságokban vagy településeken élőkkel.

Fontos különbséget tenni a maguk a közösségek által elért eredmények és a közösségi munkások, oktatók és mások szerepe között, akik gyakran fontos szerepet játszanak az emberek közös érdekek vagy törekvések mentén történő mozgósításában, segítséget nyújtanak a helyzetek elemzésében és a cselekvési tervek megfogalmazásában, valamint gyakorlati, kollektív és személyes támogatást nyújtanak a változás folyamata során – ami kihívást jelent és igen megerőltető lehet. A közösségek által önállóan elért eredményeket sokszor nagyon helyesen megünneplik és nyilvánosságra hozzák, ugyanakkor a közösségi munkás háttérben végzett munkáját ritkábban ismerik el vagy értik meg. Az itt következő tanulmányokban mindkettőt szeretnénk megvizsgálni.

A jó közösségfejlesztés segíti az embereket abban, hogy felismerjék és fejlesszék képességeiket és a bennük rejlő potenciált, illetve megszervezzék magukat, hogy közös problémáikra és igényeikre reagáljanak. Olyan erős közösségek létrehozását ösztönzi, amelyek elősegítik a társadalmi igazságosságot és segítik a közösségi élet minőségének javítását. Lehetővé teszi továbbá a közösségek és az állami szervek fokozottabb együttműködését is.

A közösségfejlesztés az emberi jogokban, a társadalmi befogadásban, egyenlőségben és a sokféleség tiszteletében gyökerező alapvető értékeket és alapelveket vonultat fel; ugyanakkor fejlett készségekkel és tudásbázissal rendelkezik. Mint ilyen, a közösségfejlesztés végső soron a civil társadalom megerősítésének módszere, amely a közösségek cselekvését és perspektíváit helyezi előtérbe a társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi irányelvek kialakítása során.

Európa-szerte széles körben elfogadott, hogy az állampolgári, illetve közösségi részvétel a közszolgáltatások tervezésében és megvalósításában jó dolog; valamint, hogy a közösségek – különösen a hátrányos helyzetű és megpróbáltatásokkal szembenéző közösségek – támogatásra szorulnak, hogy ezekben a folyamatokban hatékonyan részt tudjanak venni.

Az összes esettanulmány azt mutatja, hogy a közösségfejlesztés:

• szembeszáll a szegénység és a kirekesztés következményeivel,
• kezeli az egészségügy, a jólét és hatalom területén jelentkező egyenlőtlenségeket és tesz a társadalmi és környezetvédelmi igazságosságért,
• a közösség tagjai által meghatározott prioritásokkal foglalkozik,
• olyan módszereket alkalmaz, amelyek bevonják és elkötelezik a közösség tagjait,
• olyan értékalapon működik, amely elősegíti a képessé tételt, az egyenlőséget, a társadalmi igazságosságot és az emberi jogok tiszteletben tartását,
• kollektív hangot ad az embereknek,
• támogatja a közösségi vezetést és kormányzást.

A következő évtizedben Európának öt kulcsfontosságú, egymással összefüggő kihívással szemben kell határozottan fellépnie, és ezekkel kapcsolatban a közösségfejlesztésnek fontos mondandója van. Ezek a következők:

• először is az állandósult szegénység, társadalmi kirekesztés és növekvő egyenlőtlenség, valamint a befogadóbb társadalmak építésének szükségessége;
• másodszor, a migrációs válság valamint a bevándorlók és menekültek integrációjához és képessé tételéhez szükséges hatékony irányelvek és programok biztosítása;
• harmadszor, a rasszizmus és az idegengyűlölet növekedése, valamint annak szükségessége, hogy hatékonyabban biztosítsuk az emberek és csoportok egyenlőségét társadalmainkban, és felismerjük és ünnepeljük a másságot és sokszínűséget;
• negyedszer, a demokratikus deficit Európa szívében, ahol a különböző problémák által érintettek úgy érzik, nincsen beleszólásuk az őket érintő irányelvek és programok kialakításába; és
• ötödször, a környezeti válság, illetve a környezeti és társadalmi igazságosság összekapcsolásának szükségessége a fenntartható és igazságos jövő kialakításában.

Van egy hatodik kihívás is, mégpedig a közösségfejlesztés jövőjének biztosítása a képzésbe, fejlesztésbe és politikába való befektetés révén.

