Közösségfejlesztő szakemberek szakmai műhelye
Nagy Éva
2022. május 27-én szakmai napot tartottunk a KÖFE székhelyén a projekt szervezeti kereteinek, folyamatának, főbb tevékenységeinek, illetve az eddig megvalósult hazai terepmunkának a bemutatása céljából. A rendezvényen a KÖFE választmányának képviselői, munkatársai, illetve az egyesület tagjai, valamint a téma iránt érdeklődő, közösségfejlesztésben jártas szakemberek voltak jelen, vagy on-line módon követhették az eseményt.
A meghívottak megismerhették a nagyecsedi partnerintézményt is, az ott zajló szolgáltatási tevékenységeket, és azokat az elképzeléseket, célokat, amelyekkel belevágtak a közös munkába; az intézmény vezetője elmondta, hogy miért és min szeretnének változtatni, milyen jövőképet vizionálnak az intézmény működését, az idősellátás helyzetét illetően.
A hazai terepmunkát a prágai tanulmányútig terveztük meg előzetesen, a folytatásban az ott szerzett módszertani ismeretek, tapasztalatok figyelembe vételével haladunk majd tovább.
Mindemellett fontosnak tartjuk a projektben megvalósuló szakmai munka „külső szemmel történő” értékelését, amire jó alkalmat adott a szakmai műhely. A területen dolgozó szakemberek kérdései, meglátásai, visszajelzései révén, egyfelől megerősítést kaptunk, hogy jó úton járunk, és fontos, amit csinálunk, másfelől hasznos javaslatok hangzottak el az elkezdett munkához kapcsolódóan, és közös együttműködési/kapcsolódási pontokat találtunk más szervezetekkel, szakemberekkel.