Zsűrizzünk, ne zsűrizzünk?
A székelyföldi találkozók, beszélgetések során - legutóbb Kápolnásfalun tartott július végi 3 napos képzésünk utolsó napján, ahol a térség közösségi kapcsolattartóinak széles körben is bemutatásra került a program és a módszer - felmerült, hogy a projekt ötletek versenyeztetése főleg díjak, pénzösszegek nyerhetősége konfliktust generálhat a közösségekben. Ugyanis, ha sikerült egyáltalán összehozni egy-egy önszerveződő csapatot, egy-egy konkrét feladat elvégzésére, és még sikerült viszonylag szakmailag projektesíteni is, akkor mindenképp az lenne a cél, hogy az legyen a „nyerés” kritériuma, hogy sikerül-e valósan dolgozni rajta! A bevonzható források mindenképp motiváló tényezői a hackathonnak, de fokozott figyelmet igényel a projektötletek közösségi/szakmai rangsorolása. Vagyis, olyan zsűrizési kritériumrendszert kellene kialakítani, ami ötvözi a közösségi döntéseket a szakmailag alátámasztható érvelésekkel. Úgyhogy, mégiscsak zsűrizzünk, de fokozottan közösségi szempontok alapján! Ennek a szellemiségnek az érvényesülésében van kulcsszerepe a tananyag és a képzés által elért és felkészített szervező(k)nek, így a következő találkozó témáját már a szervezők szakmaisága, feladatai és követelményrendszere adja majd.
(Balla Zoltán)