fbpx

A problémaorientált működéstől a közösségi erőforrásig – avagy egy műhelyről három felvonásban – 2. rész

Erőforrások helyett azonban problémahalmaz-gyűjteményünk lett, kiegészülve egy halvány közös belátással, hogy igen, érti mindenki, hogy jó lenne az értékekre, erősségekre koncentrálni, de ha már összegyűltünk, olyan jó megosztani egymással a nehézségeket. És jó is volt, hiszen remek szakmai beszélgetés részesei lehettünk. Az egyes tőkék mentén felmerült hiányok, szükségletek ugyan a negatív spirált erősítették, azonban nagyon fontos problématerületek kerültek szóba.

Érintettük a szolgáltatási rendszerek „összevisszaságát”, mely egy nagyfokú átláthatatlanságot szül a térségben. A közszolgáltatások tervezésekor (szakellátás körzetei, szaktevénységek lefedettsége) ugyanis nincs figyelembe véve, hogy kapcsolódnak a települések történetileg – földrajzilag – közlekedésileg egymáshoz, s ezáltal a járás bizonyos területei a gyakorlatban ellátatlanok maradnak. Szervezett együttműködés nélkül nem látják megoldhatónak a szakemberek ezt a problémát.

Mindezen túl persze olyan általános problémák is szóba kerültek a tőkék vonatkozásában, mint a hiányzó infrastruktúra, a munkanélküliség különböző arcainak megjelenése, idősödő helyi társadalmak, elvándorlás, szakemberhiány, komplex segítségnyújtás hiánya.

Igen, ilyen sokrétű problémahalmaz megélését nehéz a közösségi erőforrások szempontjából megközelíteni, de mi töretlenül bízunk benne, hogy egyszer, egy jövőbeni műhelyen már idáig is eljutunk.

Területi műhelymunka: interjútapasztalataink megosztása a térségi szakemberekkel és a helyi erőforrások feltárása (Gönc 2018.05.29.)

Betűk méretezése
Kontraszt