Fõ tartalom

EFOP-5.2.2_Közösség alapú szolgáltatások

Erőforrások helyett azonban problémahalmaz-gyűjteményünk lett, kiegészülve egy halvány közös belátással, hogy igen, érti mindenki, hogy jó lenne az értékekre, erősségekre koncentrálni, de ha már összegyűltünk, olyan jó megosztani egymással a nehézségeket. És jó is volt, hiszen remek szakmai beszélgetés részesei lehettünk. Az egyes tőkék mentén felmerült hiányok, szükségletek ugyan a negatív spirált erősítették, azonban nagyon fontos problématerületek kerültek szóba.

A közös cselekvés segítése az egyik legfontosabb feladatunk. Az első pillanattól kezdve keressük azokat a lehetőségeket, amikor az egyénileg megfogalmazott szükségletek valahogyan közösségi szintre emelhetők.

Ilyen lehetőség a műhely mint munkaforma, amelyhez számos funkciót társíthatunk. Emeljük ki most ezek közül az önbemutatást és a kommunikációt. Az önbemutatás, helyzetleírás, a probléma definiálása minden szereplő számára nagyon fontos, mert ez vezet a párbeszéd kialakulásához. Ahhoz a fajta párbeszédhez, amelyben a másik fél helyzetének megismerése elvezethet a megértéshez, amely végül egyetértést hozhat.

Az előző (első) találkozón azzal váltunk el külföldi partnereinktől, hogy az addig megismertekre alapozva megpróbálják egy idevalónak gondolt jó gyakorlatukat megosztani velünk. Készült hozzá sablon, lett közös felület a feltöltéshez, adtunk határidőt is, de valahogy csak nem jöttek azok az írások. Voltak viszont kérdések: biztos, hogy használható lesz a „mi viszonyaink között” az ő kiválasztott jó gyakorlatuk?

Az ember általában saját világába van zárva. A magánéletben is tapasztaljuk, mennyi hozadéka van annak, ha ebből a világból ki tudunk lépni. Mennyi ötletet össze tudunk gyűjteni. Mennyi visszajelzést kapunk, amelyből építkezhetünk, töltekezhetünk. Egy problémát, amelyre régóta nem találunk megoldást, egy kívülről jött kérdés egész más megvilágításba tud helyezni, és akár a megoldás is megszülethet. Az sem mindegy, mihez, kihez viszonyítjuk az életünket, a sikereinket, a nehézségeinket. Szakemberként sincs ez másként.

Amikor az egyik, leghátrányosabb járásban dolgozik az ember, hamar rájön, hogy sokan szeretnének segíteni, sok erő és pénz koncentrálódik a térségben, mégis nagy a zűrzavar. Ez egyrészt abból adódik, hogy rengetegen dolgoznak ugyan a térség élhetőbbé tételén, azonban sok tevékenység párhuzamosan zajlik, egymással nem összehangolva, s ez, sok esetben, nem hogy nem erősíti az egyes programokat, de még hatékonyságukat, eredményességüket is csökkenti.