Történeteink azt mutatják, hogy a közösségfejlesztés komoly eredményekkel rendelkezik ezen kihívások mindegyikével kapcsolatban, és jó pozícióban van ahhoz, hogy a jövőben ugyanezekre a kihívásokra reagáljon, feltéve, hogy ehhez adottak a szükséges erőforrások és támogatási rendszerek.

A szegénységről, kirekesztésről és egyenlőtlenségről:

A megszorítások összetett hatással bírnak a leginkább rászoruló közösségekre: sokkal kevesebb pénz jut a családokhoz bérek és juttatások formájában; a szükséges közszolgáltatások pedig leépítésre kerülnek, mivel az önkormányzatoknak pénzt kell megtakarítaniuk és csökkenteniük kell a közösségeknek nyújtott pénzügyi és egyéb fejlesztési támogatásokat. A közösségfejlesztésben dolgozók jelentős szerepet játszanak az e fenyegetések és realitások legnegatívabb hatásainak enyhítését célzó kezdeményezések kialakításában.

Az 1., 2. és 3. esettanulmányok a megszorításokra és a hanyatlásra adott különböző válaszokat mutatják be. A lengyel történet esetében láthatjuk, hogyan álltak össze helyi lakosok egy hanyatló, hátrányos helyzetű szomszédságban. A svéd történet a szegénység és nyomor leküzdésének a tanulás, a megelőzés és az államtól való függetlenség hangsúlyozásával történő megközelítését mutatja be, amely befolyásolta a kormányzat hozzáállását és csökkentette az állami szolgáltatásokra gyakorolt ​​nyomást is. A skót Közösségi Jövők munkája is a lepusztult posztindusztriális területekre összpontosít, és a bizalom és a kapacitás építésére törekszik olyan közösségi terveket hozva létre, amelyek új beruházásokat vonzottak.

A bevándorlók és a menekültek integrációjáról és képessé tételéről:

Sok közösség igen változatos képet mutat, különböző népességbeli csoportokkal, amelyek néha konfliktusban állnak egymással. Azok a közösségek, ahol erős a lakosság fluktuációja, gyakran gyenge infrastruktúrával, illetve érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, és ezért kedvezőtlen életkörülményeket biztosítanak tagjaik számára. A közösségi hálózatok kiépítése, a különböző kultúrák ünneplése, a kirekesztett emberek és csoportok aktív bevonása mind a helyi szintű közösségfejlesztő munka fontos elemei.

A bevándorlók és menekültek általában olyan lakókörnyezetben találnak lakhatást, kapcsolatokat és támogatást, amelyek hagyományosan leszállópályaként működnek az olcsó lakások és a meglévő hálózatok miatt. Mind a bejövő közösség, mind a befogadó közösség érdeke, hogy ezeket az átmeneteket amennyire csak lehet, pozitívvá tegye, és a közösségfejlesztés fontos szerepet játszhat ennek előmozdításában.

A 4., 5. és 6. esettanulmányok különböző módszereket mutatnak be, amelyekkel a bevándorlók képessé válhatnak leküzdeni az elszigeteltséget és az előítéleteket, és kifejleszthetik saját módszereiket az új helyzetnek való megfelelésre. Antwerpenben marokkói bevándorlók fogtak össze, hogy javítsanak lakhatási helyzetükön, míg Skóciában romákat támogattak, hogy kapcsolatot alakítsanak ki és bizalmat építsenek ki más csoportokkal. Ukrajnában Novy Kohorod falu közösségalapú helyi irányítást és fejlesztést alakított ki – ide a csernobili katasztrófa által sújtott területekről telepítették át a lakosságot anélkül, hogy szükségleteiket szem előtt tartották volna.

A rasszizmusról és idegengyűlöletről:

A 7., 8. és 9. esettanulmányok is azt szemléltetik, hogy kollektív fellépéssel lehetséges az emberi jogok érvényesítése és megerősítése, valamint az előítéletek leküzdése. Az írországi háztartási alkalmazottakat mindaddig elszigetelték és kizsákmányolták, amíg össze nem fogtak, hogy elismerést harcoljanak ki maguknak. Nyugat-Flandriában, a „Álommunka” projekt személyes történetekkel mutatja be, hogyan támogattak rendkívül kiszolgáltatott embereket – akik leküzdhetetlen akadályokkal küzdöttek a munkakeresés terén – abban, hogy szembehelyezkedjenek a munkáltatók előítéleteivel és a munkanélkülieket elítélő szélesebb közvéleménnyel. Ugyancsak Írországban a Galway-i Utazók Mozgalmát hivatalosan és jogilag is elismerték etnikai kisebbségként, ami fontos eredmény.

