Közösség és részvétel a település vonatkozásában – Szakmai műhely az idősekkel (2022. szeptember)
Nagy Éva
A hazai terepmunka újratervezését követően az idősekkel a közösség és a részvétel fogalmait értelmeztük. Mit jelent a részvétel egyéni szinten, és mit gondolunk erről közösségi szinten? A jelenlévők szerint együttlétet, kikapcsolódást, szórakozást, szeretetet, közös munkát, tanulást foglal magába, támaszt nyújt, azaz az egyén számíthat a közösség tagjaira. Az idősek számára elsősorban a szomszédsági kapcsolataik, az idős nappali klub, valamint a település életében jelentős szerepet betöltő egyházi közösségek jelentik a részvételi és kapcsolati lehetőségeket. Felmerült, hogy vannak olyan kihívást jelentő feladatok, nehézségek, melyeket csak közösen lehet megoldani, mert az egyén egyedül nem képes erre. A közösségi részvételhez kezdeményező-készségre van szükség a lakosok részéről is. Mindehhez „a kapcsolatok visszaépítésére lenne szükség” a közösségben. A partnerség/partneri viszonyok kialakítása feltételezi a kezdeményező-készséget, hogy el tudjuk mondani, mit szeretnénk. A beszélgetés legfontosabb felismerése az, hogy a kezdeményezés „rajtunk is múlik”.