Fõ tartalom

Városmegújító tagozatunk június 10-én 10-14 óráig szakmai konferenciát tart.
A konferencia célja, hogy tudatosítsuk a szociális városmegújítás közösségi programjainak jelentőségét, lehetséges esélyeit; s bemutassuk a közösségfejlesztés, illetve ezúttal a Közösségfejlesztők Egyesülete által kínált megoldási lehetőségeket. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, a konferenciával kapcsolatos részleteket ld. a meghívóban.

→Meghívó (pdf)

 

A Közösségfejlesztők Egyesülete nyitott a közösségi megoldásokat kereső, a részvételt támogató, annak teret-, hangot adó szakmai együttműködésekre. Közösségfejlesztés kapcsán egyaránt gondolunk tevékenységre, szemléletmódra, és szakmára. Szervezetünk negyed százada alatt erős maradt a konkrét terepi jelenlét, megjelent a képzések igénye és hangsúlya, a nemzetközi munka inspirációjának vitorlába fogása és szakmai/szakpolitikai ajánlások, mintaprogramok, hálózati szerveződések indítása.

Leggyakoribb együttműködési munkaformáink:

  • segítő, szakmai támogatás: mentorálás, minta-, kísérleti programok szakmai munkájának megtervezése, nyomon követése, szakmai tanácsadás a szervezeteknek, szakmai szupervízió, folyamatok átbeszélése, elemzések, szakértők delegálása, közvetítése a saját akciókhoz, munkákhoz, kutatások/feltárások szervezése, kezdeményezése;
  • koordináció: összefogni a megyei közösségfejlesztő szervezeteket, szakembercsoportot, akiket különböző esetekben meg lehet keresni, el lehet hívni, szakmafejlesztési munka, írott szakmai háttéranyagok biztosítása, saját szakmai anyagok véleményezése, érdekvédelem az önkéntesség területén, módszertani disszemináció, rendszeres szakmai közösségfejlesztő műhely szervezése, példatár – gyűjtemény – a közösségi/társadalmi akciókból, fejlesztő munkákból (Közösségi Adattár);
  • szakmai nyilvánosság szervezése: saját szakmai nyilvánosság szervezése, önbemutatásra általános anyag készítése, nemzetközi tapasztalatok szervezése, megosztása, külföldi példákkal való megismerkedés lehetősége, esettanulmányok és más jellegű szakirodalom gyűjtése, szerkesztése, megosztása (Parola);
  • nagy (országos, nemzetközi) szakmai rendezvények szervezése, támogatása, saját rendezvényeken túl, csatlakozni központi kezdeményezésekhez, közösségfejlesztő rendezvényeken való aktív részvétel;
  • szakmafejlesztés: fejlesztési modellek kidolgozása több szakterülettel együttműködésben, kísérletek-elemzések, kipróbálni a társadalmi részvétel fejlesztésének modelljeit, képzési programok fejlesztése, szakmai anyagok kidolgozása, közös terep-adatbázis (éppen pont hova, kiket várnak terepmunkára);
  • szakmaközi munka folytatása: szakmaközi együttműködés kezdeményezése, továbbfejlesztése, folytatása más humán segítő szakmákkal, építészekkel, közigazgatási szakemberekkel, intézményekkel;
  • kölcsönösség a szakmai szervezetek felé/felől: terepeinkkel és azok tapasztalataival, képzésekkel, képzési tapasztalatokkal, felsőoktatási képzési gyakorlattal, terepgyakorlat vezetéssel, szakmai anyagok átadása: ifjúsági pl. civil szolgáltatási tapasztalatok átadása; hálózatépítés, tapasztalatcserékkel: módszerek, modellek, fejlesztői, kiadványokkal, tanulmányokkal, aktivista művészcsapatokkal, tér/terep: közösségi létrehozása, kutatásokban való részvétellel, terepmunka, lakóterületi közösségfejlesztés, közösségi munkás és civil hálózat építése, settlement, nemzetközi munka, együttműködés, önkéntesség: fogadás, koordinálás, ifjúsági munka, civil szolgáltatások szervezése, működtetése és annak tapasztalatai, IKSZT, kiadványok, filmek, tananyagok, konzorciumi együttműködés intézményfenntartásban, érdekvédelem, részvételi demokráciafejlesztés, napközbeni gyermekellátás, szociális művészet, közösségi akció, szociális munka, közösségekben, kistérségi munka, képzési tapasztalatok, roma közösségekkel végzett munka, kutatás: szervezése, végrehajtása…

Közösségi megoldásokat keresünk, azokban gondolkodunk.

