Fõ tartalom

Szüleimmel születésem óta itt éltem, élek.. Hernádcécén laktunk. Tanulmányaimat Miskolcon végeztem és utána 6 évet ott is laktam, dolgoztam. 1991-ben férjhez mentem, férjem Boldogkőváraljai lakos volt, itt vettünk lakást és építgettük fészkünket. Az akkori Ápoló- Gondozó Otthonban kezdtem dolgozni, mint segédápolónő. További egészségügyi tanulmányaimat már a család és munkahely támogatással fejeztem be. Diplomás Ápoló lettem 2005.ben. Több munkahelyem volt mind a térségben és szociális ágon.

 

          

  Szeretek itt élni. Talán az is mutatja, hogy a nagyvárosból haza kerültem. Mondhatom ebben a térségben találtam magamra, főleg Boldogkőváralján. Itt tudtam kiteljesedni, önbizalmamat erősíteni, elérni olyan dolgokat, amit elképzelni sem tudtam.

Szeretem, mert elsősorban ide születtem. A táj szépségével, adottságaival be nem tudok telni. Gyermekeimet itt neveltem, nevelem fel. A község életébe jobban be tudtam illeszkedni, mint a férjem, aki ide való. Az itt elkezdett munkám során döbbentem rá, hogy ezt a szakmát szeretném kitanulni, gyakorolni. A mostani munkám kapcsán hangoztatom elég gyakran, úgy érzem, most vagyok jó helyen, jól érzem magam a munkámban, beosztásomban, környezetemben dolgozó, élő emberekkel. Megtaláltam a nekem való feladatokat, amit szívesen csinálok.

 

Nincs olyan dolog, ami miatt mondhatom nem szeretek itt élni. Persze amikor 6 hónapon át nem volt munkám, megfordult a fejünkben az elköltözés. Ez viszont a leges leg utolsó dolog lett volna, férjem is itt alakította ki munka kapcsolatait, földjeink vannak, amit nem akarunk eladni. Igen a térségre jellemző a munkaterületen nem sok lehetőség van.  Azért mindig sikerült olyan munkát találnom, ami hozzájárult ahhoz, hogy elérjen a mostani állapotot.

Helybeliségem révén Olyan kapcsolatokat tudtam kialakítani, létre hozni, erősíteni, amelyek magánéletben, mint munkaterületen tudok kamatoztatni. Az adott munkahelyeim mindig nyújtottak valami pluszt, amit nem tudtam volna átélni, megélni, ha nem kerülök oda. Tanulmányúit kapcsán például kijutottam Angliába. Olyan eseményeken vehettem részt megyén kívül- belül, amit magánemberként nem értem el. Koncertekre kaptam meghívást. Tanulmányi utakon vehettem részt. Fejleszthettem tudásomat képzések során.

 

Gazdag ez a környék, meg kell találni a pozitív oldalait, lehetőségeit és azokat megragadni!