Fõ tartalom

Közbizalom felmérés 2017

Az előző évekhez képest tovább erősödött a hazai civil és nonprofit szervezetek iránti bizalom – ez derül ki többek között a Civil Kollégium Alapítványnak és a Közösségfejlesztők Egyesületének ma megjelent legfrissebb felméréséből.

 

Csekély mértékben romlott az önkormányzatok és az egyházak megítélése; előbbi folyamat  összefüggésben állhat azok csökkenő szerepével, és a kormányzat általi központosító törekvésekkel; utóbbi esetében a közéleti kérdések irányában tett állásfoglalásokra – vagy azok hiányára – tudunk következtetni.

 

Az elmúlt évekhez képest stagnálni látszik a rendőrségbe vetett  bizalom mértéke és esett az igazságszolgáltatásba vetett hit. Jelentős romlás könyvelhető el politikusaink és parlamenti képviselőink iránt mért bizalom szintjében.

 

További részletek a jelentésben olvashatók: KÖZBIZALOM_2017

 

A Civil Kollégium Alapítvány és partnerei, így többek között a Közösségfejlesztők Egyesülete, az idén is megszervezik az Állampolgári Részvétel Hetét. Mi, akik az év 52 hetében állampolgárok vagyunk és részt veszünk, különösen fontosnak tartjuk azt, hogy az állampolgári felelősségre, az egyéni és közösségi részvételre megkülönböztetett figyelem irányuljon, legalább évente néhány nap erejéig. Arra buzdítunk ezért mindenkit, formális és nem formális szerveződéseket és csoportokat, hogy jöjjenek össze, szervezzenek közösségi eseményeket az Állampolgári Részvétel Hetén, szeptember 21-27-ig. Az ÁRH eseményeinek a szervezők igyekeznek minél nagyobb társadalmi és sajtónyilvánosságot biztosítani. Minden szervezőnek javasoljuk, hogy eseményeiket töltsék fel az ÁRH eseménynaptárába, ahol a programokról, rendezvényekről tájékozódni is lehet majd. A Részvétel Hete ezévi fókuszairól és egyéb hírekről az ÁRH weboldalán olvashatnak.