fbpx

Kitekintés IV. – Ág és a Kender-Emu Közösségi Szociális Szövetkezet

Észak-Abaújhoz hasonlóan Baranyában is találunk számos olyan kistelepülést, ami első ránézésre szinte semmilyen lehetőséggel nem rendelkezik ahhoz, hogy valódi perspektívát jelentsen lakói számára. A helyzetet pedig csak tovább nehezítheti, ha ebbe a kilátástalanságba az ott élők (is) beletörődnek. Mi jelenthet egy ilyen helyzetben elmozdulást? Mire és hogyan ad választ egy szociális szövetkezet?

Ágon egy több éves fejlesztői folyamat eredményeként a helyi közösség néhány tagja elhatározta, hogy visszaveszi sorsa alakulását/alakítását és a helyi lehetőségeket-adottságokat figyelembe véve gazdálkodásba fog. A történet szálai egészen 2012-ig nyúlnak vissza, ahol egy majd 3 évig tartó program keretében a településen tapasztalható lakhatási szegénység felszámolására – mérséklésére tettek kísérletet az ideérkező szakemberek és az általuk bevont helyiek. Akkor kaláka formájában több lakóház esett át energetikai felújításon. A saját, belső erőforrások mozgósítása tehát már ekkor megjelent a helyi fejlesztésekben és az ebben megtapasztaltak segítettek abban is, hogy megerősítsék a benne résztvevőket abban, hogy közösen mégis csak képesek megteremteni a változás bizonyos feltételeit. Amikor ez a korábbi program véget ért, a külsős résztvevők – látva a helyiek elkötelezettségét, szerepvállalását – keresték a lehetőségét annak, hogy tovább folytassák a közös munkát, amely végül ebben az évben újra el is tudott indulni.

Közös döntés alapján a néhány hektáron bérelt területen emukat tartanak és mellette kendert termesztenek. Az idei évben útjára induló vállalkozás egy hosszú út kezdetét jelenti, ugyanakkor épp ez adja meg számunkra a történet érdekességét. Hallgatva a tagok terveit, a következő évek várható eredményeit és a kapcsolódó tennivalókat egy komplett jövőkép rajzolódott ki előttünk. Jövő. Sokszor talán bele sem gondolunk ennek a jelentőségébe. Pedig egy látszólag kilátástalan helyzetben, ahol az egyik napról a másikra élés tölti ki az emberek mindennapjait, a település fennmaradására is képes hatással lenni az, ha az ott élők annak sorsáról, jövőjéről gondolkodnak. Ahogy látjuk Ág esetében is.

Tanulmányút (2.nap): baranyai kistelepülések közösségi megoldásai a szegénység-elvándorlás problémájára és a helyi közösség és gazdaság erősítésére (Ág, 2018.10.27.)

Betűk méretezése
Kontraszt