fbpx

Prága 2. – Recovery College módszertan képzésünk

Molnár Aranka

A második nap új helyszínen, egy a város szélén találhatóközösségi térben indult. A nem túl jó állapotban lévő, de még így is impozáns épület régen kastély volt, egy részét megkapta egy civil szervezet, mely a rendelkezésére álló épületrészt belső és külső résszel is rendelkezőközösségi térként működteti, az udavarban pedig közösségi kertet tartanak fennaron. A prágai civil szervezetek szolidárisak egymással, ezért sok szervezet hoz programot ide, ezzel támogatva a közösségi tér fennmaradását.
Előző nap megismertük a Recovery College alapelveit: közös alkotás, az erősségekre és felépülésre való fókuszálás, nyitottság mindenki felé, a növekedésre és fejlődésre való figyelem, valamint a közösséggel való kapcsolat. A második napon ezekkel az alapelvekkel dolgoztunk, mégpedig olyan módszerrel, hogy vegyes csoportokban (az országok keveredésével) körbejártuk az alapelveket, és értelmeztük azokat, valamint olyan cselekvéseket társítottunk hozzájuk, melyeken keresztül az alapelvek megvalósul(hat)nak a gyakorlatban.
Az ebédünket egy szövetkezeti formában működő, pszichiátriai betegeket foglalkoztató kis étteremben fogyasztottuk el.
Délután megismertük azt a volt szovjet laktanyát, melynek udvarán egy hatalmas közösségi tér található, az épületben több kávézó, söröző is működi – ezekben szintén pszichiátriai betegek dolgoznak.

Betűk méretezése
Kontraszt