Fõ tartalom

EFOP-5.2.2_Közösség alapú szolgáltatások

Újabb helyszínekkel és egyben érdekes tapasztalatokkal gazdagodott az eddig megismert jó gyakorlatok sora. Ezúttal az ország déli végeire, Baranya megye Alsómocsolád és Ág településeire látogattunk el közösen.

Észak-Abaújhoz hasonlóan Baranyában is találunk számos olyan kistelepülést, ami első ránézésre szinte semmilyen lehetőséggel nem rendelkezik ahhoz, hogy valódi perspektívát jelentsen lakói számára. A helyzetet pedig csak tovább nehezítheti, ha ebbe a kilátástalanságba az ott élők (is) beletörődnek. Mi jelenthet egy ilyen helyzetben elmozdulást? Mire és hogyan ad választ egy szociális szövetkezet?

A tanulmányutak keretében szervezett országjárásunk ezúttal Zala megyét tűzte ki úti célul. LHH-s térségként sok hasonlóságot fedeztünk fel az ország ezen két nagyon távoli fele között.

A 170 fős Zala megyei Tilajon nagy hagyománya, komoly kultúrája van a gyümölcsöskerteknek. A tudást közössé téve és továbbadva indult el a fajták feltárása, a szaporítás, pár éve a LEADER programokba is erre alapozva vágtak bele. Mára már a fajták feltárásától kezdve a szaporításán át egészen a feldolgozásig vezet a gyümölcs útja Tilajon.

A közösségi alapú kutatás lényegi elemeként, kutatói műhelyeket szerveztünk a folyamathoz csatlakozó helyi szakemberek számára, akik nem mellesleg helyi lakosok is.