Mi és ők? Én és ők? Én és mi? – A cigányságról 2.

Semmi nem fekete-fehér és nincsenek különálló „halmazok”. Együtt élünk itt, a Gönci járásban is. Cigányok és nem cigányok. Szegények és kevésbe szegények. Szakemberek és helyi lakosok, helyi lakos szakemberek, cigány szakemberek…

Ki miért jön el egy cigányságról szóló beszélgetésre? Mert szeretné erősíteni a cigányság bevonását, a mindennapi együttműködést a közösségi ház életében. Mert keresi a helyét, amiben egyszerre lehet kívül és belül – helyben élő és dolgozó cigány szakemberként. Mert szeretne hatékonyabban segíteni tudni a cigány klienseknek. Mert kíváncsi mások gyakorlati tapasztalataira, mert szeretné megérteni, mitől különböznek látszólag azonos adottságú települések, mert szeretné megismerni a járás helyzetét és megvitatni a hosszú távú elmozdulás lehetőségének feltételeit.

És aztán miről beszélget? Hogy itt a szegénység nem csak a cigányok sajátja. Hogy a segítés sosem lehet egyoldalú – ez egy közös felelősség, amelyben a kliensnek is dolgoznia kell a változásért. Hogy aki ezt a felelősséget cigány kliensként nem vállalja, könnyen nyilvánítja a segítőt rasszistának. Hogy a szociális szakember eszköztelenül és egyedül próbál helyt állni egy olyan rendszerben, ahol sem a hiányzó munkahely, sem a bezáró, vagy szegregáló iskola nem tudja támogatni a szocializációt, ahol egy gazdasági, társadalmi, politikai szinten jelentkező komplex problémacsomagot kellene orvosolnia, de ehhez „felülről” nem kap segítséget. Vagy arról, hogy cigányként hogyan tapasztalja gyerekkorától kezdve a lenézést, elnyomást, kirekesztést – és emellett milyen pozitív tapasztalatai vannak.

A személyesség és a gyakorlathoz kapcsolódás a műhely záró részében is megmaradt. Mivel a rendszeren egyelőre nem tudunk változtatni, arra kértük a résztvevőket, gondoljuk át és osszuk meg egymással: a saját személyes gyakorlatunkban mit teszünk szociális szakemberként, illetve közösségi terek munkatársaiként a cigány kliensekkel, a cigány kliensekért, az együttélésért? Az őszinteség megteremtheti a segítéshez szükséges bizalmat. Fontos a személyesség, a közvetlenség – „nem az ajtóból családsegítek”. A párbeszédbe megpróbálom bevonni a családot, a szomszédokat – ezzel erősítve a segítő környezetet. Igyekszem helyzeteket teremteni a találkozásra, megismerésre – a személyes megélés segítheti az attidűdváltást…

Nem értünk, nem érhettünk a végére, felmerült egy egész napos műhely ötlete is, és meghívott közösségszervező vendégünk „visszahívott” minket: nézzük meg a cigány közösségben végzett fejlesztő munka eredményét lakó- és munkahelyén, a szomszédos járásbeli Tomoron.

(A kliens kifejezést magunk kerülni szoktuk, mert nem a partneri viszonyt tükrözi a szakember és ügyfele között. A szociális munkának azonban ez a bevett szóhasználata. Azt reméljük, hogy idővel a szemléletváltozás a szakkifejezéseket is megváltoztatja majd.)

Területi műhelymunka: szakmai párbeszéd a hátrányos helyzet,  a szegénység térségi vonatkozásairól, különös tekintettel a cigányság helyzetére és megítélésére (Hidasnémeti 2019.02.04.)