Keressen minket!

A közösségfejlesztők országos egyesületét 1989-ben alapította egy progresszív népművelői szakmacsoport, akiknek meggyőződésükké vált, hogy hogy az embereknek joguk és egyben dolguk is részt venni az őket körvevő világ alakításában, de ehhez szakmai segítséget, bátorítást is kell adni. Egyesületünk tagjai ma is alapvetően a közösségfejlesztés iránt elkötelezett szakemberek, helyi közösségi munkások, önkéntes érdeklődők, akiknek célja támogatni a településükön cselekedni akaró embereket.

Gyakori partnereink:

  • állampolgárok, helyi közösségek;
  • közösségi munkamódokban gondolkodó szakemberek;
  •  megrendelőként fellépő önkormányzatok és állami szervek, a különböző jogi szabályozásokon dolgozó döntéshozók;
  •  felsőoktatásban főként humán, vagy építész szakon tanulók.

Gyakori szolgáltatásaink:

  • közösségi beavatkozások tervezése, megvalósításában való közreműködés;
  • képzések kidolgozása, adaptálása, szerevezése, megvalósítása
    • helyi közösségek tagjai, vezetői számára;
    • közösségi beavatkozást tervező, a közösséggel együttműködő szakemberek, döntéshozók számára;
    • közösségfejlesztővé váló szakemberek számára;
    • a közösségi alapú fejlesztő munka speciális területei iránt érdeklődők számára.

 Folyamatos szakmai tevékenységeink:

  • Egyesületi szakmai programok szervezése, részvétel a szakmai közéletben 1989 óta
  • Parola c. szakmai folyóirat kiadása 1990 óta
  • Közösségi Adattár szervezése online hozzáféréssel 1990 óta
  • Felnőttképzési programok kidolgozása, szervezése, megvalósítása 1990 óta
  • Nyári egyetem szervezése a közösségi részvétel fejlesztéséért 2004 óta
  • Közbizalom felmérés az Állampolgári Részvétel Hete kapcsán 2005 óta
  • Közösségkonferencia alapítóink emlékére 2008 óta
  • Szakmai tagozatok alakítása a közösségfejlesztés speciális szakterületei mentén 2014 óta

Kapcsolódás

  • Aktív tagként: az egyesületnek bárki magánszemély rendes tagja lehet, aki közösségfejlesztő, közösségi munkás, azzá akar válni, vagy érdeklődik a terület iránt, ismeri és egyetért céljainkkal, aktívan támogatni kívánja azok megvalósulását. Ezt a szándékát a belépési nyilatkozat kitöltésével jelezheti felénk.
  • Pártoló tagként: az egyesület pártoló tagja lehet minden olyan magánszemély, aki ismeri és egyetért céljainkkal és ezt nem aktivitásával, hanem csatlakozásával szeretné kifejezni. Továbbá pártoló tagja lehet Egyesületünknek minden olyan szervezet, amelyik szeretne a közösségfejlesztő szervezetek országos együttműködésében részt venni.
  • Támogatóként: egyesületünk örömmel vesz és fogad minden felajánlást, mely hozzájárul vállalt feladatinak minél jobb ellátásához. Közhasznú szervezetként tudjuk fogadni magánszemélyek és cégek adományait, valamint köszönettel vesszük a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását is.
    • Kérdés, vagy személyes találkozó igénye esetén kérjük, jelentkezzen!
      Elérhetőségek a kapcsolat és a tisztségviselők link alatt!
    •  Felajánláshoz szükséges adataink:
      Közösségfejlesztők Egyesülete
      Bp. 1011 Corvin tér 8.
      19009533-1-41
    • Kitöltött, nyomtatható „Rendelkező nyilatkozat 1%