fbpx

A nyomornegyedekben rejlő lehetőségek

Kezdőlap / Korábbi lapszámok / A nyomornegyedekben rejlő lehetőségek

A nyomornegyedekben rejlő lehetőségek

A nyomornegyedekben uralkodó életkörülmények láttán, hallatán valószínűleg kevesekben vetődik fel a gondolat, hogy ilyen helyen bármi jó is történhet, ám ez a cikk arra válla lkozik, hogy röviden feltárja a nyomornegyedekben rejlő potenciált, és megvilágítsa „jó oldalukat”.

A nyomornegyedek sok esetben informális vagy földfoglaló telepek – squatterek –, melyek a városba költöző, leginkább szegények által, magán- vagy állami tulajdonban álló földterületeken létesített, minden komfortot nélkülöző hajlékokból álló telepek. (Haggett, P. 2006) Informális jellegük többnyire a földtulajdoni birtokviszonyokból adódik, vagyis a földfoglalók olyan helyet vesznek birtokba, ami jogilag nem az övék. Ez feszültséget generál a telep lakói és az állam vagy a magántulajdonos között.

Afrikában az 1970-es években erre a helyzetre adott leggyakoribb válasz a squatterek üldözése volt: gyakoriak voltak az erőszakos kitelepítések és a rögtönzött hajlékok ledózerolása. (Pamoja Trust 2006)

Ám ezek az akciók általában sikertelenek voltak, ugyanis a telepek a dózerolást követően a legtöbb esetben újra létesültek, csak esetleg egy kicsit arrébb. Napjaink felé közelítve ez a megoldás egyre ritkábban került alkalmazásra, melynek több oka is lehet.

A megváltozott magatartást a hatóságok részéről értelmezhetjük a módszer kudarcának elismeréseként. Ugyanakkor az érintettek – főleg a ’90-es évektől – egyre erőteljesebben fejezték ki nemtetszésüket és tiltakoztak a nyomornegyedeket ért igazságtalanságok ellen.

Kenyában például 1996-ra megalakult a szegényeket egyesítő, Muungano wa Wanavijivi mozgalom, mely agresszív és hatékony érdekképviseletet képezett a legszegényebbek számára. (Pamoja Trust 2006) Fontos tényező volt továbbá a fokozódó nemzetközi nyomás – pl. az ENSZ részéről –, mely elítélte ezt a fajta „problémakezelést” és hatékony megoldás kidolgozását szorgalmazta. (Pamoja Trust 2006)

Negyedik tényezőként említhetők a nyomornegyedekkel kapcsolatos, egyre kiterjedtebb kutatások, melyek feltárták e telepek funkcióit, melyeket Peter Haggett a következő pontokban összegez:

  1. a városba érkező bevándorlók fogadóhelyei,
  2. a legszegényebb rétegeknek nyújt lakóhelyet,
  3. sok munkalehetőséget kínál,
  4. társadalmi és közösségi köteléküknél fogva védelmet nyújtanak az egyén számára a munkanélküliség és más személyes problémák időszakában,
  5. serkentik az önerőre támaszkodást a lakások felújítása terén,
  6. a városi munkahelyek közelében elérhető otthont nyújtanak a szegényeknek. (Haggett, P. 2006, 259. o.)
A mumbai Dharavi nyomornegyed egy részlete. Fotó: DNA: Prakash Parsekar

Elmondható tehát, hogy az állami szolgáltatások gazdasági és politikai korlátai következtében a nyomornegyedek látják el az állam feladatát: megfelelő számú lakhely és ehhez kapcsolódó infrastruktúra, szociális szolgáltatások biztosítása. Döntően e felismerésnek köszönhető, hogy az ezredforduló után nagyjából megszűnt – vagy legalább is jelentős mértékben visszaesett – a nyomornegyedek üldözése.

A nyomornegyedekben a tulajdonjog hiánya mellett a lakáskörülményekkel kapcsolatos másik nagy probléma az infrastruktúra hiánya, melynek káros egészségügyi hatásait szemléletesen jellemzi a következő néhány adat: a 21. század elején évente legalább egymillió gyermek és csecsemő halt meg olyan betegségekben, amelyek közvetlenül a víz- és higiéniai ellátottság rossz minőségével függnek össze (UN-HABITAT 2003), valamint minden tizedik gyermek meghalt az 5. születésnapja előtt a szegény országok városaiban. (Satterthwaite, 2004)