A demokratikus deficitről:

Ugyanakkor, ahogy a hatalom egyre inkább központ irányába sodródott, a kormányok láthatóan minden szinten egyre kevésbé támogatták, támogatják a közösségeket a tanulásban és fejlődésben. A lokálpatriotizmus, a részvételen alapuló költségvetés-tervezés és a közösségi elköteleződés iránti fokozott érdeklődés ellenére helyi szinten erőteljesebb és fenntarthatóbb demokratikus struktúrákra van szükség, ha azt szeretnénk, hogy a részvétel ösztönzése a demokrácia megújulásához és a közösségek nagyobb fokú képessé tételéhez vezessen. A közösségfejlesztés hatékony módszer a helyi kapcsolatok és a kompetencia építésének elindításához, hogy a lokálpatriotizmus mind a helyi közösségek, mind pedig kormányzataik javát szolgálja. Egy egészséges demokráciában formális és informális csoportok, hálózatok és szervezetek széles köre működik, amelyek összekapcsolják az embereket, lehetőséget biztosítanak és támogatást nyújtanak, változásokat hoznak, és hozzájárulnak a jó minőségű közösségi élethez. A közösségfejlesztés fontos része a civil társadalom építése, ápolása és fenntartása, különösen azokon a területeken, ahol gyenge a közösségi infrastruktúra.

A 10-es, 11-es és 12-es esettanulmányok különböző módszereket mutatnak be, amelyekkel a közösségi szervezetek és hálózatok nagyobb beleszólást tudnak elérni a politikába és a döntésekbe. A skót példa egymástól független projekteket mutat be, amelyek szövetséget hoztak létre, hogy a kormánnyal együttműködve alakítsák a közösségi egészségügyre vonatkozó döntéseket. Norvégiában a részvételen alapuló költségvetés-tervezés valódi beleszólást ad a helyi lakosoknak a helyi döntésekbe és prioritásokba, míg Romániában a Falusi Élet projekt olyan kompetens roma szervezeteket hozott létre, amelyek valóban képesek javítani a lakhatási feltételeken, illetve kivívni jogaik tiszteletben tartását.

A környezeti és társadalmi igazságosságról

Az elmúlt években olyan közösségi szervezetek jöttek létre, amelyek aktívan fejlesztik és nyújtják a szükséges közösségi szolgáltatásokat és támogatást, különböző projekteket és tevékenységeket szerveznek, valamint képviselik a közösség szükségleteit és ügyeit. Az ilyen „horgony” szervezetek kampányokat folytathatnak a változásért, társadalmi és közösségi vállalkozásokat hozhatnak létre, és közszolgáltatókkal működhetnek együtt oly módon, amely a közösségük tagjait közvetlenül vonja be, illetve válik azok hasznára. A közösségfejlesztők egyik fontos feladata az ilyen szervezetek megjelenésének és munkájának támogatása, biztosítva ugyanakkor, hogy azok az egész közösség javára járjanak el, és felelősek legyenek az általuk végzett tevékenységért.

Kellően megalapozott tény, hogy a közegészségügy és a lakosság egészségi állapotának javítása viszonylatában a jó infrastruktúrával rendelkező közösségek kritikus szerepet játszanak az emberek jólétének és alkalmazkodóképességének biztosításában, megadva nekik azt az érzést, hogy életük fontos aspektusait irányíthatják, és hogy nem függenek megbízhatatlan vagy nem megfelelő közszolgáltatásoktól. Ez a „koherenciaérzet” fontos az emberek mentális és fizikai egészsége szempontjából, ezért a lakosság egészségi állapotának javítására és az egészségügyi egyenlőtlenségek kezelésére irányuló közelmúltbeli megközelítések ezen a hozzáálláson alapszanak.

