fbpx

„A világ változik, de mi is bölcsülünk.” – Szakmai műhely az idősekkel (2022. október)

Nagy Éva

Az előző alkalommal a közösség fontosságáról beszélgettünk, a közösséghez való egyéni viszonyulásokról. Témánk most a változások megértése, megélése volt. A körülöttünk jelenleg zajló, életünkre jelentős hatást gyakorló változásokat nehezen élik meg a beszélgetésben részt vevők, mert ha nem tudunk hatással, befolyással lenni rájuk, tehetetlennek érezzük magunkat. Mindemellett a változáshoz való viszonyulásunk is más és más, „megtanulunk együtt élni vele”, vagy „kellenek a változások, új dolgokat megtanulni, kezdeni kell magunkkal valamit, különben elpunnyadunk”.  A változások megélésében segít a közösség, a család és a hit. A szolgáltatás közösségi alapú működésének vonatkozásában alapvető kérdés, hogy annak használói mennyire tudnak változások kezdeményezőivé vagy aktív részeseivé válni. Ezen a szakmai műhelyen fogalmazódtak meg azok a fontos felismerések, melyekben megjelenik az egyén szerepe, felelősségvállalása a közösségi részvételhez, a változásokhoz kapcsolódóan. 

Azzal a megerősítéssel, megerősödéssel zártuk ezt az alkalmat, hogy lehet nyitottan és pozitívan is viszonyulni a változásokhoz, amelyek fontos lehetőségeket is rejtenek, s rajtunk is múlik, hogy tudunk-e élni ezekkel.

Betűk méretezése
Kontraszt