Kiberában – Kenya fővárosának legnagyobb nyomornegyedében – egészségügyi szervezetek felmérései szerint a lakók felénél diagnosztizálható kolera, malária, tífusz, vagy súlyos vírusos megbetegedés. A gyermekek 40%-a pedig nem éli meg az 5 éves kort. (Solymári D. 2012)

A fejlődő világ nyomornegyedei napjainkban tehát hasonló nehézségekkel küszködnek, mint a modern urbanizáció hajnalán a viktoriánus London: tífusz, kolera, tuberkulózis. Ezeken kívül a helyzetet még súlyosabbá teszik az úgynevezett „modern” betegségek: az asztma, szívbetegség, rák stb., így ezek az emberek a betegségek „kettős terhét” kénytelenek viselni. (Stephens-Stair, 2007)

A fejlett világ városainak esetében a 19. századi közegészségügyi problémák megoldására jelentős méretű modern infrastruktúra épült ki (például London szennyvízelvezető-rendszerének építését az 1850-es évek kolerajárványa után kezdeményezték. (O’Meara, M. 1999) Bár a fejlett világ nagyvárosai műszaki szempontból a lakosság igényeit kielégítik, a velük kapcsolatos legnagyobb probléma az, hogy „nem felelnek meg a jelenkor igényeinek, mivel ellentétesek a fenntartható fejlődéssel.” (O’Meara, M. 1999, 147. o.)

Napjainkban ugyanis nemcsak a fejlődő világ nagyvárosaiban tapasztalható embertelen életkörülmények jelentenek gondot, de fenyeget a döntően a fejlett világban zajló, erőforrások tarthatatlanul pazarló felhasználása is. Például ahhoz, hogy a londoniak élelmiszer- és faigényét kielégítsék, a város területének 58-szorosát kell hasznosítania. Ám ha a világ népességének szükségleteit a londoniak szintjén elégítenénk ki, legalább még 3 Földre lenne szükségünk. (O’Meara, M. 1999)

Bár a várostervezők múltban alkalmazott számos megoldása sokat javíthat a mai városok egészségügyi helyzetén, ma már a városi rendszereknek és struktúráknak környezetileg fenntarthatóknak kell lenniük. (Stephens, C.  Stair, P. 2007) Így a még hiányos infrastruktúrával rendelkező városok, bármennyire is megdöbbentő állítás, a jövő szempontjából előnyösebb helyzetben vannak, mint fejlett társaik. Ugyanis esélyük van arra, hogy „átugorják az elavult és költséges rendszereket, amelyek az ipari forradalom során létesültek” és környezeti szempontból fenntartható megoldásokat széles körben valósítsanak meg, pl. víztakarékos WC-k, passzív napenergia-hasznosítás, biomasszával való fűtés stb. (Perlman, J. E.  O’Meara Sheehan, M. 2007)

Ennek az elképzelésnek a megvalósulására láthatunk példát a dél-afrikai Kimberlyben, ahol egy magánvállalkozó a helyi szegényekkel arra szövetkezett, hogy a nyomornegyed helyén egy 200 család részére alkalmas „napfalut” hozzanak létre. Az otthonok energiaszükségletét napenergiából fedezik: ugyanis a telkeket hatosával összekapcsolt napkemencék látják el energiával. A területen a hulladék újrahasznosítása is többnyire megoldott, ugyanis a helyben komposztált háztartási szerves hulladékkal a kerteket trágyázzák. Az öntözés szűrt szennyvízzel történik, így a lakóknak lehetősége van élelmiszer termelésére saját szükségleteik kielégítése érdekében. Az érintett otthonok építési költsége pedig nem haladja meg az állam által az első otthont vásárlóknak juttatott kedvezmény összegét. (O’Meara, M. 1999)

Napelemek egy afrikai nyomornegyedben. Forrás: Francioso, Silvia, CommUnity by InnoEnergy

Egy másik példa a kenyai Kitale városában található Kipsongo nyomornegyed, ahol a brit Nemzetközi Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett, 2001 és 2004 között megvalósuló közösségi tervezés keretében a helyiek elkészítették a Kipsongo Szomszédsági Tervet, melyben legsúlyosabb problémának a tiszta ivóvíz hiányát azonosították. (Majale, M. 2009) Megoldás gyanánt pedig – a közösségi tervezésben résztvevő többi szereplővel kooperálva – a helyiek 5 szanitációs blokkot építettek, amikben egyenként 2 WC és 2 fürdőszoba kapott helyet. A kivitelezés során az önkormányzat eltekintett a hatályos építési szabályoktól, így a vezetékes ivóvíz és a vízöblítéses mellékhelység helyett, a helyi igényekhez sokkal jobban igazodó, lényegesen olcsóbb technológiák kerülhettek megvalósításra, nevezetesen szellőző latrina (ventilated improved pit latrine) és védett forrásvíz, ami tiszta vizet biztosít a fürdéshez, mosáshoz. (Majale, M. 2009) Magukat az épületeket pedig stabilizált földtéglából készítették, amiket a helyi fiatalok állítottak elő, akiket megtanítottak az eljárásra, s a szükséges sajtoló berendezéssel is felszerelték őket annak érdekében, hogy saját vállalkozást tudjanak indítani (Majale, 2008)