A 13., 14. és 15. esettanulmányok különböző módokon illusztrálják, hogy a társadalmi és környezetvédelmi igazságosságra való összpontosítás miként hozhatja össze az embereket kreatív és élvezetes módon, amely szélesebb körű előnyökkel jár a közösségük számára. A norvégiai Trondheim példája azt mutatja be, hogy a lakosság és a fejlesztők közötti konfliktus miként vált a helyi demokrácia modelljévé, amely szilárd ökológiai és fenntarthatósági alapelveken nyugszik. Norvégiában ugyanakkor kiemelt fontosságot tulajdonítanak a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos felnőttoktatásnak. Lehetséges, hogy első látásra a zöldségek nem tűnnek a legnyilvánvalóbb kiindulópontnak, de a belgiumi Zelik története megmutatja, hogy az egy dologra való összpontosítás sokkal szélesebb tevékenységi hálózathoz és fejlődéshez vezethet.

Az utolsó két – a 16. és 17. – esettanulmány a közösségfejlesztés távlati perspektíváit vizsgálja. A skót esettanulmány a pénzügyi támogatások megvágása miatti sebezhetőséget tárja fel egy nagy múlttal rendelkező szervezet esetének bemutatásával, amely magas színvonalú képzéseket és támogatást nyújtott közösségi aktivistáknak. Az utolsó esettanulmány emlékeztet bennünket arra, hogy milyen befektetésre, erőforrásokra és támogatásra van szükség a közösség fejlődéséhez és növekedéséhez. Az EuCDN fő célja továbbra is a változás előmozdítása.

Az összes esettanulmány rávilágít a közösségfejlesztés fontos szerepére a kirekesztett vagy „hátrahagyott” emberek körülményeinek és lehetőségeinek javításában. Megmutatják a közszolgáltatásokban való állampolgári részvétel előnyeit a regeneráció, a fenntarthatóság és a társadalmi igazságosság területén. Segítenek a különböző csoportok közötti szolidaritás és megértés kialakításában, ezáltal járulva hozzá a biztonsághoz és a jóléthez. Bemutatják a közösségfejlesztés szerepét az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérésében. Megmutatják, hogy az együtt cselekvő emberek szembe tudnak helyezkedni a média által előszeretettel ábrázolt izolacionalista, populista és negatív nézetekkel. Ugyanakkor egy befogadásra és részvételre építő megközelítést vázolnak fel a társadalmi igazságosság eléréséhez Európában.

Az EuCDN által létrehozott Közös Európai Közösségfejlesztési Keretrendszer ismerteti a közösségfejlesztés alapvető célját, alapértékeit és a folyamatait, módszereit és eredményeit mind a közpolitika, mind pedig a közösségek viszonylatában. A gyűjteményben szereplő esettanulmányok megmutatják, hogy a keretrendszer miként egészíti ki a gyakorlatot szerte Európában. A keretrendszer további tizenegy európai közösségfejlesztő példát tartalmaz.

 

Fordította: Varga Tamás

 

A tanulmánygyűjtemény írásai:

1. Tényleg lehetséges: a Włocławek-i Leopoldowo lakótelep – Lengyelország
2. Eksam – Svédország
3. Szénbányatelepek közösségeinek jövője – Skócia
4. Azonnali megoldás az antwerpeni lakhatási válságra – Belgium
5. Keresztutak és roma közösségekkel való munka – Skócia
6. Újjászületés. Egy Csernobil sújtotta vidéki közösség Ukrajnában – Ukrajna
7. Háztartási alkalmazottak akciócsoportja – Írország
8. Realitásokon nyugvó foglalkoztatás – Belgium
9. Galway vándorok mozgalma – Írország
10. Szolgáltatás és fejlesztés helyben – Skócia
11. Részvételi költségvetés Fredrikstadban – Norvégia
12. Saját közösségedben otthon – Románia
13. Felnőttoktatás és bolygónk állapota – Norvégia
14. Sagene – Demokrácia mindenkinek – Norvégia
15. Zöldség Zellik-ből – Belgium
16. Egy munkaerőpiaci kezdeményezés felemelkedése és bukása – Skócia
17. Az európai közösségfejlesztés előtt álló kihívások

A tanulmányokat a Parola későbbi számaiban lehetőségeink szerint igyekszünk közreadni. (A Szerk.)