fbpx

Prága 3. – Recovery College módszertan képzésünk

Molnár Aranka

Az utolsó napot a város szélén található állami pszichiátriai kórházban töltöttük, melynek keretében több szakember is használja a Recovery College módszerét. Bázisunk az a közösségi tér volt, melyben nem ellátottak és betegek, hanem vendégek az odalátogatók (a szavak és a hozzáállás, működésmód szintjén is). Ezen tér lehetőséget kínál beszélgetésre, kreatív tekénységekre, társasjátékozaásra, számítógéphasználatra, de lehet csak úgy egyedül vagy együtt lenni, teázni, kávézni is.
A helyszín megismerését követően, közös tréningen vettünk részt a kórház néhány szakemberével és páciensével. Mivel senkinek nem volt kötelező odajönni, egyszerűen csak meghirdették az eseményt, kíváncsian vártuk, hogy lesz -e rajtunk kívül résztvevő, érdekel -e majd bármkit a velünk való közös munka lehetősége. Nagy örömünkre szép számmal jelentek meg a kórházban gyógyulók, így nagyon tartalmas és emlékezetes, sok tekintetben elgondolkodtató workshop-on vehettünk részt (ismét csak a nyelvi korlátok leküzdésével).
A nap zárasaként értékeltük az együtt töltött napokat, a képzés tartalmát. A sok-sok benyomásból új impulzusból, tudásból a számunka legfontosabb hármat emelném ki: jobban megismertük a teljes projektet, felismertük , hogy a saját alapelveinket együtt, valamennyi érintettel közösen kell meghatároznunk, valamint: a projektben a települési szintű jelenlétet egy a későbbiekben felállítandó tanácsadó testületen keresztül kell megvalósítani.

Betűk méretezése
Kontraszt