Ebből a példából is kitűnik, hogy a nyomornegyedek legnagyobb potenciálja magukban az ott élő emberekben rejlik. Nagyon fontos ugyanis, hogy a slumlakókat ne tehetetlen embertömegként lássuk, hanem a társadalom dinamizmusának, az emberi elme rugalmasságának legfőbb képviselőiként. (UN-HABITAT 2007) Ahhoz ugyanis, hogy a nyomorúságos, kilátástalan körülmények között is meg tudjanak élni, leleményes megoldásokra van szükségük. Így a nyomornegyedlakók jelentős része valamilyen formában mikro-vállalkozó. (Ricz J. 2009) Ilyen módon saját maguknak teremtenek munkalehetőséget.

Erről számolt be a Kiberában önkénteskedő Willbrandt Nikoletta is. A vele készített interjú során kiderült, hogy a nyomornegyedben élénk gazdaságot működtetnek a helyiek, sokszínű kis üzleteik által: „[…] bútorokat csinálnak bent, és azért, mert van rá igény. Van egy nagy piac a telep közepén, ahol általában zöldséget, gyümölcsöt árulnak. De nagyon nagy a használtruha biznisz is. Vannak varrodák, éttermek, fodrászatok, és zeneboltok is, ahol hamisított cd-ket, dvd-k-et lehet kapni. Meg mobiltelefon boltok is.” (Willbrandt, N. 2015)

Ám a vállalkozás indításához szinte elengedhetetlen a megtakarítás és a hitel. (Perlman, J. E., O’Meara Sheehan, M. 2007) De az emberek csak akkor juthatnak banki kölcsönhöz, ha egyrészt igazolni tudják fizetőképességüket (O’Meara Sheehan, M. 2003), másrészt bejelentett lakhellyel rendelkeznek. Előbbi probléma kiküszöbölésére számos alulról jövő kezdeményezést jött létre világszerte, amik sikerrel jártak.

Ételárusító üzlet Kiberában. Forrás: Just One blog

Egyik ilyen példa az 1996-ban alakult Nemzetközi Slum- és Viskólakó Szövetség (Slum/Shack Dwellers International (SDI), mely módszereinek sarokköve a csoportos takarékosság. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a közösségek takarékossági csoportokat hoznak létre, amik a megtakarított pénzből forgóalapot képeznek. Ez a tőke lehetőséget nyújt az emberek életkörülményeinek javítására, a szegénységből kifelé vezető úton való elindulásra, ugyanis hozzájárul pl. kisvállalkozások elindításához, házépítéshez, tandíj finanszírozásához stb. (Internet: SDI)

Az elmúlt 20 évben számos ilyen, a városi szegények csoportjait tömörítő szövetség alakult, melynek tagjai között szoros együttműködés van: a csoportok tanulnak egymástól, támogatják egymást. (Perlman, J. E.-O’Meara Sheehan, M. 2007)     

 

Összességében tehát elmondható, hogy a nyomornegyedek nem pusztán a mélyszegénység, emberi tragédiák, maga a nyomor gyűjtőterületei, hanem az állam gazdasági és politikai kudarcára adott válaszok, melyek fontos funkciókkal rendelkeznek a lakosság szempontjából. Megállapítható továbbá, hogy éppen a lemaradásukból, elmaradottságukból fakadnak előnyök is, melyek kiaknázása a világunk jövője szempontjából is lényegesek: nevezetesen a környezeti szempontból fenntartható infrastruktúra létesítésének esélye. Mindennek a potenciálnak a kulcsa, motorja maguk az ott élő emberek, a bennük rejlő kreativitással. A kormányok kudarcát mutatja, hogy ezt az energiát nem tudják hasznosítani. (O’Meara Sheehan, M. 2003)

 

rachelczirjak@gmail.com

Tartalomjegyzék

Betűk méretezése
Kontraszt