Fõ tartalom

EFOP-5.2.2_Közösség alapú szolgáltatások

Már több mint fél év is eltelt azóta, hogy a külföldi partnereinkkel személyes találkoztunk. A köztes időszak online kapcsolattartása ellenére, vagy éppen emiatt üdítő volt újra valós időben és térben építeni tovább a közös gondolkodást. A visszarázódást segítette az egész napos tereplátogatás, amelynek keretében – követve az előző alkalommal kialakult jó szervezési gyakorlatot – három izgalmas helyi példát mutattunk be – ismertünk meg közösen.

A járás földrajzi centrumában található települések közül elsőként Boldogkőváraljára látogattunk el, ahol az ottani Gyerekesély ház szemüvegén keresztül nyertünk bepillantást a falu életébe, fiatal szülők és gyermekeik mindennapjaiba. Hosszan beszélgettünk az intézmény beágyazódásának folyamatáról és eddigi eredményeiről, a bizalom és a közös tanulás fontosságáról.

A helyi kontextustól némiképp átitatódva kezdődik másnap a vacsoráig tartó műhelysorozat. A nap a tényleges szakmai elmélyülésé. 4 témát járunk körül közösen – úgy, mint a stratégiaalkotás vagy épp az etnikai törésvonalak a térségben.

Számos dolog segítette azt a folyamatot, amelynek a végén mindannyian elégedetten álltunk fel az asztaltól. A módszertannal végigvezetett helyzet hozzájárult a fókuszált témakifejtéshez és az egyenlő bekapcsolódáshoz. Az pedig, hogy minden témára hagytuk „elég” időt (majd 2 órát), lehetővé tette azok kibontását, jobb megértését, a valódi szakmai reflexiót. Ennek köszönhetően pedig olyan gondolatokat is a felszínre tudtunk hozni, amelyek a későbbi szakpolitikai ajánlásunkban, vagy épp az aktuális terepi jelenlétünk egyes helyzeteiben is használhatóak lesznek.

Projektünk egyik tevékenysége, hogy műhelyeket szervezünk a helyi szakemberek számára. Az időpontokat és a témákat nem határoztuk meg előre, ehelyett folyamatosan figyeljük, mikor, milyen témában érezzük szükségét a szakemberek párbeszédének.