Fõ tartalom

A közös cselekvés segítése az egyik legfontosabb feladatunk. Az első pillanattól kezdve keressük azokat a lehetőségeket, amikor az egyénileg megfogalmazott szükségletek valahogyan közösségi szintre emelhetők.

Ilyen lehetőség a műhely mint munkaforma, amelyhez számos funkciót társíthatunk. Emeljük ki most ezek közül az önbemutatást és a kommunikációt. Az önbemutatás, helyzetleírás, a probléma definiálása minden szereplő számára nagyon fontos, mert ez vezet a párbeszéd kialakulásához. Ahhoz a fajta párbeszédhez, amelyben a másik fél helyzetének megismerése elvezethet a megértéshez, amely végül egyetértést hozhat.

 

Fontos azonban ezen a ponton – ismét – kiemelni a történet folyamatjellegét: mindehhez idő és folyamatosan fenntartott kommunikáció szükséges. Jellemző helyzetkép – amit csak tovább erősít az első területi műhelyünk tanulsága is –, hogy az első alkalom (alkalmak) során még nehezen tudjuk fókuszálni a beszélgetést, és inkább a problémák sorolása dominál. Érezzük a feszültséget, ha megpróbáljuk átfordítani ezeket a negatív erőket valamiféle cselekvésbe. Nem is erőltetjük: teret kell hagyni ennek is. Hagyni kell megérkezni a résztvevőket egy olyan nyugalmi állapotba, ahonnan már könnyebben megy az objektív ránézés és főleg az előretekintés. Ehhez viszont időre és rendszeres találkozásokra van szükség. Ezen az úton tettük meg ezen első műhellyel az első lépést.