fbpx

Ezúttal az országhatáron innen

Az előző (első) találkozón azzal váltunk el külföldi partnereinktől, hogy az addig megismertekre alapozva megpróbálják egy idevalónak gondolt jó gyakorlatukat megosztani velünk. Készült hozzá sablon, lett közös felület a feltöltéshez, adtunk határidőt is, de valahogy csak nem jöttek azok az írások. Voltak viszont kérdések: biztos, hogy használható lesz a „mi viszonyaink között” az ő kiválasztott jó gyakorlatuk?

Ekkor döntöttük el, hogy – költségvetés ide vagy oda – a második találkozót mindenképp a projekt helyszínén tartjuk. Szerettük volna közel vinni őket ahhoz a valósághoz, amiről eddig csak 300 kilométerrel odébb, egy asztalt körbeülve, diasorokat nézegetve, tőlünk hallottak.

Az abaúji „sightseeingtour” során három, egymástól nagyjából 10–20 km távolságban lévő településre látogattunk el (mindig helyi „idegenvezetővel”), amelyek azonban nagyon eltérő képet festettek. A turizmusból fejlődést kovácsoló Telkibánya után izgalmas tapasztalás volt megérkezni a mindössze 2100 fővel városi rangú járásszékhelyre, Göncre, majd a társadalmi és kulturális szempontból egyaránt érdekes Vizsolyra. Délután pedig lehetőségünk volt egy kicsit közelebbről megismeri a Fonyban zajló folyamatokat is, az ottani szakemberek szemüvegén keresztül.

Visszaérkezve szállásunkra és közös munkánk helyszínére, partnereink végre érezhették, hogy megérkeztek. Megérkeztek a terepre, a helyi viszonyok és esetenként az általuk is jól ismert felismerések közé. Lezárásként ezeket átbeszélve már körvonalazódni látszódtak azok a saját munkájukban megélt helyzetek, folyamatok, amelyek nálunk is értelmezhetőkké és beépíthetőkké válhatnak.

Szakmai műhelymunka (nemzetközi): tereplátogatás és kapcsolatépítés a külföldi partnereink és a térségi szakemberek között; a következő projektidőszak partnereinkkel közös tervezése (Telkibánya 2018.06.18-20.)

Betűk méretezése
Kontraszt