fbpx

Kitekintés XXIII: Szolgáltatáson innen és túl: az intézményi (együtt)működés sokfélesége 1.

Utolsó tanulmányutunk ismét hazai földön, a Gönci járásban valósult meg. S mivel volt már itt önkormányzati és civil fókuszunk, teljessé téve a kört ezúttal az intézményekre koncentráltunk – a területi lefedettséget is teljessé téve – Abaújszántón.

A Gönci járás két városa, s egyben két pólusa Gönc és Abaújszántó. A járás nem alkot szerves egységet: Abaújszántó már a tokaji borvidékhez tartozó város, kapcsolatai is túlmutatnak a járáson. Nem véletlen, hogy míg a járás nagyobb felét szociális szolgáltatásaival lefedő gönci intézményhez csak járáson belüli, addig az abaújszántói szociális intézményhez járáson kívüli települések is tartoznak. Az intézmény teljes neve Abaújszántói Gondozási Központ, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat – amiből egyértelműen kiderül, hogy az intézményben több szociális szolgáltatás egyszerre van jelen: a család- és gyermekjóléti szolgáltatás mellett a házi segítségnyújtás, az étkeztetés és az idősek nappali ellátása. Ami azonban a névből nem derül ki, hogy ezek a szolgáltatások nem csak szervezetileg tartoznak egybe, hanem – Abaújszántón – fizikailag is egy épületben kaptak helyet. Vagyis például a kismamák ugyanoda járnak, mint az idősek: a baba-mama szoba egyszer kisgyerekes program klubszobája, másszor az idősek elvonulóhelye, megint máskor a pedagógiai szakszolgálat pszichológusa tart ott tanácsadást… És ezzel el is érkeztünk a lényeghez: a szemlélethez. Lehet szigorúan csak a kötelező feladatokat végezni és azokat is csak az előírt mértékben, és lehet egy belső iránytűnek engedelmeskedve azt természetesnek tartani, hogy a szükségletek és igények kielégítése, az emberek jobb élete érdekében megtesszük, amit tudunk – és együttműködünk azokkal, akik ebben partnereink tudnak lenni. Az egyéni veszély- és krízishelyzetek észlelésére és jelzésére szolgáló jelzőrendszert például lehet formálisan működtetni csak a törvényben megnevezett szereplőkkel (pl. védőnő, óvónő, rendőr), évi egy összehívással – és ki lehet alakítani valódi partnerkapcsolatot a helyi lelkészektől kezdve a társintézmények munkatársaiig mindenkivel, akik a helyi emberekkel dolgoznak. Abaújszántón ezt teszik: széles kapcsolathálóval, sok együttműködéssel rendelkeznek, s a családot szélesen értelmezve senkit nem küldenek el, aki hozzájuk fordul, s legalább abban segítik, hogy a következő lépést meg tudja tenni.

Tanulmányút: Az intézményi működés példái Észak-Abaújban (Abaújszántó, 2020.01.23.) Témája: Az Abaújszántói Gondozási Központ, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár tevékenységének megismerése.

Betűk méretezése
Kontraszt