fbpx

Projekttalálkozó – Miért is találkozzunk?

Amikor az egyik, leghátrányosabb járásban dolgozik az ember, hamar rájön, hogy sokan szeretnének segíteni, sok erő és pénz koncentrálódik a térségben, mégis nagy a zűrzavar. Ez egyrészt abból adódik, hogy rengetegen dolgoznak ugyan a térség élhetőbbé tételén, azonban sok tevékenység párhuzamosan zajlik, egymással nem összehangolva, s ez, sok esetben, nem hogy nem erősíti az egyes programokat, de még hatékonyságukat, eredményességüket is csökkenti.

A Gönci járásban harminc feletti EFOP-projekt fut, amely nevesíti a szakembereket, és így természetesen a helyben dolgozó szakemberek munkáját szeretné segíteni, támogatni. Azonban a helyi szakemberek (nem a vezetői réteg) ezzel sok esetben már a megnyert pályázat fázisában szembesülnek, s azt érzik, hogy nem vonták be őket a tervezés folyamatába, pont őket, akik a hétköznapjaikban a pályázatok sokaságával találkoznak, mint egy újabb feladat. Feladat, feladat és még egy plusz feladat. Egyik műhely a másik után, egyik képzés a másikat követve. Mindez a hétköznapi munkájukon felül, pluszban rendelődik mindehhez. Ez csak egyik probléma a kihangosítottak közül, azonban talán az egyik leglényegesebb. Így fontosnak tartjuk, hogy annyival is könnyítsünk a helyi szakemberek leterheltségén, hogy összehívjuk a térségi projektek munkatársait, s kitaláljuk annak a módját közösen, hogyan hangolhatjuk össze a tevékenységeinket, ezzel is erősítve a térségben zajló fejlesztéseket.

Szakmai műhelymunka: a térségben megvalósuló projektek együttműködésének feltárása (Gönc 2018.06.26.)

Betűk méretezése
Kontraszt