Civil társadalom fejlesztése – Alapvetések

A magyar közösségfejlesztés mintegy 35 éves történelme során a civil társadalom erősítését, az önszerveződést és önirányítást, önsegítést jelölte ki a maga számára fő beavatkozási területként – vajon miért? A válasz az önszerveződéssel, sőt, a szervezetlenség és szervezettség kérdésével van összefüggésben, a passzív, szenvedő magatartás helyett kívánatos cselekvő magatartás kiépítésének szükségességével.

A civil társadalom fejlesztésére irányuló jó közösségfejlesztési folyamat (helyi) mozgalom, amelyben a folyamatosan aktivizálódó lakosság keresi a maga hozzájárulási lehetőségeit a közösség életminőségének javításához, létrehozza saját intézményeit és együttműködési struktúrákat alakít ki. (A mozgalom kifejezést az önszervező közösségi munka értelmében használjuk, mely állandóan mozog, változik, él, cseréli hangsúlyait és a megvalósítók köre is állandóan változik.)

A közösségi fejlesztésben folytonosan újabb és újabb egyének és csoportok aktivizálódnak a folyamat együttműködőiként, kritikájaként vagy alternatívájaként, s e közösségi szereplők állandóan új helyzeteket teremtenek, megváltoztatva a tervezési, döntési és kontroll-mechanizmusokat. Optimális esetben mindez a régi és az új szereplők folyamatos párbeszédét, közös gondolkodását és együttműködését jelenti.

A civil társadalom erősítése és erősödése az érintett szereplők kompetenciájának növekedéséhez, az egyes csoportok érdekeinek, kapcsolati hálójának, lehetőségeinek felismeréséhez, az érdekek megfogalmazásához és azok konstruktív módon való érévnyesítéséhez vezet.