A magyar közösségfejlesztés mintegy 35 éves történelme során a civil társadalom erősítését, az önszerveződést és önirányítást, önsegítést jelölte ki a maga számára fő beavatkozási területként – vajon miért? A válasz az önszerveződéssel, sőt, a szervezetlenség és szervezettség kérdésével van összefüggésben, a passzív, szenvedő magatartás helyett kívánatos cselekvő magatartás kiépítésének szükségességével.
A civil társadalom fejlesztésére irányuló jó közösségfejlesztési folyamat (helyi) mozgalom, amelyben a folyamatosan aktivizálódó lakosság keresi a maga hozzájárulási lehetőségeit a közösség életminőségének javításához, létrehozza saját intézményeit és együttműködési struktúrákat alakít ki. (A mozgalom kifejezést az önszervező közösségi munka értelmében használjuk, mely állandóan mozog, változik, él, cseréli hangsúlyait és a megvalósítók köre is állandóan változik.)
A közösségi fejlesztésben folytonosan újabb és újabb egyének és csoportok aktivizálódnak a folyamat együttműködőiként, kritikájaként vagy alternatívájaként, s e közösségi szereplők állandóan új helyzeteket teremtenek, megváltoztatva a tervezési, döntési és kontroll-mechanizmusokat. Optimális esetben mindez a régi és az új szereplők folyamatos párbeszédét, közös gondolkodását és együttműködését jelenti.
A civil társadalom erősítése és erősödése az érintett szereplők kompetenciájának növekedéséhez, az egyes csoportok érdekeinek, kapcsolati hálójának, lehetőségeinek felismeréséhez, az érdekek megfogalmazásához és azok konstruktív módon való érévnyesítéséhez vezet.
Civil társadalom fejlesztése
Alapvetések
Szakmai programok
Szakmai támogatás
Tagozati kapcsolat
Szakirodalom